A dologi jogban és a jogi személyek jogában a legfontosabb jogosultságok keletkezéséhez és megszűnéséhez nem elegendő a felek erre vonatkozó akaratelhatározása (megegyezése), arra is szükség van, hogy ezt a megegyezést - megfelelő állami kontroll után - a bíróság (vagy más hatóság) által vezetett nyilvántartásba bevezessék.
A dologi jogban ilyen az ingatlan-nyilvántartás (telekkönyv), amelyhez a jogrendszer különféle jogkövetkezményeket fűz. A konstitutív rendszerben a bejegyzés megtörténtéhez fűzi a legfontosabb jogkeletkeztető és jogmegszüntető hatásokat; ez az általános a német-osztrák típusú jogrendszerekben. A nyilvántartásban megvalósul a bejegyzési elv, amely tehát a legfontosabb dologi jogokat nem csak feltünteti, hanem létrehozza; a bejegyzett jogok a későbbi jogszerzést kizárják, korlátozzák vagy feltételessé teszik.
A jogi személyek tanában a bejegyzési elv hasonló kidolgozottsággal nem jelenik meg, de szerkezetében és hatásaiban alapvetően azonos a dologi joggal. Itt ezt a szerepet a cégnyilvántartás (jogi személyek nyilvántartása) tölti be. A cégjog is konstitutív hatályt tulajdonít a bejegyzésnek, a jogi személy a bejegyzéssel jön létre, és a törléssel szűnik meg. A jogi személyekre vonatkozó más nyilvántartásokban is lényegében ez a rend érvényesül. A cégjog alapelvszerűen a közhitelesség elvét fogalmazza meg, amely szerint a nyilvántartás a bejegyzett jogok fennállását hitelesen tanúsítja, a cég jóhiszemű személlyel szemben nem hivatkozhat arra, hogy a bejelentett és bejegyzett adat nem felel meg a valóságnak.
A két nyilvántartási rendszerben közös, hogy a bejegyzés hozza létre a nyilvántartásban szereplő jogokat. Most tekintsünk el attól, hogy a dologi nyilvántartás a kauzális tradicionális rendszernek megfelelően működik, a jogi személyek nyilvántartása erőteljesebben védi a már bejegyzett jogokat (az érvénytelenség sajátos szabályozásával).
A konstitutivitás azonban a két rendszer összehasonlíthatóvá teszi, az egyikben bevált jó megoldások a másikban is hasznosíthatók; az egyik rendszer hibái a másik tapasztalatai alapján kijavíthatóak. Néhány elvi követelmény mindkét nyilvántartás vonatkozásában megfogalmazható.
A bejegyzés, bár minden nyilvántartásban azonos - jogkeletkeztető, jogváltozást jelentő és jogmegszüntető - hatást vált ki, azonban különböző utakon jut el a hatás kiváltásáig. Ennek az útnak szakaszait a következők szerint modellezhetjük:
a) akaratnyilvánítás a joghatás keletkezésére és ennek okiratba (határozatba) foglalása (átruházásra irányuló szerződés, létesítésre vonatkozó döntés és alapító okirat, döntés a jogi személy megszűnéséről stb.);
b) a kérelem benyújtása a nyilvántartást vezető hatósághoz a jog bejegyzésére;
c) a bejegyzés iránti kérelemnek - az előírt vizsgálatot követő - elutasítása vagy a kérelem elfogadására vonatkozó döntés
d) a jog keletkezésének, változásának vagy megszűnésének bejegyzése.
Nem közömbös azonban az, hogy a bejegyzés a hozzá fűződő hatást mely időponttól kezdve fejti ki. Etekintetben is különböző megoldások érvényesülhetnek a jogrendszerben:
a) a bejegyzés visszamenőleges hatályú az akaratnyilvánítást tartalmazó okirat keltére;
b) a bejegyzés a nyilvántartó hatósághoz intézett kérelem benyújtásának napjára visszamenőleges hatályú;
c) a bejegyzés a jövőre nézve hozza létre a hozzá fűződő joghatást.
Bonyolítja a helyzetet, hogy a bejegyzéshez olyan eljárási szabályok is tartoznak, amelyek a joghatás kiváltását befolyásolják. Így az eljárási jog a következők szerint rendelkezhet:
a) a bejegyzést elrendelő végzéssel egyidőben történik a nyilvántartásba való bejegyzés, úgy hogy kizárt a végzés elleni jogorvoslat;
b) a bejegyzés az elrendeléssel egyidőben megtörténik, de az elrendelő végzés ellen jogorvoslat vehető igénybe;
c) csak az elrendelő végzés jogerőre emelkedése után történik meg a nyilvántartásba való bejegyzés.
A szabályozás jelentőségét az adja meg, hogy a bejegyzésen alapuló jog mely időpontban keletkezik, és a bejegyzési eljárás különböző fázisaihoz milyen joghatás fűződik. A gyakorlatban ez főként a következő vitás helyzetekben jelenik meg:
- a dolog átruházása esetén hogyan alakul a tulajdonátszállás időpontja,
- mikor jön létre a jogi személy,
- a jogi személy megalakulásának elhatározása és bejegyzése közötti időszakban az alapítók jognyilatkozataihoz milyen joghatás kapcsolható,
- mikor szűnik meg a jogi személy, meddig lehet a jogi személy vagyonával rendelkezni, és erre ki jogosult.
A telekkönyvi jogokban általánosnak mondható szabály, hogy a dologi jog a nyilvántartásba való bejegyzés időpontjában keletkezik. A magyar bírói gyakorlat ezt a szabályt megtoldja azzal, hogy a keletkezés időpontja a bejegyzést rendelő végzés jogerőre emelkedése. Kurucz Mihály joggal ad kifejezést abbeli nézetének, hogy a "bejegyzés időpontjához kötött jogkeletkezés az ingatlan-nyilvántartási rangsor szabályát áttörné azáltal, hogy függetlenítené e jog keletkezését hatályosulásának ranghelyétől. Ezen alapul az a következtetés, hogy a jogok keletkezése a bejegyzéssel, egyben a bejegyzési kérelem benyújtásának időpontjára visszamenő hatállyal értelmezhető."1
A kérdés nem elméleti, nagyon is gyakorlati. A tulajdonjog átruházása esetében - ha nem a kérelem benyújtásával keletkezik az új tulajdonjog - a korábbi tulajdonost jogosítják, illetőleg terhelik a bejegyzést elrendelő végzés jogerőre emelkedéséig bekövetkező jogi tények.
A bírói gyakorlat ellentmondásos abban, hogy a bejegyzéssel keletkező jog mikortól hatályos, a bejegyzés időpontjától, vagy a bejegyzés alapjául szolgáló kérelem ingatlan-nyilvántartáshoz való benyújtásától.
A kérdés eldöntéséhez a nemzetközi jogösszehasonlító elemzés meghatározó segítséget nem ad; az osztrák telekkönyvi jog szerint a bejegyzett jogok keletkezése, megszűnése és módosulása a bejegyzéssel keletkezik, azonban a bejegyzési kérelem időpontjára visszaható hatállyal. A német és svájci telekkönyvi jogban a bejegyzés ideje eredményezi a változást. A jogcím időpontjában (pl. a szerződés keltének időpontjában) keletkező jog eszméjével nem találkozunk, ez nem is férne össze a dologi jog megszerzésének tradicionális rendszerével.
A Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégium véleményében úgy foglalt állást "a bejegyezni kért jog nem a kérelem földhivatalhoz történő benyújtásának napján, hanem a bejegyzéssel jön létre" (BH 2000/8.).
A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának tanácsa - 2007. évben közzétett eseti döntésével - ezzel a bírói gyakorlattal nem ért egyet.
"Annak megítélésekor, hogy az ingatlanon fennálló tulajdonjog mikor keletkezik, az ingatlan-nyilvántartási rendelkezésekből kell kiindulni. Ingatlan-nyilvántartási (korábban telekkönyvi) jogunknak több mint 150 éve változatlan elve, hogy a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzése konstitutív, valamint a bejegyzési kérelem benyújtásának (iktatásának) időpontjára visszaható (ex tunc) hatályú. Ez az elv érvényesült az 1972. évi 31. tvr. 6. § (2) bekezdés és 19. § (1) bekezdés előírásaiban, és ezt tartalmazzák a hatályos ingatlan-nyilvántartási törvény előírásai is [1997. évi CXLI. törvény 3. § (2) bekezdés, 7. § (1) bekezdés, 44. § (1) bekezdés és 48. § (1) bekezdés]. A bejegyzéshez fűződő joghatály beálltát (vagyis a bejegyzés ranghelyét és ezzel az egyes bejegyzések rangsorát is) tehát nem a bejegyző határozat időpontja, hanem a bejegyzési kérelem iktatásának, vagyis a széljegyzésnek az időpontja határozza meg. A széljegy tehát nem csupán az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítását tanúsítja, hanem annak időpontja lesz a tulajdonjog keletkezésének az időpontja is. (Legf. Bír. Pfv. VI. 21.900/2006., BH 2001/1. 231.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
