Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Misák István: Újabb határidők az információbiztonsági törvény előírásai alapján (Jegyző, 2014/4., 25-27. o.)

Korábbi cikkeimben már ismertettem az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény (továbbiakban: Ibtv.) által előírt feladatokat. Jelenlegi cikkemben ismételten fel szeretném hívni a Kedves Olvasó figyelmét a még ez évi határidős feladatokra, illetve a közeljövőben teljesítendő előírásokra, melyek közül néhányat részletesen be is mutatok.

Cselekvési tervek készítése és a Hatóság részére történő megküldése 2014. szeptember 28-ig

Az Ibtv. 7. §-ának (1) bekezdése alapján - legkésőbb 2014. július 1-jéig - valamennyi érintett szervezetnek el kellett végeznie az elektronikus információs rendszereinek biztonsági osztályba sorolását.

Az Ibtv. 8. §-ának (4) bekezdése előírja, hogy meg kell vizsgálni a biztonsági osztályba sorolt elektronikus információs rendszereket, hogy jelenleg mely biztonsági osztály előírásainak felelnek meg, majd az (5) bekezdés alapján 90 napon belül cselekvési tervet kell készíteni a hiányosságok pótlására.

A vizsgálatot és a cselekvési tervet az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvényben meghatározott technológiai biztonsági, valamint biztonságos információs eszközökre, termékekre vonatkozó, valamint a biztonsági osztályba és biztonsági szintbe sorolási követelményeiről szóló 77/2013. (XII. 19.) NFM rendeletben (továbbiakban: technológiai vhr.) foglalt követelmények alapján kell elvégezni, illetve elkészíteni.

Az elektronikus információs rendszerekre logikai védelmi intézkedések vonatkoznak, tehát a vizsgálat, a hiányosságok kimutatása és a cselekvési terv elkészítése az adott elektronikus információs rendszer meglévő logikai védelmi intézkedéseinek az értékelését jelenti, összevetve az elvárt (a biztonsági osztályba sorolás során meghatározott) biztonsági osztályra előírt technológiai vhr.-ben rögzített követelményekkel.

Hasonlóképpen kell eljárni a szervezet biztonsági szintbe sorolásánál is, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben nem logikai, hanem adminisztratív és fizikai védelmi intézkedéseket kell értékelni.

A Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság és az információbiztonsági felügyelő feladat- és hatásköréről, valamint a Nemzeti Biztonsági Felügyelet szakhatósági eljárásáról szóló 301/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet 9. §-ának (2) bekezdése alapján a cselekvési terveket meg kell küldeni a Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság részére.

Felkészülési idők - Határidők a cselekvési tervek végrehajtására

Ebben a fejezetben az Ibtv. által nyújtott felkészülési időket szeretném megismertetni a Kedves Olvasóval.

A szervezet elvárt biztonsági szintjének elérésére biztosított felkészülési idő:

Az Ibtv. 10. §-ának (3) bekezdése előírja, hogy amennyiben a szervezet jelenlegi biztonsági szintje nem éri el az 1-es biztonsági szintet, akkor 1 éven belül fel kell készülni az 1-es biztonsági szintre előírt követelményekre.

A további (2, 3, 4, 5) biztonsági szintek elérésére 2-2 év áll a rendelkezésre.

Tehát, hogyha egy önkormányzati hivatal 3-as biztonsági szintbe sorolta magát, akkor a 3-as biztonsági szintre előírt adminisztratív és fizikai védelmi intézkedéseket legkésőbb 2019. július 1-jéig kell megvalósítani úgy, hogy közben 2015. július 1-jéig teljesíti az 1-es, 2017. július 1-jéig pedig teljesíti a 2-es biztonsági szintre előírt adminisztratív és fizikai védelmi intézkedéseket.

Az elektronikus információs rendszerek elvárt biztonsági osztályainak elérésére rendelkezésre álló felkészülési idő:

Az Ibtv. 8. §-ának (3) bekezdése alapján amennyiben az adott elektronikus információs rendszer nem éri el az elvárt biztonsági osztályát, akkor biztonsági osztályonként 2-2 év áll a rendelkezésre a reá irányadó logikai védelmi intézkedések megvalósítására.

Az elektronikus információs rendszerekre 2-es biztonsági osztálytól kezdve vonatkoznak követelmények, tehát egy 2-es biztonsági osztályba sorolt elektronikus információs rendszert 2016. július 1-jéig kell felkészíteni a reá irányadó logikai védelmi intézkedésekre.

2015. évi feladatok - 1-es biztonsági szint elérése

A szervezetek biztonsági szintjére vonatkozóan elmondható, hogy amíg az adminisztratív védelmi intézkedések a technológiai vhr.-ben már 1-es biztonsági szinttől megjelennek, a fizikai védelmi intézkedések csak 2-es biztonsági szinttől kezdve kötelezők.

Ennek alapján 2015-ben - a szervezetre előírt fizikai és a logikai védelmi intézkedésekre történő folyamatos felkészülés mellett - elsősorban az 1-es szintre előírt adminisztratív védelmi intézésekre célszerű fókuszálni (amennyiben azt a korábbi vizsgálat alapján nem éri el).

Az 1-es biztonsági szintre előírt adminisztratív védelmi intézkedések összefoglalása

A következő táblázatban összefoglaltam a technológiai vhr. által az 1-es biztonsági szintre előírt adminisztratív védelmi intézkedéseket:

- 25/26 -

Technológiai
vhr. sorszám
Követelmény megnevezéseHatáridő
3.1.1.Szervezeti szintű alapfeladatok2015. július 1.
3.1.1.1.Informatikai biztonságpolitika2015. július 1.
3.1.1.2.Informatikai biztonsági stratégia2015. július 1.
3.1.1.3.Informatikai biztonsági szabályzat2014. január 3.
3.1.1.4.Az elektronikus információs rendszerek biztonságáért felelős személy2014. január 3.
3.1.1.7.Az elektronikus információs rendszerek nyilvántartása2015. július 1.
3.1.1.11.Az elektronikus információbiztonsággal kapcsolatos engedélyezési eljárás2015. július 1.
3.1.2.Kockázatelemzés2015. július 1.
3.1.2.1.Kockázatelemzési eljárásrend2015. július 1.
3.1.2.2.Biztonsági osztályba sorolás2014. július 1.
3.1.2.3.Kockázatelemzés2015. július 1.
3.1.6.Emberi tényezőket figyelembe vevő - személy - biztonság2015. július 1.
3.1.6.5.Eljárás a jogviszony megszűnésekor2015. július 1.
3.1.6.8.Fegyelmi intézkedések2015. július 1.
3.1.7.Tudatosság és képzés2015. július 1.
3.1.7.1.Képzési eljárásrend2015. július 1.
3.1.7.2.Biztonság tudatosság képzés2015. július 1.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére