Dr. Fehér Szilárd: Az ügyészi törvényességi vizsgálattól az ügyészi törvényességi ellenőrzésig a jegyzőnél mint hatóságnál (Jegyző, 2013/1., 15-17. o.)

Az Alaptörvény és az ügyészségről szóló új törvény 2012. január hó 1. napi hatálybalépése új és tartalmában más jogosítványokkal ruházta fel az ügyészt a büntetőjogon kívüli tevékenysége során. Alapvetően ez a magyarázata annak, hogy az ügyész "látszólagosan" már nem vizsgálja a jegyzők, mint általános hatáskörű, helyi és elsőfokú közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenységét.

Az ügyészi tevékenység megváltozott jellegének magyarázata az új jogszabályok hatályba lépésétől eltelt közel másfél évre tekintettel is indokolt, és a jegyzők által gyakran használt, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 120. §-a is a fenti törvényre utal vissza.

Szubjektív elemként pedig engedjék meg, hogy ügyészi munkám elmúlt 10 évével is számot vethessek.

A korábbi ügyészi törvényességi felügyelet alapját az 1949. évi XX. törvény (Alkotmány) 51. § (3) bekezdése jelentette, mely szerint az ügyészség közreműködött annak biztosításában, hogy mindenki megtartsa a törvényeket. Továbbá az ügyészségről szóló 1972. évi V. törvény (a továbbiakban a régi Ütv.) 1. § (3) bekezdése megismételte a fentieket, és ezt töltötte ki tartalommal a régi Ütv. 13. §-a, témánkra fókuszálva annak is a (2) bek. e) pontja, amely szerint az ügyész megtekinthette az ügyészi törvényességi felügyelet körébe tartozó szervek általános érvényű rendelkezéseit, és egyedi döntéseit, a törvényesség érdekében szükség esetén vizsgálatot tarthatott, illetve az ellenőrzési vagy felügyeleti joggal felruházott szervet vizsgálat tartására kérhette fel, ezzel összefüggésben a szervek területére, helyiségeibe beléphetett.

A törvényességi vizsgálat alapján teendő ügyészi intézkedések körét, fajtáit a régi Ütv. 13/A.-16. §-ai az óvásról, felszólalásról és figyelmeztetésről szóló rendelkezései, és a 27. § (3) bekezdésében nevesített jelzés meghatározásával töltötték ki tartalommal. Kizárólag az ügyészi szervezetre alkalmazandóan pedig 2011. december hó 31. napjáig hatályban volt az ügyészi törvényességi felügyeletről szóló 13/1994. (ÜK. 12.) LÜ utasítás (a továbbiakban: régi alaputasítás), ennek 9. § d) pontja alapján a vizsgálat tartása a törvényességi felügyelet egyik legfontosabb módszere volt. A kulisszatitkok közül elárulhatom, hogy a társadalmi igényekre, jogszabályváltozásokra, illetve a - szervek részéről ismétlődően tudomásunkra jutott - törvénysértésre utaló adatokra és a korábbi vizsgálatokra egyaránt tekintettel voltunk, amikor az év végén meghatároztuk a következő évek vizsgálati terveit, vagy ilyenek előírását kezdeményeztük magasabb hatáskörű ügyészségeknél. Külön vizsgálati terve volt a Legfőbb Ügyészségnek, a megyei főügyészségeknek, amelyekben mind saját maguknak, mind alacsonyabb szintű ügyészségeknek előírt vizsgálati témák, feladatok szerepeltek. A magam részéről ezekhez igyekeztem javaslataimat, ötleteimet úgy megfogalmazni, hogy a vizsgálandó jogterületek változatosságot mutassanak.

A régi alaputasítás 14. §-a határozta meg a vizsgálat szempontjait általában. Az eljáró ügyész minden egyes vizsgálatról vizsgálati jelentést (feljegyzést) készített, majd ezekről összefoglaló jelentést összeállítva a felettes ügyészséghez felterjesztette azt. A jogintézmény általános jellegének megszűnéséig személyesen az alábbi ügyészi vizsgálatokat végeztem a Miskolci Városi Ügyészségen: 2005. évben a települési önkormányzatok jegyzőinek hulladékgazdálkodási feladatait, helyi adókat és azok végrehajtását, és a jegyzői birtokvédelmi eljárásokat vizsgáltam. 2006. évben a szabálysértési pénzbírságok és helyszíni bírságok végrehajtásának törvényességét, a gépjármű adóztatást, míg a következő évben szintén a helyi adókat, a rendszeres szociális segélyezést, a súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési támogatásával kapcsolatos jegyzői hatósági hatáskörök gyakorlását ellenőriztem. Ezeket 2008-ban a jegyző hulladékgazdálkodási, állatvédelmi és szintén a súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési támogatásával, valamint a rendszeres szociális segélyezéssel kapcsolatos vizsgálatok követték. A 2009. évben a közgyógyellátással, aktív korúak ellátásával, adók módjára behajtandó köztartozások végrehajtásával, és ismét a súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési támogatásával kapcsolatos ellenőrzéseim következtek. 2010-ben az aktív korúak ellátása, a súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása, és új témaként a lakásépítési kedvezménnyel kapcsolatos hatósági eljárások voltak napirenden. A 2011. évben a közgyógyellátásra, a súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési támogatására és az építésügyi igazgatásra vonatkozó jogszabályok érvényesülését ellenőriztem.

Természetesen a fenti jogterületek csak az általam végzett vizsgálatok voltak, ugyanilyen fontossággal bírtak a kollégáim által más jogterületeken - különösen a szabálysértési joggal kapcsolatban - végzett ellenőrzések. Az olyan témakörökben végzett vizsgálatok, amelyek a következő évben is választott feladatként szerepeltek, a korábban vizsgált hatóságokat nem érintették. Az ilyen vizsgálatok alapján rendkívül széles, változatos intézkedési jogosultsága volt az ügyésznek az egyedi ügyek-

- 15/16 -

ben észlelt törvénysértő döntések, intézkedések vonatkozásában.

Leegyszerűsítve rendelkezésre állt az óvás, amely az egyedi ügyben hozott jogerős döntés megsemmisítésére irányult, megkülönböztetve az ún. aktív óvást - amikor is a jegyző egyetértése esetén, új eltérő tartalmú döntést kellett hoznia - és az ún. elvi óvást [régi alaputasítás 26. § (4) bekezdés], amikor a határozat érdemére kiható (aktív), a régi Ütv. 14. § (3)-(5) bekezdés szerinti óvásra nem volt mód, csupán a törvénysértés megállapítását és lehetőség szerint a sérelem más módon történő orvoslását kellett (lehetett) indítványozni. Az óvás benyújtásánál ugyanis figyelemmel kellett lenni a régi Ütv. 14. § (3) bekezdésében írt jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokra is. A szociális igazgatási tárgyú vizsgálatoknál gyakran előfordult, hogy a jegyző törvénysértően, a kérelmezőre nézve kedvezőbben számította ki az ellátás összegét, avagy téves jogszabály értelmezés alapján olyan ellátást állapított meg, ami jog szerint nem illette volna meg a kérelmezőt. Ezek miatt az ügyész ezzel az utóbbi ún. elvi óvással élhetett.

Az ügyfelek szempontjából a legértékesebb ügyészi munka ennek pont az ellentéte volt, amikor a vizsgálatok alapján többlet szociális támogatást kellett megállapítani részükre. Létezett a felszólalás (régi Ütv. 16. §), amelyet a törvénysértő gyakorlat vagy a mulasztásban megnyilvánuló törvénysértés megszüntetése végett nyújtottunk be. A törvénysértésnek nem minősülő hiányosságra és az olyan csekély jelentőségű törvénysértésre, amely más ügyészi intézkedés megtételét nem tette indokolttá, az ügyész jelzésben hívta fel a jegyző figyelmét. Nagyon ritkán előfordult egyéb hatósági eljárások (büntető-, fegyelmi- és szabálysértési eljárások) kezdeményezése is. A fenti ügyészi intézkedések alapjául anyagi és eljárásjogi jogszabálysértések egyaránt szolgáltak, feltárásuk a gyakorlatban többnyire a polgármesteri hivatalok helyiségeiben zajlott, ahol a helyszínen lehetőség volt különböző nyilvántartások adatainak megtekintésére, a hibákhoz, hiányosságokhoz vezető okok megismerésére, a felmerült problémák megbeszélésére. Az érintett jegyzők megoldást kereshettek és kaphattak a hatósági jogalkalmazói tevékenységükkel összefüggésben felmerült problémás kérdéseikre.