Megrendelés

S. E.: Az elektronika és az Internet betörése a jogszolgáltatásba (KK, 2005/4., 23. o.)

Szlovákiában és Németországban jelentős előrelépések történtek az állam, a jogszolgáltatás és az állampolgárok közötti kommunikáció megkönnyítése végett.

Szlovákiában a folyamat 2002. március 15-ével kezdődött el, amikor elfogadták az elektronikus aláírásról szóló törvényt. Azóta, a hazai rendszerhez hasonlóan, megvalósult a kormányhivatalok on-line hozzáférése az elektronikus cégnyilvántartáshoz, majd később működésbe lépett az e-kormányzati portál első verziója is, számos hasznos információt nyújtva a kormányhivatalok felépítéséről és működéséről. Ez év tavaszától, az e-kormányzati honlap egy továbbfejlesztett változata, egy úgynevezett "közös kapu" lép működésbe, amelyen keresztül a polgárok egy honlapról minden hatóságot elérhetnek, a hatóságok pedig egymás között kommunikálhatnak. Ehhez a "közös-kapuhoz" kapcsolódik majd a szlovák közjegyzők hivatalos honlapja is, amelyen már jelenleg is hét elektronikus nyilvántartás működik. Így a nagyközönség, a jogkereső állampolgár számára közvetlenebbül érhető el a közjegyzőség, mint az állami jogszolgáltatás része. A honlap készítői, illetve azok, akik bíznak elektronikus aláírás és elektronikus dokumentumok elterjedésében, úgy vélik, hogy ezeken a portálokon keresztül, a ma még papír alapú közjegyzői okiratok, az Internet segítségével elektronikus formában gyorsabban juthatnak majd el a felhasználókhoz.

A szlovák kollégákhoz hasonlóan, a német Bundestag is az ügyintézés egyszerűsítését és gyorsítását tűzte ki célul, mikor elfogadta az igazságügyi akták elektronikus kezeléséről szóló törvényt. A törvény lehetőséget teremt, a számítástechnikai rendszer kiépítésének befejeztével, hogy mind az ügyfelek, mind az ügyvédek az Interneten keresztül is benyújthassák beadványaikat a bíróságokra. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a korábbi papír alapú ügyintézés teljes mértékben megszűnne, de ezzel az új módszerrel jelentős mértékben felgyorsíthatják az érintettek közötti kommunikációt. Az arra jogosultak részére, akik elektronikus aláírással igazolják jogosultságukat, az Interneten keresztül hozzáférhetővé teszik majd az aktákat. Az eddigi bírósági hirdetőtáblát is felváltja egy központi elektronikus web-hirdetőtábla, ahol a hírdetményeken túl a tárgyalások helyszíne és időpontja is olvasható lesz. A rendszer kiépítésére ugyan még várni kell, de működésbe lépése minden bizonynyal óriási előrehaladás lesz. ■

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére