Napjainkra Magyarország növekvő gazdaságával és egyre bővülő kereskedelmével eljutott abba az állapotba, ahol a jobb, illetve a magasabb színvonalúnak tekintett életkörülmények eléréséért jelentősen megnőtt a fogyasztás. A növekvő ipari termelés során, a lakosság fogyasztói szokásainak megváltozása, a fogyasztás intenzívvé válása hatására azonban egyre nagyobb mennyiségű hulladék keletkezik és halmozódik fel környezetünkben. Különösen nagy gondot jelentenek ezek a hulladékok az elektromos és elektronikai berendezések esetében.
Az elektronikai és számítástechnikai eszközök gyors avulása miatt egyre növekszik az értéktelenné váló berendezések és alkatrészek mennyisége. A kiselejtezett készülékek azonban veszélyes hulladéknak számítanak, s ekként kellene kezelni őket.[1]
Egy felmérés szerint[2] Magyarországon évente legkevesebb 100-150 ezer PC és 20-30 ezer monitor kerül ki a forgalomból. E hatalmas mennyiségű elektronikai lom alkatrészei értékes elemeket - aranyat, ezüstöt, rezet, molibdént - és a környezetet súlyosan szennyező, de hasznosítható anyagokat, például ólmot és cinket tartalmaznak. Egy képcsőben átlagosan 2-4 kilogramm ólom található, emellett adalékanyagként foszfor, cinkszulfid és kadmium is kerül bele. A széttört képcsőből a toxikus fémek az esővízzel a talajba kerülnek.
Az elektromos és elektronikai termékekből keletkező hulladékok sorsa mind hazai, mind nemzetközi szinten komoly probléma. Az elhasználódott elektronikai termékek mennyisége Magyarországon 2008-ra elérheti a 140-150 ezer tonnát is, aminek jelentős része a nagy háztartási berendezések, irodatechnikai- és szórakoztatóelektronikai eszközök köréből kerül ki.
E termékek esetében a hasznosítás kérdése hazánkban még nem megoldott, így az elhasználódott termékekből visszanyerhető értékes anyagok és alkatrészek elvesznek a gazdaság számára, a környezetre káros anyagok és alkatrészek pedig nem megfelelő módon kerülnek elhelyezésre. Ebből következik, hogy az elektronikus termékek használati ciklus utáni feldolgozásának kialakítása rövid távú, sürgető feladat.
- 122/123 -
A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ)[3] adatai szerint 2002-ben 132 ezer tonna elektronikai hulladék keletkezett Magyarországon. Becslések szerint 2004-ben 154 ezer, 2006-ban pedig 167 ezer tonna elektronikus hulladékkal kell számolni. Ezen felül további 300 ezer tonnára tehető az az elektronikus hulladék-mennyiség, amelyet a visszavételezési kötelezettség előírása előtti időben gyártottak.
A szemétre dobott elektronikai és elektromos termékek, bár kis hányadát teszik ki az összes hulladéknak, mennyiségük háromszor gyorsabban növekszik az átlagnál. A megfelelő kezelés nélkül kidobott mobiltelefonok, akkumulátorok, TV-k, számítógépek, hűtők és más berendezések mérgező nehézfémek, gázok és savak oldódnak ki, erőteljesen szennyezve a levegőt, a talajt és vizeinket.
Az ökológusok és a hulladékgazdálkodási szakemberek számára azonban nem elsősorban a hulladék mennyisége jelenti a problémát, hanem azok a hiányzó intézkedések és technológiák, amelyek révén a hulladék keletkezését el lehetne kerülni, és amelyekkel meg lehetne oldani a hulladék visszaforgatását és újrahasznosítását. Az elektromos készülékek nagy része a kommunális hulladékban végzi pályafutását, amivel együtt vagy a hulladéklerakóba, vagy a szemétégetőbe kerül. Ha a villamosipari és elektronikus hulladékok normál szemétégetőbe kerülnek - a különféle műanyagok és az azbeszt mellett a periódusos rendszernek csaknem fele benne van ezekben a készülékekben -, a káros égéstermékek levegőbe jutása beláthatatlan egészségügyi hatással járhat.
A robbanásszerű fejlődés az elektronikai termékek csoportján belül is legjobban az IT eszközök (számítógépek, irodatechnikai és kommunikációs eszközök) területén érvényesül, ahol a teljes elavulás ideje napjainkra mintegy egy-másfél évre csökkent. Az elavulási folyamatot tovább gyorsította az Y2K (2000. év) informatikai problémája, amelyet a legtöbb helyen a régi gépek lecserélésével oldottak meg. E termékcsoportnál a hulladékprobléma mennyiségi szempontból rendkívül jelentős.
Tovább növeli a probléma súlyát az elektronikai termékekben nagy mennyiségben található veszélyes anyag, amely a hulladék lerakóba helyezését megnehezíti, továbbá a kis lerakó-kapacitás és a rendkívül magas lerakási ár.
A nagy mennyiség és a veszélyesanyag-tartalmon túl, e termékcsoport újrahasznosítása mellett szól a piaci igény a használt, de még működőképes, olcsó alkatrészekre, az elektronikai termékek értékes anyagai, melyek visszanyerhetők az alkatrészekből, illetve a termékek közötti hasonlóság (monitor-televízió, CD-perifériák, CD-lejátszók, másolók, faxok, nyomtatók), ami az újrahasznosítást gazdaságos tevékenységgé teheti.
Egy tanulmány szerint[4] egy hétköznapi használatra szánt számítógép legyártásához legalább tízszer annyi ásványi- és kémiai anyag szükséges, mint annak végső súlya. Így tehát egy átlagos, 24 kilós PC és monitor előállításához közel 240 kilogramm ásványanyag, valamint 22 kilogramm vegyszer szükséges. Mindehhez még adjunk hozzá másfél tonna vizet, és az eredmény egy olyan gép lesz, amire egy terepjáró súlyának megfelelő nyersanyagot fordítottak.
Az Unió hulladékgazdálkodását átfogó, az elvi, szakmapolitikai és intézményi alapokat biztosító szabályozást a többször módosított, a hulladékról szóló 75/442/EGK tanácsi keretirányelv, továbbá a hulladékgazdálkodás közösségi stratégiájáról szóló 97/C 76/01 tanácsi állásfoglalás alapozza meg, melyek előírásait a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény harmonizálja.
Az EU egyik fő célja a hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése és a képződő hulladék minél nagyobb arányú hasznosítása. A hulladék-megelőzést újabb, a hulladék keletkezésének mérséklését célzó kezdeményezésekkel, jobb erőforrás felhasználással és a fenntartható felhasználási mintákra való átváltással szeretné elérni.
A cél a Közösség VI. Környezetvédelmi Akcióprogramja értelmében 2000-2010 között a hulladék mennyiségének 20%-os, 2050-ig 50%-os csökkentése, különleges hangsúlyt fektetve a veszélyes hulladékok mennyiségének redukálására.
Az Unió hulladékgazdálkodása három elven alapul:
1. A hulladék-képződés megelőzése
A képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése. A hulladékszegény gyártási technológiák fejlesztésének ösztönzése. A környezetbarát termékek és a kevesebb csomagolást igénylő termékek fogyasztásának ösztönzése.
2. Hasznosítás és újrahasználat
Cél a lehető legtöbb hulladék hasznosítása. A közösségi irányelvek számos termékcsoportot egyedileg szabályoznak, amelyeknek a hulladékká válásukkor a környezetre gyakorolt hatását minimalizálni kell. Ilyen termék, illetve hulladékcsoportok a következők: - csomagolóanyagok és eszközök (a csomagolás),
- gépjárművek,
- elemek, akkumulátorok,
- elektromos és elektronikai berendezések. A tagállamoknak jogszabályi szintre kell emelniük a hulladék gyűjtésével, hasznosításával és ártalmatlanításával kapcsolatos teendőket.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
