Kedvenc reklámom volt a lyukas tehén. Minél több sajtszerű lyuk jelent meg e képi tehén testén, annál inkább vált tejelő állatunk semmivé.
Az a hezitálás, amely a polgári és a magánjog, valamint a munka és szociális jogok szabályozása körében kialakult - aggasztó. Aggasztó az, hogy a múlt intézményeit kergetjük tartalom nélkül.
Nem kerülhettem meg a jelzett jogterületek közötti összefüggések áttekintése előtt a történelmi múlt felidézését.
A kereszténység alapmentalitása a XVI. századig az volt, hogy a munka Isten büntetése. Maga a szó: munka, a szláv és ótörök nyelvekben is izzadást, fáradozást jelentett. Ami fáradságos, az terhes is; ezért a munkálkodás nem érdem. Különösebb örömmel az Úr sem tekintett a munkálkodó emberre. De nemcsak a munka, az alkotótevékenység is értéktelen a lelki üdvöket kereső ember számára. Ez a mentalitás Európa népeit a XVI. századig különösebb teljesítményekre nem ösztönözte. Az alkotásokról hiányoznak az alkotók nevei, mivelhogy az Úr keze munkálkodott általuk. Természetesen sokan és sokat dolgoztak a középkor évszázadaiban, de minden munkálkodásuk eltörpült a túlvilági életre felkészítő életmódjuk mellett.
A változás a középkor végére megérlelődött. A korszak technikai forradalmainak kényszere; a népességszaporulat; Kolumbusz "Újvilága" s a keresztény gondolkodás individualitást erősítő szabadságfogalmai a világhoz fűződő viszonyokat átformálták. Ezt az átformálódást fogalmazta meg a reformáció.
A XVI. század elején a pénzügyi tranzakciók számára szűknek bizonyult a katolicizmus szabta erkölcsi mozgástér. Még nem születtek meg a tudományos, technikai eszközök, amelyekbe a felhalmozódó pénztőkét befektetve, mozgásba lendülhetett volna a vállalkozási kedv. Ám a szándék már érlelődött, s nekifeszült a feudális struktúráknak. E struktúrákon belül a jogintézmények szerepét valláserkölcsi aspektusból kritika alá vették.
1517. október 31-én, Luther Márton wittenbergi fellépésével kezdetét vette a keresztény gondolkodásmód átalakulásának Európára kiható folyamata. Kálvin János lesz az, aki a predesztináció és a kegyelem tanával -pontosabban: e tanok Szent Ágostonhoz és az apostoli atyákhoz történő visszavezetésével - új távlatokat nyitott meg a világi élet felé forduló polgárság számára.
Kálvin predesztináció-elmélete determinizmus. Isten kinek-kinek eleve elrendelte sorsát abban a világban, amelyet ő teremtett. S e világ alakítása, megőrzése az ember feladata. Elrendelés, melyet az egyes ember köteles teljesíteni. Ez azt is jelentette, hogy a munka a társadalom tagjai számára kötelesség. Aki azt "kerüli", büntetendő személy. A munka nemcsak értékké változott a kálvini tanításban, hanem a kegyelem részévé transzformálódva érdemeket is jelentett. Szorgos munka, takarékos élet alkotja a protestantizmus legtöbb felekezetének alapvető közösségi értékét. E gondolat jegyében léptek fel az Újvilágban a puritánok, a kvéke-rek, majd a XIX-XX. század számtalan kereszténygyökerű vallási közössége. Mindezt Max Weber s a vele vitatkozó Michael Novák könyveiből alaposan megismerhetjük.
A "munka" idejében vált életmódot szabályozó vallásos nézetté. Társult a szigorú, de nem aszketikus élet, a közösségi szolidaritás mentalitásával. Alapvető az a változás, amelyet Kálvin tanításai által átélt a korábban túlvilági életre koncentrált gondolkodású Európa.
E változások - párosulva a szabadságjogok eszméivel - egyben szekularizálták a keresztény hivők tömegeit. A XVII. században a természetjog, majd a XVIII. század francia felvilágosodása az egyházakról történő leszakadás folyamatát indította el. Abban a történelmi pillanatban került a szekularizálódás, a vallástalan-odás a tömegek mentalitásformáiba, amikor a tudományos-technikai gondolkodás meghozta az első - kapitalizálódáshoz szükséges - sikereket. A fejlődés Isten nélkül is biztosnak látszott, s mindaz, amit a katolikusok és a protestánsok a munkaérték vonatkozásában tanítottak, szükségtelenné vált. A világi jog vette át az erkölcsi szabályozások szerepét, s a XIX. század a liberális törvényalkotások hőskorának tekinthető.
Kálvin "munkálkodás" fogalma a saját munkálkodást fejezte ki. Távoli reminiszcenciaként élt Aquinói Szent Tamás tanítása az igazságos munkabérről. Ez utóbbi a javak gyarapításához igénybevett munkások bére és az általuk végzett gyarapodás nagyságrendje között állított fel arányosságot. Ezt az arányosságot tekintették "igazságos" munkabérnek. A kálvini tanítás egyszerre hordozta a saját munka mint vállalkozás, és az idegen munka mint más tulajdonában végzett munkálkodás fogalmi elemeit. Ez az a pont, ahol a szekularizáció elvált "szülőatyjától", a kálvini vallásetikától, s kizárólag az érdekek szabályozta útra tért. Ideológiaként a szabadság már-már korlátlanságig tágított értékeit használták fel, s feláldozták a népek, emberek szociális biztonságát. Tény azonban, hogy a XIX-XX. század a foglalkoztatás minden válsága ellenére is sikeresnek bizonyult a munkatársadalmak kialakításában.
A polgárság két nagy részre tagolható: citoyenre és burzsoára. A citoyen "polgár" szellemében, életvitelében. Lényegében szekularizálódott,és vallástalan kereszténnyé vált. A burzsoá és a tőkés, kizárólag vállalkozói életformát élő gazdasági szereplője a társadalomnak. Arra törekszik, hogy tőkéje "érdekeit" kifejezve megszabaduljon mindenfajta korlátozástól. Ez utóbbi típusú "polgárok" a polgári eszméktől is elszakadhatnak, ezért a tőkehasznosulás érdekében az igazságos munkadíjazás nem feltétlenül került értékeik közé.
Külön vált a XIX. század euro-amerikai népeinek szemléletében a vállalkozás és a bérmunka-tevékenység. Eltérő életfeltételek tapadnak a két tevékenységtípushoz, melyek origója változatlanul a munka értékként történő felfogása. Követte a vallásos fogalom-elkülönülést a világi jog.
Emlékeztetnünk kell a XVII-XVIII. századi "feltörekvő" polgárság alapvető konfliktusforrására: a központi, megerősödőben lévő államhatalomra. Ahhoz, hogy a tőkével rendelkező polgárság érvényesíthesse - elsősorban a pénzfunkciókhoz kötődő - tőkehasznosítási érdekeit, a szabadság eszméjére támaszkodva el kellett határolnia a közjogot a polgárként való létezését meghatározó jogoktól. Először a szokásjogok hullottak ki az alkotott jogokkal szemben a türelmi rostán. Ezt követően a közjog került minél szabatosabb, de kellően szűkre szabott és a "hatalmi ágak megosztásának" nimbuszától övezve szabályozásra. Azok a terrénumok, amelyek az egyének intim és közösségi világát, a polgárok forgalmi életben való részvételét (ideértve a bérmunkavégzési struktúrákat is) célozták, a magánjog elnevezést kapták. Mint genus proximum vált használatossá e kifejezés, azaz több olyan jogterület került fogalmi körébe, amely csak abban volt "magán", hogy nem volt "köz" jellegű...
Már a XIX. század törvényalkotási lázában felmerült a magánjog saját képiségének kérdése. Azok a törekvések, melyek a magánjogból kiemelték vagy kiemelni törekedtek a forgalmi viszonyok tárgyköreit, jelezték e meghatározás nehézségeit. A kereskedelmi, a csőd- és felszámolási, az értékpapír, a tőzsde jogok sorra kodifikálódtak, noha valamennyit "magánjogba" tartozó jogterületnek tekintették.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
