A Magyar Közlöny 2015/102. számában jelent meg az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: alapellátási törvény), mely jelentős változásokat eredményezett az alapellátás vonatkozásában.
A törvény indokolásából az derül ki, hogy a jogalkotó célja az alapellátásban fenntartható, jól működő intézményrendszer kialakítása. Tudjuk, hogy az alapellátásban (is) egyre nagyobb gondot jelent az orvoshiány, a betöltetlen és a tartósan betöltetlen praxisok száma. Sok esetben az üres praxisok tartós helyettesítéssel működnek, ami természetesen komoly leterheltséget jelent a helyettesítő orvosnak, ennek természetesen esetenként a betegek is tapasztalják, tapasztalhatják a hátrányait.
A jogszabály egyik fő célja, hogy az alapellátás kapuőri szerepét megteremtse, illetve azt erősítse, továbbá mind szakmailag, mind a finanszírozás oldaláról megerősítésre kerüljön, és a pálya vonzóbbá váljon az alapellátásban résztvevők számára. Ehhez természetesen nem elegendő az alapellátás jogszabályi környezetét újragondolni. A jogalkotó a Magyar Közlöny 2015/90. számában megjelent, az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi LXXXI. törvényben - egyebek mellett - a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Helyi adó tv.) rendelkezéseit módosította, melynek kapcsán a települési önkormányzatoknak lehetőségük nyílik az alapellátásban részt vevő vállalkozó szolgáltatók részére adókedvezményt, illetve adómentességet biztosítani a helyi iparűzési adóból.
Érzékelhető, hogy a jogalkotó több "fronton" igyekszik az alapellátás megerősítésére, ezzel egyidejűleg az alapellátás keretében olyan változások is bekövetkeztek, amik egyrészt az ellátás színvonalának, másrészt a lakosság egészségi állapotának javítását célozzák meg. Az intézkedések közül kiemelendő, hogy a jövőben az alapellátási rendszerben az orvosok után a "legképzettebb" egészségügyi dolgozók, a védőnők is olyan feladatokat láthatnak el, amelyek eddig nem képezték a tevékenységük részét. E körben megemlítendő a különféle népegészségügyi szűrésekben történő részvétel meghatározása, mely a jövőben a védőnő feladata (is) lesz.
Az új alapellátási törvény kilenc alcímből áll. Már a törvény preambuluma is utal arra, hogy a jogszabály egyik fontos célja az egészségügyi szakemberek egészségügyi alapellátásban történő elhelyezkedésének ösztönzése. Emellett a preambulum célként megemlíti a praxisjogok értékének helyreállítását, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben a számos betöltetlen orvosi praxis miatt értékük jócskán veszített pozíciójából. Bár egyetlen jogszabály sem rendelkezik konkrétan a praxisok értékéről, de irányadó rendelkezés volt a korábbi években az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény (a továbbiakban: Öotv.) 2/B. § (5) bekezdésében meghatározott érték, mely alapján a települési önkormányzat kártalanítási kötelezettségét lehetett megállapítani arra az esetre, ha körzetmódosítás miatt a háziorvost kár érte.
A "szokásjog" oly módon alakult, hogy az e rendelkezésben meghatározott egy éves finanszírozási összeget vették alapul a praxisok elidegenítése során a felek a vételár kialakításakor. Az évek során ez az összeg egyre csökkent, majd az utóbbi időszakban egy-egy vidéki praxis esetén a vagyoni értékű jog tulajdonosa örülhetett, ha az éves finanszírozás töredékét, vagy akár egy havi összegnek megfelelő vételárat megkapott a praxisjogáért. Természetesen szakmai körökben folytatott beszélgetések során gyakran hallani, hogy a kevés érdeklődő inkább kivárja a praxisjog értékesítésére nyitva álló határidő lejártát, ami mindaddig nem is tekinthető jogsértőnek, amíg ehhez az ellátásért felelős önkormányzat nem "asszisztál".
Az alapellátási törvény az általános rendelkezések között meghatározza az egészségügyi alapellátás feladatait. Eszerint az alapellátás feladata elsősorban az ellátandó lakosság körében a betegségek megelőzése és korai felismerése (kollektív, szélesebb értelemben vett feladat), az egyén vonatkozásában az egészségi állapot figyelemmel kisérése, egészségügyi felvilágosítása, gyógykezelése, gondozása, rehabilitációja, szükség szerinti szakorvoshoz irányítása (egyének vonatkozásában felmerülő, szűk értelemben vett feladat). A jogszabályt természetesen együtt kell alkalmazni az egészségügyről szóló törvénnyel és az egyéb ágazati jogszabályokkal. Erre utal az is, hogy az alapellátási törvény csak szűk körben állapít meg fogalomrendszert, annak vonatkozásában az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) értelmező rendelkezéseit használja. Értelemszerűen az Eütv. egyéb rendelkezései, így például annak alapelvei (betegjogok, esélyegyenlőség, a szolgáltatás szakmai tartalma stb.) az alapellátásban is szükségképpen kell, hogy érvényesüljenek. S bár elmondhatjuk, hogy az új alapellátási törvény bizonyos rendelkezéseket kiemelt az Eütv.-ből, de ennek célja pusztán azok hangsúlyosabbá tétele, és az alapellátási rendszert szabályozó jogszabályok átláthatóbb megjelenése.
Az alapellátási törvény a települési önkormányzat feladatai alcímben határozza meg azt, hogy konkrétan milyen ellátások tartoznak az alapellátás körébe. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) rendelkezik arról, hogy a települési önkormányzat köteles gondoskodni az egészségügyi alapellátásról, azonban a Mötv. nem határozza meg az alapellátásba tartozó egészségügyi ellátásokat. Az alapellátási törvény amellett, hogy pontosan meghatározza az alapellátásba tartozó egészségügyi ellátások körét, megerősíti a Mötv. rendelkezését, mivel szintén kimondja, hogy ezek ellátásáról a települési önkormányzat gondoskodik.
Az alapellátási törvény kimondja, hogy az alapellátás nyújtását érintő jogviszony megváltoztatásáról szóló döntésé-
- 11/12 -
nek meghozatala során a települési önkormányzat kikéri az alapellátást végző orvos, illetve védőnő véleményét. A jogszabály indokolása szerint e rendelkezés az önkormányzat és az orvos, illetve a védőnő közötti együttműködés megerősítése érdekében került kodifikálásra. A jogszabályban nem ez az egyetlen együttműködést erősítő véleményezési kötelezettség az önkormányzat részére. A törvény ad felhatalmazást az önkormányzatok számára, hogy rendeletben megállapítsák az egészségügyi alapellátások körzeteinek határait, ám fontos szempont, hogy a rendeletalkotás során egyrészt figyelemmel kell lenni a praxiskezelő által megadott szempontokra, másrészt a körzetek megállapítása és kialakítása során ki kell kérni az alapellátásért felelős országos módszertani intézet[1] véleményét is. Fontos leszögezni, hogy a praxiskezelő által megadott szempontok alapján történő körzethatár kialakítással kapcsolatos kötelezettség már korábban is fennállt, hiszen az Eütv. felhatalmazó rendelkezése is megkövetelte ezt. Új elem ugyanakkor az alapellátásért felelős módszertani intézet véleményének kikérése. Itt kell megemlítenünk, hogy a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 13. § (1) bekezdése értelmében: "A felhatalmazó rendelkezés hatályon kívül helyezése esetén - kivéve, ha egyidejűleg a tárgykör szabályozására azonos tartalommal új felhatalmazó rendelkezést alkottak - a hatályon kívül helyezésről rendelkező jogszabályban intézkedni kell a végrehajtási jogszabály hatályon kívül helyezéséről vagy a végrehajtási jogszabály azon rendelkezésének a hatályon kívül helyezéséről, amely a felhatalmazás végrehajtására irányul."
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
