Az ún. veszélyes üzemek kategóriája "talán legfontosabbika volt azoknak a közvetítő eszméknek, melyeknek segítségével a vétkességnélküli felelősség gondolata a magánjogba behatolt s ott a teória szempontjából ugyan máig sem általánosan bevett, de legalább a praktikus jogalkotás és jogszolgáltatás szempontjából , törvényesen elismert intézménnyé emelkedett".1
A károkozó felelősségre vonása a kezdeti időkben a sértett számára kimerült a bosszú lehetőségében és nemcsak, hogy vagyoni reparációról nem volt szó, de a felelősség lokalizálódása, individualizálódása is még hosszú folyamat során ment végbe. Az ősi társadalmakban a felelősség differenciálatlan, korlátlan és a magatartás értékelésétől független eredményfelelősség volt. A sérelmeket a szenvedő fél maga vagy családja segítségével torolta meg, szabad belátása szerint. Ez volt lényegében a magánbosszú, mely leginkább testi megtorlást jelentett.
A primitív államszervezet hamar korlátokat állított fel a magánbosszú alkalmazási körére olyan értelemben, hogy a megtorlás mértékét előre meghatározta (talio-elv). Az ókor joga a károkozásban elsősorban a károsult személyi integritásán és az isteni renden esett sérelmet látta. A sérelem igazságtételének alapjául szolgáló mérték megítélését általában magára a sértettre bízta. 2
Idővel, a magántulajdon megjelenésével a sérelmet szenvedő személy és a sérelmet okozó között alku jött létre, melynek keretében ún. compositio formájában történt a kár megtérítése. A compositio még nem tisztán kártérítés, hanem a bírság és a kártérítés elemeit vegyítő vagyoni váltság. A megváltás a személyes bosszú helyett már a vagyoni elégtételt állította előtérbe, az individualizált szemlélet pedig lehetővé tette a károkozó magatartás önálló értékelését. Így alakulhattak ki azok az okok, amelyek a felelősség alóli mentesülés esélyét nyújtották a károkozó számára.
A kártérítés büntetőjogi eredetű, hiszen a római jogban a lex Aquilia még, mint a sértett fél érdekétől irányított magándelictumként definiálja a kártérítés fogalmát, tehát még büntette a károkozót. A justinianusi jog a vagyoni károkozás esetében a gondatlan károkozást (culpa) is ismeri, így a vétlen károkozás már nem minősül delictumnak. Már az ókori Rómában megjelentek azok a delictumszerű tényállások (a quasi delictumok), amelyeknél hiányzott a vétkesség. 3
Tulajdonképpen a justinianusi kodifikáció tette meg a vétkességi elvet az egységes szubjektív felelősségi rendszer alapjának, amely azonban már akkor is objektív mércének felelt meg, hiszen a felelősség megállapításához culpa levis elegendő volt (bonus pater fami-lias). A vétkességet vélelmezték a károkozónál, azaz a modern polgári jogok exculpatios rendszeréhez hasonlóan a károkozónak kellett a vétlenségét igazolnia.
A XI. századi Angliában a "safety keep" esetében már a veszélyhelyzethez kapcsolódó felelősségről beszélhetünk, mely alapján mindenki felelős a saját házában tartott tüzért és azt annak helyétől csak saját felelősségére vihette el. Az angol jogban az építkezési károkhoz kapcsolódva egy eseti döntés szerint: "ha kimutatható ok nélkül dől össze egy híd, akkor a vélelem csak az lehet, hogy a vállalkozó hibája, mert megfelelő ok nélkül nem dőlnek össze építmények."4
A kereskedelem fejlődése és a magántulajdon kialakulása következtében megindult a polgári jogi és büntetőjogi felelősség határozott szétválasztásának folyamata. A vagyoni szankció mindinkább az okozott kárhoz igazodott, illetve megjelentek a károkozási fajták azon típusai, melyeknél a kártérítési kötelezettség feltételévé vált a károkozó vétkessége. Megjelent a károkozás általános tilalma, az ún. általános polgári jogi delictum.
A polgári jogi és büntetőjogi természetjogászok a tulajdonra és az akaratszabadságra építve dolgozták ki elsőként a polgári jogi delictum fogalmát és tették meg a vétkességet egységes felelősségi alapnak. A vétkességből a természetjog szerint kötelem keletkezik. Ugyancsak a tulajdon sérthetetlenségéhez kapcsolódott az okozott kárhoz igazodó teljes kár megtérítésének kötelezettsége is.5
A XIX. század folyamán az ipari forradalom - a gépi termelés és a közlekedés elterjedése - óriási gazdasági és társadalmi fellendülést eredményezett. Ugyanakkor a veszélyforrások nagymérvű megnövekedése és az arány felbomlása egyfelől a károk mértéke, másfelől a vétkesség foka és a károkozó fizetőképessége között változásokhoz vezetett, a vétkességfogalom átalakult. A gépek alkalmazása a balesetek számát megnövelte. A károsulti és károkozói érdekharc eredményeként a XIX. század második felében megjelent az ún. objektív felelősség fogalma. A szubjektív felelősség mellett tehát az üzemi balesetek és a közlekedési balesetek körében beszélhetünk az objektív felelősség fogalmáról. Rohamosan épültek ki a gépesített nagyüzemek, virágzott a tömegtermelés, nőtt a városi népsűrűség, a munkástömegek koncentrációja. Azonban a gépek, energiahordozók kezelése nagy veszélyeket hordozott magában, hisz egy kisebb rendellenesség is már súlyos következményekkel járhatott. Nem utolsósorban nőtt a közúti forgalom intenzitása, ezzel arányosan pedig a balesetek megsokszorozódása és súlyosbodása is bekövetkezett. Összességében az ipari forradalom hatására egy nagyfokú és folytonos veszélyelem lépett az emberi életviszonyok terébe, mely megkövetelte a megfelelő védelem kiépítését, technikai és jogi szinten egyaránt.
A hirtelen felgyorsuló ipari fejlődés következtében tömegesen megjelenő, az emberi életet átalakító, felbolygató elemi erőkkel üzemelő gépek, gyárak lettek tehát az "élharcosai" a tárgyi felelősség gondolata megerősödésének. A vasúti és egyéb veszélyes üzemeknél bekövetkező balesetekért való felelősségről szóló első jogszabályok majd mindegyike tartalmazza szövegében vagy indokolásában azt a vélelmet, hogy az üzembentartó vagy alkalmazottai vétkessége okozta a bekövetkezett balesetet, mely vélelmet azonban általában nem a vétlenség, hanem csak a törvényben meghatározott kivételes esetek bizonyításával lehet megdönteni. A nagyüzemek esetében egyrészt a technika bonyolultsága miatt a bizonyítási teher is megoldhatatlan problémát okozott volna a károsultaknak, illetve családjuknak, másrészt nehéz lett volna egyéni felelősöket keresni.
A vasút volt az első általánosan elterjedt és mindenki által szembetűnően sok balesetet és kárt okozó veszélyes üzem. Már az 1874. évi XVIII. törvénycikk a német vonattörvényhez hasonlóan az objektív felelősséget írta elő, egyelőre még csak kivételt teremtve a vétkességi felelősség főszabálya alól. Az 1. § szerint a vasút csak akkor mentesült a felelősség alól, ha bebizonyította, hogy a kárt elháríthatatlan esemény, esetleg egy harmadik személy cselekménye vagy a sérült önhibája okozta. 6
Az európai kodifikációk hatására a XIX. század utolsó harmadában Magyarországon is megjelent az igény külön jogszabály alkotására. A vasúttal, mint újszerű közlekedési eszközzel járó fokozott balesetveszély, valamint a szállított utasok és áruk rohamosan növekvő mennyisége indokolttá tette a külföldi példák nyomán a vétkességi elvtől elszakadó, objektív alapon történő felelősségtelepítést. Ennek szellemében indítványozta Stiller Mór már 1870-ben az első magyar jogászgyűlésen a vasútvállalatok teljes felelősségének kimondását minden, a szállított dolgokat, illetve személyeket érő kárért, amennyiben azt szándékosan vagy a legnagyobb óvatosság mellőzésével okozták. Ezen felelősség a javaslat szerint csak akkor szűnne meg, ha bizonyítják, hogy a kárt a károsult vagy a károsult tárgy minősége, illetve vis maior okozta. A szigorúbb felelősség indokát abban látja, hogy a köztapasztalat szerint a vasúti forgalom biztonsága olyan mértékben nő, amilyenben a vasúti kártérítés elveit szigorítják. Az irányadó és egyben forradalmian új jogszabály a vaspályák által okozott halál vagy testi sértés iránti felelősségről szóló 1874. évi XVIII. törvénycikk. A hosszú évtizedeken át élő törvénymű alapja és meghatározója lett a magyar kártérítési jogba "belopakodó" vétlen kárfelelősségnek. A törvényhozó előtt lebegő célok közül kettő emelhető ki: a balesetet szenvedettek könnyebb kárpótláshoz jutása a bizonyítási teher megfordításával, valamint a magasabb fokú felelősség vasútra telepítésével a vállalatok nagyobb fokú gondosságra kényszerítése.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
