https://doi.org/10.59851/mj.72.09.6
Az Alkotmánybíróság határozatában az Alaptörvény II. cikkét és VI. cikk (1) bekezdését sértő, mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet állapított meg amiatt, mert a jogalkotó nem tette lehetővé az azonos nemű párok külföldön kötött házasságának Magyarországon bejegyzett élettársi kapcsolatként való elismerését.
Ügyszám: 6/2025. (VI. 30.) AB határozat
Kulcsszavak: emberi méltósághoz való jog; önrendelkezés joga; magán- és családi élet védelméhez való jog; magánszférához való jog; történeti alkotmány
The petitioners in the given cases had entered into marriages abroad and requested the Hungarian authorities to recognize these marriages as registered partnerships. The authorities rejected their applications, after which the petitioners turned to the courts, where their claims were also dismissed. According to the courts involved, the document submitted as the basis for the claims (certifying the marriage) could not be converted into a registered partnership, as there is no known rule of private international law that would allow such recognition. In its decision, the Constitutional Court found a constitutional omission that violated Article II and Article VI (1) of the Fundamental Law, due to the legislature's failure to make it possible for same-sex couples' marriages concluded abroad to be recognized in Hungary as registered partnerships
Keywords: right to human dignity; right to self-determination; right to respect for private and family life; right to privacy; historical constitution
Az Alkotmánybíróság a bemutatásra kerülő (alap)ügyben két alkotmányjogi panasz egyesítése alapján döntött. Az alapul fekvő tényállás lényege szerint azonos alapjogi problémát vetettek fel a következők szerint. Mindkét ügy indítványozói külföldön kötöttek házasságot, amelynek bejegyzett élettársi kapcsolatként (a továbbiakban: BÉK) való elismerését kérték a magyar hatóságoktól. A hatóságok mindkét esetben elutasították a kérelmet, amelyet követően az indítványozók bírósághoz fordultak, ahol szintén elutasító döntések születtek. Az ügyekben eljárt bíróságok szerint a kereset alapjául szolgáló okirat alapján (amely a házasság megkötését tanúsította) nem konvertálható át a jogintézmény BÉK-re, mivel nem ismert olyan nemzetközi magánjogi (kapcsoló)szabály, amely ezt lehetővé tenné. A magyar jogban a házasságot tanúsító okirat érvénytelennek minősül, hiszen a hazai, nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Nmjtv.) 12. §-a szerinti közrendi záradékot alkalmazva a házasság nem ismerhető el. Az Nmjtv. 4. § (3) bekezdése a bíróságok szerint arra nem ad lehetőséget, hogy egy adott jogintézményt (itt a házasságot) egy másikra (jelen esetben a BÉK-re) a jogalkalmazó szervek átminősítsenek. A Kúria az indítványozók felülvizsgálati kérelmének befogadását mindkét ügyben visszautasította, mivel a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 118. § (1) bekezdése szerinti feltételek nem álltak fenn.
Ezek után fordultak az indítványozók az Alkotmánybírósághoz, állítva, hogy a bíróságok jogértelmezése az Alaptörvény II. cikkével, valamint VI. cikk (1) bekezdésével ellentétes, mivel a két jogintézmény (házasság és BÉK) célját és funkcióját figyelmen kívül hagyták. Ezen kívül az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésének és XXVIII. cikk (1) bekezdésének a sérelmét is állították.
Az alkotmányjogi panaszok befogadásának vizsgálata során a testület arra a következtetésre jutott, hogy alappal merül fel a bírói döntéseket érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételye, ugyanis az üggyel kapcsolatos egyik kérdés, hogy teljesül-e az azonos nemű párok kapcsolata hazai elismerésének követelménye abban az esetben, ha kizárt, mint jelen esetekben, a külföldön kötött házasság BÉK-ként történő anyakönyvezése. Érdemi vizsgálatot igénylő, vagyis alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként azonosította továbbá a testület, hogy az azonos nemű párok kapcsolata milyen módon kaphat jogi elismerést Magyarországon akkor, ha külföldön kötöttek házasságot. Mindkét vizsgálati pont az Alaptörvény II. cikkével és VI. cikk (1) bekezdésével áll összefüggésben.
A panasz befogadására vonatkozó eljárásával összefüggésben említésre méltó, hogy mindkét ügyben személyes meghallgatást tartott a testület, ahol jelen voltak, és kifejthették szóbeli álláspontjukat az indítványozók jogi képviselői, az Igazságügyi Minisztérium képviselője, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselője.
Az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálat során elsőként a BÉK jogintézményének kialakulását (jogtörténeti hátterét) és a házasság jogintézményének történeti hátterét tárta fel. Ennek eredményeként megállapította, hogy a házasság intézménye tekinthető a történeti alkotmány részének, visszautalva az Alkotmánybíróság 154/2008. (XII. 17.) határozatára. A házasságon kívüli együttélési formákat a magyar jog hosszú időn keresztül nem ismerte el, az Alkotmánybíróság 14/1995. (III. 13.) AB határozatában mondta ki, hogy az azonos nemű és eltérő nemű párok élettársi kapcsolatát a jognak egyenlően kell kezelni.
Megjegyzendő, hogy a testület fent említett, 2008-as határozatának első rendelkező részi pontjában kimondta,
- 585/586 -
hogy "az azonos nemű személyek számára a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének létrehozása nem alkotmányellenes". A BÉK - tekintettel arra, hogy a házassághoz hasonló együttélési forma, az emberi méltósághoz való jogból levezetve és együtt értelmezve az Alaptörvény L) cikk (1) bekezdésével - úgy tekinthető, mint az azonos nemű párok együttélésének elismert (hivatalos) jogi formája, különnemű párok esetében ugyanis nem értelmezhető. Az alkotmánybírósági gyakorlat szerint a házasság és a BÉK hasonló funkciót tölt be: mégpedig azért, mert mindkettő a tartósság igényével létrehozott párkapcsolat, életközösség, amely a felek kölcsönös gondoskodásán, támogatásán alapul. Ezt erősítette meg a 3001/2021. (I. 14.) AB határozat is.
Az azonos neműek együttélése állami elismerésének igénye az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány hatálya alatt kialakított gyakorlata alapján, az emberi méltósághoz való jogon alapul, az Alaptörvény hatálya alatt született 3001/2021. (I. 14.) AB határozat pedig hozzákapcsolta a magánszférához való jogot is (a megkülönböztetés tilalmával).
A jelen alkotmányjogi panaszok a fenti gyakorlathoz viszonyítva egy többletkérdést is felvetettek, ugyanis mindkét egyesített ügyben az indítványozók házasságkötése külföldön történt, így az ügyek nemzetközi magánjogi vetülete is felmerült. Az Alkotmánybíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy az Nmjtv. alkalmazásával eljáró bíróságoknak, figyelembe véve az Alaptörvény 28. cikkében foglaltakat, lehetőségük volt-e az Alaptörvény II. cikke és VI. cikk (1) bekezdése szerinti alapjogot, vagyis az azonos neműek kapcsolatának állami elismeréséhez fűződő jogot érvényesíteni.
Különböző államok jogához együttesen köthető magánjogi jogviszonyok esetében a bíróságnak elsőként a kollíziós norma megtalálása a feladata, ezt az Nmjtv. 4. §-a minősítésként definiálja. E szerint "[a]nnak megítélése során, hogy a tényállásra alkalmazandó jogot melyik kollíziós szabály alapján kell meghatározni, a magyar jog fogalomrendszere az irányadó". Megállapítható, hogy a magyar jog mind a házasság, mind a BÉK jogintézményét ismeri, sőt maga az Nmjtv. tartalmaz mindkettőre rendelkezést is, egyrészt a 26. §-ban, másrészt a 37. §-ban. Ebből következően állapította meg az Alkotmánybíróság, hogy "mivel a jogalkotó kifejezetten szabályozta a külföldön kötött házasságnak házasságként, valamint a külföldön kötött BÉK-nek BÉK-ként történő elismerhetőségét és annak feltételeit, ezért egyik jogintézménynek a másik formájában történő elismeréséhez ebben a jogi helyzetben jogalkotásra lenne szükség". Az Nmjtv. 4. § (2)-(3) bekezdései ugyanis nem alkalmas az indítványozók problémájának megoldására. Így az ügyben eljárt bíróságok e szabály alapján nem tudták megállapítani a magyar jog által nem ismert (azonos neműek közötti) házasság BÉK-ként való állami elismerését. A törvényesség szintjén ilyen módon feltárt probléma szálai alapjogi szinten is fennállnak az Alkotmánybíróság érvelése szerint, ugyanis az Alaptörvény II. cikke és VI. cikk (1) bekezdése szerint az indítványozók alappal tarthatnak igényt arra, hogy bár nem azonos jogintézményként, vagyis házasságként, de kapcsolatuk állami elismerést nyerhessen.
Az Alkotmánybíróság ezért az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 46. § (1) bekezdése által biztosított jogkörével élve hivatalból megállapította, hogy "a jogalkotó az Alaptörvény II. cikkével és VI. cikk (1) bekezdésével összefüggésben mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet okozott azáltal, hogy nem alkotta meg azokat a szabályokat, amelyek lehetővé tennék az azonos nemű párok által külföldön kötött házasság kérelemre BÉK-ként való elismerését és anyakönyvezését, amely az azonos nemű párok számára a magyar jogrendben - házasság hiányában - alkotmányosan és törvényesen is elérhető és biztosított".
Horváth Attila alkotmánybíró (aki a döntés meghozatalakor az Alkotmánybíróság elnökhelyettese volt) a döntéshez párhuzamos indokolást csatolt. Véleménye szerint a BÉK jogintézményének ellehetetlenülése vagy megnehezítése nem az Alaptörvény L) cikke szerinti házasság "fogalom kikezdhetőségének/relativizálásának veszélyét rejti magában". Ennek indoka egyrészt, hogy mindkét esetben egyértelmű, világos törvényi fogalom áll a rendelkezésre, amelynek köszönhetően a BÉK nem feleltethető meg a házasság-fogalomnak. Kiemelendő, hogy a párhuzamos indokolás felhívja arra a figyelmet, "a magyar jogrend azonos nemű párok esetében a közeli hozzátartozói minőséget elismeri, amely lehetővé teszi kapcsolatuk magánjogi, adójogi, társadalombiztosítási jogi, illetve egészségügyi jogi konzekvenciáinak alkalmazhatóságát". A jogi hiátus, amelyre a határozat rámutatott, a gyakorlatban számos, egyébként elkerülhető jogvitát eredményezne, a jelenlegi rendezetlen jogi szabályozás pedig éppen a közrend "megrendítésére alkalmas".
Handó Tünde alkotmánybíró különvéleményt fogalmazott meg, amelyben kifejtette, hogy az ügyben alkotmányos követelmény kimondásának lett volna helye, nem pedig mulasztás megállapításának. Nézete szerint "az élettársi kapcsolat bejegyezhetősége tehát azon fordul meg, hogy a jogalkalmazó a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény 3. § (1) bekezdés a) pontja és a Ptk. 4:13. § (1) bekezdés értelmezésekor a kérelmezők külföldön, egymással kötött házasságát bejegyzési akadálynak tekinti-e". Éppen ezért "az Alaptörvény II. cikke és VI. cikke (1) bekezdéséből következő alkotmányos követelmény, hogy az azonos nemű személyek külföldön, külföldi jog alapján egymással fennálló házassága nem akadálya a bejegyzett élettársi kapcsolat létrejöttének".
Márki Zoltán alkotmánybíró különvéleményében ezzel az alkotmányos követelménnyel egyetértett, meglátása szerint a mulasztás megállapítása ennél gyengébb jogkövetkezmény.
- 586/587 -
Patyi András alkotmánybíró szintén különvéleményt fogalmazott meg. Véleménye szerint a jogalkotói mulasztás megállapítása nem indokolt, hiszen a meglévő jogszabályok értelmezésével el lehet jutni ahhoz a megállapításhoz, hogy az azonos nemű személyek által, külföldön kötött házasság ne képezze akadályát a hazai BÉK-ként történő bejegyzésnek, másrészt az Alaptörvény egyik rendelkezéséből sem következik jogalkotási kötelezettség, amely a külföldön történt házasságkötés BÉK-ként történő automatikus bejegyzését írná elő. Ezzel szemben "alkotmányos követelmény, hogy egy azonos nemű pár külföldi házassága nem lehet akadálya annak, hogy ugyanezek a személyek Magyarországon bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítsenek". Meglátása szerint a határozat IV. részében az Alkotmánybíróság olyan alkotmányos követelményt állapít meg, amely szerint a jogalkotónak biztosítania kell a külföldön kötött házasság BÉK-ként való elismerését. Ez a következtetés nem egyeztethető össze az Alaptörvény L) cikk (1) bekezdésével, és logikailag csak úgy lehet eljutni erre a megállapításra, ha nem értékelik kellő súllyal a két jogintézmény közötti különbséget. ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző főtanácsadó, Alkotmánybíróság; egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közjogi Intézet.
Visszaugrás
