Nem vagyok jogász, így írásom célja nem a generációs kérdések jogi szempontú megközelítése. Mediátorként és generációkutatóként azonban sok olyan helyzettel találkozom, ahol különböző életkorú emberek nehezen értik meg egymást - akár családi, munkahelyi vagy intézményi környezetben, ami a jogi folyamatokat is megnehezíti. A generációs szemlélet - elsősorban a fiatalabb nemzedékek tevékenységének, motivációinak és kommunikációs sajátosságainak megértése - érdemi segítséget jelenthet a jog világában, különösen a családjogban dolgozók számára is. Egyre gyakrabban merül fel ugyanis az a kérdés, hogyan tudunk hatékonyan együttműködni különböző életkorú családtagokkal, hogyan tudunk kapcsolatot teremteni ügyfeleinkkel, kollégákkal vagy a társadalom többi szereplőjével egy olyan korban, amikor az egyes generációk gondolkodásmódja, tapasztalati világa és értékrendje látványosan eltér egymástól.
Elsőként meg kell vizsgálnunk, hogyan értelmezhetjük a generáció fogalmát. Felmerül a kérdés: vajon elegendő-e a születési év vagy egy puszta kronológiai besorolás ahhoz, hogy megértsünk egy egész nemzedéket?
A generáció fogalma a társadalomtudományban nem pusztán egy kronológiai csoportosítás, hanem mélyebb szociológiai jelentéssel bír. A magyar származású szociológus, Mannheim Károly (később Karl Mannheim) klasszikus munkája: Das Problem der Generationen alapozta meg azt a szemléletet, miszerint a generáció nem egyszerűen egy adott időszakban született emberek csoportja, hanem történeti és társadalmi élmények által formált kohorsz. Mannheim megkülönbözteti az "egyszerű korcsoportot" (age cohort) a valódi nemzedéktől, amely csak akkor jön létre, ha a tagjai közös, identitást formáló nagyhatású élményeken osztoznak fiatalkorukban - ezt nevezi "generációs egységnek" (Generationenlagerung). E megközelítés szerint a generációk kulturális és történeti lenyomatokat hordoznak, amelyek hosszú távon meghatározzák identitásukat, értékrendjüket, világlátásukat és társadalmi viszonyaikat is.[1] A kulcs egy adott generáció megértéséhez tehát az, hogyan hatott egy adott nemzedék tagjaira a fiatalkoruk idején uralkodó társadalmi és kulturális légkör - vagyis a korszellem (Zeitgeist).
A generációs hovatartozás meghatározásában tehát nem elegendő a születési évszám, hanem döntő fontosságúak azok a szociális és történeti körülmények, amelyek egy-egy kohorsz élményvilágát formálták. Az úgynevezett "lenyomat-hipotézis" (imprint hypothesis) szerint az identitás formálódásának legfontosabb időszaka a serdülő- és fiatal felnőttkor, vagyis az a periódus, amikor az egyén társadalmi és politikai szocializációja zajlik.[2],[3]
A nemzetközi szakirodalomban mára széles körben elfogadottá vált a generációk szociológiai és pszichológiai megközelítése. Strauss és Howe[4] generációs cikluselmélete az amerikai társadalomban például ciklikus mintázatokat figyelt meg, míg Inglehart posztmaterialista értékváltozási elmélete szerint a gazdasági biztonság és társadalmi stabilitás generációs értékelmozdulásokat indít el - például a túlélésorientált értékekről az önmegvalósítás felé.[5]
Magyar kontextusban Somlai Péter szociológus értelmezése kiemelendő, aki Mannheim gondolatait követve hangsúlyozza, hogy a generáció nem biológiai, hanem történelmi-társadalmi konstrukció. A mi-tudat, azaz az azonos történelmi és kulturális élmények mentén kialakuló kollektív identitás a nemzedékek egyik legfőbb ismérve.[6]
Ezek az élmények lehetnek forradalmi vagy megrázó társadalmi események, technológiai váltások, háborúk, gazdasági válságok, kulturális fordulatok - és mindezek
- 40/41 -
különböző hatással vannak arra, hogyan viszonyulnak az emberek a családhoz, az autoritáshoz, a szabadsághoz, a munkához vagy éppen a digitális technológiákhoz. A '90-es évek szociológiai kutatásai (például Giddens és Beck) rámutattak, hogy a hagyományos társadalmi rend felbomlása és a folyamatos változás újfajta szocializá- ciós mintákat eredményez, amelyek mentén az egyes nemzedékek még élesebben különböznek egymástól.[7]
A nemzedékkutatás az utóbbi években egyre gyakrabban találkozik az oktatás, a munka világa és a digitális média területével is. Dolan és kollegái[8]a generációs különbségek munkahelyi hatásait vizsgálták, míg Twenge (2017) az iGenerációként is emlegetett Z generáció pszichológiai és kulturális jellemzőit elemezte hosszú távú longitudinális kutatásai alapján.[9] A magyar kutatók közül Szabó Andrea és Bíró-Nagy András,[10] valamint Székely Levente vezetésével készülő reprezentatív, határon túli magyar fiatalokra is kiterjedő ifjúságkutatásokat is meg kell említeni.[11]
A digitális fordulat előtti nemzedékek - különösen a baby boomer (1946-64) és az X generáció (1965-79) - még egy olyan világban szocializálódtak, ahol a társadalmi normák, az identitásformálás és a tudásátadás stabilabb, intézményesebb keretek között zajlott. Ebben a folyamatban kiemelt szerepet töltött be a család mint elsődleges szocializációs közeg, amely nemcsak az értékek és normák átadásáért, hanem a társadalmi szerepek elsajátításáért is felelt. A család mellett az iskola, az egyház és a hagyományos média biztosította a társadalmi rend fenntartását, az identitás kialakulását és a közösségi élmények kereteit. Az információszerzés korlátozott csatornákon keresztül zajlott, a kapcsolattartás pedig többnyire személyes, fizikai jelenléten alapult. Az élettörténetek kiszámíthatóbb, szakaszos mintázatot követtek, a társadalmi mobilitás és a karrierépítés hagyományosabb, gyakran családi mintákon alapuló utakat járt be.
A mai fiatalabb generációk - Z és alfa - már egy posztmodern, digitálisan átitatott világban szocializálódnak, ahol a család szerepe is új kihívásokkal szembesül. Az információáramlás, a hálózati kapcsolatok, a folyamatos önreprezentáció, valamint a globális válságélmények (például a Covid-19-pandémia, az ukrajnai háború vagy a klímakrízis) mélyen formálják társadalmi beágyazottságukat - és ezzel együtt a családon belüli kapcsolati dinamikákat is. A szülők már nem kizárólagos forrásai az ismereteknek vagy viselkedési mintáknak, hanem gyakran együtt tanulják a digitális környezet működését gyermekeikkel. A digitális bennszülöttség nem pusztán technológiai jártasságot jelent, hanem eltérő értelmezési és tanulási stratégiákat, másfajta szocializációs élményt és világértelmezést is. A család ebben a közegben sokszor inkább koordinátorrá vagy háttérsegítővé válik, miközben a kortárs közösségek és online terek egyre nagyobb befolyást gyakorolnak a fiatalok értékválasztására és identitásformálódására (Tapscott).[12]
Az újabb generációk felnőtté válásában a család mellett egyre nagyobb szerepet tölt be a kortárskultúra, amely sok esetben át is veszi a szülők hagyományos nevelői szerepét. Máté Gábor és Gordon Neufeld: A család ereje - Ragaszkodj gyermekeidhez! című könyvükben részletesen elemzik ezt a jelenséget, amelyet kortárs-orientációnak neveznek.[13] Véleményük szerint korunk egyik legégetőbb problémája, hogy a gyermekek és fiatalok egyre inkább kortársaikra támaszkodnak az értékrend, a viselkedési minták és az identitás kialakításában, ahelyett, hogy szüleikhez vagy nevelőikhez kötődnének. Ez a folyamat nemcsak a családok stabilitását ássa alá, hanem az iskolarendszert is terheli, hozzájárulva az agresszió, a korai szexualitás, a kamaszbandák és az iskolai erőszak elterjedéséhez. A digitális forradalom ezt a tendenciát tovább erősítette: az online térben állandó jelenlétre késztetett fiatalok számára a kortárs vélemények és elvárások még hangsúlyosabbá váltak, amely tovább növelte a szülőktől való eltávolodást. E fejleményekre reagálva a könyv 2013-as, bővített kiadása már külön fejezetben foglalkozik az új kihívásokkal, különösen az online kortárskötődés hatásaival.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
