A Céghírnök 2008/3-4. számában Csőke Andrea A vagyont terhelő zálogjog a felszámolási eljárásban címmel jelentetett meg egy két részből álló cikket, ennek néhány megállapításával vitatkoznék az alábbi hozzászólásomban:
A Szerző dolgozata I. részében fölteszi a kérdést: "amennyiben a felszámolás során kerül be valami az adós vagyonába, (...) keletkezik-e azon zálogjog attól, (...) vagy a felszámolás megindulásával ez a lehetőség már nem áll fenn, a felszámolás kezdő időpontjával szinte "megfagy" az adós és a hitelezők közötti jogviszony, kinek mit sikerült elérni a felszámolás kezdő időpontjáig, azzal az állapottal kerül besorolásra és kielégítésre?"
A kérdésre aztán a következő válasz olvasható ki a cikk további részéből:
Ha a felszámolás kezdő időpontjában a vagyont terhelő zálogjog tárgya olyan dolog volt, ami akkor éppen aktuálisan nem volt meg a vagyonban, de az utólag előkerül1, akkor az értékesítés során befolyt vételár a Cstv. 49/D. § (2) bekezdése szerinti kielégítést eredményez (a befolyt ellenérték értékesítési költségekkel csökkentett 50%-a megilleti a zálogjogosult hitelezőt a felszámolási költségeket megelőzően), ha azonban egy behajtott pénzkövetelés kerül a felszámolás alatt a vagyonba, abból a hitelező már csak az 57. § (2) bekezdése szerint kaphat kielégítést (a felszámolási költségek kifizetése után megmaradó összeget).
A különbségtétel elvi alapját a szerző a jogszabály azon rendelkezésével indokolja, hogy a 49/D. §-ban előírt rendelkezés (kedvezmény) csak a meglévő vagyontárgyak felszámoló általi értékesítéséből befolyt összegek felosztására vonatkozik.
A szerző, mivel itt most véleményem szerint helytelenül értelmezi a vagyon és ebből szükségszerűen következően a vagyont terhelő zálogjog fogalmát is, téves konklúziót fogalmaz meg.
A vagyont terhelő zálogjog - Ptk. 266. § (1) bek. - egyik sajátossága az, hogy az a vagyon egészén vagy annak önálló gazdasági egységként működtethető részén áll fenn (ezt minősíti maga a törvényi rendelkezés vagyonnak), majd ezt követően szintén maga a jogszabály kimerítően felsorolja, hogy melyek azok a vagyontárgyak, amelyek külön részletezés nélkül is e vagyon részét képezik: nevezetesen a dolgok, jogok, követelések.
A fedezetül szolgáló (aktív) vagyon hivatkozott törvényhely szerinti meghatározása minden tekintetben megfelel a polgári jog által alkalmazott vagyon fogalomnak, de a Cstv. 3. § e) pontjának utaló szabálya folytán a felszámolási eljárásban alkalmazandó, a számvitelről szóló 2000. évi C.tv. 28. § (1) bekezdésének speciális rendelkezése alapján is leszögezhető, hogy mint forgóeszköz a követelés is a vagyon része.
A vagyont terhelő zálogjog másik sajátossága az, hogy e zálogjog a zálogszerződés megkötése után a kötelezett vagyonába kerülő vagyontárgyra is kiterjed, attól az időponttól kezdve, hogy azon a kötelezett rendelkezési jogot szerez.
Ez utóbbi megfogalmazásból kétségtelenül az következik, hogy a vagyont terhelő zálogjog tárgya a követelésből befolyó ("behajtott") készpénz, bankszámlapénz akkortól kerül a zálogjoggal terhelt vagyon körébe, amikor az az adós (felszámoló) rendelkezése alá kerül, ez azonban véleményem szerint nem jelenti azt, hogy a zálogjog keletkezése szempontjából is ez az irányadó időpont, hiszen e pénz a már addig is megterhelt követelés mint másik vagyonelem helyébe kerül, a vagyon értékének változása nélkül. Ha a "kiterjed a rendelkezési jog megszerzésének időpontjától" szóhasználatot "az adott zálogtárgyra a vagyonba kerüléskor keletkezik" fogalommal azonosítanánk, amint ezt a lényeget illetően a szerző megteszi, akkor ellentétbe kerülnénk a vagyont terhelő zálogjog jellegadó lényegével, de a Ptk. 266. § (3) bekezdésének kifejezett törvényi rendelkezésével is, mely szerint a vagyont terhelő zálogjoga alapján (...) a jogosult a vagyont terhelő zálogjog bejegyzésének időpontja szerinti ranghelyen gyakorolhatja kielégítési jogát. A vagyon terhelő zálogjog jellegadó lényegének pedig véleményem szerint az tekinthető, hogy az a vagyon (önállóan működtethető része) egészét, mindenkori aktuális állagát terheli a zálogszerződés megalapításától kezdve, függetlenül attól, hogy e vagyon belső szerkezete miként változik (pénzből lesz dolog, dologból lesz pénz, követelésből lesz pénz, vagy ha számlára kerül számlakövetelés).2 Az adott időponttól történő kiterjedés tehát a következmények szempontjából a ranghelyre (a bejegyzésre) visszamenőleges hatályú lesz.
A szerző logikájából egy felszámolás alatti működés esetén az következne, hogy a vagyonelemek kicserélődése automatikusan azzal a következménnyel járna, hogy a kicserélődött vagyonelemeket már nem terhelné a zálogjog, mert a kezdő időpont után kerültek be a fedezeti körbe.
A kifejtettek alapján álláspontom szerint a feltett kérdésre csak azt a helyes választ lehet adni, hogy a felszámolás alatt visszaszerzett dolog értékesítéséből befolyt összeget és a behajtott követelésből rendelkezésre álló pénzt ugyanolyan elvek szerint kell felosztani. Megjegyzem: az "értékesítésből befolyt vételár" fogalmának a cikkben kifejtett szigorú értelmezése mellett nem lenne alkalmazható a Cstv. 49/D. §-a abban az esetben sem, ha ugyan a teljes vagyonra kiterjedő zálogjog alapítása a felszámolás kezdő időpontja előtt történt, a kezdő időpontban azonban már - ad abszurdum - a teljes és a korábbival azonos értékű vagyon az adós házi pénztárában vagy bankszámláján kezelt, s így nyilvánvalóan értékesítésre már nem szoruló (számla)pénzből állna. ■
JEGYZETEK
1 Az "előkerül" a véletlenszerű megkerülésre utal ugyan, de úgy tekintem, hogy a bármilyen jogcímen történő visszaszerzést (eredeti állapot helyreállítását, felmondást/elállást) érti alatta a cikk.
2 Az adott vagyontárgyra értelmezendő visszamenőleges hatályú keletkezés a 266. § (3) bek.-ben megfogalmazott korlátozással érvényesül.
Visszaugrás
