Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Papp Nóra: Mindent meg kell tenni a magyar-lengyel barátság megőrzéséért (Jegyző, 2012/2., 54. o.)

Sikeresen lezajlott a barátságnap Csongrád megyében

Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a magyar-lengyel barátság megmaradjon, ezért a fiatalok felé is át kell örökíteni az eddigi kapcsolatokat - erről Schmitt Pál, volt köztársasági elnök beszélt a hivatalos ünnepségen, Ópusztaszeren. Kifejtette, a magyarokat és a lengyeleket sok kapcsolat köti össze, együtt léptek be az Európai Unióba és a NATO-ba, és a két nemzet történelmében a menekülni, bujdosni kényszerültek mindig számíthattak befogadásra a másik országban.

Bronislaw Komorowski, a Lengyel Köztársaság elnöke hangsúlyozta, hogy a magyar-lengyel barátság - átvészelve a nehéz időszakokat - évszázadok óta tart, ezért a jövőben is tartós maradhat. A két ország "bátran, büszkén" haladhat célja, a közös, európai élet felé. Kiemelte, fejet kell hajtani a több mint ezeréves magyar, a közel ezeréves lengyel múlt és mindazok előtt, akik hozzájárultak a két nemzet közötti kapcsolatok fejlődéséhez.

Az ünnepségen Magyar Anna, Csongrád megyei elnök és dr. Zakar Péter alelnök vette át a barátságot jelképező vándorzászlót a barátságnap előző évi szervezőjétől, Poznan helyettes polgármesterétől, Dariusz Jaworskitól. Mint azt Magyar Anna elmondta, számunkra Lengyelország a legtisztább nemzet Európában. Egy tiszta ország értékeiben, céljaiban, kezdeményezéseiben. A lengyel nemzet erős közösségeket, erős államot épít. Lengyelország nekünk mindig viszonyítási pont volt és marad.

Az ünnepségen állami kitüntetések átadására is sor került. Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke a lengyel-magyar kapcsolatok különböző területein végzett áldozatos munkájukért - a miniszterelnök előterjesztésére - a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta Tadeusz Kaczor, Magyarország tiszteletbeli főkonzulja részére, valamint a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta dr. Csúcs Lászlóné, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke számára.

Bronislaw Komorowski, a Lengyel Köz-társaság elnöke szintén állami kitüntetést - az Lengyel Érdemkereszt arany fokozata elismerést - adományozott a magyar-lengyel kapcsolatok elmélyítése érdekében kifejtett erőfeszítések elismeréseként Csáki Bélának, a DARFÜ Nonprofit Kft. önkormányzati kapcsolattartójának, aki hosszú éveken át dolgozott a Csongrád Megyei Önkormányzat hivatalában. Az ő kezdeményezésére és összefogásával valósult meg 2009-ben a Lengyel Év Csongrád megyében, ami a lengyel-magyar barátság, a közös gyökerek, közös történelem, közös értékek, a két nemzet különleges kapcsolatának megismertetését célozta, elsősorban az itt élő fiatalokkal - hiszen ők viszik, örökítik tovább, és őrzik meg a jövő generációi számára ezt a barátságot.

Az ünnepség után a két államfő az Árpád-emlékmű mellett elültetett egy-egy tölgyfát. A két, a gyökereiben láthatatlanul és a lombkoronájában összefonódó tölgyfa ugyanis a két nemzet barátságának évezredes jelképe. Az elültetett fákat az Ópusztaszeri Általános Iskola diákjai vették át jelképesen, és a jövőben ők gondozzák, hogy hosszú évek, évtizedek múlva is erre a különleges kapcsolatra és a Csongrád megyei barátságnapra emlékeztessenek.

Később a köztársasági elnökök megtekintették a lengyel szakemberek által a ,90-es években restaurált Feszty-körképet, majd Kassai Lajos vezetésével a Kassai Lovasíjász Iskola növendékei tartottak bemutatót a vendégeknek.

A program Szegeden folytatódott, ahol Bronislaw Komorowski dr. Szabó Gábortól, a Szegedi Tudományegyetem rektorától átvette a "Senator Honoris Causa" kitüntető címet, majd az elnökök megkoszorúzták a Katyn-i emlékkeresztet, és a Fogadalmi templomban a dr. Kiss-Rigó László megyés püspök és ks. Karol Kozłowski, a Lengyel Personális Plébánia plébánosa által celebrált ünnepi misén vettek részt. A Dómban végül a "Puellae Orantes" lánykórus adott kamarakoncertet.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére