Az anyatesten kívüli művi megtermékenyítés során lefagyasztásra kerülő embriók egyre gyakrabban képezik vita tárgyát - alapvetően az Egyesült Államokban - a házasság felbontásakor. Míg az egyik fél azt szeretné, hogy belőlük gyermek szülessen, a másik fél már nem akar genetikai szülővé válni. A bíróságok többféle módon közelíthetik meg a kérdést, egyfelől a reprodukciós jogosultságok felől; másfelől kötelmi jogi alapon, a szülők előzetes nyilatkozata alapján; de állást foglalhatnak az anyatesten kívüli embrió státusza tekintetében is, ami aztán a döntést befolyásolja. Kétséges azonban a helyzet megnyugtató rendezése.
Az asszisztált reprodukciós technikák, s ezen belül az anyatesten kívüli művi megtermékenyítés (in vitro fertilizáció) kapcsán felmerült legelső jogvita a Del Zio v. Presbyterian Medical Center (1978) ügy volt az Egyesült Államokban. Mivel a Del Zio házaspárnak természetes úton nem lehetett utódja, asszisztált reprodukció segítségével szerettek volna gyermeket vállalni. Az egészségügyi intézményben ivarsejtjeikkel létrehoztak in vitro, azaz anyatesten kívül embriókat, ezt azonban a beavatkozást végző orvos felettese, mint a klinika főorvosa veszélyes és etikátlan "kísérletnek" tartotta,[1] ezért megszakította a még be nem ültetett embriók életfolyamatát. A házaspár beperelte a kórházat, keresetükben arra hivatkoztak, hogy az embrió az ő tulajdonuk volt, amely elvesztése végett másfél millió dollár kártérítést követeltek. A bíróság ötvenezer dollárt ítélt meg számukra fájdalomdíjként az érzelmi megrázkódtatás miatt, de elvetette a gondolatot, miszerint az embriót a szülők tulajdonaként lehetne felfogni.[2]
Egy további érdekes eset volt, amikor 1983-ban egy milliomos amerikai meddő házaspár az asszisztált reprodukció útján anyatesten kívül létrehozott embriók visszaültetése előtt egy repülőszerencsétlenség következtében elhunyt. A férj és feleség hátrahagyott vagyona nyolcmillió dollár volt. Örökösük levelet írt a kórháznak, melyben, mint legközelebbi hozzátartozó kérte az embriók megsemmisítését.[3] Az ügyben senki nem tudta, vagy jobban mondva nem akarta eldönteni, hogy minek minősülnek az embriók. Lehetnek-e ők a vagyon örökösei vagy egyéb kedvezményezettjei, ha világra jöhettek volna adott esetben például pótanya igénybevételével? Az eljáró kaliforniai bíróság megválaszolatlanul hagyott számos kérdést, amikor kimondta, a fagyasztva tárolt embriók nem minősülnek örökösnek, de nem is tartoznak az örökhagyók vagyonához.[4]
De vajon hogyan lehet értékelni az anyatesten kívüli embriók létét?
- 614/615 -
Az in vitro embrió jogi helyzetét, a vele való bánásmódot is befolyásolja, de tulajdonképpen az egész asszisztált reprodukciós technikák tekintetében fontos, hogy számolni kell azzal a kerettel, amiben az egyes reprodukciós eljárások által felvetett kérdések megválaszolása zajlik, ez pedig az utódnemzés szabadságának alkotmányjogban gyökerező miliője, ami a modern demokráciákban valamilyen formában jelen van, s napjainkban általában az állam által elismert és védett. Hagyományosan magában foglalja, hogy bárki szabadon - állami beavatkozás nélkül - dönthet arról, kíván-e utódot nemzeni, mikor és mennyit. Ez a személy döntési autonómiájába tartozó tényező, ami az emberi személy lényegét érinti, ennél fogva könnyedén összefüggésbe lehet hozni az emberi méltósággal, az önrendelkezési jog gyakorlásával, a személyiség szabad kibontakoztatásával. Történeti eredetét tekintve az utódnemzés szabadsága a fogamzásgátló módszerek, a művi meddővé tétel, de legfőképpen a terhesség-megszakítás kapcsán kialakult vitákra vezethető vissza, hiszen ezeknek az eljárásoknak az igénybevételét korábban az állam szinte világszerte jogszabályi úton drasztikusan befolyásolta. Másfelől viszont az utódnemzés szabadságának gyakorlatban érvényesülő tartalmi kérdéseit nagyban áthatja egy adott ország kulturális háttere, ami kézzelfogható például abban, hogy e szabadságot jóval nagyobb ívben lehet megrajzolni az individuális szabadságjogok hagyományával rendelkező Egyesült Államokban, szemben mondjuk a tradicionálisan értékszemléletű Németországgal.[5]
Az anyatesten kívüli művi megtermékenyítés során általános gyakorlat, hogy több petesejtet termékenyítenek meg, mint amennyi belőlük fejlődő embriót visszaültetnek az anyaméhbe. A maradék embriókat fagyasztott állapotban lehet tárolni az egészségügyi szolgáltatónál - letétbe lehet helyezni - egy esetleges későbbi felhasználás céljából, vagy adományozni lehet őket más meddő párok részére. A technika lehetőséget ad arra, hogy a szám felett létrehozott embriókat egy bizonyos ideig fagyasztva, mélyhűtve lehessen tárolni (kriokonzerválás). Az eljárás során az in vitro embriókat folyékony nitrogénben -196°C-ra hűtik, egy időre leállítva ezzel az életfolyamatukat.[6] A módszer jelentősége abból fakad, hogy ha az első in vitro fertilizáció és embrióbeültetés sikertelen - ami gyakori -, akkor a későbbi próbálkozások alkalmával nem kell a gyermeket kívánó nőt ismételten hormonstimulációval és invazív beavatkozással járó klinikai kezelésnek alávetni a szükséges petesejtek leszívása érdekében, hanem a korábban lefagyasztott embriók rendelkezésre állnak a beültetésre.[7]
A tárolási idő hosszát nagyban befolyásolják biológiai, orvosi szempontok, de országonként általában 5-10 évet határoznak meg a jogszabályok. Így például Angliában legfeljebb 10 év lehet,[8] Magyarországon szintén,[9] az Egyesült Államokban nem találunk olyan jogi szabályt, ami erről rendelkezne, általában a beavatkozást végző klinikák szakmai protokolljai tartalmaznak előírásokat. Németországban főszabály szerint kizárt az embrió mélyhűtése, kivételesen lehetséges, akkor, ha az anyánál fellépő egészségügyi okokból kifolyólag csak később van lehetőség a visszaültetésre.[10] A német embrióvédelmi törvény - Embryonenschutzgesetz - konzervatív szellemében ugyanis tilos több embriót létrehozni, mint amennyi visszaültetésére sor kerül.[11]
A fagyasztva tárolt embriók státuszával kapcsolatban döntően az Egyesült Államokban történt jogesetek
- 615/616 -
bizonyítják a nehézséget és rendezetlenséget. Ezeknek az ügyeknek a közös jellemzője, hogy a meddő házasvagy élettársak in vitro fertilizációs eljárásban vesznek részt, melynek során az anyatesten kívül létrehozott embriók lefagyasztása válik szükségessé, majd a felek házassága vagy kapcsolata felbomlik, s dönteni kell a fagyasztva tárolt embriók további sorsáról. Kié legyenek az embriók? Az eljáró bíróságok három irányból tudják megközelíteni a kérdést: Egyrészt a szülők reprodukciós jogosultságai kerülnek összeütközésbe, leggyakrabban az egyik fél a gyermekek megszületését akarja, míg a másik fél nem akar szülővé válni. Másrészt ezekben az esetekben élesen felvetődik az anyatesten kívül létrehozott embrió jogi helyzete, ember vagy nem ember mivolta, amely minősítésnek a döntésre kiható következménye lehet. Harmadrészt adott egy kötelmi jogi alap is, mert általában minden ország jogi szabályozása - vagy a klinika eljárásrendje - előírja, hogy az in vitro fertilizáció és az embriók mélyhűtése előtt a szülőknek alá kell írniuk egy előzetes nyilatkozatot - az intézmény által rendelkezésükre bocsátott formanyomtatványt -, melyben a házasság vagy kapcsolat jövőbeli lehetséges felbomlása esetére rendelkeznek a mélyhűtve tárolt embriók sorsáról. Több lehetőség közül lehet ilyenkor választani, általában lehet kérni az embriók saját célú felhasználását, megsemmisítését, adományozását.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
