Jelen tanulmány szerzője arra tesz kísérletet, hogy néhány jogeseten keresztül a közjog oldaláról közelítve villantsa fel a fogyasztóvédelem egyes megoldást igénylő problémáit.
Figyelemmel arra a kétségtelen tényre is, hogy "...a fogyasztási funkció realizálásának jogi eszközei elsősorban a magánjogi szerződések. A polgári jog az a jogág, amely tipikus és atipikus szerződési formákat szolgáltat a fogyasztás, mint gazdasági cél megvalósulásához.",[1] a közjogi megközelítés - álláspontunk szerint - még mindig nem kap elég hangsúlyt a fogyasztóvédelem kapcsán. Nem tekinthetünk el ugyanis a számos[2] közigazgatási szerv kezében kétségkívül meglévő és gyakran alkalmazott eszközrendszertől, amelyek többek között a jogsértés megállapításában, meghatározott magatartástól való eltiltásban, bizonyos magatartások tanúsítására való kötelezésben, vagy pénzbírság kiszabásában öltenek testet. Továbbá nem hagyhatók figyelmen kívül - az utóbbi idők[3] kriminalizációs folyamatának eredményeképpen növekvő számú - fogyasztókat védő büntetőjogi tényállások sem.
Kérdés, hogy mennyiben szükséges az állam beavatkozása, akár az enyhébb közigazgatási jogi szankciók, akár az ultima ratio jellegű büntetőjogi eszközök révén, amikor a jelenlegi fogyasztóvédelmi politika nem titkolt törekvése a tudatos fogyasztóvá nevelés?[4] A tudatos fogyasztóvá válás annak az állapotnak az elérését jelenti, hogy az egyes fogyasztó tisztában legyen az őt megillető jogokkal, és mindent meg is tesz annak érvényesítése érdekében, nem pedig az arra hivatott állami szervektől várja problémájára a megoldást.[5]
A kérdés szándékoltan túlzó, hiszen széles a skála a passzív szerepkörbe késznyerített fogyasztótól, a passzív és az állam gyámkodására váró, valamint a problémái megoldásáért tudatosan fellépő fogyasztóig.
Mielőtt azonban közelebbről vizsgálnánk a felvetett problémákat, elkerülhetetlen néhány alapvető körülmény tisztázása. Az egyik ilyen a fogyasztóvédelmi jog létrejöttének kérdésköre.
1. A fogyasztóvédelem kialakulásának idejét illetően az egyes kutatók eltérő álláspontot képviselnek: vannak, akik, már az ókorból származó egyes szabályokban is a fogyasztó védelmét látják;[6] és vannak, akik szerint a fogyasztóvédelmi jog a XX. század "vívmánya".[7] Álláspontunk szerint igaz, hogy már az ókorban is fellelhetők olykor előzmények, de a fogyasztói társadalom kialakulásával minőségi változás következett be: szisztematikus fogyasztóvédelemről csak ekkortól beszélhetünk.
Egészen a XIX. századig érzékelhető tendencia volt, hogy az egyes egyén által támasztott kereslet meghatározta a kínálatot. Egy-egy termék egyedi előállítási folyamat eredményeképpen jött létre (a gyáripar megjelenésével mindez természetesen visszaszorulóban volt), a
- 383/384 -
fogyasztók által támasztott keresletnek megfelelően. A szabad verseny érvényesült, ahol az állam a fejlődéshez szükséges kedvező gazdasági környezet biztosítását tekintette feladatának anélkül, hogy tevőlegesen beavatkozott volna. A fogyasztók, illetve döntéseik játszottak tehát meghatározó szerepet a gazdaság egyensúlyának kialakításában.
A XX. században bekövetkező változások az addig meghatározó szerepkörű fogyasztót kiszolgáltatottá tették. Az innovatív eljárások, a tömegtermelés eredményeképpen a fogyasztók technikai, jogi értelemben vett információi, gazdasági lehetőségei korlátozottá váltak; a tömegkultúra, a tömegkommunikációs eszközök és a (gyakran agresszív) marketing-módszerek befolyásoló hatása pedig tovább fokozza a döntési szituációk bonyolultságát a fogyasztók számára.
A fogyasztó felelősségét előtérbe helyező ókori elv: a "Caveat emptor!"-"Óvakodjék a vásárló!"[8] már rég nem tartható; a fogyasztók védelme kétségtelenül erőteljesebb eszközöket, nem egyszer állami beavatkozást igényel. Kérdés azonban, hogy hol húzódik az az érzékeny határvonal, amely a közigazgatási jog és a szigorúbb szankciókkal fenyegető büntetőjog között e téren található?
2. Szintén nem egyértelműen megválaszolható kérdés, hogy hogyan határozható meg a fogyasztóvédelmi jog fogalma, mi tartozik a fogyasztóvédelmi jog körébe? Vitán felül áll, hogy a fogyasztóvédelmi jog plurális jogterület. Ha - a jelen tanulmány céljával összhangban nem álló történeti fejtegetéstől eltekintünk, és - a hatályos magyar jogot tesszük vizsgálódásunk kiindulópontjává, megállapíthatjuk, hogy fogyasztóvédelmi célú jogi normákat a polgári jog, a közigazgatási jog, valamint a büntetőjog szabályai között is találhatunk.[9]
A polgári jog kötelmi viszonyokat szabályozó normái közül a fogyasztókat védik a tisztességtelen általános szerződési feltételekre, a szavatosságra, a jótállásra, a termékfelelősségre vonatkozó jogszabályi rendelkezések.[10]
A közigazgatási jog fogyasztót védő normái a fenti módon szinte felsorolhatatlanok. Mondhatjuk ezt azért, mert az általános vagy speciális fogyasztóvédelmi hatáskörrel rendelkező közigazgatási szerveken túlmenően vannak olyan közigazgatási szervek, amelyek nem elsősorban fogyasztóvédelmi célzattal jöttek létre, de kétségtelen, hogy az általuk alkalmazott eszközök ilyen hatásúak. Példaként hozhatjuk a környezetvédelem, természetvédelem területén működő hatóságokat, amelyek által kiszabott bírságok nyilvánvalóan nemcsak a környezet, a természet, hanem közvetve a fogyasztó védelmét is szolgálják.[11]
Közös jellemző azonban, hogy a hatósági eljárás keretében objektív követelményrendszert érvényesítő, fogyasztóvédelmi célú felügyeletet ellátó közigazgatási szervek esetében a cél nem az egyéni jogsérelem orvoslása, hanem a közérdek védelme. A közigazgatási szervek nem jogosultak a panaszos fogyasztó és a bepanaszolt másik fél közötti jogvita eldöntésére, mivel ezzel a bíróság igazságszolgáltatási funkcióját vennék át. Más kérdés, hogy a fogyasztói panaszok révén nyert információk alkalmat adnak a hatósági eljárás (hivatalból) történő megindítására, a bepanaszolt személy magatartásának szankcionálására, és ezzel a fogyasztó érdekeinek (közvetett) védelmére.[12]
Jól megfigyelhetőek az előbb kifejtettek a Gazdasági Versenyhivatal (továbbiakban: GVH) esetében. Az autonóm közigazgatási szervek közé sorolt GVH működését meghatározó jogszabályi környezet egyértelműen a közérdekű jogérvényesítési modellt állítja a középpontba. Ismert, hogy a Tpvt.[13] a Ket.[14] által definiált ügyfél-fogalomtól eltérő ügyfél-fogalmat használ. A Tpvt. alkalmazásában ügyfél az, akivel szemben hivatalból indul meg az eljárás, illetve a kérelmező, továbbá az, akire a kérelem vonatkozik.[15] Fontos azonban leszögezni, hogy a kérelmező nem azonos az egyéni sérelmet szenvedő féllel. A versenyfelügyeleti eljárás megindítására az egyéni sérelmet szenvedett személynek nincs alanyi joga. Az egyént ért jogsérelem miatt a GVH-hoz panasz vagy bejelentés nyújtható be. A bejelentés a GVH által közzétett és a bejelentő által megfelelően kitöltött űrlapon, formalizált módon történhet. Panasznak minősül minden egyéb jelzés, amelyben a névvel és címmel beazonosítható panaszos egyértelműen megjelöl egy piaci szereplőt, amelynek a magatartását sérelmesnek tartja. A teljesség kedvéért le kell szögeznünk: a Tpvt. a bejelentőtől nem követeli meg a személyes érdekeltséget;
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
