E rendszerváltással beálló vagyoni átrendeződés (privatizáció, gazdasági társaságok alakulásának nagy száma, ezek vagyonhiány miatti, jogutód nélküli megszűnése, a hitelélet viszonylagos fellendülése stb.) megnövelte a vagyoni biztosítékok alkalmazásának szerepét a magánjog egészében, különösen a gazdasági életben.
A klasszikus jogi megoldások lényegében a hatályos Ptk. szerinti szabályozással is többé-kevésbé helytálltak-helytállnak, hiszen az 1945 előtti magyar magánjog eredményeit a most már közel ötven éves Polgári Törvénykönyvünk jól öntötte normába.
Vannak azonban olyan területek, ahol a hatályos szabályozás bizonyos kérdéseket mellőz, vagy megkerül, másoknál értelmezéssel alakítható napjaink igényeihez, amely eltérő jogalkalmazói értelmezések egymással ellentétes eredményre vezetnek.
Hogyan fordulhat elő, hogy akár az elsődleges (jogi képviselői), akár a másodlagos (konfliktuskezelő, a jogvitákat érdemi határozattal eldöntő bírói) jogalkalmazási gyakorlat feltűnően széles tartományban mozog, eltérő végeredményt hoz?
Témánkban, a mögöttes helytállás (felelősség?) területén az egyébként okszerűen kialakuló eltérő értelmezések kiváltói a következőkben vázolhatók.
Először is az eltérő érdekek az értelmezési mozgástéren belüli elhelyezkedést meghatározzák. Ezzel elsősorban a felek ill. a jog képviselői élnek, és élhet pl. az állam, amely egyben magánjogi jogalany is, amennyiben alkotmányos elveket nem sért a jogalkotás során. Később, a helytállási időszakban, a jogalkalmazás során az állam képviselője gyakorta rájön, hogy mint jogalkotó túllőtt a célon, és a manifesztált (szándékolt) hatásokon túl olyan látens (előre nem kalkulált) eredményt is elért, amely aztán saját vagyoni érdekeit is sérti.
Ilyenkor akár a jogalkotásban, akár a másodlagos konfliktuskezelő jogalkalmazásban a korrekció azonban csak olyan lehet, amely az Alkotmány, (az alkotmányos elvek), a jogalkotási törvény, ezen belül is a jogszabályi hierarchia, végül a jogági elvek szabályainak megfelel.
Alkotmányos elvek alatt elsősorban a jogbiztonság, ésszerűség, igazságosság, (méltányosság), az ezzel együtt élő (polgári) jogági alapelvek közül pedig az elvárhatóság, (ezen belül is az előreláthatóság), valamint a jóhiszeműség és tisztesség követelményét kell értenünk, amelyek az egyes jogintézmények értelmezésében segítséget adhatnak.
Értelmezési eltérőségeket okozhat, ha pl. egy jogintézményt határoznak meg anélkül, hogy annak konszenzusos törvényi tényállása lenne. Ilyen témánk szempontjából a mögöttes helytállás (felelősség), amelyet a Ptk. és Gt., valamint más jogszabályok gyakran alkalmaznak, de sokszor eltérő tartalommal.
Hasonló jogalkalmazói gond lehet az ugyanazon jogi helyzetre alkalmazott terminológiai eltérés, amely vagy szándékolt, de lehet jogalkotói gondatlanság is, ám még ekkor sem mehet a jogbiztonság rovására, és nem vezethet "contra legem" értelmezésre. Esetünkben felmerülhet, hogy egyes törvényhelyek miért beszélnek kezességről, mások lényegében hasonló tényállás mellett már a "lazább" kapcsolatot jelentő mögöttes felelősségre utalnak, nem biztos, hogy következetesen, (a terminológiai eltérés az ún. "átrendező jogi normák" területen a leggyakoribb, mint amilyenek pl. a privatizációs törvények, de a magam részéről ide sorolom az immár kilenc éves ciklusonként megújuló gazdasági társaságokról szóló törvényt is.)
A jogalkotó feltehető akaratának kutatását megnehezíthetik az értelmezés során a jogalkotási irányok esetleges bakugrásai.
Míg pl. a Gt.-k szabályozása terén egy folyamatos hitelezői védelmet erősítő célzat figyelhető meg, addig az 1991. évi XLIX. tv., a csődtörvény számtalan (közel ötven) módosításának szándékolt irányai szinte követhetetlenek, pl. a törvény a hitelezők között következetlen szempontok szerint diszkriminál.
Mit lehet ilyen helyzetben tenni a lehető legegységesebb joggyakorlat kialakítása érdekében? Először a szakértők (a joggyakorlat és a jogtudomány) a belső ellentmondásokat feltárják, összehasonlítják a szabályváltozásokat, az ítélkezési gyakorlatot. Hosszú távon ez alapján történhet egy konzekvens jogalkotási harmonizáció - ilyennek tekinthető pl. az 1050/1998. (IV. 24.) Korm. határozattal elrendelt és kb. 10 év alatt végső eredmény produkálására is képes magánjogi kódexként megszülető új Polgári Törvénykönyv, amelynek teljes szövegtervezete indokolással együtt (2006. XII. 28.) hozzáférhető az IRM (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium) honlapján.
Addig is, de lényegében folyamatosan történhet önkorrekció a jogalkotásban az ésszerűség, méltányosság jegyében, de a jogbiztonságot nem félretéve. (Ez lenne a nem túl gyakorian alkalmazott törvénymódosítás.)
Ha a jogalkotó a joggyakorlat negatív jelzéseit "nem veszi" magától, belép az Alkotmánybíróság normakontrolláló szerepe, amely a norma formába öntött alkotmányos elveket sértő jogszabályokat részben vagy egészben hatályon kívül helyezi.
Az AB határozat jobbító hatásában csak akkor bízhat az, aki a folyamatban lévő jogvitájában szeretne érdekeinek és a legfőbb jogi normának is megfelelő kedvező döntéshez jutni, ha meggyőzte az eljáró bíróságot az alkalmazandó norma hibás voltáról. Ha a kétségébresztés sikeres, akkor az eljáró bíró az előtte folyó eljárás felfüggesztése mellett indítványt nyújt be az Alkotmánybírósághoz.
A bíróságok azonban ritkán alkalmazzák az alkotmányjogi panasz intézményét, főként azért, mivel saját eljárásukat lényegesen elnyújtja. Hiába élvez ugyanis elsőbbséget (soronkívüliséget) a bírói indítvány az AB előtt, években számítható a testület határozatának megszületése.
A felek továbbá azért sem fordulnak legtöbbször megalapozottnak tűnő indítvánnyal sem az AB-hoz, mert a sajnos nagy sokára megszülető, tegyük fel az indítványnak helyt adó határozat is a jelenlegi gyakorlat szerint ex nunc, azaz valamely későbbi időponttól számítva is csak a jövőre nézve helyezi a vitatott normát hatályon kívül, így annak áldásos hatását az indítványozó fél legtöbbször már nem élvezheti.
Marad ekkor az ingadozó gyakorlat egységesítésére a bírói véleményalkotás (pl. témakörünkben a BH 2006/1. számában közzétéve a LB Polgári Kollégiumának emlékeztetője a 2005. október 12-ei Tanácselnöki Értekezletről "a mögöttes felelősök elleni követelés elévülése" tárgyában.)
Ennél azonban az egységes gyakorlat kialakítása szempontjából veretesebb az Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozata, mivel minden bíróság számára kötelezően alkalmazandó. Ilyenre témakörünkben még nem került sor, pedig a bírói gyakorlat sokszínű a mögöttes helytállás, a kezesség járulékos jellegének tartalma, az elévülésnek a járulékossághoz való viszonya, az elévülés megszakítása, ill. nyugvására vezető okok (menthetőség) minősítése a felszámolási jogcselekmények kérdéskörének megítélésében.
[Megjegyzendő, hogy mivel a jogegységi határozatok alkalmazása az ítélkezésben kötelező, a legutóbbi joggyakorlat szerint a "quasi norma" jelleg okából az Alkotmánybíróság előtt az (alapnormát sértő) jogegységi határozat is megtámadható.]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
