1987-ben az Európai Közösségek Bizottsága mandátumot adott 12 európai eljárásjogászból álló Szakértői Bizottság számára, hogy vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy a Brüsszeli Konvención túlmenően, hogyan lehetne az Unió tagállamainak polgári eljárásjogát legalább részben egymáshoz közelíteni.
Európa legkiválóbb eljárásjogászai - Storme professzor vezetése alatt - több éven át dolgoztak azon az irányelv-tervezeten, mely végül is 1993-ban látott napvilágot. E tervezet 14 témakörben találta lehetségesnek az uniós tagállamok polgári eljárásjogának harmonizációját (az alkotók a tervezet készítésekor tudatosan nem érintettek a bírósági struktúrával kapcsolatos ill. ideológiai jellegű kérdéseket).
A harmonizációra alkalmasnak talált jogintézmények e tervezet szerint a következők: az egyezségi eljárás (a per mellőzése); az eljárás megindítása; a per tárgya; bizonyítás; az eljárás megszakadása; perbeli mulasztás; perköltség; ideiglenes intézkedések; "fizetési meg-hagyás"(order for payment); pénzfizetésre kötelező határozatok végrehajtása; "végrehajtási kötbér"(astreinte); határidő-számítás és egyéb vegyes rendelkezések.1
E tervezet legterjedelmesebb fejezete foglalkozik az ideiglenes intézkedések (Provisional remedies - Mesures provisoires) tárgykörével, köszönhetően talán annak a felfutó tendenciának, mely egyes uniós tagállamokban az utóbbi években tapasztalható, azaz alig akad olyan polgári per, melyben ne születne ideiglenes intézkedés. (Különösen igaz ez Olaszországra, ahol az átlagos pertartam polgári ügyekben 3-5 év. Talán nem véletlen, hogy az irányelv-tervezet ideiglenes intézkedésekre vonatkozó fejezetének szabályait is egy olasz professzor - Tarzia - dolgozta ki.)
A Marcel Storme professzor vezette Szakértői Bizottság által elkészített tervezet elfogadtatását egyrészről a Közösség szerveivel, másrészről a tagállamokkal óriási várakozás előzte meg az érintett államok polgári eljárásjogászai részéről, azonban mind a mai napig nem történtek előrelépések ezen a területen. Az Unió irányadó szervei a tervezet tekintetében még nem hoztak döntést, így a joganyag még nem része az Unió közösségi jogának. (Más kérdés természetesen, hogy mint ún. Közösségi vívmány - Acquis Communautaire mennyiben befolyásolja a tagállamok polgári eljárásjogi jogalkotását.)
Mivel uniós csatlakozásunk (optimista becslések szerint) már csak néhány évet várat magára nem lehet érdektelen mindaz a törekvés, ami az említett jogintézmény tökéletesítésére uniós berkekben megnyilvánul.
E tanulmány első része - a realitások talaján maradva - a közösség tagállamai között jelenleg hatályos nemzetközi egyezménynek a téma szempontjából érintett szakaszaival foglalkozik, majd részletesen bemutatja az irányelv-tervezetnek az ideiglenes intézkedésekre vonatkozó rendelkezéseit, párhuzamba állítva a hatályos magyar szabályozással.
A részleges perjogi harmonizáció multilaterális szintjét az Európai Unió jelenlegi 15 államában - a vizsgált jogintézmény tekintetében is - az 1968-ban, az akkori tagállamok által aláírt, és 1973-ban hatályba lépett Brüsszeli Egyezmény jelenti, mely a bírósági joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról rendelkezik polgári és kereskedelmi ügyekben.
Az Egyezmény 24. Cikkelye a per főtárgya tekintetében az érdemi döntésre jogosult bíróság illetékességétől független illetékességről rendelkezik, amikor lehetővé teszi ideiglenes intézkedés kérelmezését egy szerződő államban akkor is, ha az érdemi döntésre egy másik szerződő államnak van illetékessége.
Az idézett Egyezmény 39. Cikke lehetővé teszi az adós vagyonára vezetett "biztosítási végrehajtást" (a magyar eljárásjogi terminológiát használva), ha az adott államban egy másik szerződő állam által hozott határozat végrehajtását engedélyezték, annak ellenére is, hogy ez esetben az érintett személy által előterjesztett jogorvoslatot visszautalják a határozat származási helye szerinti állam belső jogrendszerébe, hogy a kérdéses intézkedést egyéniesítse, ill., hogy alkalmazásának konkrét szabályait megállapítsa.
Az Európai Unió tagállamaiban a fent említett Egyezmény idézett szakaszait leszámítva hiányzik az ideiglenes (vagy megelőző, esetleg megtartó) (mesure provisoire et mesure conservatoire) intézkedések egységes meghatározása és hiányzik az erre vonatkozó közösségi jogalkotás is. Emiatt aztán a tagállamokra van bízva, hogy megtalálják a módját a különböző jogvédelmi igények összeegyeztetésének, ami korántsem egyszerű feladat, ha a Közösség területén élő jogalanyok egyenlőségének elvéből indulunk ki.
Az egyes nemzeti jogalkotásokban megjelenő jelentős különbségek egy ilyen, a polgári igazságszolgáltatás hatékonysága szempontjából nagy fontosságú területen komoly akadályokat képezhetnek az egységes belső piac kialakításában és működtetésében. Jelentős akadályokról van itt szó, ha figyelembe vesszük a vizsgált jogintézmény növekvő fontosságát (pl. a már említett olasz perjogban), és azokat a körülményeket, amelyek gyakran ideiglenes - valójában azonban végleges - jogi megoldásokat biztosítanak. (Tarzia professzor megállapítását idézve: "rien ne dure que le provisoire" - azaz "csak az ideiglenes tart örökké".)2
Az eljárásjogi harmonizációval foglalkozó tanulmányok, különösen az utóbbi években azt látszanak megállapítani, hogy az ideiglenes vagy megelőző intézkedések egységes szabályozásának tervezete illuzórikus. Ezzel szemben az is igaz, hogy analógiákat lehet felfedezni mindenekelőtt azon funkciók területén, amelyeket ezen intézkedéseknek be kell tölteniük. (Az Unió tagállamaiban alkalmazott különböző elnevezésű, de hasonló rendeltetésű jogintézmények elrendelésének hagyományos feltételei afuntus boni juris és a pericu-lum in mora. A cél minden esetben azonnali jogvédelem biztosítása a későbbi károsodás megelőzése, ill. súlyosbodásának elkerülése érdekében.)
Az esetleges közösségi jogharmonizációnak tehát mindenekelőtt azokra a minimális funkciókra kell felhívni a tagállamok jogalkotóinak figyelmét, amelyeket a közösség valamennyi államában az ideiglenes intézkedéseknek be kell tölteniük.
A továbbiakban bemutatásra kerülő irányelv-tervezet alkotóinak a szándékát a vizsgált jogintézmény egységesítésével kapcsolatban a következőképpen foglalhatjuk össze:
- meghatározni az ideiglenes intézkedések minimális funkcióit az egyes tagállamokban betöltött alapvető rendeltetésének összehasonlító jogi vizsgálata alapján (10.1 cikk);
- pontosítani az elrendelés feltételeit (10.2 cikk);
- megállapítani az eljárás kontradiktórius természetét (10.3 cikk);
- az intézkedés meghozatalára hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság meghatározása a ratione loci és a ratione domicilii kettős kritériumai alapján (10.4 cikk);
- biztosítani a jogorvoslat lehetőségét, mind az elutasító, mind a helytadó döntés ellen (10.5 cikk);
- elismerni az intézkedés visszavonásának, ill. módosításának a lehetőségét (10.6 cikk);
- megállapítani az intézkedés hatályát, az anyagi jogerő hatás hiányát (10.7 cikk);
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
