Megrendelés

Csáki Gyula Balázs: VII. Infokommunikációs Szakmai Nap - Elektronikus kormányzat és elektronikus közigazgatás (IJ, 2006/3., (13) melléklet 1. o.)

Második alkalommal van szerencsénk a Tisztelt Olvasók elé tárni e folyóirat hasábjain az Infokommunikációs Szakmai Nap előadásainak szerkesztett változatát. Erre azért vagyunk különösen büszkék - és egyben szerencsések is -, mert nem csak azok az érdeklődők kaphatnak képet az éppen aktuális témakörre vonatkozó tudományos és gyakorlati álláspontokról, véleményekről, akik számára a konferencia időpontja alkalmas volt a személyes megjelenésre. Ebben az évben az immáron hetedik alkalommal megrendezésre került rendezvény témája az elektronikus kormányzat, illetve elektronikus közigazgatás volt, de a kérdéskör vizsgálata nem korlátozódott a szűk értelemben vett közigazgatásra. Az előadók - kiindulópontnak tekintve az alapvető, elektronikus ügyintézést lehetővé tévő jogi szabályozást - foglalkoztak az "alternatív" eljárási ügymenetekkel (például mobil eszközök alkalmazása, digitális televízió), valamint az elektronikus közigazgatással nem szervesen összefüggő, de ahhoz feltétlenül kapcsolódó kérdésekkel és határterületekkel (elektronikus aláírás, elektronikus cégeljárás).

Őszintén reméljük, hogy az elhangzott előadások szerkesztett változata is képes hűen tükrözni azt az egészséges sokszínűséget és sokféleséget, amelyet a különböző területek és témakörök előadói teremtettek 2006. április 28-án. Valós, és progresszív párbeszéd alakult ki a prezentálók és a többi résztvevő között, a programot lezáró kerekasztal-beszélgetés során megeredt szakmai vita folyamának pedig csak a gyorsan elröppenő idő volt képes gátat szabni.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére