1) 1939. július 11-én Otto Erdmannsdorf budapesti német követ az alábbi táviratot küldte Joachim von Ribbentrop külügyminiszternek:
"Követséget a legkülönbözőbb oldalról, a külügyminiszter részéről is ismételten figyelmeztetik itteni közvélemény számunkra rendkívül kedvezőtlen befolyásolására, melyet az időközben már ötödik kiadásban megjelent pécsi iromány okoz, óva intve Magyarországot Németország melletti elkötelezéstől, tekintettel utóbbi állítólag gyenge katonai helyzetére. Az irományt, melyet időközben német, angol, francia és lengyel nyelvre is lefordítottak és a Times is foglalkozott vele, az ellenséges propaganda legszélesebb köröknek ingyen küldi szét.
Külügyminiszter f. hó 1-i jelentésemmel továbbított javaslatára sürgősen kérek bizonyítékot eljuttatni arra vonatkozólag, hogy az idézetek helytelenek vagy Németországban tiltott folyóiratokból valók, hogy a kormánynak a kormánysajtó eddigi elutasító, de állítólagos idézetekkel szemben kevéssé hatásos állásfoglalásán túlmenően módja legyen a beavatkozásra."
A távirati szövegre rávezetett bejegyzés jóvoltából megállapítható, hogy a követ e tárgyban megelőzően már négy táviratot küldött a német külügyminisztériumnak. E tény önmagában véve is jelzi, hogy az úgynevezett "irománynak" Berlinben nagy jelentőséget tulajdonítottak. Feltételezhető tehát, hogy azt elemezték is, és - mint a követ kérte - megkísérelték bizonyítani, hogy a szerző hamisít, vagy a náci Németországban illegálisnak minősített szövegeket használ. A bizonyítás azonban nem sikerült, mert nem sikerülhetett. Erdmannsdorf utolsó, e tárgyban ismert távirata július 21-én ugyanis így szólt:
"194. sz. távirati utasítás tartalmát ma külügyminiszterrel közöltem Csáky ma este felhívott: a kormány Lajos pamfletjét lefoglalta. Pécsett 14 órakor több ezer példányt elkoboztak. Ugyanez következik az egész országban, erről holnap sajtótájékoztatás. Lajost holnapra Budapestre idézték, ellene valószínűleg büntetőeljárás indul, bár törvényes alap egyelőre gyenge."
Megállapíthatjuk, hogy mivel a német követ július l-jén kezdett foglalkozni a nemzeti szocialisták számára botrányos üggyel, az elkobzásra pedig július 21-én került sor, a magyar kormány ezt az ügyet a legfinomabb fogalmazás szerint sem siette el. Mi több,
Erdmannsdorf első felháborodását követően még bizonyíthatóan több kiadásra is sor került. Birtokomban van ugyanis a pamflet egy olyan példánya, amely a hetedik kiadás során került forgalomba, és ekkor a példányszám már 36 ezernél járt.
Mi állt a nagy hazai és nemzetközi érdeklődés hátterében? Magyarországon mély megrendülést váltott ki az úgynevezett "maradék" Csehszlovákia német lerohanása, Prága megszállása. Ez ugyanis egyszerre jelezte, hogy a nemzeti szocialista vezetők saját aláírásukat sem tisztelik egy nemzetközi megállapodás, az adott esetben a Müncheni Szerződés alatt, valamint hogy távolról sem a versailles-i békeszerződés igazságtalan intézkedéseinek korrigálása a céljuk, hanem beláthatatlan imperialista hódításra készülnek. Teleki Pál, a magyar miniszterelnök már azt is tudta, hogy a Wehrmacht következő áldozata Lengyelország lesz, és elsőrendű feladatának tekintette, hogy országát megkísérelje távol tartani a kiszámíthatatlan, véres eseményektől. Érthető tehát, ha sem ő, sem Csáky István külügyminiszter nem sietett a "bűnös" szerző felelősségre vonásával, hanem a németekre hárította a bizonyítás gondját, vélhetően jól tudva, hogy ez lehetetlen lesz. Erre vall Erdmannsdorf megjegyzése, amely szerint egy büntetőeljáráshoz "a törvényes alap gyenge."
A lengyel fordításnak ebben az országban valószínűleg azért adtak szabad utat, mert a lengyel vezetők maguk is pontosan tudták, hogy országuk támadás elébe néz, sőt már azt is eldöntötték, hogy annak ellen fognak állni. A francia közéletet páni félelem öntötte el a kibontakozóban lévő német tervek láttán, Nagy-Britanniában pedig megerősödött a politikai közvélemény ama szárnya, amely a hatékony védelmi felkészülést követelte.
Lajos Iván pamfletje, vagy a német követ kifejezése szerint "irománya" tehát a lehető legjobb pillanatban jelent meg ahhoz, hogy mind Magyarországon, mind külföldön feltűnést váltson ki. Ugyanakkor büntetőeljárást egyszerűen nem lehetett a szerző ellen lefolytatni, mert a ravasz fiatalember kizárólag legális nemzeti szocialista idézeteket és adatokat használt fel. Ez azt jelentette, hogy ferdítést nem lehetett rábizonyítani, ha viszont magukat a könyvecskében foglaltakat vonták volna kétségbe, úgy azt kellett volna kimondani, hogy a náci irományok hazudnak. Voltaképpen kár, hogy a per elmaradt, mert az eljárás még sokkal nagyobb publicitást biztosíthatott volna a szerzőnek és művének, mint maga a brosúra. Valószínű egyébként, hogy ezt maguk a német illetékesek is belátták, és ezért nem erőltették tovább a büntetőeljárást Lajos Iván ellen.
2) Végeredményben miről is volt szó? Dr. Lajos Iván szerzőségével a "Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt." kiadásában megjelent
- 146/147 -
egy pontosan 100 oldalas brosúra a következő címmel: "Németország háborús esélyei a német szakirodalom tükrében." A könyvecske címén túlmenően először felveti a felelősség kérdését egy német szövetségben vívott leendő háborúért, majd azt mutatja be, hogy miként vélekednek különféle nemzeti szocialista szerzők Magyarországról és a magyarokról. Emlékeztet az első világháborús álmokra és az akkor mutatkozó német magabiztosságra, amely végül nem igazolódott, majd így ír: "Lelkiismeretünk és a történelem ítélőszéke előtt valamennyien, a legkisebbek is felelősek vagyunk azért, hogy a mai sorsfordulat idején akár szóval, akár írásban, akár csendes félrehúzódással milyen irányba segítettük fordítani a magyar sors kerekét." (4-5. o.)
A legitimista meggyőződésű tanügyi fogalmazó és a pécsi egyetem előadója, e naivan bátor fiatalember vállalni akarta a felelősséget és azon volt, hogy a magyar sors kerekét jó irányba fordítsa. Esélye minimális volt, de megtette a magáét. A figyelmeztető előszót követően a náci program, a Mein Kampf és más szövegek alapján kimutatja, hogy a fennálló Németország célja a kontinentális, sőt a világuralom megszerzése, valamint hogy a leendő Germán Birodalom határain belül Magyarországnak szánalmas szerepet szánnak, ha szánnak egyáltalán valamit. Idézi a neves náci szakértőket, akiknek szövegeiben Magyarország "kis, nyomorult, balkáni" országként említtetik, amelynek jövőjét Németország dönti majd el, figyelemmel mindenesetre arra, hogy "A német határ a Balaton mellett fekszik." (11. o.) Különös figyelmet szentel szerzőnk Bötticher, felvett nevén Paul de Lagarde jóval korábbi, de a nemzeti szocialista érában újra és újra kiadott, valamint Magyarországon is terjesztett művének. Számos, a magyarokra nézve sérelmes részlet közül, amelyeket Lajos idéz, csak egyet ragadok ki. "A dunai birodalom minden néptörzse -írja Lagarde -, beleértve különösen a magyarokat, Európának végtére csak terhére van. Minél előbb pusztulnak el, annál jobb reájuk és reánk nézve." (15. o.)
Nos, a német külügyminisztériumnak és senkinek a világon nem állt hatalmában, hogy ennek az idézetnek és az összes többinek a hitelességét kétségbe vonja. Annál is kevésbé, mert a Lajos által felhasznált irodalom minden egyes darabja 1939-ben is bárki által megszerezhető és felhasználható volt, némelyikük ott virított a kirakatokban, sőt, Lagarde munkásságából egy válogatást minden egyes német bakának a kezébe nyomtak.
Lajos Iván bebizonyította tehát, hogy Magyarország a német szövetségtől mindent várhat, csak jót nem, majd rátért annak a bemutatására, hogy - véleménye szerint - Németország a háborút, amelyet éppen kirobbantani készül, minden gazdasági, geostratégiai és néplélektani szempont figyelembevétele alapján el kell, hogy veszítse. Mindenekelőtt a "Blitzkrieg" illúziójával számol le. Mivel jól ismeri a náci szakirodalmat, Lajos tökéletesen tisztában van már ekkor azzal, hogy a Blitzkrieg nagy próbájára keleten, a Szovjetunió elleni hadművelet során kerül majd sor. Német adatok és becslések tömegére támaszkodva mutatja ki, hogy Oroszország gyors legyőzése a potenciális hadiipari produktum, a szinte kimeríthetetlen embertartalék és az ország katonaföldrajzi adottságai miatt egyszerűen lehetetlen. Tétele alátámasztására felhasználja többek között Thomas német vezérkari ezredes egy 1936-ban megjelent cikkét. Ebben többek között ez áll: "Rövid háborúra való hamis beállítottságunk egyszer már romlásunkat okozta, éppen ezért a légi és a tankrajok korában nem szabad a rövid háború vágyálmától vezettetnünk magunkat." (29. o.) Mi lett később a vezérkari ezredessel, sajnos nem tudjuk, az azonban biztos, hogy óvását 1941-ben sem a német, sem a magyar vezérkar nem vette figyelembe.
Hasonlóképpen figyelmen kívül hagyták az illetékesek azokat a tényeket, amelyeket Lajos az élelmezés, a hadiipari kapacitás, az olajkérdés és a pénzügyi feltételek ügyében felhalmozott, és amelyek mindegyike arra vallott, hogy az elkerülhetetlen hosszú háború szükségleteit Németország semmilyen szempontból nem képes kielégíteni. Tételét pedig csak súlyosbítja azzal, hogy hosszan idéz Brinkmann államtitkár, a német nemzeti bank alelnökének 1939. februárban, Kölnben elmondott bizalmas beszédéből. E szerint a gazdaság mindhárom pillére - a munkástartalék, a nyersanyagkészlet és a pénzügyi fedezet -összeomlóban van. A munkáskezet a német embertartalékból már nem lehet biztosítani, a rendelkezésre álló nyersanyag kevés és rossz minőségű, a devizakészlet a végét járja, az államkassza kiürült. Az államtitkár e figyelmeztetése nem csak pusztába kiáltó szó maradt, de vélhetően vesszőfutás várt rá. Valószínűleg ennek lehet ugyanis betudni, hogy egy hónapra rá súlyos idegösszeomlással szanatóriumba került.
3) Lajos Ivánnak kétségkívül igaza volt mindabban, amit a Blitzkrieg irracionális voltáról, a nagy keleti hadjárat veszélyeiről, valamint a hadigazdálkodás potenciális esélyeiről elmondott. Mindez nagy éleslátásra és higgadt elemzőkészségre vallott. De talán még nagyobb teljesítménynek tekinthetjük, hogy szerzőnk már 1939-ben bebizonyította, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem nézheti végig tétlenül az európai háborút, és ezt nem is fogja tenni. Jóllehet ennek 1939 elején még semmiféle hivatalos jelét nem lehetett látni, Lajos olvasott az amerikai közvélemény alig kitapintható hangulatváltozásából, az elnök finom, ám mégis félreérthetetlen megnyilatkozásaiból, a semlegességi törvény megváltoztatásából, és az USA
- 147/148 -
szédületes fegyverkezési programjából, amelyet a Roosevelt elleni mindenkori kritika ellenére a kongresszus engedelmesen megszavazott. Az egész íráson keresztülvonuló alapvető szellemi csel keretében ezúttal is maga mellé szólít egy megfellebbezhetetlen nemzeti szocialista szakértőt. A Frankfurter Zeitung főszerkesztőjét, Rudolf Kirchert idézi. A lap 1938. január 1-jei számában a főszerkesztő többek között ezt írta: "Akár fennmarad a semlegességi törvény akár nem, ha európai háborúra kerül a sor, nagyon valószínű, hogy nemcsak az amerikai szimpátiák, hanem nagyon hamar az aktív amerikai segítség is az angol oldalon állna, és két kézzel adnák meg azt." (91. o.)
Miként többi megállapításában, Lajos Iván az amerikai részvétel valószínűsítésében sem tévedett. Márpedig - tette hozzá ehhez -, az USA kiemelkedő és mindent eldöntő hadigazdasági teljesítményre képes, és effektív katonai ereje is hatalmas. Szerzőnk egyetlen tévedése abban állt, hogy a német náciellenes jelenségeknek nagyobb hatékonyságot tulajdonított, mint amennyire az érintett ellenálló gócok - szabotálok, defetisták, keresztények stb. - ebben a dühöngő terrorrendszerben vállalkozni tudtak. Szerzőnk ekkoriban vélhetően még nem ismerte eléggé e rendszer természetét, amelybe majd csak Magyarország német megszállása után lett bepillantása, akkor, amikor a Gestapo letartóztatta és maga is szó szerint belekerült a nemzeti szocialista lágerrendszer pokoli bugyraiba. Ezt még kiheverte, a szovjet táboréletet azonban, amely még várt rá hányatott élete során, már nem élte túl.
4) A most leleplezendő mellszobor egy következetesen gondolkodó, alapos munkát végző, szellemileg rendkívül felkészült embert ábrázol, aki talán kissé naivan, a következményeket jóval kevésbé mérlegelve mint választott témáját magát, olyan tettre vállalkozott, mint rajta kívül senki más a nemzeti szocialista Németország által már közelről megfigyelt és nyomás alatt tartott Magyarországon. Tudományos szempontból hibátlan alkotást hozott létre, miközben vállalta a felelősséget, amelyet - mint láttuk - tökéletesen felismert, és mint hívő ember, a magáénak vallott. Szellemi bátorsága és művének hitelessége valóban örök időknek szól. ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző professor emeritus, akadémikus.
Visszaugrás
