https://doi.org/10.59851/jk.79.02.5
Wolfgang Ernst, az Oxfordi Egyetem római jogi tanszékének regius professora 2019-ben egészen egyedülálló, multifunkcionális monográfiát publikált. A könyv ugyanis amellett, hogy feltárja a meghatározó Digesta-forráshelyek (Iul. D. 9,2,51; Ulp. D. 9,2,11,1-3; Ulp. D. 9,2,15,1) alapján a deliktuális okozatosság számos eszmetörténeti kontextusát nyolc évszázadra visszamenőleg, és természetesen saját, újszerű exegetikai álláspontot is kialakít, további, a témánál lényegesen nagyobb, távlatos célokat is szolgál. E célokkal az önmagában is monografikus témakör részletes vizsgálata csupán az eszköz viszonyában áll, mely által következtetéseket von le a római jogtudomány funkciójára, módszertanára, lehetséges céljaira, megújulási képességére, elmaradt paradigmaváltására, kutatói közössége szociológiai tényezőire nézve. Mindezek által olyan programot ad a jövő romanista kutató generációinak, amely alkalmas lehet akár arra is, habár ezt a szerző kifejezetten nem irányozza elő, hogy a tiszta római jogi gondolat hiteles, történeti feltárása révén a római jogtudományt a római jog mint élő jogforrás nélkül is újra alkalmazott jogtudománnyá tegye. Ezzel az opus, ha értékeit felismeri az utókor, a legnagyobb európai jogtudósok évszázadok óta programadóként tisztelt művei közé emelkedhet. A tanulmány ezt a felismerést kívánja elősegíteni a hazai olvasóközönség körében.
Tárgyszavak: Iul. D. 9,2,51, deliktuális okozatosságelméletek, római jogtudomány, tudománytörténet, tudományszociológia
Wolfgang Ernst, Regius Professor of Civil Law at the University of Oxford, has published a unique, multifunctional monograph in 2019. The book not only explores in depth the doctrinal history of delictual causation going back some eight centuries on the basis of the most authoritative Digesta loci (Iul. D. 9,2,51; Ulp. D. 9,2,11,1-3; Ulp. D. 9,2,15,1), and not only develops an autonomous, novel position on the issue, but it also serves further, more far-reaching purposes which are much larger than the research object itself. The detailed analysis of the topic, which is in itself monographic, serves only as a tool (test case) in relation to the main objectives of the volume, which are to draw conclusions about the function of Roman legal scholarship, its methodology, its possible goals, its capacity for renewal, its failure to achieve a paradigm shift, and the sociological factors of its research communities. In this way, the book provides the future generations of Roman legal scholars with a programme (a manifesto?) which, through an authentic historical interpretation of pure Roman legal thought, may even be able, though it was not the author's explicit intention, of making Roman Legal Scholarship an applied jurisprudence again but this time without Roman law as a living source of law. The opus may thus become one of the most revered works of the greatest European jurists for centuries if its value is realised by future generations. It is this recognition that the present paper seeks to promote.
Keywords: Iul. D. 9,2,51; delictual causality doctrines; Roman legal scholarship; history of knowledge; science-sociology
"Kizökkent az idő; - oh kárhozat!
Hogy én születtem helyre tolni azt.
No, jertek együtt."
William Shakespeare: Hamlet, I. felv. 5. szín; ford. Arany János
Önmagában is tudománytörténeti jelentőségű, ha az Oxfordi Egyetem VIII. Henrik (1509-1541) által valószínűleg uralkodása utolsó évében alapított római jogi professzúrájának (Regius Chair of Civil Law) birtokosa monográfiát publikál. Wolfgang Ernst 2019-ben megjelent könyve[1] a deliktuális okozatosság eszmetörténeti kontextusait a három meghatározó jelentőségű Digesta-töredék (D. 9,2,51 Iul. lib. 86 dig.; D. 9,2,11,1-3 Ulp. lib. 18 ad ed.; D. 9,2,15,1 Ulp. lib. 18 ad ed.) közötti feszültség által meghatározott tudománytörténeti "visszhangkamrában"[2] vizsgálja végig, s e közegben detektálja a nyolc évszázados nyugat-európai jogi gondolkodás szinte valamennyi rezdülését, majd kutatásai sokrétű eredményéből a római jogtudomány egészére nézve általános, tudományszociológiai következtetéseket is levon, miközben a romanisztika területén már-már különös, rendkívül képszerű megfogalmazásokat alkalmazva látványos tipográfiai megoldások, ábrák, térképek, diagramok révén segíti az olvasót.
A téma alapján a mű valószínűleg nemcsak a romanisták és a magánjogászok körében, hanem valamennyi
- 83/84 -
gyakorló jogász, sőt a jogtudományt és a jogtörténetet kifejezetten az emberiség kultúrtörténeti tényezőjeként "fogyasztó", művelt gondolkodó érdeklődésére is számot tarthat. A könyv mind módszertana, mind eredményei tekintetében - a századok sora óta virágzó kutatás ellenére is - igen újszerű. Ezt az értékelést több, az elmúlt években született recenzió[3] és tanulmány[4] is alátámasztja. A kutatási fordulópontként is értékelt mű példaértékű voltát kiemelve hangsúlyozzák, hogy inspirációs forrásként az új életet adhat a római jog tudományos kutatásának is.[5]
Négy fejezetből álló könyvét a szerző szűkebb tárgykörű, időrendi történetírásként ("diachronic microhistoriography")[6] határozza meg.
1. Az első fejezetben ("The quaestio"; 1-9.)[7] Ernst a Digesta 9. könyvének a lex Aquiliáról szóló 2. titulusában található Iulianus-töredékben (§51, ld. alább) központi szerepet játszó quaestiót vázolja fel ütköztetve azt azokkal a forrásokkal (szintén D. 9,2: §11 és §15, lásd alább), amelyekkel azt a szerzők az elmúlt évszázadok folyamán rendszeresen szembeállították. Az ókori juristák sora által in praxi vizsgált - már akkor is "régi" - lex Aquilia (Kr. e. 286) és annak a lassan 1500 éves Digesta Iustiniani (Kr. u. 533) szövegében - e juristák vizsgálatain keresztül - rögzült alakja között bő nyolc évszázad távola tátong. Emellett a Digesta-beli források középkori és azt követő elemzésének már ugyancsak mintegy évezredes,[8] Ernst által alaposan feltárt tantörténete van, amelyben a korabeli vizsgálatok értékét és ezzel azok mai értékelését is meghatározza az éppen rendelkezésre álló források köre és az exegetika tudományának aktuális állása. Így például kényes lehet a középkori értelmezéstömeg igazságainak és esetleges tévedéseinek akár túl-, akár alulértékelése.
Mindezek alapján a forrástani alapprobléma körében át kell adni a szót a szerzőnek, aki jogtudóshoz méltó rövidséggel tudja visszaadni olvasói számára a komplex problematika lényegét:
"Ez az elemzés a D. 9,2,11,3[9] és a D. 9,2,51[10] közötti antinómia tantörténetének fontosabb állomásait követi. Mindkét szöveg két elkövető lex Aquilia szerinti felelősségéről szól: az első halálosan megsebesíti áldozatát, a második pedig végez vele. Az előbbi szöveg[11] szerint a második támadó a megölésért, míg az első támadó a megsebesítésért felelős; e szöveg szerzője, Domitius Ulpianus (Kr. u. kb. 170-223) Juventius Celsusnak (Kr. u. 67-130) tulajdonítja ezt a nézetet, amelyet helyesel. Az utóbbi, Salvius Iulianus (Kr. u. kb. 110-175) által
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
