A jogrendszerek, pontosabban az azt alakító jogalkotók, jogalkalmazók versenyben állnak egymással, reagálnak egymás lépéseire, újítanak azért, hogy megelőzhessék a többieket, a versenytársaikat. Az, hogy a jogalkotókat, jogalkalmazókat nem csak az motiválja, hogy adott országban, jogrendszerben mi a legjobb megoldás, hanem az, is, hogy versenytársaikat megelőzzék versenyképesség, vonzerő és más szempontok szerint, az utóbbi években több fontos nemzetközi kutatási program témájává vált. A téma kapcsán rendeztünk konferenciát 2015. szeptember 4-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. E konferencia terméséből az első csokrot közöljük most; a második - kisebb adag - a következő számban érkezik.
A verseny fő terepeként talán elsőként a gazdasági jog, a gazdasági szabályozás jut eszünkbe.
Ezt a területet, pontosabban a hitelezést meghatározó szabályok szerepét és az e területen megjelenő versenyt vizsgálják tanulmányaikban Győrffy Dóra és Tajti Tibor. Győrffy Dóra "Jogrendszerek versenye a jelzálogpiacon" című cikke a magyar és a lengyel jelzálogpiaci szabályozását összehasonlítva azt mutatja be, hogy egy jogrendszer vonzereje nem egyszerűen annak aktuális állapotától, hanem a kiszámíthatóságától (várt változásaitól) is függ. Ezt a kiszámíthatóságban mutatkozó eltérést, és annak hatását elsősorban a válság utáni reakciókkal és hatásaikkal illusztrálja. Arra is példát szolgáltat, hogy a versenyben a két ország eltérő versenystratégiát követett: már maga a stratégiaválasztás is a verseny tárgya. Míg Magyarországon a hitelezés (és azon belül a lakossági hitelezés) felpörgetése volt a választott stratégia, a magyar kormányok ebben a versenyben (mutatóban) akartak politikai, illetve gazdaságpolitikai okokból minél jobb eredményeket felmutatni, addig a lengyeleknél, úgy tűnik, ez nem volt központi cél.
Tajti Tibor "Beszélhetünk-e zálogjogi rendszerek versenyről?" című cikke elsősorban azt tárgyalja, hogy a zálogjogban vélelmezhetünk-e versenyt az egyes nemzeti jogrendszerek, jogalkotók között. Külön érdemes kiemelni, hogy a versenyt nem csak horizontálisan értelmezi (vagyis, hogy az országok keresik és átveszik a best practice-t), hanem a gyakran elfelejtett vertikális formával is: vizsgálja, miként próbálják az egyes jogrendszer a nemzetközi szervezeteket meggyőzni, hogy a náluk ismert módszert tegyék "ajánlottá".
A gazdasági szabályozás egyik alapvető eszköze a számvitel, illetve az ahhoz sok szálon kapcsolódó adójog, Ez Katona Klára "A számviteli rendszer és nyereségadóz-
- 5/6 -
tatás eltérő szabályozási elveinek hatása a vállalati működésre" című cikkének témája, amely azért érdekes elsősorban, mert rámutat, hogy bár úgy gondolhatnánk, hogy a tőkevonzás kézenfekvő célja a gazdasági jogban folyó versenynek, ez nem mindig van így. A versenyben részt vevő, a jogszabályokat alkotó kormányok nem tekintik a tőke minden formáját kívánatosnak, nem próbálják a tőkét "minden körülmények között" magukhoz vonzani. Léteznek olyan szabályozási eszközök a számvitel, az adózás terén is, amelyek a külföldi tőke bizonyos formái számára vonzóvá akarják tenni az országot, és vannak, amelyek inkább bizonyos tőkebefektetési formák költségét növelik. (Úgy tűnik, az előbbi körbe tartozik a "befektetői", vagyis a társaságok sajáttőkéjét növelő finanszírozás - például a nemzetközi számviteli standardok átvétele, a társaságok könnyebben átláthatóvá tétele ezt a célt szolgálja. A kevésbé kívánatos körbe tartozik mindenekelőtt az anyavállalati hitel.)
Egy adott iparág szabályozásában, a médiajogban felbukkanó versenyelemeket keresi Láncos Petra Lea és Koltay András "'Versenyhelyzetek' az európai médiajogban" című cikke. Kérdésük az, hogy a médiajogban milyen elemei jelentkeznek a szabályozói versenynek, illetve e verseny káros következményeinek elkerülés érdekében milyen lépéseket tesznek az egyes jogalkotók, hatóságok.
A fogyasztóvédelem és az eljárásjog szintén egy sokat elemzett terület a jogverseny irodalmában. Simon Rita "A fogyasztói viták alternatív vitarendezése Európában" című cikkében azt vizsgálja, hogy a fogyasztóvédelem, az eljárásjog területén miképpen korlátozza az EU a nemzeti jogok versenyét (pontosabban, hogy mekkora teret hagy arra), másrészt a policy-alkotás vizsgálatával példát szolgáltat az innovációs versenyre is - pontosabban arra, hogy a jogalkotók törekednek-e a máshol kialakult jó példák átvételére.
Azonban a gazdasági jogban sem mindig jelenik meg verseny. Erre mutat rá Serák István "A polgári jog a jogrendszerek versenyében és civiljogi jogalkotás a globalizáció korában" című cikke: a verseny megjelenése alapvetően a versenyben részt vevők, vagyis a jogalkotók akaratától függ.
Bár a jogalkotók, jogalkalmazók közötti verseny klasszikus modelljei a jogrendszerek tőkevándorlásra gyakorolt hatásaiból indultak ki, de a jogrendszerek közötti különbség nem csak a tőke, hanem a lakosság mobilitására is hat. Ezt hatás állítja elemzése középpontjába Orbán Endre "The Effect of the Financial Crisis on the Inner Migraton in the European Union" című cikke. Azt vizsgálja, hogy a lakosság mobilitását mely tényezők erősítik, milyen szerepe van ebben a versenyképességnek, illetve a nemzeti szabályozóknak.
A tőke és a lakosság mobilitása mellett a másik, az utóbbi években középpontba került fogalom a versenyképesség: a jogrendszerek meghatározzák egy ország versenyképességét, a jogrendszerek változásait a versenyképesség fokozása is motiválja. Ugyanakkor a versenyképesség nehezen megragadható, operacionalizálható fogalom. Jól látszik ez Szigetvári Tamás "Jogrendszer és versenyképesség Törökországban" című cikkéből: már az is döntés kérdése, hogy egy ország kormánya, kormányai mit értenek versenyképesség alatt, illetve milyen stratégiával akarják ezt elérni.
Az sem egyértelmű, hogy egy-egy ország részt akar-e venni a versenyképesség (vagy annak egyes jól megragadható elemei, mint a fiskális egyensúly) érdekében folyó versenyben. Az adott jogrendszer szociális jogok iránti elkötelezettsége elvileg korlá-
- 6/7 -
tozná ezt. Téglási András: "A szociális jogok (alapjog)védelmi szintjének csökkenése a gazdasági válság hatására" címen azt tárgyalja, hogy valóban ilyen versenykorlátozó tényezőt jelentenek-e ezek, pontosabban az, hogy ezek a jogok miképpen jelennek meg a nemzeti alkotmányokban. Láthatjuk, hogy miközben elsősorban a verseny korlátjaként gondolunk ezekre az elemekre, aközben azok pontos tartalma éppen a más országokkal folyó versenyben definiálódik újra és újra.
Már Téglási András cikke is mutatja, hogy jogverseny nem csak gazdasági, vagyonjogi előnyök miatt indulhat meg, hanem más jogterületeken. Például alapjogi kérdések kapcsán is, mint az Schanda Balázs és Bojnár Katinka, Jakab András és Drinóczi Tímea cikkeiből is kitűnik.
Schanda Balázs és Bojnár Katinka "A házassági jogrendszerek versenye, vagy párkapcsolati szupermarket?" című cikke bemutatja, hogy egyes jogintézmények (például a melegházasság) terjedése egymáshoz közeli országok egymásra hatásának és nem közös kulturális hátterüknek köszönhető. Másrészt, arra is szép példát szolgáltat, hogy a jogverseny nem csak állami jogok között lehetséges, hanem időnként állami és egyházi (vagy más) jogok között is folyhat - amely ráadásul anélkül is folyhat, hogy az alany lakóhelyet, állampolgárságot változtatna.
Jakab András "A jogállamiság mérése indexek segítségével" című cikke arra szolgáltat kiváló példát, hogy a versenyt azok a szervezetek is fokozzák, amelyek az egyes jogrendszereket - a cikk tárgya szerint az alkotmányjogokat - értékelik: az előrelépés e listákon, sorrendekben szintén fontos szempont lehet a jogalkotók döntéseinek értékelésekor.
Drinóczi Tímea "Jogrendszerek versenye és alkotmányos párbeszéd" című cikke a jogverseny létével kapcsolatban kritikus álláspontot fogalmaz meg - legalábbis az alkotmányjog terén lát a folyamatokat ennél jobban magyarázó modelleket. ■
- 7 -
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens (PPKE JÁK).
Visszaugrás
