A személyiség az egyes ember testi és szellemi struktúrája. Erre figyelemmel kibővíthető az új Polgári Törvénykönyv személyiségjogi része. Néhány jelenleg is hatályos jogintézményt új tartalommal kell szabályozni.
A polgári jogban nem azonos tartalmú a személy és a személyiség fogalma. Több mint száz éve, hogy a két fogalmat eltérő tartalommal írtak körül, kijelölve helyüket a polgári jog rendszerében. A magyar jogtudományban ugyanis sokáig vitatott volt, hogy a személyiségi jog védelmét a magánjognak kell-e biztosítania, s egyáltalán a személyiségi jog tartozhat-e a polgári jogba. A vita visszanyúlik a 19. századba, amikor a német jogtudományban és a BGB kodifikációjában az a nézet vált uralkodóvá, hogy a törvény általános részben lenne helye a személyekről szóló résznek. Elméleti megalapozója F.C.Savigny, aki szerint a személyek joga azért tartozik az általános részbe, mert a személyiség csak az egyéb polgári jogokkal összefüggésben alkalmazható kategória, ezért a személyről és a különféle személyi állapotokról az általános részben kell rendelkezni. Savigny tanítását az újabb német pandektisták már finomították azzal, hogy elismerték a személyjogot a szubjektív jogok sorában. Savigny felfogása azonban a korabeli magyar kodifikációra jelentős hatást gyakorolt. Hoffman Pál 1871-ben az igazságügyi-miniszer megbízásából készítette el a magánjogi törvénykönyv általános részét (Jogtudományi Közlöny 1871. 6. 223.), amelyben a Savigny által képviselt felfogás nyilvánult meg. A tervezet - a szász törvény és a BGB nyomán - külön részt szentelt a személyeknek. Ezt a rendszert találjuk meg György Elek 1874-ben elkészített tervezetében is. Az általános rész eszméje azonban nálunk nem aratott egyértelmű sikert, s e felfogással párhuzamosan erősödött ez a felismerés is, hogy a személyiség és a személy nem azonos fogalom, a személy a jogviszony alanya, a személyiség pedig az egyes ember azon minőségét jelenti, "melynél fogva személyeknek tekintetnek". Bár a két kategória tartalmában nincs éles határvonal, a személyiség jegyei között jelen van a testi épség, a társadalmi becsületesség, az erkölcsi állapot épsége. Ettől eltérő osztályozás az, amely a honfiság, a polgári rend, vagy a vallás szerint történik,[1] ezek már nem a személyiségre, hanem a személyekre vonatkozó jegyek.
Szászy-Schwartz Gusztáv erőteljes kritikája nyomán[2] a Savigny-követők szemlélete fokozatosan megváltozott. Az 1897-ben megalakult kodifikációs bizottságban ő volt a személyi jogi rész előadója, s - érvelve az általános rész elhagyása ellen - meghatározta személyekről szóló külön rész tartalmát: ide tartozna a jogképesség tana, a személyi és családjog. Ebben a felfogásban a személyektől elkülönül a személyiség védelme. Szászy-Schwartz idetartozónak vélte (a kodifikációs bizottság 1897. június 26-i ülésén) a testi épség joga, a szabadság joga, a szellemi termékekhez való jog, a becsülethez és a névhez való jog, a magánokiratra vonatkozó személyiségi jog, végül a képmáshoz való jog szabályozását. Nézete szerint a német polgári törvénykönyv a becsületet csak gazdasági vonatkozásban védi, ez elégtelen. A testületeket (jogi személyeket) megilleti a szellemi termékeken való jog, továbbá a becsülethez és a névhez való jog. Nem fogadta el a bizottság vita nélkül ezt az előterjesztést, többek szerint a szemé-
- 269/270 -
lyiségi jogok védelme nem illeszkedik a magánjogba, ezek nem képeznek külön magánjogokat, a magánjogban csak annyiban lehet szó ezekről, ha sérelmükkel vagyoni kárt okoznak (Sághy Gyula). Olyan hangzatos ellenérvek is elhangzottak, hogy nem helyes tápot adni annak a felfogásnak, amely szerint csak "az menne jog számba, ami ilyenként külön meg van állapítva". Nem helyes külön konstruálni jogot, pl.: becsületre, szabadságra, levéltitokra, az államnak törvény nélkül is kötelessége megóvni ezeket, ellenkező álláspont "a rendőrállam felfogásának felülkerekedésére vezethetne" (György Elek).[3] A magyar jog nehezen tudott felülkerekedni ezen az ellenérven, annak ellenére, hogy a kodifikációs bizottság elfogadta Szászy-Schwartz álláspontját. Miután e javaslat - s az ezt követő többi tervezet - nem emelkedett törvényerőre, a hatályos jogban az ágazati törvényekben (sajtótörvény, szerzői jogi törvény stb.) nyert szabályozást a személyiségi jog.
Az 1945 utáni évek ezt a vitát - érthetően - nem élesztették fel, a személyiségi jog csak a vagyoni viszonyokkal való kapcsolódása miatt volt megtűrt a polgári törvénykönyvben. A szocialista jogtudomány személyiségen legfeljebb a személy társadalmi beágyazódottságát értette, egyéb jellemzőivel (mentális tulajdonságaival) nem tudott mit kezdeni. Az 1977. évi reform - különösen a nem vagyoni kár újbóli honosítása - új fejezetet nyitott a személyiségi jogok kiteljesedésében.
Az igazi áttörés az új Ptk.-ra. várt, ez azonban - a tervezetekből[4] látjuk - elmaradt. A személyiségi fejezetek a tervezetek legkidolgozatlanabb része, az elmulasztott lehetőségeké. Nem tudták - vagy nem akarták - felismerni a személy és személyiség közötti különbséget, holott nem egyszerűen helyes fogalomhasználatról van szó. A személyiség fogalmának tartalmi tisztázása nélkül tévútra tévedhet a törvényszerkesztő.
Mindkét tervezet fő hibája: szem elől téveszti, hogy a személyiség védelme nem azonos a személyek védelmével. A személyekre a jogképesség és a cselekvőképesség védelmi szabályai vonatkoznak. A személyiségi jog viszont az egyes ember testi és szellemi struktúráját, elsősorban az immateriális értékek védelmét jelenti, s e körben a materiális hátrány esetenként a személyiségi jog védelmének "hozadéka", esetleges velejárója lehet. A tervezetnek ez a hibája a személyiség lényege iránti közömbösségből fakad, vagy a személyiség hibás értelmezéséből. A személyt ért hátrány (kellemetlenség, bosszúság) önmagában nem személyiségi sérelem. A személyiség az alkotmányjogászok szerint az emberi méltósággal jellemezhető,[5] mások szerint ennél árnyaltabb tartalommal: az ember mentális és fizikai életminőségével, amelybe beletartozik az ember szabadsága, valamint az emberhez méltó immateriális értékek (feltételek) biztosítása.[6]
Ez a tisztázatlanság lehetőséget teremt arra, hogy a védelmet kiterjesszék bármilyen sérelem, hátrány okozására (így közlekedési szabályszegésre, birtokháborításra, visszaélésszerű joggyakorlásra, stb.). Az a tévhit van terjedőben, hogy ezen jogsértések ellen is fel lehet lépni a személy védelme címén, hiszen ezek is a személyt sértő, bosszantó, nehezen kivédhető sérelmet jelentenek, s magánjogi büntetést érdemelnek. Ez csábító út. Ezt a hibát elsősorban a Törvénytervezet követi el, a nevesített személyhez fűződő jogok szabályozásával.
A hatályos Ptk. egyik nagy hibája, hogy szűkmarkúan bánik a különös személyiségi jogok szabályozásával. A törvény minimalista, s ezen a Szakértői tervezet sem akar túllépni.[7] A Törvénytervezet már bőkezűbb, de láthatóan nem tud mit kezdeni a személyiség fogalmával. Ehhez képest a Szakértői tervezet hallgat - a hatályos törvényben is szereplő - személyiségi jogokról, a Törvénytervezet viszont olyan nevesített jogokról rendelkezik, amelyeknek kevés közük van a személyiséghez: a Törvénytervezet a személyiségvédelmet kiterjeszti a közigazgatási jog egyes területeire.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
