A címbeli kérdésre meglehetősen sokféle válasz adható, attól függően, hogy kinek a szemszögéből és milyen szempontból próbáljuk megtalálni a helyes értéket. Nyilvánvalóan más lesz a végeredmény a fejlesztő, a gyártó, a kereskedő üzleti és a magánfelhasználó, valamint az egyszerű kétkezi szoftverkalóz részéről, hogy a globális számítógéppiac egyéb, talán másodlagos, ám annál valósabb részvevőit ne is említsük. Ez persze távolról sem meglepő, hiszen a világgazdaság színes színpadán megforduló szinte minden termékkel hasonló a helyzet, legyen szó akár gombostűről, olaj fúrótoronyról vagy éppen lépegető exkavátorról - ezzel tisztában van mindenki, aki próbált már valaha használt autót venni vagy eladni...
A szoftver kicsit talán mégis más, mint a fenti termékek. Egyszerre szerzői jogi alkotás és termelőeszköz, ami a gazdasági, jogi és nem utolsó sorban akár filozófiai okfejtéseknek felettébb széles játékteret enged. Olyannyira, hogy erősen kétlem, hogy egyáltalán létezne egyedül üdvözítő levezetés a kérdés megválaszolására.
Nem is célom a pontos válasz keresése. Egyrészt, mert a jelen írás terjedelme nem nyújt erre lehetőséget, másrészt pedig azért, mert ha a legtöbb szempontból csak közelítőleg is helyes választ eredményezni tudó kalkuláció elvégzéséhez szükséges, a szoftvereket előállító nagy cégek birtokában levő gazdasági adatoknak a birtokában lennék, akkor vélhetően valamilyen büntetőeljárás lehetne ellenem folyamatban ipari kémkedéssel kapcsolatos bűncselekmény tárgyában - arról nem is beszélve, hogy még az említett adatok birtokában is szükségem lenne némi, a jelenleg meglevőt néhány nagyságrenddel meghaladó ismeretanyagra.
Maradok tehát a téma egyszerűbb megközelítésénél. Nem keresek egzakt választ, pontos értékeket. Mondjuk inkább, hogy egy kicsit csupán eltöprengek a kérdésen, vagy még inkább újabbakat vetek föl. Éppen csak érintem a "szoftverfilozófia" némely piaci és jogi paradoxonát.
A kérdés tehát: mennyit ér a szoftver?
Ahhoz, hogy ezen egyáltalán elgondolkodhassunk, először feltétlenül tisztázni kell, hogy milyen szempontból. Hiszen az árcédulára írt tetszőleges hosszúságú szám és egy számítógépprogram használati értéke egymástól akár fényévnyi távolságra is eshet. Ezért aztán választanom kell, és mivel sem kereskedő, sem pedig szoftverfejlesztő nem vagyok, eszmefuttatásom tárgyául a szoftverek jogi, ezen belül is a büntető eljárás során releváns értékét választottam.
Ez persze még mindig kevés, szűkítsük tovább a kört. Maga a számítógépes szoftver is túlságosan tág fogalom, nem kezelhető egységesen. Egészen másképp és más tényezők alapján alakul az ára egy rendelésre fejlesztett programnak és a dobozolt késztermékként kapható konzervszoftvernek. Bár a rendelésre fejlesztett szoftver értéke is szép és érdekes kérdéseket vethet fel, maradjunk mégis inkább a második termékkörnél, és arról elmélkedjünk, hogy büntetőjogi szempontból mennyit ér egy készen, színes dobozban, bármely arra áhítozó jogalany által megvásárolható számítógépprogram,- illetve a jogi szabatosság kedvéért: egy ilyen program felhasználási joga.
Hogy gondolatmenetünk ne a levegőben lógjon, tételezzük föl, hogy bűncselekmény történt! Talán nem a legsúlyosabb - bár vannak, akik ezzel nem egészen értenek egyet -, de a hatályos magyar jog szerint kétségtelenül bűncselekmény: a Btk. 329/ A. § a által meghatározott "Szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése". Mivel esetünkben a tettet szoftverre követték el - ami távolról sem tekinthető atipikus, életidegen, erőltetett esetnek -, hívhatjuk "szoftverkalózkodás"-nak, egyesek szerint kevésbé romantikusan, ám annál drámaiabban - és erősen vitatható módon - "szoftverlopás"-nak is.
A részletek nem igazán lényegesek. Valaki - esetleg nevét szerényen lefelejtve az iratról - feljelentést vetett papírra és juttatott el a megfelelő címre, ami alapján a rendőrség házkutatást tartott, és talált is valamit, amiről minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy bizony egy kereskedelmi forgalomban levő számítógépprogram jogosulatlanul készített másolata; ráadásul az elkövető személy számítógépén a telepített változatát is megtalálták. A nyomozás során minden a lehető legegyszerűbben megy: a számítógép tulajdonosa bevallja, hogy a telepítőlemez az övé, ő maga másolta egy másik másolt lemezről, és arról ő telepítette a gépre a programot. Nem tudta, bár sejtette, hogy ez nem csak nem szép, de kifejezetten bűnös dolog, és most már rettenetesen bánja.
A rendőrség természetesen kijelöl egy szakértőt, aki szakavatott és alapos munkával megállapítja, hogy a számítógépre a programot a lemezről telepítették, a lemez pedig illegális másolatot tartalmaz. A szakvéleménynek természetesen része a program értéke, ami esetünkben - az egyszerűség kedvéért legyen - százezer forint.
De honnan származik ez a szép kerek összeg? Nem titok, a szakértői véleményben feketén fehéren ott olvasható: az érték megállapításának alapjául az általában kialakult kiskereskedelmi árak szolgáltak,
És a védőben ilyenkor kellemetlen, viszkető érzés támad. Kiskereskedelmi ár. Okozott vagyoni hátrány. Szerzői jog. Itt mintha valami nem lenne egészen rendben.
Miből is áll össze a szoftver kiskereskedelmi ára? Olyan ez, mint Kazal László szép emlékű gyapjúöltönye: van egy alapár, amiért a termék elhagyja a "gyárat", erre szépen ráépül némi ilyen olyan szállítási, raktározási költség, adó, és nem utolsó sorban a kereskedők jól megérdemelt szerény profitja. Így van ez a világban, legyen szó öltönyről, szoftverről vagy egérfogóról. Nem is lenne ezzel semmi gond sem az öltöny, sem pedig az egérfogó esetén - már ha ezek eltulajdonításáról lenne szó. Ezekben az esetekben a tényállás egészen más lenne, vélhetően "lopás" címen futna az ügy, a lopásnak pedig van egy meglehetősen elkerülhetetlen tulajdonsága: ha valaki valamit ellop, akkor az a tárgy úgy jelenik meg az elkövető birtokában, hogy a jogos birtokostól ugyanakkor eltűnik. A "szoftverlopás" éppen ezért nem lopás, az egérfogó lemásolása pedig nem bűncselekmény. A jelen esetben ugyanis sehonnan nem tűnt el semmi. A boltok, raktárak leltárkimutatásában nem keletkezett hiány, egyetlen doboz sem hiányzik a polcról. Senkinek a vagyonában nem állt be csökkenés.
Ha beállt volna, viszonylag könnyű lenne meghatározni az okozott kár mértékét: az adott tárgy napi piaci értéke megegyezik az elkövetési értékkel, azaz azzal az összeggel, amellyel a károsult vagyona csökkent.
A mi esetünkben viszont a fent leírtak alapján nem bekövetkezett kárról, hanem bizony elmaradt haszonról van szó. A Btk. nem is teszi a tényállás feltételéül a bekövetkezett kárt, bölcsen vagyoni hátrányról ír. Ez rendben is van, hiszen ha a termék előállítója nem
- 34/35 -
jut a jogosan megérdemelt bevételéhez, az nyilvánvalóan kár a számára, és mint ilyen, teljesen megalapozott a nem csak polgári, hanem büntetőjogi védelme is. Az viszont már nagyon is érdekes kérdés, hogy a kinek okozott vagyoni hátrány tartozik a tényállásba. A Btk. tényállásának címében egyértelműen a szerzői és a szomszédos joghoz kapcsolódó jogok megsértéséről szól. Tekintettel arra, hogy a szállító és a kereskedő általában nem ír hozzá értékes részeket a szoftverkódhoz - legalábbis a mi esetünkben nem tette -, az ő szerzői vagy szomszédos jogait bajosan lehetett volna megsérteni. A kérdés így hát visszatarthatatlanul feltevődik: az okozott vagyoni hátránynak kinél kell jelentkeznie? Mindenki, aki elesett némi bevételtől, beteheti a maga elmaradt hasznát a büntetőjogi elszámolásba - még ha a tényállás címében rögzített szerzői vagy szomszédos joghoz a leghaloványabb köze sincs? Nem olyan ez, mintha egy autólopás esetén az elkövetési értékbe beszámítanánk egy átlagos használtgépjármű kereskedő átlagos jutalékát is, hiszen ha a tolvaj a kocsit nem ellopja, hanem megveszi, akkor a kereskedő is jövedelemhez jutott volna, a lopással viszont szegény ettől elesett?
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
