A fakultatív polgári házassági rendszer említése esetenként még a családjogászok számára sem jelent primer információt, mivel a magyar családjog - mint diszciplina - elemzése során elsődlegesen e rendszer megmaradt az egyetemek családjogi kurzusainak keretein belül. Sőt, ezeken a kurzusokon is általában csak említés szintjén, a tankönyvekben esetleg egy pársoros bekezdés erejéig jelenik meg mint a magyar házasságban ismeretlen jogintézmény. Így kevés családjogász tud arról, hogy a fakultatív polgári házasság az Európai Unió 27 tagállamából 17-ben[1] működő és élő rendszer. Azt is el kell ismerni azonban, hogy a tagfelvétel előtt álló államok körében nem ennek a rendszernek az alkalmazása a preferált. Ez többek között arra is visszavezethető, hogy a tagfelvételüket kérő államok jó részében a muszlim vallású állampolgárok vannak többségben, és a muszlim vallás elsősorban nem a felekezeti, hanem a tisztán polgári házasságkötést támogatja. Munkámban elsődlegesen a házasság fogalmának változására és az ebből levezethető fakultatív polgári házasságfogalomra fókuszálok, de kitérek az anyakönyvvezető, illetve a szolgálatát végző lelkész szerepére a házasságkötés során és e szerep változásaira is.
A fakultatív polgári házassági rendszer - mint jogi fogalom és mint jogintézmény - jelen pillanatban a magyar jogéletben nem ismert, így adekvát fogalma sincs, sőt egyetlen definícióval nem is lehetséges a rendszer működését összefoglalni, mint ahogyan például a család fogalmát sem lehet egyetlen definícióban teljeskörűen meghatározni. Sőt, a már említett 17 uniós állam jogrendszerében sem található ilyen definíció, hanem a több részelemből álló fogalommeghatározás módszerét alkalmazzák. Ezért szükséges az, hogy egy olyan meghatározását adjam e rendszernek, amely annak lényegi elemeit összefoglalja. A házasságkötés fogalmát már a Szladits Károly által szerkesztett Magyar Magánjog II. kötetében Almási Antal is meghatározza, bár nem definíció jellegűen. Az ő megfogalmazásában - összhangban a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. törvénycikkel (a továbbiakban: Ht.)[2] - a házasságkötéshez szükséges, hogy az együttesen jelenlévő, házasságot kötni szándékozó férfi és nő, két tanú és a polgári tisztviselő jelenlétében személyesen kijelentse, hogy egymással házasságot kötnek. A férfi és a nő egybehangzó kijelentése két egymást kiegészítő és feltételező, címzett, egyoldalú akaratnyilvánítás, amelynek érvényességét az a tény, hogy arról polgári tisztviselő megállapítja-e, hogy érvényes házasság - vagy esetleg ez elmarad, - nem befolyásolja.[3] Az Almási-féle megfogalmazás is kiemeli a házasság lényegi elemeit: férfi és nő, akik együttesen vannak jelen és személyesen, egybehangzóan jelentik ki a két tanú és az anyakönyvvezető előtt, hogy egymással házasságot kötnek. Tehát három fő csoportot határoz meg szereplőként, a feleket, a tanúkat és az állami tisztségviselőt / anyakönyvvezetőt, amelyek közül bármelyik hiánya esetében nem jön létre érvényes házasság.[4] Pár évvel később, 1949-ben Nizsalovszky Endre, már konkrétabb házasságfogalmat alkotott. Meglátásában a házasság: "egy férfi és egy nő között a törvényben megszabott alakszerűségeknek megfelelően létrejött szerződéssel keletkező, azon jogviszony, amelynél fogva a szerződő felek feltétel kikötésével vagy időhatározással nem korlátozható időtartamra életközösség folytatására vannak kötelezve, oly módon, hogy e jogviszonyuk fennállása alatt harmadik személy irányában hasonló jogviszonyra nem léphetnek".[5] A Nizsalovszky-féle házasságfogalom már sokkal
- 15/16 -
szélesebb körű, ám a házasságot teljességgel szerződésnek tekinti, és ezen az alapon határozza meg fogalmát is. A házasságjog fejlődésének történetét is áttekintve állapítja meg, hogy sem a felek érzelmi kapcsolata, sem annak kijelentése, hogy a házasság élethosszig tartó életközösség, nem lehet a polgári házasság fogalmi eleme azért, mert a felek érzelmi kapcsolatát előzetesen sem a kánonjog sem a megelőző polgári szabályozás nem írta elő feltételként, másrészt pedig, mivel a Ht.-ben a jogalkotó már rendelkezik a házasság felbontásáról is, így eleve nem lehetett a szándéka az, hogy a házasságot élethosszig tartónak tekintse, bár a kánonjogi házasságfogalomban ez az elvárás.[6] A házasság szerződésjellegének tekintetében pedig úgy látja: attól függetlenül, hogy a házasságkötési joghatás a házasságkötési forma betartásához fűződik, függetlenül a felek esetleges eltérő irányú akaratától, a klasszikus értelemben vett szerződésfogalomnak nem felel meg, mégis szerződés, mivel a jogalkotó a kívánt joghatások elérése érdekében a jogkövetkezményeket a külső forma megvalósításához fűzi.[7] Véleményem szerint ez a megfontolás, - amely a házasság szerződésjellegét erősíti - nem veszi figyelembe azt a nem elhanyagolható tényt, hogy a házasság nem csupán jogi aktus, hanem szükségszerűen társulnak hozzá olyan elemek: érzelmi, értelmi, vagyoni érdekek, amelyek a szerződések szűk kereteit szétszakítják, és a házasságot egy tágabb kontextusba helyezik. Tehát a házasság a felek kötelmi jogban ismert szerződésfogalommal körül nem írható olyan cselekménye, amelyet nagyban befolyásolnak az emberi tényezők, amelyek a házasságnak szerződéskénti teljesítését, főként teljesítés erővel való kikényszerítését lehetetlenné teszik. A szocialista családjog fejlődésével a Nizsalovszky Endre által 1950-ben megfogalmazott házasságdefiníció is változáson ment keresztül. Az 1980-as években már kevés hangsúlyt kap a házasság szerződésjellege, helyette inkább a szövetség megnevezést alkalmazzák a szerzők. Pap Tibor 1979-ben megjelent művében így fogalmaz: "A magyar családjog értelmében a házasság egy férfi és egy nő egyenjogú, szabad, önkéntes szövetsége, amely családot létesít, házastársi jogokat és kötelezettségeket keletkeztet, és amely a törvényben meghatározott szabályok megtartásával jött létre".[8] Ebben a definícióban már világosabban látszanak azok az elengedhetetlen alapelemek, amelyek Szladitsnál még csak bennfoglaltan, Nizsalovszkynál pedig félig-meddig kifejtetten voltak jelen. A házasság csak férfi és nő között jöhet létre, a házasfelek az életközösség fennállása alatt egyenjogúak, továbbá a házasságkötésnek szabadnak és önkéntesnek kell lennie, amely kapcsolat létrehozza a családot. A házasságot kötőknek mással nem állhat fenn már érvényes házassága, ellenkező esetben már nem köthetnek újabb házasságot az előző jogerős felbontásáig. A házasságból jogok és kötelezettségek keletkeznek a házasfelek számára, illetve a házasság csak a jogszabályban meghatározott alakiságok megtartásával jöhet érvényesen létre.[9] Csiky Ottó és Filó Erika szerint egy modern államban a házasság "egy férfi és egy nő házassági életközösséget létrehozó kapcsolata, amely a házasság megkötésével családot létesít, házastársi jogokat és kötelezettségeket keletkeztet, és amely a törvényben meghatározott szabályok megtartásával jön létre és szűnik meg".[10] Herger Csabáné és Katonáné Pehr Erika osztják az iménti fogalommeghatározást, és ugyanazokat a főbb elemeket veszik figyelembe, mint amelyeket az előzőekben már kifejtettem. Tehát a házasság: egy férfi és egy nő házasság megkötésére irányuló önkéntes akaratnyilatkozata, amely létrejöttével a felek között életközösség jön létre, és amelyhez szükséges az, hogy a házasság a jog által meghatározott szabályok megtartásával jöjjön létre.[11] Jobbágyi Gábor sem ad olyan házasságfogalmat, amely egy gondolatban átfogná a házasság alapvető lényegét, hanem több gondolatban részletezi a házasság leglényegesebb alkotóelemeit: A házasság tartós kapcsolat, amely adott esetben egy egész életre szól, olyan kapcsolat, amelyet kizárólag férfi és nő hozhat létre, és amely életközösséget létesít, amelynek érzelmi, vagyoni és nemi közösséget létrehozó hatásai vannak és amely életközösség kizárólagos. Az életközösség utódok nemzésére és felnevelésére is irányul. Véleménye szerint a házasság egy kétoldalú szerződés, amelyből a felekre nézve kölcsönösen jogok és kötelezettségek keletkeznek, ám azt sajátos szerződésfajtának tekinti.[12] Ez utóbbi megállapítás álláspontom szerint meghaladott, hiszen a családjogászok lényegében megegyeznek abban, hogy a házasság nem a szerződések egyik fajtája, hanem érzelmi és gazdasági életközösség, amelyet nem lehet leírni és szabályozni a kötelmi jog eszközeivel. A házasságfogalom egyéb részei azonban fedik a valóságot, és viszonylagosan jól körülírják a házasság lényeges elemeit. Hegedűs Andrea egy komplexebb házasságfogalmat alkalmaz, amely ugyan elméleti jellegű, de amely ötvözi az előzőekben megismert fogalommeghatározások lényegét. Álláspontja szerint a házasság "egy férfi és egy nő házassági életközösséget létrehozó kapcsolata, mely jogilag nemcsak elismert, hanem védett kapcsolat is egyben, és amely házastársi jogokat és kötelezettségeket keletkeztet, az egyenjogúság jegyében, mely a családi kapcsolat alapja, és amelynek létrejöttét és megszűnését is a törvény rendezi".[13] A fogalom alapelemei a következők: A házasság csak egy férfi és egy nő között jöhet létre, tehát csak különneműek és csak monogám kapcsolatban köthetnek házasságot. A házasság házastársi életközösséget hoz létre, amelynek legfőbb elemei: a bensőséges személyes viszony, a közös háztartás és a közös gazdálkodás, tehát a házasság elsősorban nem szerződés, hanem érzelmi kap-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
