"[...] nem látszik torony,
erdő rejti el,
eztán nincs nekünk
távol, se közel,
jó és rossz irányt
semmi se mutat,
nem leljük soha
többé az utat."
Weöres Sándor[1]
Jelen tanulmány a folyóirat előző számában közölt tanulmány[2] folytatása. Az 1. részben a kúriai felülvizsgálati eljárásban hozott ítéletek feldolgozásával két alapvető kérdésre kerestem választ: milyen élethelyzetben lévő családokban élő gyermekek tekintetében jár el a Kúria a szülői felügyelet rendezése kapcsán, és a Ptk. hatálybalépése után eltelt időben miként zajlik a szülői felügyelettel kapcsolatos egyes Ptk.-rendelkezések értelmezése. A 2. rész ugyanezeket a döntéseket kifejezetten abból a szempontból elemzi, hogy "hol találjuk a gyermeket" s a gyermeki jogok érvényesülését ezekben a döntésekben, különös tekintettel arra, ahogyan a különböző fokon hozott döntések egymásnak "felelgetnek".
A tanulmány első részében sorra vettem, hogy a huszonkét vizsgált, Kúria elé került ügyben (amelyek jelentős részét teszik ki azoknak az ügyeknek, amelyekben a Kúria szülői felügyelet kérdésében felülvizsgálati kérelem folytán eljárt) milyen élethelyzetekben lévő családokat érintettek a szülői felügyelet rendezése, illetve megváltoztatása iránti perek, s milyen anyagi jogi rendelkezések tekintetében erősítette meg a Kúria a gyakorlatot.
Nyilvánvalóvá vált, hogy sokszorosan is nehézségekkel küzdő családok ügyei kerülnek a legfőbb bírói fórum elé: nemcsak a szülők különválása, hanem további családalapításuk/családalapításaik is szerepet játszanak a helyzetek elnehezülésében, ahogyan az is, hogy a szülők egymás közötti kapcsolata már igen távol kerül az ideálisnak mondhatótól. A gyermekek, akiket a jogviták érintenek, sok esetben alacsony életkorúak, egy-egy ügyben meg sem születtek addigra, amikor a szülők kapcsolata már felbomlott.
Ami a jogi helyzetet illeti, lényegében nem egyszerű egyik fokon eljáró bírói fórum által sem értékelni, jogilag helyesen minősíteni azt a szituációt, amelyben megindult az eljárás. Részben ennek is következménye az, hogy a Kúria is több alkalommal rámutatott arra, hogy miként maradtak fenn a szülői felügyelettel kapcsolatos értelmezési keretek. Utóbbiak a következőképpen foglalhatók össze: továbbra is azt mérlegeli a bíróság, hogy a gyermek testi, szellemi és erkölcsi fejlődése miként biztosítható a legkedvezőbben, tehát melyik szülő képes kedvezőbb feltételeket teremteni a gyermek fejlődéséhez; a 17. számú Irányelvnek a gyakorlatba beépült iránymutatásai fennmaradtak, szempontrendszere továbbra is figyelembe veendő; közös szülői felügyelet csak megállapodás alapján állhat fenn különélő szülők esetében; s a szülői felügyelet gyakorlásának megváltoztatására csak a Ptk.-ban rögzített két feltétel együttes megvalósulása esetében van mód.
A vizsgált ítéletekben a jogvita a szülői felügyelet gyakorlásának kérdésében folyt, s ezzel összefüggésben értelemszerűen közvetlenül érintették az ügyek a kapcso-
- 8/9 -
lattartás gyakorlását, s közvetettebb módon a gyermek védelmét. Mind a szülői felügyeletnek, mind a kapcsolattartásnak, mind a gyermek védelmének középpontjában a gyermek áll - ez talán nem kérdőjelezhető meg. Ettől független kérdés, hogy a jogi eljárásban, a jogalkalmazás folyamatában mennyiben áll valóban a gyermek a középpontban.
Nyilván elemezhető lehetne az is, hogy a Ptk. szülői felügyelettel összefüggő, kifejezetten anyai jogi szabályai mennyiben szolgálják a gyermek érdekét, de ez egy másik, jelen vizsgálattól távolabb eső kérdés; így adottnak tekintettem, hogy ezek a rendelkezések, ahogyan egyébként a Pp. jelen ügyekben alkalmazandó, nem a gyermeket érintő szabályai is a gyermek érdekének megfelelnek, s a bírói jogalkalmazás ezeknek az alapvetően a gyermek érdekét szolgáló rendelkezéseknek az alkalmazását végzi. A Kúria elé kerülő ügyekben - rendszerint nem is egy - pszichológus szakértői vélemény született, számos megállapítással, melyeket az eljáró bíróság figyelembe vett a rendelkezésre álló bizonyítékok egyikeként. Izgalmas kérdés lenne annak vizsgálata, hogy ezek mennyiben felelnek meg a gyermek érdekének, de ezek értékelése nem jogi kompetenciát igényel. Ezzel összefüggésben annak elemzésére sincs alapvetően mód, hogy a döntések megfelelnek-e a gyermek érdekének.
Az ügyek középpontjában természetesen jogkérdés áll, így az alábbiakban tárgyaltak nem az ügyek "főkérdését", "elvi tételét" érintik - de gyermekjogi szempontból fontosnak ítélem tárgyalásukat.
A fentiekből következően nem arra keres a tanulmány ezen része választ, hogy miként alkalmazzák a bíróságok a szülői felügyelettel kapcsolatos anyagi jogi és eljárásjogi rendelkezéseket, hanem arra, hogy az ügyekben hozott ítéleteket[3] végigolvasva - ez ügyenként három ítéletet jelent - milyen képet kap a gyermekről az olvasó: mit gondolnak az eljáró bíróságok a gyermekről, a gyermek részvételéről és a vele szemben tanúsítható bánásmód lehetőségéről? Ez utóbbi kérdésekre gyermekjogi megközelítésből keresem a választ.
A szülői felügyelet rendezése, megváltoztatása iránti ügyek minden bizonnyal és megkérdőjelezhetetlenül azok közé tartoznak, amelyek a gyermeket érintik, méghozzá korántsem elvont, távoli szinten, hanem a mindennapi együttélés során. Ezekben az ügyekben nemcsak egy első-, egy másodfokú és egy felülvizsgálati eljárás zajlott, amely "önmagában" éveket vett igénybe, hanem rendszerint "társultak" ezekhez a processzusokhoz gyámhatósági eljárások, továbbá a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő(kö)n kívül eljártak olyan igazságügyi szakértők is, akik a felek egyikének felkérésére magánszakértői véleményt készítettek (helyenként többet is). Ilyen módon a gyermeket biztosan "megvizsgálták" a szükséges protokollban rögzített metódusok szerint.
Az azonban, hogy a szakértő (vagy a bíróság) ezt a vizsgálatot elvégzi, még nem jelenti a gyermek részvételét. A gyermek részvétele (a participáció elvének megvalósulása) nem egyszerűen azt jelenti, hogy megtudja az eljáró - jelen esetben - bíróság, hogy mi a gyermek véleménye, bár természetesen ez is igen fontos (lehet), hanem azt, hogy a gyermek nem tárgya az eljárásnak, hanem aktív részese.
A gyermeknek joga, hogy aktívan részt vegyen az őt érintő kérdések eldöntésében, de ez a gyermek számára nem kötelezettség, hanem jog. A gyermeknek nem kötelezettsége, hogy kifejtse önálló véleményét, álláspontját, de az érdemi lehetőséget számára biztosítani kell. Egy szülői felügyelet rendezése, illetve megváltoztatása iránti ügyben nem feltétlenül azáltal valósul meg a gyermeki részvétel, hogy a gyermek közöl olyan tényeket vagy saját preferenciákat, amelyek az ügy érdemi eldöntését segítik (bár természetesen ennek is van - lehet - jelentősége), hanem akár azáltal, hogy elmondhassa - például - az ügyben döntéshozatali jogkörrel rendelkező személynek: mindkét szülőjét szereti és örülne, ha nem veszekednének. Az ehhez képest további szempont, hogy véleménye segítheti az eljáró bírót, bíróságot a döntéshozatalban. Ehhez ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy amennyiben a gyermek véleményt nyilvánít, tájékoztatni kell a döntésről, különösen akkor megindokolva a döntést, ha nem a gyermek álláspontja szerint határozott a bíróság.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
