1. A római jog és a magánjogtudomány kiemelkedő, nemzetközileg is ismert művelője, Schwarz Gusztáv 1858. január 1-jén született Pesten. Jogi tanulmányait a budapesti királyi tudományegyetem jog- és államtudományi karán végezte. A jog- és államtudomány doktorává 1882. április 1-jén avatták. 1883-ban több külföldi, így a bécsi, a lipcsei és a hallei egyetemen is folytatott jogi tanulmányokat. A legtöbb időt, egy évet a göttingeni egyetemen töltötte,[1] ahol 1883 áprilisa és 1884 áprilisa között tartózkodott. 1884-től sikeres ügyvédi praxist folytatott Budapesten.
Említést érdemel, hogy már gyakorló jogászként, ügyvédként is síkraszállt a magyar magánjog kodifikációja mellett. 1885-től, a habilitációt követően, a római jog magántanára (Privatdozent) volt. 1892-ben a római jog rendkívüli tanára és 1894-ben pedig ugyanennek a tárgynak rendes tanára lett a budapesti tudományegyetemen. Feltétlenül említést érdemel az a ma már sajnos feledésbe merült tény, hogy 1902-ben az ő kezdeményezésére került sor a budapesti tudományegyetemen a jogi kari könyvtár alapítására.
A XIX. század végén jelentősen megnövekedett a budapesti tudományegyetem - az egyetem Pázmány Péter nevét csak 1921-ben vette fel - jog- és államtudományi karára beiratkozott hallgatók száma. Erre tekintettel szükségessé vált a tanszékek számának növelése. Így a római jog, hasonlóan a jogtörténethez, 1894-ben harmadik tanszéket kapott. Hoffmann Pál (1830-1907) és Vécsey Tamás (1839-1912) - aki 1887-ben alapította a jogi karon az első, római jogi szemináriumot[2] - mellett még Schwarz Gusztáv is (1884-1900 között) oktatta a karon a római jogot, mint az egyik római jogi tanszék ordinariusa, nyilvános rendes tanára. Ugyanebben az esztendőben kapott rendkívüli tanári kinevezést Szentmiklósi (Kajuch) Márton (1866-1932) is, aki 1902-ben lett a kar nyilvános rendes tanára. Szentmiklósit akkor nevezték ki professzornak, amikor Schwarz Gusztáv római jogi tanszéke megüresedett, mivel átment a kereskedelmi- és váltójogi tanszékre.
Schwarz Gusztáv 1900 és 1902 között a kereskedelmi és váltójogot az időközben államtitkári kinevezést nyert jeles jogtudós, Nagy Ferenc (1852-1928) távollétében mint feljogosított előadó adta elő, s az ezekre a tárgyakra kiterjedő venia legendi-je a későbbiekben is megmaradt. Vécsey Tamás 1912-ben bekövetkezett halálát követően is megtartotta a kereskedelmi- és váltójogi katedrát. A kereskedelmi- és váltójog előadása mellett - a római jogi diszciplínák köréből - egyedül a pandektajog előadását vállalta. A római jog nyilvános rendes tanára volt még ebben az időszakban Szentmiklósi (Kajuch) Márton is. Szászy-Schwarz mellett Helle Károly (1870-1920), aki az 1912/1913. évi tanévben Kolozsváron a kereskedelmi- és a váltójog tanára, oktatta az Institutiókat, mint főkollégiumot 1912-től egészen 1920-ban bekövetkezett haláláig.
Kimagasló jelentőségű tudományos tevékenysége a civilisztika szinte egész területét átfogta. Tudományos munkássága elismeréseként 1911-ben magyar nemességet kapott, ettől kezdve használta a Szászy-Schwarz vezetéknevet. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja két évvel halála előtt, 1918 májusában lett. 1920. április 20-án hunyt el Budapesten. Bár a szó valódi értelmében vett iskola teremtésére nem volt módja, jeles tanítványai között találjuk Marton Gézát (1880-1957) és Szladits Károlyt (1871-1956).
2. Szászy-Schwarz Gusztáv már 1883-ban kritikailag említette, hogy Hoffmann Pál[3] több kiadást megért Institutiói ugyan sokat adnak a jogtörténetből, de a legszükségesebbet sem a jogdogmatikából, márpedig hivatásunk "elsősorban jogászt képezni s nem ódondászt". Szerinte a civiljogi tanulmányok eredménytelenségének oka többek között a történeti, historikus elem túlsúlya, dominanciája, pedig "…a magánjog dogmatikája … be- vagy be nem vallottan minden tudományos jogrendszerben a római: a római jog a magánjogi studium per eminentiam".
S mindjárt példára is hivatkozott Hoffmann Pál tankönyvéből: "… míg a manap merőben impraktikus sponsio, nexum, stipulatio és literál-kontraktusról huszonhárom lapon értekezik, addig a tévedés, feltétel tanainak egy-egy fél lapot, az interesse-nek - Jhering szerint a magánjog legnehezebb részének - alig egy lapot szentel. Pedig mit a mi tanulónknak a sponsio és stipulatio, mit neki a római argentáriusok könyvtartásának, a codices accepti et expensi legbehatóbb ismerete, ha megvonjuk tőle azt, mire a jogásznak, praktikus hivatásánál fogva, elsősorban szüksége van - ő mindennapi kenyeret kíván, és mi történeti márványt nyújtunk."
E historikus (történeti) iránnyal szemben a modern magánjog (ius privatum) alapját képező pandektisztikának, vagy más kifejezéssel pandektajogtudománynak (Pandektenrecht, illetve Pandektenwissenschaft) volt Magyarországon lelkes művelője Szászy-Schwarz Gusztáv. Az ő lendületes dikciójú szavai szerint a mo-
- 1/2 -
dern jogra való kihatásában, azaz "mai érvényében" kell bemutatni a római jogot. Ez a glosszátorok óta századokon át módosított, transzformált "keverékjog" a tiszta római jog szempontjából azért fontos, "mert így tesszük próbára, mi volt a római jogban a múlté s mi maradandó értékű". Capito, vagy akár Julianus és Celsus idején ismert jogtól: "Reá nem ismerne Africanus és Tribonianus fejét rázná, ha látná, mily elméleteket hozunk ki az ő Corpus Jurisából… (amely) nem koporsója volt a római jognak, hanem a későbbi korok jogának bölcsője".
3. Szászy-Schwarz kétségtelenül tisztában volt tehát azzal és nem is vonta kétségbe, hogy a pandektaelmélet "nagyrészben csak kiindulási pontját bírja a római jogban, eredményében azonban jórészben a magánjog… általános elméletévé szélesbült", s "ennyiben nem annyira a római jognak, mint általában a magánjognak… római jogi alapú dogmatikája". S amikor kiemelte, hangsúlyozta, hogy a római jogászok (jogtudósok, iurisperiti illetve iurisconsulti) nem voltak dogmatikusok a szó XX. századbeli értelmében, nagyságuk "nem a fogalmi absztrakciók erejében és tisztaságában (hanem)… a konkrét eset szemléletében, jogi tartalmának biztos felismerésében és megítélésében" állott, s hogy definícióik, beosztásaik és "rendszerítéseik" már nem tarthatók fenn, félre nem érthető nyíltsággal világosan megmondja: "Másfelől a mai dogmatikusok bizonyos alapfogalmai - pl. az alanyi jog, a jogalany, a jogügylet, a jog és igény közti viszony stb. - a római dogmatika előtt még ismeretlenek voltak."
Hasonlóan másutt is, például a "Régi és új birtokjog" című tanulmányában, ahol a traditio possessionis-szal kapcsolatosan megjegyezte: igaz, hogy a római jogtudósok az egyoldalú occupatio és a kétoldalú traditio tényállása között a különbséget nem említik meg, "ám e római jog dogmatikája nem a rómaiak elméletét adja vissza, hanem a rómaiak jogát, amelynek elméletét mi a ránk hagyott anyagból önállóan építjük fel." Más helyen is ilyen tónusban írt a pandekta-kézikönyvekről: "Ulpianus, ha ma sírjából feltámadna, bámészan forgatná Windscheid kézikönyvének ’általános részét’, és talán annyit sem értene belőle, mint egy kezdő jogász. Amit a német doktrína - állítólag római jogi alapon - az alanyi jogról, a jogügyletről, a jog és igény közötti viszonyról, az anyagi perjogról stb. rendszerbe foglalt, az a német szellem terméke tetőtől talpig és nem kevésbé német jog azért, mivelhogy a német géniusznak a latin Corpus Juris volt kezében akkor, amikor kieszelte".
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
