Bencze Mátyás könyve hiánypótlónak tekinthető, hiszen már az előszóban deklarált célja bemutatni jogrendszerünk reális működését, valamint felkészíteni az olvasót, hogy mire számíthat, amennyiben kapcsolatba kerül a joggal. E rövid, ám hatásos felütés az érdeklődőt további olvasásra sarkallja, mely kíváncsiság elkíséri a kötet végéig. A szerző reális képet kíván adni a hazai bírói jogalkalmazás hátterében meghúzódó összefüggésekről, felfedve azokat a problémákat is, amelyek a nyilvánosság előtt sokszor rejtve maradnak. Az orvosi műhiba és a bírói hiba összevetésével világítja meg ennek szükségességét: míg az orvosi műhiba következménye látványos, egyértelmű, s a felelőse gyorsan azonosítható, addig a jogalkalmazói hiba felfedezéséhez elengedhetetlen a szakértelem, és az adott eset mélyreható elemzése.[2] Természetesen a bírósági szervezetrendszerben találunk bizonyos kontrollokat, azonban a felsőbb bírósági fórumok által elkövetett hibák legtöbbször így sem orvosolhatóak, s nemritkán a nyilvánosság elől rejtve maradnak.
A téma komplex, elméleti és gyakorlati megközelítését a mű szerkezete is jelzi, hiszen az öt fejezetből egy kizárólag elméleti kérdés vizsgálatára, egy csak gyakorlati kérdések megválaszolására törekszik, három pedig mind elméleti, mind pedig gyakorlati kérdéseket is tárgyal.
Az első fejezet a kutatás elméleti kereteit és módszertanát mutatja be. Amint a szerző a fejezet elején leszögezi, az alapos elemzés elvégzése előtt nélkülözhetetlen annak meghatározása, hogy mit ért egyes gyakran használt, fontos fogalmak alatt, s mi képezi a vizsgálódás tárgyát. Az ítélkezéshez szorosan kapcsolódik a bírói problémamegoldás, amelynek bonyolultsága nagyban függ attól, hogy az adott eset melyik ideáltípusba tartozik. A szerző három csoportot különböztet meg. Elsőként az egyszerű vagy könnyű eseteket, ahol az egyértelműen tisztázott jogi háttér miatt nem merül fel valódi döntési szituáció a jogkérdéssel kapcsolatban, vagy az nem igényel túlzott erőfeszítést a jogalkalmazótól. A második csoport a jogi szaktudást igénylő esetek köre, ahol az eset megoldása komoly intellektuális tevékenységet igényel, hiszen nehéz megtalálni, hogy pontosan milyen szabályozás vonatkozik az esetre, esetleg többszörös következtetési láncot kell végigvinni, hogy megtaláljuk a megoldást. Ehhez mindenképp szükséges dogmatikai ismeretekkel, valamint olyan tudással rendelkezni, amely nem tanítható, valaki vagy képes a rejtett összefüggések feltárására, vagy nem.[3] Az eset megoldásához mérlegelésre nincs szükség, csupán a vonatkozó fogalmakat kell egymáshoz illeszteni a formális logika szabályai szerint. Ennek eredményeként egyféle döntésre juthatunk, mely bárki számára megérthető, amennyiben követi a logikai gondolatmenetet. A harmadik, és a könyv szempontjából releváns ideáltípus a nehéz esetek köre, ahol az adott ügynek több, egymással ellentétes megoldása is lehetséges, s mindegyik alátámasztható racionális érvekkel, tehát a bírónak valódi választási lehetősége van. Ezen döntések kapcsán éri a legtöbb kritika és kihívás a bírákat, éppen az ügy mögött meghúzódó valódi jogvita, valamint megoldási lehetőségek közötti választás miatt. A jogászi szaktudás mellett a bírónak itt már az úgynevezett "gyakorlati okosságra", másképpen bírói bölcsességre is szüksége van, amellyel legitimálja a meghozott döntését.
Ezt követően tisztázza a szerző a vizsgálódások célját és módszerét. A vizsgálódások legáltalánosabb célja, hogy igaz megállapításokat tegyünk, mivel azonban általános igazságról e témában sem beszélhetünk, így két elméletet vázol, melyek segítségével megismerhetjük, hogy a magyar ítélkezési gyakorlatban milyen tendenciák vannak jelen, s ezek mögött milyen okokat találunk. Az egyik az igazoláselmélet, ahol azt vizsgálják, hogy az adott döntés, annak megállapításai igazolhatóak-e. A másik megközelítés a felfedezéselmélet, amely azt vizsgálja, hogy miért éppen az a döntés született, s miért éppen egy bizonyos tendencia rajzolódik ki az egyedi döntések együtteseként. A vizsgálódásokhoz mindkét szemléletre szükség van, hiszen így találjuk meg azokat, az igazoló elvek által kijelölt pontokat, amelyektől a bíróság eltér, valamint azon tényezőket is, amelyek rávilágítanak, hogy miért távolodott el a tendencia az ideális gyakorlattól.
A szerző az igazolhatóság mércéjének problémái című alfejezetben kifejti, hogy az ítélkezés, a bírói munka mögött megtaláljuk a tudományos gondolkodás által megteremtett rendszert, mely a gyakorlati életben történő alkalmazásból nyert tapasztalatok által is fejlődik, változik. Az elméleti és a gyakorlati élet tehát egymásra folyamatosan reflektál, kölcsönhatásuk mindig érezhető. Ebből következően a bírákat munkájuk során az elmélet által kidolgozott tézisek is vezetik, s a döntéseik megértéséhez nem kizárólag a gyakorlati szakemberek rendelkeznek elegendő tudással, rálátással. A jogászi szaktudásnak vannak olyan összetevői a jogszabá-
- 538/539 -
lyokon kívül, amelyek a bírói döntések alapját képezhetik. Ennek legszemléletesebb bizonyítéka az ítélet indokolása, melyet elolvasva a laikus érdeklődő is eldöntheti, hogy meggyőző volt-e, s amennyiben nem, úgy okkal gyanakodhat a szakmai hiányosság fennállására is. Ugyanakkor objektíven nem állapíthatóak meg a szakma szabályai, csupán törekedhetünk ezek számbavételére. Így figyelemmel kell lenni a jogszabályokra, bizonyos írott és íratlan szabályokra, valamint olyan mintákra, amelyek kijelölik a jogalkalmazás útjait.
Álláspontom szerint - mely megegyezik a szerző véleményével -, bizonyos elvárásokat mindenképpen támasztanunk kell a bírói gyakorlattal szemben, melyeket számon lehet kérni, hiszen ellenkező esetben még minimális igazolási mércéket sem tudnánk felmutatni. Ezután a szerző a szubsztantív igazolási szempontokkal, azaz a döntés tartalmára vonatkozó kritériumokkal foglalkozik. Kiindulópontként általános követelményeket, mint például a demokratikus rend, az alapvető szabadságjogok, az egyenlőségi jog, a jogállamiság kategóriáit jelöli meg, majd ezen túllépve rögzíti, hogy a jogszabályok mellett a jogászi szakma által támasztott követelményeknek, valamint a laikus állampolgárok értékítéletének is meg kell felelnie, hiszen csak így várható el, hogy engedelmeskedjenek a döntés előírásainak. A jogalkalmazás döntései mindig ki vannak téve a nyilvánosság bírálatának, nem lehet a laikus állampolgárokat e tekintetben inkompetensnek tekinteni. A bírói gyakorlat nem lehet ellentétes sem a közösség életét meghatározó igazságosság eszménnyel, sem pedig azokkal az elvekkel, amelyek a közösség életét, berendezkedését meghatározzák. Emellett a szakma számára akkor lesz elfogadható, amennyiben megfelel a jogászi racionalitásnak, számot ad a döntés indokairól, felsorakoztatja mind a mellette, mind pedig az ellene szóló érveket. Ehhez a bíró szakmai tudására van szükség, amely nemcsak a hatályos jogszabályokat, felsőbírósági döntéseket, jogtudományi fogalmakat, s a logikus gondolkodást foglalja magában, hanem ismeri a mögöttes elveket, amelyek igazolhatóvá teszik a döntését. Ezen igazoló elvek oly nagy jelentőséggel bírnak, hogy az ezeknek való megfelelés az első számú követelmény a bírói gyakorlattal szemben, s minden más, a szakmai tudás részét képező tényező csak erre épülve juthat szerephez, így amennyiben a bíró határhelyzetbe kerül, ezen elvek alapulvételével kell a döntését meghoznia. Ezen szubsztantív igazolási szempontokról szóló alfejezeten belül foglalkozik a szerző a nehéz esetek kritikájával.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
