A tévedés régóta foglalkoztatja az esetközpontú angolszász jogrendszereket, ezen belül különösképpen a common law őshazájának számító angol jogot. Mind a jogesetek nagy száma, mind pedig a case book-ok hosszadalmas fejezetei arra utalnak, hogy a tévedés az angol szerződési jog egyik központi fogalma. Az európai jogászok számára azért lehet érdekes a tévedés angol jogi fogalma, mert a terminus különbözik a francia-osztrák jogi terminológiában - és ebből következően a magyar jogban - találhatótól.
Az angol szerződési jog a tévedés jogintézményére a mistake1 szót használja. A tévedéssel külön monográfiában (a megtévesztéssel együtt) foglalkozik Stoljar.2 A szerző a tévedés mint emberi-mentális jelenség fogalmát általános érvénnyel próbálta meghatározni: tévedni szerinte annyi, mint hibázni (to be wrong).3 Até-vedés egy múltbeli vagy jelenbeli tényre kell, hogy irányuljon, a tévedő tudomása a valóságot nem fedi és a tévedés egy olyan körülményre vonatkozik, amely a szerződő fél szerződéskötésének elhatározásában jelentős szerepet játszik. Másképpen fogalmazva tévedésről akkor beszélhetünk, ha a tévedő fél máshogyan cselekedett volna (ti. nem köt szerződést), amennyiben ismerte volna a valóságot. A szerző szerint a tévedés feltételez egy zavart, kusza tudatállapotot. Ezzel szemben pl.: a kényszer esetében a szerződő fél belegyezése nem önkéntes, hanem külső (többnyire fizikai) kényszerítő erő hatásán alapul. A tévedésnél viszont a tévedő fél szerződéskötési akarata szabad, azonban hibás (téves) elhatározáson nyugszik. Stoljar a kényszert a valós akarat hiánya miatt ab inito semmisnek veszi, míg a tévedést ex post facto megtámadhatósági oknak. Azon tévedés azonban, mely kizárja a konszenzust, a szerződés semmisségét (void) eredményezi.4
Stoljar megkülönbözteti a tudáshiányt és a hibás akaratot egymástól, utóbbi alatt értve azt, amikor a fél cselekedetét a tényeknek a teljes vagy jelentős figyelmen kívül hagyása irányítja. A hibás akarat a szerző szerint nem tévedésen alapul, hanem annál nagyobb fogyatékosságban szenved. A hibás akarat kérdése az angolszász jogban azért bír jelentőséggel, mert a római jogtól kezdve Grotius-on a természetjogászokon, valamint a pandektistákon keresztül beszivárgott a common law-ba is az errantis voluntas nulla est alapelve.
Ebből az elvből az következik, hogy a nagy fogyatékosságban szenvedő akaratnyilatkozat nem tévedés miatt érvénytelen, hanem olyannyira hibás, mely alapján valós szerződési akarat nincs is és ennél fogva szerződés sem jött létre a felek között.
Stoljar különbséget tesz továbbá a figyelmetlenség (inadvertence ) és tudatlanság (ignorance) között. A kettő közötti fő különbség az, hogy míg az első esetben a tévedő fél a felmerülő választási lehetőségekből tudja a helyes alternatívát, mégis hanyagságból eredően helytelent választ, a második esetben pedig egyáltalán nincs fogalma a helyes válasz felől. Az első esetben a tévedőnek tehát megvolt a lehetősége, hogy helyesen cselekedjen, az utóbbi esetben azonban nem.
Sir Frederick Pollock a tévedést két okra eredezteti: tudatlanságra, amely vagy téves feltételezésen vagy a valós tények elfelejtésén alapul, ill. információhiányra. A tévedés általános magánjogi szabálya szerint az ilyen szerződésből egyáltalán nem származhat joghatás.6
Ewan McEndrick a tévedés fogalmát úgy definiálja, hogy "néha megesik a szerződő felekkel, hogy olyan feltevés alapján kötnek szerződést, amely később hamisnak bizonyul."7 A tévedés fogalmának meghatározásakor érdemes különbséget tenni a tévedés (mistake) és a megtévesztés (misrepresentation) között.
A megtévesztés fogalmát Stoljar a tévedés, méghozzá az ún. correspondence-mistake részének tekinti8, mivel a megtévesztés tévedést eredményez. A megtévesztés lehet vétlen, ill. vétkes (fraudulent). A common law fejlődésével a vétlen megtévesztés (innocent misrepresentation) fogalma átértelmeződött9, mivel az 1967-es Misrepresentation Act-nek köszönhetően a common law-ban is lehetőség nyílt a gondatlan megtévesztés miatt kártérítési igény érvényesítésére. 1967 után kialakult az a jelenleg is fennálló helyzet, mely szerint a megtévesztés lehet vétkes, azon belül is hanyag (negligence) vagy csalárd (fraudulent), ill. vétlen (innocent).
Stoljar10 a tévedés és megtévesztés között a határvonalat úgy vonja meg, hogy a tévedést sohasem a másik szerződő fél (vagy esetleg harmadik személy) magatartása okozza, a megtévesztést viszont a másik szerződő fél akár gondatlan, akár csalárd magatartásával okozza. A csalárd megtévesztés (fraud) fogalmát a House of Lords dolgozta ki a Derry v. Peek11 ügy kapcsán: A csalárd módon eljáró fél kifejezetten tud állításának hamisságáról, vagy nem tudja ugyan annak hamisságát, de maga sem hiszi el állításának igazát, vagy pedig gondatlanságból nem törődik azzal, hogy állítása hamis-e vagy sem. Stoljar szerint12 a csalárd megtévesztés fogalmához szervesen hozzátartozik az, hogy a csalárd eljárás maga erkölcsileg is elítélendő legyen.
A megtévesztés akkor hanyag, ha az akaratnyilatkozatot tevő fél gondatlanul tette meg nyilatkozatát.
A vétlen-vétkes és a gondatlan megtévesztés közötti különbségtétel jogilag azért releváns, mert eltérő jogkövetkezmények fűződnek hozzájuk. A vétlen megtévesztés esetén nincs kártérítési kötelezettsége az úgymond "megtévesztő" félnek, míg a vétkes megtévesztés esetén van, azonban eltérő terjedelműek és jogala-púak attól függően, hogy gondatlan vagy csalárd megtévesztésről van-e szó.
Treitel szerint13 a megtévesztés esetén a szerződő fél olyan állítás alapján köti meg a szerződést, amely félrevezető.
A megtévesztés fogalmának további jellemző jegyei, hogy a megtévesztés valamilyen tényre vonatkozik, mely szerepet játszik a szerződés létrejöttében. A felek bármelyikének véleménye, értékelése, remélt, titkos fenntartása az ügylet jövőbeli hatásait illetően irreleváns. A megtévesztő magatartás lehet nemcsak állítás, hanem valamilyen viselkedés, magatartás kifejtése a megtévesztő fél részéről is.14 A puszta hallgatás általában nem eredményez megtévesztést, kivéve, ha a fél az együttműködési, informálási kötelezettségét sérti meg vele.
A megtévesztés eredhet harmadik személytől is és akár vonatkozhat jogra is.15 Érdekességként említendő, hogy a külföldi jogra vonatkozó megtévesztés ténybeli és nem jogbeli megtévesztésnek minősül, mivel a külföldi jogot az angol jog ténynek tekinti. A megtévesztés jogkövetkezménye tehát lehet az érvénytelenség, amelyet általában a szerződő fél védekezési eszközül használ az ellenérdekű fél keresetével szemben.
Anson16 a megtévesztést megtámadhatósági okként kezeli, ugyanakkor kereseti jogcímként is szolgálhat párhuzamosan a szerződésszegésre való hivatkozással. Mivel Stoljar a megtévesztés egyik esetét az ún. correspondence-mistake eseteként tekinti, ezért, ha az ő álláspontját elfogadjuk, akkor a szerződés létre sem jön a felek között.
Összefoglalóan a tévedés és megtévesztés angol jog-beli fogalmairól az alábbiakat állapíthatjuk meg: A tévedés (mistake) nem más, mint a szerződő félnek egy múltbeli vagy jelenbeli lényeges szerződéses körülményre vonatkozó olyan hibás tudattartalma, amely nem felel meg a valóságnak és melyből következően a szerződés vagy létre sem jön a felek között vagy létrejön ugyan, de érvénytelen lesz.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
