A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényt a múlt év decemberében fogadta el a Parlament. E törvény koncepcionális változást jelent a korábbi szabályozáshoz képest, és a jövőben nyilvánvalóan számos vitát indukál. Tanulmányomban egy olyan intézményt vizsgálok, amely hosszú idő óta a munkajog megújulásának egyik alapját jelentheti,[1] azonban szabályozása kimaradt az Mt.-ből: nevezetesen, a munkavállaló jogállásához hasonló személy problematikáját. Ennek a jogállásnak a tisztázása és szabályozása megváltoztathatja a munkajog struktúráját, személyi hatályát és alapintézményeit.[2] Mivel a tárgyalandó intézménnyel kapcsolatos vita szinte valamennyi, napjaink munkajogi gondolkodását befolyásoló országban nyomon követhető és több-kevesebb kidolgozottsággal megjelenik a jogalkotásban is, sajnálatos, hogy az új Mt. egyik korai tervezetében foglalt norma, a hazai jogalkotásban még egy alaposabb diszkussziót sem érdemelt.
1. Vizsgálatom kiindulópontja a 2006-ban kibocsátott Zöld Könyv összegzése az európai munkajog helyzetéről és a jövőre vonatkoztatott kitörési pontjairól.[3] E dokumentum a bevezetésében rögzíti, hogy "a munkajog korszerűsítése alapvető elem a munkavállalók és a vállalatok alkalmazkodásának sikeréhez vezető úton". Utal egyben a Bizottságnak a növekedésről és a munkahelyteremtés terén elért haladásról szóló jelentésére, amely kiemeli, hogy "az európai munkaerőpiacok alkalmazkodóképességének növelése létfontosságú a gazdasági tevékenység és a magas termelékenység előmozdításához." A foglalkoztatáspolitikában és a munkajogi szabályozásban meglévő feszültségekre hívta fel a figyelmet a 2003. évi Wim Kok jelentés, amelynek megállapítása szerint az állandóan foglalkoztatott ún. belső munkaerő és a bizonytalanul illetve nem hivatalosan foglalkozatott külső munkaerő között megosztott, kétpólusú munkaerőpiac jön létre.[4]
A Zöld Könyv meglehetősen borús képet fest az európai munkajog helyzetéről. A munkajog eredeti célja
- 1/2 -
a foglalkoztatottságon belüli gazdasági és szociális egyenlőtlenségek kiegyensúlyozása volt, ezért elsősorban egy idealizált munkavállalói státusz kialakításával foglalkozott, "e köré építette a jogosultságokat".[5] Ez a modell a permanens, teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra épült, és azt feltételezte, hogy a munkavállalókra háruló kötelességekért egy konkrét munkáltató lesz elszámoltatható. Ez a megközelítés több ok miatt törékeny volt. Annak ellenére, hogy a munkajog tárgya a függő munka,[6] a munkajog szerződéses jogág, a magánautonómia egyik kifejezési módja. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szerződéstől egyáltalán nem idegen a variációk megjelenése. A munkajog modern kori történetében nem egyszer volt megfigyelhető, hogy ennek visszaszorítására, a munkavállaló védelmére a jogalkotó közjogi eszközöket vett igénybe a magánjogi kiegyenlítés helyett.[7]
A Zöld Könyv megállapítja, hogy a munkajogviszony tradicionális modellje azért sem bizonyult megfelelőnek, mert "a gyors technológiai fejlődés, a globalizációból adódó megnövekedett verseny, a változó fogyasztói kereslet és a szolgáltatási ágazat jelentős növekedése rámutatott a nagyobb rugalmasság szükségességére."[8] Ezt a megállapítás úgy is értelmezhető, hogy a munkaszerződés rendeltetése, és ebből következően munkajog Európában kialakult szerkezete és tartalma nem volt képes megfelelni azoknak a piaci változásoknak, amelyekre általában a szerződés képes reagálni.[9]
2. Kérdés azonban, van-e a tradicionális munkajogi struktúrának alternatívája. Miközben az Unió jogpolitikai szándéka a nagyobb rugalmasságra és a foglalkoztatás differenciáltságára ösztönöz - amely valószínűleg működőképes a gazdasági prosperitás idején -, törékennyé vált a válság első jelére.[10] A Zöld Könyv némileg ezzel ellentétesen - igaz még 2006-ból - azt prognosztizálja, hogy "túlságosan protekcionista feltételek elriaszthatják a munkáltatókat attól, hogy a gazdaságilag zűrzavaros időszakokban a hagyományos (foglalkoztatási) modellek mellett fektessenek be," és szorgalmazza "a szerződéses viszonyok alternatív modelljeinek" bevezetését.[11]
A Zöld Könyv hangsúlyozottan foglalkozik az ún. marginális rugalmassággal. Ennek lényege, hogy az elbocsátásokra vonatkozó védelem csökkentése mellett egyre befogadóbb foglalkoztatáspolitikát határoztak meg. Bebizonyosodott azonban, hogy ez a megoldás is számos csapdát rejt magában,[12] amelyeket a Zöld Könyv egyszerűen "jogi bizonytalanság"-ként foglal össze. A dokumentum ezzel összefüggésben annak az álláspontjának ad hangot, hogy a hagyományostól eltérő, különféle foglalkoztatási típusok (non-standard work, Nichtstandard-Beschäfiigungsformen) megjelenése elmosta a határokat a munkajog és a kereskedelmi jog (commercial law, Handelsrecht) között. Ennél is lényegesebb azonban, hogy a "munkavállaló" (különböző kategóriái) és a "független önfoglalkoztató" (independent self-employed, nicht abhängige Selbstständigen) jogállása mellett kialakult egy harmadik, a gazdaságilag függő, azonban de iure független foglalkoztatott és/vagy önfoglalkoztatott réteg, amelyre a megfelelő jogi konstrukció kialakítása több ok miatt is nehézségbe ütközött. A tradicionális magánjog és a munkajog viszonylatában mind a mai napig meglévő közvetett típuskényszer[13] óhatatlanul felvetette a színlelt szerződések, és velük együtt a szerződések átminősítéséből adódó jogkövetkezmények prob-
- 2/3 -
tematikáját. A dokumentum hangsúlyozza, hogy mindaddig, amíg a munkaerőpiacon lévő, tényleges helyzetükben minőségében különböző munkát vállalók[14] jogállása nem tisztázódik, a jogellenes, a munkajogi, társadalombiztosítási és adójogi szabályok kijátszására irányuló törekvésekkel azonos megítélés alá esnek a problémát feloldani törekvő progresszív kísérletek is.
Mindebből következően több területre kiterjedő, átfogó megújulásra van szükség. A "munkajog" megújulása kitétel azonban megtévesztő lehet, hiszen nem egyszerűen a hagyományos értelemben használatos munkajogi szabályozórendszer megújulására van csupán szükség. Miután egy jelentős munkát vállaló réteg a munkajog és a polgári jog határán van, és a jogi függetlenség ellenére - vagy éppen ezért - a munkajogra jellemző védelmi szükségletre[15] nekik is "igényük" van. Egyértelmű azonban, hogy nem valamiféle új munkavállaló-fogalom kialakítása történik meg, illetve nem a munkajog határai tágulnak általában,[16] hanem a munkajogot jellemző egyes védelmi intézmények hatálya terjed ki erre a ma még bizonytalan jogállású munkát vállaló, foglalkoztatott, illetve önfoglalkoztatott rétegre.
1. A technológiai fejlődés, az egyre nagyobb méretű koncentráció, a befektetések és a kockázatok racionalizálása olyan szerkezeti változást indukáltak, amelyről a munkajogban még mindig nem kellő hangsúllyal esik szó. Ez pedig a munkáltatói struktúra átalakulása, amely következménye a vállalkozási kultúra megváltozásának. A munkáltatói szervezetek, konglomerátumok egyre gyakrabban jelennek meg befektetési és kockázati közösségekként. Az ún. just-in-time management, mint szervezési, vezetési folyamat nem feltétlenül mond ellent a tradicionális munkajog képletének, amennyiben a felesleges fázisok kiküszöbölését, a készletezés idejének és mennyiségének a visszaszorítását tűzi ki célul.[17]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
