2014-ben jelent meg monográfiám, amelyben a hatalommegosztás rendszerének 2010 és 2014 közötti megváltozását vizsgáltam. Elsősorban azt, hogy az e periódusban elfogadott jogszabályi változások tömege miként, milyen módon segítette elő a hatalomkoncentrációt, és segítette az akkori (és egyben mai) kormányoldal hatalmának biztosítását. Ebben a választási rendszert és a választást értékelni nem akartam, utóbbit, értelemszerűen nem is tudtam volna, hiszen a kampány a könyv megjelenése után kezdődött csupán. Most - feldolgozva egyes ezzel kapcsolatos alkotmányelméleti, valamint a választási szabályozást és a 2014-es általános országgyűlési választási eredményeket elemző munkákat - rátekintek arra, hogy a választójogi rendszer átalakítása vajon miként illeszkedett abba a közjogi folyamatba, amelyet egyesek alkotmányos reformnak, mások viszont a fékek és ellensúlyok rendszere és a jogállam lebontásának neveznek. Konkrétan, hogy vajon a rendszer mérvadó újításai szolgálták-e valamelyik politikai oldal érdekeit, és ha igen, melyikét? Ez előre látható volt-e vagy sem, s a feltételezéseket beigazolták-e a 2014-es választási eredmények? S persze figyelmet érdemel, hogy az új megoldások mennyire tekinthetők jogállaminak.
Ha önmagában a választási rendszer elemzése lett volna a célom, egyet kéne értsek azokkal, akik szerint ez egy választás után még nem ítélhető meg.[1] Ha azonban az aktuális kormánytöbbség hatalmon tartásának egyik eszközeként tekintünk rá, éppen ez az egy választás, s annak eredménye szolgálhat számunkra szilárd érvként. Egy szilárd érvként sok másik mellett, amelyek a választási reformmal egyidejűleg megvalósított általános közjogi átalakításokból vonhatók le.
Legjobb kiindulópontnak az EBESZ Választási Megfigyelő Missziójának zárójelentését tartom, amelynek készítői - egy a tagállamokban megtartott választások tisztaságát ellenőrizni hivatott, a világon széles körben elismert nemzetközi szervezet - a választási eredményben biztosan nem érdekelt objektív bírálók. Emellett nem csupán a jogi szabályozást, hanem a kampány és a választás gyakorlati tapasztalatait is vizsgálták. Az EBESZ zárójelentésének olvasásakor - amelyet a Magyarországon 2014-ben megtartott általános országgyűlési választásokról írtak - megnyugvással vehetjük tudomásul, hogy bár számos szabálytalanságot megállapít, mégiscsak nyugtázza, hogy Magyarországon szabad és titkos választások voltak. Az EBESZ megfigyelők - és megjegyzem, sok pontban más külföldi szervezetek, mint például az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése és Monitoring bizottsága[2], az Európai Parlament[3], vagy éppen a Velencei Bizottság[4] - azonban e megállapítással párhuzamosan, egyes demokratikus szabályokat áthágó szabályozási és gyakorlati működési problémákat definiáltak.
Kiindulási alapként érdemes az EBESZ zárójelentésből a legfontosabbakat vázlatpontszerűen kiemelni:
• A választási eljárást is érintő közjogi átalakítás aláásta a fékek és ellensúlyok rendszerét.
• Nem volt biztosított a választási szervek pártatlansága. Az EBESZ misszió külön kiemelte, hogy az NVB tagjai számának növelésével eljárásmódja is megváltozott, mindinkább megfigyelhető volt, hogy egyes határozatokról pártérdekek szerint, semmint jogi érvek alapján döntöttek. Az EBESZ az NVB eljárását aggályosnak minősítette.
• A választókerületi határok meghúzása önkényesen történt, nélkülözte az átláthatóságot, a függetlenséget és a konzultációt.
• Azzal, hogy a magyarországi lakhely lététől függően a jogszabályoknak és eljárások nem azonos módszert alkalmaznak a külföldön tartózkodó szavazópolgárokra vonatkozóan, megsértették az egyenlő választójogra vonatkozó kötelezettséget. Mindez a kormánypártoknak hozott 100 ezer szavazatot, s megkímélte őket legalább ennyi ellenszavazattól.
• Választási időszakban a kereskedelmi médiára vonatkozó szabályokat úgy alakították, hogy ott nem jelentek meg a pártok választási hirdetései. A kormánypártok azonban ezt könnyen kijátszották úgy, hogy kormányzati hirdetésként árasztották el a kereskedelmi televíziókat azonos tartalmú hirdetésekkel, mint amelyeket máshol a kormánypártok használtak. Így, ráadásul a kampánykiadások részét nem képező módon, állami forrásokból tudtak kampányt finanszírozni ott, ahol az ellenzéknek megtiltották azt.
• Az EBESZ mérései szerint a közmédia és a kormányközeli üzletemberek tulajdonában lévő média a kormánnyal szemben kritikátlanul pozitív híreket
- 536/537 -
sugárzott, az ellenzéki pártokról, elsősorban is a baloldali összefogásról legnagyobb részben negatívat. Volt, hogy a pozitív és semleges hírek együttes aránya nem haladta meg a 20 százalékot. Ez a probléma egy most megtartott választáson még inkább így lenne.
• Az EBESZ misszió szerint is függő helyzetben lévő közmédiában nem jelentek meg kormánykritikus hangok, az ellenzékről viszont szinte csak olyan. A misszió zárójelentése szerint a pártok részvételének hiánya a Médiatanácsban, valamint annak jelentős szankcionáló hatalma az önkényes beavatkozás veszélyével fenyeget. A kampányban a Médiatanács egyetlen panasszal kapcsolatban sem hozott döntést.
• Az ellenzéki pártok jogszabály szerint ugyan igen, a valóságban azonban rendkívül korlátozott mértékben férhettek csak hozzá a köztéri hirdetőfelületek által nyújtott kampányolási lehetőségekhez. Beleértve ebbe a hirdetőtáblákat, tömegközlekedési eszközöket, lámpaoszlopokat, amelyek szinte kizárólag a kormányhoz köthető magánszemélyek tulajdonában voltak és vannak.
• Ráadásul a cégeknek nem kellett közzé tenniük a kültéri hirdetések árlistáit. Így egyrészt a kampányköltések átláthatóságát lehetetlenítették el, másrészt a kormányközeli cégek, ha adtak is el mutatóba hirdetési felületeket ellenzéki pártoknak, azt sokszorosáért tették, mint a kormánypártok esetében.
• Mindezek mellett az egyes kormányhoz köthető civil szervezetek - nevesítetten a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - milliárdos értékű, az ellenzéket lejárató kampányt folytattak, amely a jogszabályi előírások híján nem tartozott a korlátozott kampányköltségek körébe.
• A kormánypártok kreáltak, illetve támogattak kis, önmagukat baloldalinak mondó pártokat, s minden valószínűség szerint támogatták őket abban, hogy össze tudják gyűjteni az induláshoz szükséges aláírásokat. Utóbbit támasztja alá, hogy ezek a pártok annyi szavazatot sem kaptak a választásokon, ahányan ajánlották őket.[5]
S a problémafelvetéshez hozzátartozik még az a tény is, hogy fenti, a kampányban megállapítható hátrányos intézkedések dacára, a parlamenti küszöböt átlépő ellenzéki pártok több szavazatot kaptak, mint a kormányoldal, a kormánypártok mégis kétharmados többséget szereztek az Országgyűlésben.
Ami a választások alkotmányosságát illeti: e tanulmánynak nem célja ennek elméleti megalapozását adni, csupán olyan szinten, amely a 2014-es magyarországi általános országgyűlési választás legfontosabb gyakorlati kritikai észrevételeinek elemzéséhez, valamint az azokból levont esetleges következtetések levonásához szükséges. Általában a választások alkotmányelméleti és alkotmánydogmatikai elemzéséről - már az Alaptörvény rendelkezéseinek alapulvételével - készült tanulmány. Ennek, most talán legfontosabb általános megállapításai: "a választások a nép szabad politikai vélemény- és akaratképzésének alkotmányjogilag formalizált eljárását jelenti. [...] Az országgyűlési választások demokratikus funkcióját azonban nem lehet a szavazatleadás periodikusan visszatérő folyamatára redukálni. A versengő pártok közötti választási küzdelem és a politikai vita éppúgy hozzátartozik ehhez, mint a népakaratnak a választások között a véleménynyilvánítás szabadságának, továbbá a gyülekezési és egyesülési szabadságnak az igénybevételével történő formálása." [6]
Eszerint tehát, amikor egy választás jogállami, demokratikus, alkotmányos mivoltát megítéljük, nem hogy nem csupán a választás napján történteket, de még csak nem is a választási kampány történéseit kell vizsgálni - amiről az EBESZ-ODHIR jelentés szól -, hanem a teljes, két választási forduló között eltelt időszakot. Megjegyzem, utóbbiról, terjedelmi okokból e tanulmány nem szól.
Fontos megállapítás, hogy "a választások alkotmányosságának megítélése tehát lényegében attól függ, hogy az Alaptörvény egyfelől milyen rendelkezéseket tartalmaz a választásokra nézve... másfelől pedig attól, hogy az ott megállapított szabályok ténylegesen érvényesülnek-e, illetve érvényesülésük foka milyen mértékű."[7] Ezért jó kiindulópont az EBESZ-ODIHR jelentés.
Az alkotmányelméleti szempontok részleteire máshol még rátérek, de már itt említendő, hogy nem meglepő módon, szoros párhuzamot fedezhetünk fel az EBESZ-ODHIR jelentés és más, a 2014-es kampányt és választást elemző kutatások gyakorlatias megállapításai, valamint a választások alkotmányossági szempontrendszerét kibontó tanulmány alpontjai között.
A Freedom House 2015-ös jelentésében Magyarország a konszolidált demokráciák köréből átkerült a részben konszolidált demokráciák körébe. Közép-Európában ebben csak Románia a társunk.[8] A Freedom House az Európáról és Eurázsiáról szóló, a demokráciák szintjét mérő átfogó elemzésében első helyen elemzi az egyes országok válasz-
- 537/538 -
tási eljárásait. A jelentésben jól látható, hogy a 2010 és 2014 között megvalósult választási reform óta jelentőset zuhant a demokrácia szintje a választási eljárásoknál. 2011-ben még 1,75-ös pontszámmal szerepelt, míg 2012-től 2,25-össel. 2015-ben pedig tovább csökkent a szint: 2,25-ről 2,75-re nőtt a pontszám.[9]
Általában az EBESZ misszióhoz és a Freedom House-hoz hasonló eredményre jutottak a hazai elemző intézetek is. Így például a Political Capital, a Friedrich Ebert Stiftung, a Republikon Intézet készített átfogóbb elemzést a 2014-es választások tapasztalatairól. Érdekes majd folyamatában megnézni, melyek azok a pontok, ahol azonos kritikát fogalmaztak meg, s hogy ezek milyen viszonyban állnak az EBESZ jelentéssel. És itt azt is meg kell említeni, hogy ezeknek a problémáknak túlnyomó többségét az ellenzéki képviselők már a törvényjavaslatok (Vjt., Ve.) vitájában felvetették.[10] Persze a választási rendszer demokratikus, előremutató voltáról, és az EBESZ-ODIHR jelentés cáfolatáról is olvashatunk, a Nézőpont Intézet és az Alapjogokért Központ anyagaiban. Bár szakmai érveiket ez önmagában természetesen nem cáfolja, de utóbbi két intézettől hosszas kutatás után sem találhatunk kormánykritikus elemzést. Az is igaz, hogy a korábban említett elemző intézeteket viszont sokan az ellenzéki oldalhoz kötik. Éppen ezért, tanulmányomban elsősorban nem véleményüket, hanem számításaikat vettem alapul.
A Századvég Alapítvány ugyancsak készített egy színvonalas elemzést az új választójogi és választási eljárási törvényekről. Érveik részben elviek voltak, (például a határon túli magyarok választójogának megteremtését illetően), részben a régi választási rendszerben rosszul szabályozott területek újraszabályozását dicsérték (például az egyéni választókerületek aránytalanságának megszüntetése, a Magyarországon élő nemzetiségek parlamenti képviseletének megteremtése), s a választójogi átalakítások egy részét a parlament létszámának drasztikus csökkentésével együtt járó szükségszerűségként értékelték. Nem cáfolták azonban azokat a számításokat, amelyeket más elemzők közzétettek. Sőt, saját számításaik is egyértelműen kimutatták, hogy az új rendszer lényegesen jobban torzít, mint az addig hatályos, és a legnagyobb pártnak, a győztesnek kedvez. Emellett érveik nem annullálták, sőt, még cáfolni sem kísérelték meg azokat az érveket, amely szerint az új intézmények egyértelműen a kormánypártoknak kedveznek. Akárcsak azt, hogy a választási törvényeket politikai egyeztetés és kompromisszum hiányában alkották meg.[11]
AZ EBESZ-ODIHR jelentés, ahogyan az Európai Parlament határozata, valamint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének határozata,[12] s természetesen a hazai ellenzék kifogásolta, hogy az új választójogi rendszer kialakításakor nem volt érdemi egyeztetés és párbeszéd a politikai pártok között, a kormánypártok azt egyedül hajtották végre és a számukra kedvező módon alakították. Az Alapjogokért Központ elemzésében cáfolta ezt. Szerintük volt több hónapnyi parlamenti vita, amely során mindenki kifejthette a véleményét. Tény, hogy 2010. június 21. és 2011. október 17. között az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság keretein belül működött egy, a választójogi reformot előkészíteni hivatott albizottság "az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot előkészítő albizottság" néven. (Megjegyzem, ezt az albizottságot az Alapjogokért Központ elemzése még csak meg sem említette). Az albizottság tartott is 9 ülést. Ez azonban ugyanúgy kirakat volt csupán, mint az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság. Ahogy a benyújtott alkotmányszövegnek, úgy a benyújtott választójogi törvénynek sem volt semmi köze még csak a kormánypártok által a bizottsági ülésen előterjesztett javaslatokhoz sem. Az ettől függetlenül készült; egy európai parlamenti képviselő készítette elő és egyeztetési fórumként a Fidesz elnökségét járta meg, amelyik döntött róla. A választójogi törvényt, így egyéni képviselői indítványként, politikai konszenzus és érdemi egyeztetés hiányában nyújtotta be a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője 2011. november 20-án.[13]
A parlamenti plenáris vita megléte is tény, azonban - más közjogi vitákhoz hasonlóan - érdemi vita itt sem bontakozott ki, s egyetlen érdemi ellenzéki módosító javaslatot nem fogadott el az Országgyűlés. Az elfogadott törvény mindenben a kormánypártok akaratát tükrözte. Hasonló sorsot osztott a választási eljárási törvény is. Érdekes adalék mindehhez, hogy az ellenzéki képviselők a választási eljárási törvény vitájában többször kifogásolták, hogy a kormány képviselője a 7 órán át tartó vitában egyetlen egyszer sem jelentkezett szólásra, egyetlen ellenzéki felvetésre nem reagált.[14]
Ugyanez igaz az országos hatáskörű választási bizottságra is, melyben a stabil és fölényes kormánypárti több-
- 538/539 -
séget két közjogi átalakítás által biztosította a kormányoldal. Az országos hatáskörű választási iroda vezetője pedig egy kormánypárti jelölt lett, akit egyetlen ellenzéki párt sem támogatott.[15]
Két kutató, elsősorban az ún. Loosemore-Hanby indexeket használva, a 2014-ben hatályos választási rendszer arányosságát vizsgálta. Kutatásuk szerint a magyar választási rendszer a "fokozottan aránytalan," azaz a kategorizáltság szerint legaránytalanabb rendszerek közé tartozik. Leszámítva az 1990 és 1994 közötti időszakot, a rendszerváltás időszakát, a magyar választási rendszer a mérsékelten arányos és a mérsékelten aránytalan kategóriákba tartozott. A tanulmány a fokozottan aránytalanná válás okaiként elsősorban az egyéni mandátumok arányának megnövekedését a listáshoz képest (45,6%-ról 53,3%-ra), a győzteskompenzációt, valamint az önálló kompenzációs lista eltörlését jelölte meg.[16] Érdekes számítási adat még e körben, hogy "2014-ben a Fidesz-KDNP jelöltjeire és listájára leadott egy szavazat a mandátumszerzés szempontjából több, mint kétszerannyit 'ért' mint a baloldali választási szövetség voksai, és mintegy háromszor annyit, mint a Jobbikra és az LMP-re adott szavazatok."[17]
Alaptétel, hogy ha minden szavazat csak egyszer kerül beszámításra, alapvetően nem kifogásolható sem az, ha egy választási rendszer teljesen arányos, sem pedig az, ha a győztest premizálja. Régi vita, hogy melyik a jobb, a többségi, avagy az arányos rendszer, de ez politikai értékválasztás kérdése csupán. Hiszen minden pártnak, amelyik győz a választáson, elvileg ugyanúgy kedvez. Kérdés persze, hogy ez a tétel akkor is igaz-e, ha a rendszer már oly mértékben torzít - annyira "fokozottan aránytalan" -, hogy egy kisebb arányú választási győzelem esetén a győztes alkotmányozó többséghez jut. A választási elveket és alkotmányos szabályokat talán még ekkor sem sérti - bár mint később látni fogjuk, van, aki ezt is vitatja -, a jogállamiságra vonatkozó tételeket, s annak eszméjét azonban annál inkább. Az alkotmánynak kell kijelölnie a politikai mozgástér határait. Ezért, az államok általában úgy alkotják meg a jogrendszerüket, hogy az alkotmányozáshoz, avagy, ahol ilyen van, a kétharmados többséggel elfogadható sarkalatos törvényekhez valamiféle társadalmi-politikai konszenzus kelljen, azokat a kormánypártok ne tudják egyedül megváltoztatni. Avagy csak olyan elsöprő - és esetenként ismételt - választási győzelem esetén, amelyik kifejezésre juttatja a választók ez irányú akaratát. Ennek egyik eszköze, hogy minősített többséghez kötik az ilyen törvények elfogadását. Az ilyen közjogi rendszert létrehozott államokban, ezt az elvet annulálja egy olyan választási törvény, amelyik már annyira torz, annyira felülkompenzálja a győztest, hogy egy egyszerű győzelem szinte automatikusan kétharmados törvényhozási többséget keletkeztet. Az ilyen választási rendszer gyakorlatilag eltörli, avagy minimálissá teszi a különbséget az alkotmányozó és a törvényhozó hatalom között. Gyakorlatilag ledönti a politikai mozgástér határait, képlékennyé és aktuálpolitikai szempontok szerint megváltoztathatóvá teszi az államrendet. Ennek egyenes következménye lehet a hatalommegosztás-, a fékek és ellensúlyok rendszerének eróziója[18], elméleti szinten akár annak megszűnése is. Márpedig annak érvényesülése demokratikus és jogállami viszonyok között az egyik legalapvetőbb jogelv, az állam működési elve.[19] Magyarországon 2014-ben többen szavaztak az Országgyűlésbe bejutott ellenzéki pártokra, mint a kormánypártokra, mégis az ellenzéki képviselők aránya összesen nem érte el az egyharmadot a törvényhozásban.[20] A kormányoldal tehát, egy egyszerű választási győzelemmel alkotmányozó többséget szerzett. Petrétei József a választások alkotmányosságáról írt tanulmányában nálam tovább ment. Véleménye szerint, "az esélyegyenlőség elvébe ütközhet, ha a győztes politikai erő(k) túlreprezentáltsága valósul meg. [...] a változtatás nem vezethet valamely politikai erő olyan felülreprezentáltságához, amelynek következtében a szavazással kifejezett népakarat jelentősen torzul, a parlament összetétele a leadott szavazatokhoz képest igazolhatatlanul eltérő eredményt mutat."[21]
A hatalommegosztás elvének negligálása, a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontása még az alkotmányozó hatalomnak sem áll jogában, azzal alkotmányos nor-
- 539/540 -
mákat sért, ahogyan az alkotmányos és a jogi környezet saját hatalmának biztosítása céljából való átszabásával, és a jogállamiság eszméjének elutasításával is. Szigeti Péter így fogalmaz: "Az euró-atlanti közegben nem elfogadott a hatalom alkotmányos korlátainak felpuhítása: egyrészt a hatalommegosztás legyengítésével, másrészt a semleges ellenőrző szervek birtokbavételével (amelyre önkorlátozás hiányában és az erőfölénnyel visszaélés jegyében nálunk sor került)."[22] Így okkal felvetődhet a kérdés, hogy mennyire lehet elfogadni azt, hogy ha a választási szabályokra vonatkozó - elvileg mindenki számára ugyanolyan esélyeket biztosító - szabályokat a kormánypártok egy kétségkívül még konszenzusos választási rendszerben elnyert kétharmados többséggel úgy írják át, hogy az az elemzők túlnyomó többségének egyértelmű álláspontja szerint - amely később a választáson a gyakorlatban be is igazolódott - annak minden egyes átírt eleme az aktuális politikai viszonyokat alapul véve, nekik kedvez, az ő győzelmi esélyeiket segíti.[23] Ilyen volt a 2010 és 2014 közötti választási reformban a választókerületek súlyának a megnövelése, a második forduló eltörlése, valamint az ún. győzteskompenzáció, azaz a győztes egyéni jelöltek pártjának felülpremizálása az országos pártlistán.[24]
Az egyéni választókerületek súlyának megnövelése mindenkor a legnagyobb pártnak kedvez. Ez olyan evidencia, ami további bizonyítást nem igényel. De éppen ezen az alapon, ugyanígy a legnagyobb pártnak kedvez az, hogy a győztes egyéni jelöltre leadott úgymond a győzelemhez már felesleges szavazatok az országos kompenzációs listát gyarapítják ("Töredékszavazatnak minősül az egyéni választókerületben a mandátumot szerző jelölt szavazataiból a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatszám"[25]). Mások mellett Mécs János igazolta tanulmányában, hogy volt olyan választókörzet (Győr-Moson-Sopron megye 3. számú egyéni választókerülete), ahol a győztes jelölt pártja nem csupán az egyéni mandátumot vitte el, hanem töredékszavazatként (győztes kompenzációként) még közel kétszer annyit, mint a második helyen végzett jelölt. A győzteskompenzáció eredményeképpen 2014-ben a kormánypártok az országos listán 6 mandátummal többet szereztek az ellenzéki pártok rovására, az intézmény bevezetése nélkül pedig a Loosemore-Hanby index 22-ről 17-re mérséklődött volna.[26] Mécs ugyancsak levezeti, hogy a győzteskompenzációnak semmiféle alkotmányos indoka nincs. Egyrészt a választási rendszerünk - mind a régi, de pláne az új szabályozás alapján - inkább többségi, mint arányos elvűnek mondható, így a rendszer győzelem esetén a győzteskompenzáció nélkül is stabil országgyűlési többséget eredményez. Emellett a győztesre leadott szavazat eredményez mandátumot, így annak kompenzálása szükségtelen, míg a vesztesre leadott, kompenzáció nélkül nem.[27] Hasonló következtetésre jutott Petrétei József is.[28] Akárcsak Kovács László Imre, aki szerint a győzteskompenzáció "semmivel nem indokolható választáspolitológiai abszurd."[29] Megint más tanulmányban, a szerzők, míg az aránytalanságot fokozó három tényező közül kettőt - az egyéni mandátumok arányának megnövelését, valamint az önálló kompenzációs lista megszüntetését - a képviselők számának 199 főre csökkentésével szakmailag indokolhatónak tartják, a premizáció bevezetését (a győzteskompenzációt) szakmai érvekkel magyarázhatatlannak gondolják.[30] Én pedig osztom a szerzők álláspontját. Azt kivétel nélkül minden elemzés elismerte, hogy a győzteskompenzáció erősen torzít a választási rendszeren, azaz a választási rendszer többségi elemeit gyarapítja.[31] Az új választási rendszer pártolói mindösszesen annyit tettek hozzá, hogy ez nem probléma, mert ellensúlyozza a megyei listák aránytalanságát.[32] Sőt, azt sem tagadják, hogy a választási rendszer összességében aránytalanabbá vált.[33] Más kérdés, hogy ezt érdemének tekintik. Egy tanulmány bevezető mondata ez: "Jól vizsgázott az új magyar választási rendszer, beváltotta a hozzá fűzött legfontosabb elvárást, hiszen stabil kormánytöbbség jött létre."[34] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor - két különvélemény megfogalmazása mellett - alkotmányosnak találta a győzteskompenzációt.[35] Minthogy jelen tanulmány szempontjából az alkotmányosság vizsgálata nem szempont, sokkal inkább az indokoltságé és a jogalkotói szándéké, a határozat részletesebb elemzését mellőzöm.
- 540/541 -
Szintén problémaként jelentkezett az egyéni választókerületek határainak átrajzolása. Az új határok megállapítására kétségkívül szükség volt, hiszen az évtizedekkel korábban meghúzott határok súlyos aránytalanságot hordoztak magukban. A probléma megint a hogyannal volt. Először is, most is hiányzott a politikai konszenzus, a kormányoldal maga végezte el a határok kijelölését. Az új rendszer pedig, számítások szerint alkalmas a jelenlegi kormánypártok esetleges 1-2 százalékpontos hátrányának kompenzálására.[36] Más elemzés szerint - amelyik többféle választási eredményt is modellezett - az aránytalanság még komolyabb mértékű.[37] A mérték eltérő lehet, de ami fontos, hogy az elemzők azt mutatták ki, hogy a határokat a kormánypártok úgy húzták meg, hogy az egyértelműen nekik kedvezzen.[38] A határok esetleges módosítását pedig kétharmados parlamenti döntéssel lehet csak elvégezni.[39]
A második forduló eltörlése[40] Magyarországon 2014-ben az egységes pártszövetségbe tömörült kormányoldalnak kedvezett a széttagolt ellenzékkel szemben. Könnyű belátni, hogy az új rendszerben annak a politikai oldalnak van nagyobb esélye elnyerni az egyéni mandátumot, amelyiknek egy jelöltje van, azzal szemben, amelynek több, tehát a rájuk leadott szavazatok megoszlanak. Korábban ezt az esélyegyenlőtlenséget tompította a második forduló, amelyben - amennyiben az egyik jelölt az első fordulóban nem nyerte el a mandátumot legalább 50% plusz 1 szavazattal - már csak a legtöbb szavazatot szerzett három jelölt maradt versenyben. Itt a gyakori visszalépések miatt általában egy kormánypárti és egy ellenzéki jelölt küzdött meg egymással. A választási szabályok megalkotásakor köztudott volt, hogy a kormányoldal egységes tömbként indul a választáson (a miniszterelnök szavai szerint: egy a tábor, egy a zászló), az ellenzéki oldalon viszont sok párt verseng, amelyeknek az ideológiája sokszor egymással összeegyeztethetetlen volt (lásd például MSZP-Jobbik), így a közös indulás előre láthatóan eleve kizárt volt. A választások egyfordulóssá tétele a választási szakértők álláspontja szerint is a kormánypárti jelöltek mandátumszerzési esélyeit növelte.[41]
Miután az Országgyűlés meggyőző többséggel elfogadta a kettős állampolgárságról szóló törvényt - amelyik gyakorlatilag a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező határon túli magyaroknak tette lehetővé azt, hogy könnyített eljárásban megszerezzék a magyar állampolgárságot -, az új választójogi törvény megadta számukra a szavazati jogot is. Egyéni jelöltre nem, de pártlistára igen.[42] Az pedig - ismerve a Magyarországtól a Trianoni Szerződésben elcsatolt területeken élő magyarság politikai preferenciáját - előre biztosan tudható volt, hogy ezek a választópolgárok túlnyomó többségében a kormánypártokat fogják támogatni. A sejtés be is igazolódott, hiszen a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján, az e státuszba tartozó választópolgárok 128 429 érvényesen leadott szavazatából 122 638 (95,5%) támogatta a Fidesz-KDNP listáját.[43] Ráadásul, e választópolgárok a számukra a regisztráció útján megküldött levélben, postai úton is elküldhették szavazatukat, míg a kormánnyal kritikusabb választói csoport, az, amelyiknek volt magyarországi lakóhelye, és munkavállalás miatt tartózkodott külföldön, csak a külképviseleteken szavazhatott, amelyek eléréséhez sok esetben több száz kilométert kellett utazni.[44] Az eredménye mindennek az lett, hogy utóbbi választói csoportból nagyjából 500 ezer főből csupán 28 ezren adták le szavazatukat.[45] Mindemellett ki kell emelni, hogy a Magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok (határon túli magyarok) választójogáról alkotott szabályozás sérti a választójog egyenlőségére vonatkozó alapelveket. A nemzetközi és az uniós jog ugyanis megadja a jogot minden tagállamnak, hogy biztosítsa, avagy tetszése szerint ne biztosítsa a szavazati jogot állampolgárai e körének, azonban a fél szavazat (jelen esetben listára szavazhatnak, de egyéni jelöltekre nem) lehetősége alapelvi szinten kizárt. Ahogy az Alaptörvény alapján is.[46]
- 541/542 -
Ami azonban most a legfontosabb, hogy már a választási rendszer kialakításakor biztosan tudni lehetett, hogy ez a rendelkezés a kormánypártoknak fog kedvezni, s a választási eredmények várakozásokon felüli mértékben igazolták ezt.
Az új választási rendszerben könnyebbé tették a választáson való indulást mind az egyéni jelölteknek, mind pedig a pártoknak. Az egyéni jelölteknek, a korábbinál nagyobb választókörzetekben elegendő volt 500 ajánlást összegyűjtenie[47] a korábbi 750 helyett, ráadásul egy választópolgár - a korábbi szabályozástól eltérő módon - több jelöltet is ajánlhatott.[48] Emellett a jelöltek és a pártok finanszírozásának új szabályai a választás előtti hónapok legjobb üzleti vállalkozásává tették kis pártok alapítását és választáson való indulását. A jelöltenkénti ötszáz szavazat összegyűjtése még a kispártoknak sem okozott különösebb gondot, s a párt 27 egyéni jelölt indításával már országos listát állíthatott.[49] Főképpen úgy nem okozott gondot, hogy a kormánypártoknak érdekében állt, hogy minél több ellenzéki kispárt indulhasson a választáson, ezért akkoriban szinte köztudomású volt, hogy segítettek nekik az aláírások összegyűjtésében. Ebből tudományosan annyi igazolható, hogy azon kispártok közül, amelyek a 2014-es országgyűlési választáson országos listát állíthattak, de végül nem jutottak be a Parlamentbe, 14-ből 12 kevesebb szavazatot kapott a választáson, mint amennyi ajánlásuk volt. Volt, amelyik 25 000 ajánlás után országosan összesen 1572 szavazatot. Indulásuk után pedig párttámogatásként összesen közel 3,5 milliárd forint állami támogatást kaptak, amellyel elszámolniuk tételesen jogszabály szerint sem kellett.[50] Már csak azért is érdekes mindez, mert az egyéni jelölteknek juttatott egymillió forint állami kampánytámogatásnak igénybevételekor a törvény kizárja a készpénzmozgást, megköveteli a szigorú számlaadási előírás betartását, s a költéseket a kincstár közvetlenül ellenőrzi. Míg a párttámogatások esetében, amely pártonként 149 millió forinttól 597 millió forintig terjed, még csak a tételes elszámolást sem követeli meg. S míg az egyéni jelölt köteles visszafizetni a támogatás összegét, ha a választáson nem ér el 2 százalékos támogatottságot, a pártok akkor sem kötelesek erre, ha egyetlen szavazatot sem kapnak. A pártok számára tehát semmiféle kockázati tényezőt nem tartalmaz a törvény. Másként fogalmazva, a törvényalkotó láthatóan törekedett arra, hogy ösztönözze és elősegítse kispártok indulását a választáson.[51]
A tudományos megalapozást segíti az a tény is, hogy Nemzeti Választási Bizottság elnöke, a választásról előterjesztett beszámolójában - jórészt a visszaélések miatt - kezdeményezte a többes ajánlás lehetőségének megszüntetését.[52] Igaz, hogy e kispártok - melyeket nem csak a politikai közélet, de az elemzők is egyre többen csak "kamupártoknak" vagy "bizniszpártoknak" neveznek - összességében mindösszesen 3,5% szavazatot gyűjtöttek össze, de három olyan választókörzet is volt (Budapest főváros 6., 12. és 15. számú egyéni választókerületei), ahol az abban a kispártokra leadott szavazatok száma jóval meghaladta azt a szavazatszámot, amellyel a győztes kormánypárti jelölt nyert.[53] Azaz ha nem indulnak, valószínűleg megfordul az eredmény. Többen semlegesen vagy a demokrácia győzelmeként értékelték, hogy az új szabályozás miatt a korábbiakhoz képest sokkal több, szám szerint 18 párt tudott országos listát állítani[54], s voltak, akik úgy vélték, hogy a választási ajánlási rendszer elvesztette szűrő szerepét, hiszen valós társadalmi támogatottsággal nem rendelkező pártok is elindulhattak a választáson.[55] Magam az utóbbiakhoz tartozom. Az tény, hogy míg 2002-ben a legerősebb parlamentbe nem jutott párt 2,2 százalékot, 2010-ben pedig 2,67 százalékot szerzett, addig 2014-ben 0,56-ot, s volt, amelyik gyakorlatilag nem volt mérhető. Az új szabályozásról tehát nem csak előre kiszámíthatóan lehetett tudni azt, hogy a 2014-es választáson a kormánypártoknak fog kedvezni, hanem a feltételezéseket a választási eredmények adatai egyértelműen igazolták.
A kampányidőszakra vonatkozó médiaszabályozás első ránézésre kilóg az előző sorból. Sőt, akár mondhatnánk, hogy a kisebb, az ellenzéki pártoknak kedvez. A közmédiában azonos feltételeket biztosítottak[56] az országos listát állító pártok számára, a kereskedelmi szektorban pedig a politikai reklám közzétételéért nem lehetett ellenszolgáltatást kérni.[57] Látszólag tehát mindez kedvező az ellenzéknek, hiszen a közmédiában azonos feltételeket
- 542/543 -
kap mindenki, mint a kormánypártok, a kereskedelmi televíziókban pedig a "tőkeerős" kormányoldal nem juthat előnyhöz. De ez csak az első ránézésre van így. A közmédia valóban kiegyensúlyozottan közölte le a politikai reklámokat. A teljes kampányidőszakban az összes párt hirdetését beleértve mindösszesen a törvény által meghatározott 470 percben. Praktikusan ez azt jelentette, hogy alig volt politikai reklám. Ugyanakkor dömpingszerűen jelentek meg a kormány közpénzből fizetett hirdetései, amelyekre nem vonatkozott a kampányszabályozás. A hirdetések pedig mind megjelenésükben, mind retorikájukban, mind üzeneteit tekintve annyira ugyanolyanok voltak, mint a kormánypártok kampányhirdetései, hogy végül a bíróság tiltotta meg azok közzétételét. A hírműsorokban pedig a kormányt dicsérő és az ellenzék számára negatív hírek jelentek meg. A kereskedelmi televíziókban a kormányhirdetések szintén nagy számban jelentek meg. A pártok hirdetései viszont egyáltalán nem. Hogy ez így lesz, előre tudható volt. Már a parlamenti vitában az összes ellenzéki párt képviselője elmondta, hogy nem lesz olyan kereskedelmi televízió, amelyik az értékes és drágán értékesíthető reklám idejét ingyen a pártok rendelkezésére bocsájtja.[58] A gyakorlat ezúttal is beigazolta a feltételezést. Az eredmény az lett, hogy csak a kormánytájékoztatás formájába bújtatott kormánypárti hirdetések árasztották el a televíziókat, az ellenzéknek esélye sem volt a megjelenésre. Az EBESZ-ODIHR Választási Megfigyelő Missziója több országos televízió és sajtótermék választási időszakban sugárzott műsorának, illetve kiadványainak részletes sajtófigyelési elemzésével igazolta a fentieket.[59]
A plakáthirdetések esetében elmaradt a jogi szabályozás, így még azt sem kellett közzétenni, kinek, milyen áron adták el a hirdetőfelületeket, amelyek szinte kivétel nélkül a kormányhoz köthető üzletemberek tulajdonában álltak. Így rendkívüli kormánypárti túlsúly mutatkozott a kültéri hirdetéseknél.[60]
Terjedelmi okokból csupán említés szintjén a két választás közötti befolyásoló tényezőkről. A kizárólag a választás napját befolyásoló tényezők vizsgálata során soknál - matematikai módszerekkel - ki lehet számolni azt, hogy egy adott jogintézmény, választási szabály megváltozása befolyásolta-e és ha igen, mennyiben a pártok győzelmi esélyeit. Ezzel a módszerrel szoktak élni kormányhoz közeli elemzők.[61] Kiszámolják, hogy mondjuk a győzteskompenzáció intézményének hiányában, avagy a határon túli szavazatok nélkül is stabil többséget szereztek volna a kormánypártok, legitimitásuk tehát megkérdőjelezhetetlen. Az általam vázolt jelenségnél, amikor tehát nem csupán a választási matematika szabályai változnak, hanem a két ciklus között - ezen belül kiemelten a választási kampány időszakában - a választásokra befolyással bíró komplex jogi és gazdasági környezet változásai is mind a kormányoldalnak kedveznek, nehéz ilyen számítást végezni. Nehéz kiszámolni, de még megtippelni is, hogy vajon miként alakult volna a pártok támogatása a választás napjára, ha a köz- és a kereskedelmi médiában éveken keresztül egyformán jutnak el a pártok üzenetei a választópolgárokhoz. Ha a kormánypárti prominensek hajlandók a médiában egy asztalhoz ülve vitát folytatni ellenzéki vezetőkkel, szakpolitikusokkal. Ha a kormánypropaganda nem uralhatja el a médiát. Ha nem szüntetik meg a televízió-közvetítést a parlament üléseiről. Ha az ezek nyomán kialakult kiemelkedő kormánypárti támogatottság nem frusztrálja az ellenzék bázisát - adott esetben nem teremt apátiát. Ha a hatalomtól való félelem nem tart vissza jó jelölteket a politikai pályán való megmérettetéstől. Ha az üzleti világ nem fél, de legalábbis kifizetődőnek tart támogatni ellenzéki erőket. Ha a választási kampányt a hivatalos kampányidőszakon túl is szabályozzák. Ha minden politikai hirdetés árjegyzékét transzparenssé teszik. Ha a választási kampányszabályokat kiterjesztik a civil szervezetekre. Külön kutatást érne, hogy a szabályozatlanság miatt milyen hatással volt a választások eredményére, hogy egy civil szervezet, a Civil Összefogás Fórum, nagyságrendileg annyi pénzt (1,1 milliárd Ft.) költött az ellenzéket lejárató kampányára, mint a második vagy a harmadik helyen végzett pártok a saját kampányukra.[62] De mehetünk egy lépéssel távolabb is. Ha az Alkotmánybíróság és a választási szervek függetlensége nem megkérdőjelezhető... Ne felejtsük el, hogy az antidemokratikus, nem jogállami rendszerekben a választásokon a kormánypártok mindig 90% feletti eredményeket érnek el. S az sem szorul bizonyításra, hogy ez az eredmény elsősorban nem az e rendszerekben kétségkívül gyakran előforduló klasszikus választási csalásnak köszönhető.
A tanulmányban leírt jelenségek tehát csak egy részét képezik a választási eredményt, de bártan mondhatjuk, hogy tágabb értelemben a választás tisztaságát befolyásoló tényezőknek. Egy részét, a kormánypártok ismételt győzelmét elősegítő eszköztárnak. Ugyanerre a következtetésre jut egy még a választások előtt megírt tanul-
- 543/544 -
mányában, tehát a választási eredmények ismeretének hiányában Tölgyessy Péter alkotmányjogász, az SZDSZ majd a mai nagyobbik kormánypárt korábbi országgyűlési képviselője: "Az új hatalmi konstrukcióban a Fidesz domináns helyzetének megtartása azonban nem egyedül a választók belátására van bízva, hanem annak megőrzését jelentékenyen támogatja a közjogi szabályok, az alkotmányos alapszerkezetet önmagában kevéssé érintő, de annál tömegesebb módosítása. A választási rendszer egyfordulós egyéni kerületi szerkezete és területbeosztása, a kompenzáció új megoldása, a határon túli magyarok választójoga, a kereskedelmi médiumokban való politikai hirdetések tilalma egyformán a Fidesz egyedüli továbbkormányzását akarja megalapozni."[63]
S íme a visszacsatolás: Nem az a kérdés tehát, hogy voltak-e objektíve pozitív, előre mutató elemei a választási törvényeknek. Voltak. A Századvég Alapítvány elemzése például korrektül és részletesen leírja azokat. De minden - akár objektíve pozitívnak tekinthető elem is - úgy lett összeválogatva, hogy azok a kormánypártoknak kedvező változások legyenek, de legrosszabb esetben is semlegesek. Így a választási rendszer jogi szabályozása bátran nevezhető a centralizációt és a fékek és ellensúlyok rendszerét gyengítő, a kormány hatalmát bővítő és hatalmon maradását segítő közjogi átalakítási hullám szerves részének. ■
JEGYZETEK
[1] Lásd például: Gulyás Dávid - Lukácsi Dániel Csaba - Juhász László: Az új választójogi szabályozás - egy választást követően. In: Jogelméleti Szemle 2015/1. szám.
[2] AS/Mon(2013)08. 12.2. pont. http://www.assembly.coe.int/Communication/amondoc08_2013.pdf. (A letöltés ideje: 2013. május 5.)
[3] Lásd például: Az Európai Parlament 2013. július 3-i állásfoglalása az alapvető jogok helyzetéről: magyarországi normák és gyakorlatok. [2012/2130(INI)] számú állásfoglalás alapján.
[4] Joint Opinion on the Act on the Elections of Members of Parliament of Hungary. Opinion No. 662/2012. 2012. június 18. http://www.venice.coe.int/webforms/documents/default.aspx?pdffile=CDL-AD(2012)012-e. (A letöltés ideje: 2017. március 20.)
[5] Magyarország - országgyűlési választások 2014. április 6. Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) Korlátozott Választási Megfigyelő Misszió Zárójelentése. 2014. július 11. Varsó.
[6] Petrétei József: Az országgyűlési választások alkotmányosságáról. In: Egy jobb világot hátrahagyni... tanulmányok Korinek László professzor tiszteletére. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2016. 14-15. old.
[7] Uo. 11. old.
[8] Freedom House, Nations in Transit 2015: Democracy on the Defensive in Europe and Eurasia. www.freedomhouse.org. (Letöltve: 2017. március 13.) 2. és 16. old.
[9] Uo. 18. old.
[10] Lásd például: Az Országgyűlés plenáris ülésének jegyzőkönyvei: 2011. december 2. (146. ülésnap), 1-390. felszólalás, 2012. szeptember 25. (221. ülésnap), 217-241. felszólalás, 2012. október 2. (224. ülésnap), 169-535. felszólalás.
[11] Új magyar választási rendszer. Századvég Alapítvány. http://www.szazadveg.hu/uploads/media/57e923c55360d/az-uj-magyar-valasztasi-rendszerszazadveg-tanulmany130802.pdf. (A letöltés ideje: 2017. március 22.)
[12] Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének a 1941 (2013) 1. számú határozatát (2013. június 25.) magyar fordításban lásd: Bárándy Gergely: Centralizált Magyarország, megtépázott jogvédelem. Scolar Kiadó. Budapest, 2014. A határozat 8. pontja megállapítja: "A kétharmados többséggel való rendelkezés nem menti fel a kormányzó pártot az irányú kötelezettsége alól, hogy törekedjen a konszenzusra és tiszteletben tartsa, illetve vegye figyelembe a kisebbségi nézeteket és érdekeket."
[13] T/5006. számú törvényjavaslat. (2010-2014-es parlamenti ciklus)
[14] Lásd: Az Országgyűlés plenáris ülésének jegyzőkönyve: 2012. október 2. (224. ülésnap), 169-535. felszólalás.
[15] A választási szervek átalakításáról, és annak folyamatáról részletesen lásd: Bárándy Gergely: Centralizált Magyarország. 120- 124. old.
[16] Kovács László Imre és Stumpf Péter Bence: Az arányosságról a 2014-es parlamenti választás után. In: Metszetek. 2014/3. szám. 52-62. old. A megállapítások helytállóságát számos más tanulmány is alátámasztotta. Pl.: Mécs János: A győzteskompenzáció alkotmányosságáról: a pozitív töredékszavazatok megítélése az egyenlő választójog tükrében. In.: Tudományos diákköri dolgozatok, 2015. ELTE Bibó István Szakkollégium. Budapest, 2015. 65. old.
[17] Kovács László Imre: Az új Magyar választási rendszer alapvonásai. In: Suum cuique: Ünnepi tanulmányok Paczolay Péter 60. születésnapja tiszteletére. Szeged: Pólay Elemér Alapítvány, 2016. 342. old. Lásd még erről: Választás'14 - A Republikon Intézet választási elemzése. http://republikon.hu/media/9504/valasztasok_2014_ri.pdf. (A letöltés ideje: 2017. március 3.) 15. old.
[18] Erről bővebben lásd: Bárándy Gergely: Centralizált Magyarország.
[19] Magyarországon ezt az Alaptörvény C) Cikk (1) bekezdése nevesíti, korábban pedig az Alkotmánybíróság vezette le, lásd: 42/2005. (XI. 14.) AB hat.
[20] Az adatokról lásd: a Nemzeti Választási Iroda hivatalos honlapján szereplő 2014-es választási eredményeket: http://valasztas.hu//hu/ogyv2014/861/861_0_index.html. (A letöltés ideje: 2017. február 28.)
[21] Petrétei József: Az országgyűlési választások alkotmányosságáról. 17. old.
[22] Szigeti Péter: A Magyar választási rendszer átalakítása - összehasonlító perspektívában. http://www.valasztasirendszer.hu/wp-content/uploads/SzigetiPeter_AMagyarValasztasiRendszerAtalakitasa_131009.pdf. (A letöltés ideje: 2017. március 22. 16. old.)
[23] Lásd például erről: László Róbert: Ez kellett a kétharmadhoz. http://www.valasztasirendszer.hu/?p=1942758. (A letöltés ideje: 2017. március 20.)
[24] Lásd: 2011. évi CCIII. törvény az országgyűlési képviselők választásáról. 3. § (2) bekezdés, 11. § és 15. § (1) bekezdés b) pont. (a későbbiekben: Vjt.)
[25] Uo. Vjt. 15. § (1) bekezdés b) pont.
[26] Mécs János: A győzteskompenzáció alkotmányosságáról. 68-70. old.
[27] Uo. 57. és 80. old.
[28] Petrétei József: Az országgyűlési választások alkotmányosságáról. 17. old.
[29] Kovács László Imre: Az új Magyar választási rendszer alapvonásai. 341. old.
[30] Kovács László Imre és Stumpf Péter Bence: Az arányosságról a 2014-es parlamenti választás után. 61. old.
[31] Lásd még erről: Választás'14 - A Republikon Intézet választási elemzése. 17-18. old.
[32] Például: Fodor Csaba: Az új választási rendszer értékelése. In: Választás 2014. Kampány, közvélemény, új szabályok. A Nézőpont Elemzőintézet Nonprofit Kft. kiadványa. Budapest, 2014. 62. old. Alapjogokért Központ: Részletes elemzés az EBESZ magyar országgyűlési választásokkal kapcsolatos jelentéséről. http://alapjogokert.hu/wp-content/uploads/2014/09/EBESZ_részletes.pdf. (A letöltés ideje: 2017. március 3.) 2-3. old.
[33] Fodor Csaba: Az új választási rendszer értékelése. 62. old.
[34] Uo. 61. old.
[35] 3141/2014. (V. 9.) AB hat.
[36] László Róbert: Két választási reform között? Tanulmány a Political Capital és a Friedrich Ebert Alapítvány budapesti irodája által közösen szervezett konferenciához. 2015. október 15. http://www.valasztasirendszer.hu/wp-content/uploads/FES_PC_tanulmany_20151015_interactive.pdf. (A letöltés ideje: 2017. március 6.) 8-9. old.
[37] Beszorulva: a baloldal a Fidesz és a Jobbik földrajzi szorításában. A 2014-es országgyűlési választások eredményeinek mélyelemzése a baloldali ellenzék szemszögéből. Policy Solutions Politikai és Elemző Tanácsadó Intézet. 2014. július. http://www.policysolutions.hu/userfiles/elemzes/10/beszorulva_a_baloldal_a_fidesz_es_a_jobbik_foldrajzi_szoritasaban.pdf. (A letöltés ideje: 2017. március 3.)
[38] Lásd még erről: Választás'14 - A Republikon Intézet választási elemzése. 16. old.
[39] A választókerületi határok a Vjt. mellékletét képezik. 2. számú melléklet a 2011. évi CCIII. törvényhez.
[40] Vjt. 11. §.
[41] Lásd például: Kovács László Imre: Az új Magyar választási rendszer alapvonásai. 341. old.
[42] Vjt. 12. § (3) bekezdés.
[43] A Nemzeti Választási Iroda honlapján szereplő hivatalos adatokat lásd: http://valasztas.hu//hu/ogyv2014/861/861_0_index.html. (A letöltés ideje: 2017. február 28.)
[44] 2013. évi XXXVI. törvény a választási eljárásról. 259-287. § (a továbbiakban: Ve.)
[45] Az adatokról lásd: Kovács László Imre: Az új Magyar választási rendszer alapvonásai. 342. old.
[46] Gulyás Dávid - Lukácsi Dániel Csaba - Juhász László: Az új választójogi szabályozás - egy választást követően. 43. old.
[47] Vjt. 6. §.
[48] Ve. 122. § (3) bekezdés.
[49] Vjt. 8. § (1) bekezdés.
[50] László Róbert: Két választási reform között? 19-22. old. Lásd még grafikonon: László Róbert: Ez kellett a kétharmadhoz.
[51] A kampányfinanszírozás új szabályainak elemzéséről lásd: Bedő Eszter: A kampányfinanszírozás szabályozásának kérdései. In: Országgyűlési választások - 2014. Bibó István Szakkollégium. 97-101. old. Ligeti Miklós: A választási kampányok finanszírozása - kampánykorrupció. Transparency International. http://kepmutatas.hu/wp-content/uploads/2014/02/1_A_valasztasi_kampanyok_finanszirozasa.pdf. (A letöltés ideje: 2017. március 22.)
[52] A Nemzeti Választási Bizottság elnökének B/1. számon az Országgyűléshez benyújtott beszámolója a Nemzeti Választási Bizottságnak az országgyűlési képviselők 2014. évi választásán végzett tevékenységéről.
[53] A Nemzeti Választási Iroda honlapján szereplő hivatalos adatokat lásd: http://valasztas.hu//hu/ogyv2014/861/861_0_index.html. (A letöltés ideje: 2017. február 28.)
[54] Lásd például: Fodor Csaba: Az új választási rendszer értékelése. 64. old.
[55] Lásd például: Választás'14 - A Republikon Intézet választási elemzése. 21. old.
[56] Ve. 147/A. §.
[57] Ve. 147. § (3) bekezdés.
[58] Lásd: Az Országgyűlés plenáris ülésének jegyzőkönyvei: 2012. szeptember 25. (221. ülésnap), 217-241. felszólalás, 2012. október 2. (224. ülésnap), 169-535. felszólalás.
[59] Magyarország - országgyűlési választások 2014. április 6. Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) Korlátozott Választási Megfigyelő Misszió Zárójelentése. 2014. július 11. Varsó. 2., 19-20. old.
[60] Uo. 15. old.
[61] Lásd például: Fodor Csaba: Az új választási rendszer értékelése.
[62] Az adatról lásd: Bedő Eszter: A kampányfinanszírozás szabályozásának kérdései. 104. old.
[63] Tölgyessy Péter: Az Orbán-rendszer természete - Plebejus demokrácia - Centrális helyzetű párt. http://www.komment.hu/tartalom/ 20130619-az-orbanrendszer-termeszete-3.html. (A letöltés ideje: 2017. március 25.)
Lábjegyzetek:
[1] Bárándy Gergely, az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának alelnöke,
Visszaugrás
