A Lisszaboni szerződés alapján az Európai Unió elfogadta és az uniós jog részévé tette az Alapjogi Chartát, amely a gyermekeket megillető jogok általuk történő gyakorlása szempontjából azt jelenti, hogy a gyermeki jogok is az alapvető emberi jogok részét képezik. A deklaráció hatással volt az uniós jogalkotás és jogalkalmazás fejlődésére, melynek egyik állomása a Tanács 2201/2003/EK rendelete (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (továbbiakban: Brüsszel IIa) rendelet módosítása volt. A Brüsszel IIa újragondolása az Európai Bizottság 2006-ban megjelent javaslatán alapul.[1] A Brüsszel IIa felülvizsgálatára tett javaslat szempontjait a Bizottság annak a széles körű vizsgálatnak az eredményeként fogalmazta meg, melynek állomásai voltak - többek között - a végleges értékelő jelentés[2] a tagállamok által összegyűjtött tapasztalatok alapján. A jelentés az Európai Unió Bíróságának (továbbiakban: EUB),[3] valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának (továbbiakban: EJEB) a gyakorlatát is figyelembe vette.[4] A gyakorlatban felmerülő nehézségek hívták életre a módosítási igényt,[5] mely nehézségek leküzdésére a Brüsszel IIa több évtizedes alkalmazása során kereste a válaszokat a jogalkalmazó. Erről tanúskodik a hágai kapcsolattartó bírói hálózat[6] bíráinak tanulmánykötete, melyet a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia tett közzé. A gyermekek jogellenes külföldre vitele esetében a hatályos Brüsszel IIa-nak a gyermek jogellenes külföldre vitelére vonatkozó rendelkezéseit minden esetben együtt kell értelmezni a Hágában, 1980. évi október 25. napján kelt Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló egyezmény rendelkezéseivel (továbbiakban: hágai egyezmény).[7] A Bizottság végül hat területen javasolt módosítást: a gyermek visszavitelére vonatkozó eljárás, a gyermek elhelyezése másik tagállamban, a gyermek meghallgatásának szabályai, a határozatok végrehajtása, az exequatur eljárás követelménye, és a központi hatóságok közötti együttműködés területén.[8] Az átdolgozás minimumkövetelményei voltak: az eljárások gyorsítása, a jogellenes gyermekelviteli eljárásokban az igazságszolgáltatás koncentrációja egy vagy néhány tagállami bíróságra, a fellebbviteli eljárások számának limitálása, és visszaviteli határozat esetén csak egyszeri lehetőség biztosítása a fellebbezésre. Ezeket a minimumstandardokat a tagállamoknak az Európai Unió Működéséről szóló szerződés 258. és 260. cikke alapján a hazai polgári eljárásaikba is kötelezően be kellett emelniük.[9] E folyamat végeredményeként a harmadik szövegverziót fogadta el, és hirdette ki a Tanács 2019. június 25-én az (EU) 2019/1111 rendeletét (továbbiakban: Brüsszel IIb), mely rendeletet 2022. augusztus 1. napjától alkalmazzák a tagállamok.
Jelen tanulmány célja, hogy áttekintést adjon a Brüsszel IIb-ben a gyermek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatos eljárás lényeges változásairól a gyermek jogainak érvényesülése szempontjából, melynek fókuszában a gyermek legfőbb érdeke áll. Az írás foglalkozik azokkal a strukturális változásokkal, amelyek a Brüsszel IIb jogellenes gyermekelvitelre vonatkozó rendelkezéseiben megjelennek a Brüsszel IIa-hoz képest, különösen tekintettel a joghatósági szabályokra és a Brüsszel IIa 11. cikkében foglalt eljárási mechanizmus fejlesztésére. Az egyes rendelkezések átdolgozása kapcsán górcső alá veszi a visszaviteli eljárás gyorsítását szolgáló rendelkezések változásait, kitér a kiskorú gyermekre vonatkozó szabályozás újításaira, a mediáció alkalmazásának lehetőségeire a gyermek legfőbb érdekében. A nemzetközi gyakorlatból merített példákon keresztül mutat rá a gyermek véleménynyilvánítási szabadságának markánsabb megjelenésére a visszaviteli eljárásokban. Ezen eljárások speciális szabályai között tárgyalja a veszélyeztetett gyermek védelmét célzó rendelkezéseket a visszavitel elrendelése esetén, a visszavitel iránti kérelemnek a hágai egyezmény 13. cikk első bekezdésének b) pontja és 13. cikk második bekezdése alapján történő elutasítását követő eljárást. Végül vizsgálja, hogyan hatottak a fenti változások a hazai jogalkotásra és jogalkalmazásra a visszaviteli eljárásokban.
- 28/29 -
A Brüsszel IIa-nak a gyermek jogellenes elvitele esetén a joghatósági szabályokat a 10. cikk tartalmazza. Az EUB jogeseteiből arra következtethetünk, hogy a Brüsszel IIa 10. cikkének a joghatóság átszállására vonatkozó feltételeit is megszorítóan kell/kellett értelmezni és a joghatósági okok közötti vetélkedés[10] a jogellenes út kiküszöbölésére irányult, így azzal, hogy az EUB kiemelte a gyermekhez legközelebbi fórum általi döntéshozatal jelentőségét,[11] implicite megvalósult a gyermek legfőbb érdekének figyelembevétele. A C. kontra M. ügyben[12] a 10. cikk értelmezésével kapcsolatban a bíróság utalt a gyermek legfőbb érdeke mint alapvető elv prioritására, amikor kimondta, hogy a gyermek legfőbb érdeke védelmének biztosítása iránti szükséglet fényében a tényezőket az adott ügy konkrét tényállása valamennyi körülményének értékelése keretében szembe kell állítani olyan tényekkel, amelyek bizonyíthatják, hogy a gyermek elvitele óta a szociális és családi környezetbe bizonyos mértékig beilleszkedett. Különös jelentőséggel bír az az idő, amely ezen elvitel és az elsőfokú határozatot hatályon kívül helyező, valamint a gyermek tartózkodási helyéül a származási tagállamban élő szülő lakóhelyét kijelölő bírósági határozat meghozatala között eltelt. A másodfokú határozat meghozatala óta eltelt időt már nem lehet figyelembe venni.
A gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása esetén főszabályként az új rendelet fenntartja azon tagállam bíróságainak joghatóságát, amelyben a gyermek szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett közvetlenül az elvitelét vagy visszatartását megelőzően.[13] A (22) preambulumbekezdésben a gyermek legfőbb érdekének védelme céljából a jogalkotó felhívja a tagállamokat a joghatóság koncentrációjára, és annak mérlegelésére, hogy a hágai egyezmény szerinti visszaviteli eljárásban a bíróságnak van-e lehetősége arra, hogy a felek által kikötött vagy elfogadott joghatóságot is gyakorolja az olyan szülői felelősségi ügyekben, amelyekben a felek a visszaviteli eljárások során állapodtak meg. A Brüsszel IIb a 9. cikk b) pontjának iv. alpontja a 29. cikk (3) és (5) bekezdésében foglaltakkal együtt értelmezve azt jelenti, hogy ha a származási ország a visszavitelt elrendeli a visszavitelt elutasító határozat ellenére, ez ok lesz arra, hogy az alapügyben eljárást indítsanak, ami minden kérdést rendez: a szülői felügyeleti jog gyakorlását és a visszavitelt is. A bíróságok és a központi hatóságok dokumentumátadási és -továbbítási kötelezettsége, a végrehajthatóság megkönnyítése pedig garancia lehet a hatékonyabb visszaviteli eljárásra is.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
