Megrendelés

Somfai Balázs[1]: A beteg gyermek jogai (JURA, 2004/1., 180-182. o.)

A gyakorlatban gyakran előfordul, hogy egy potenciálisan életet veszélyeztető állapotban lévő gyermek kórházi elhelyezését, és/vagy gyógykezelését az orvos szükségesnek, életmentőnek tartja, de a gyermek szülője (törvényes képviselő) a nélkülözhetetlen orvosi ellátást elutasítja és a gyermekkel elhagyja a kórházat.

1. Az ilyen és ehhez hasonló esetek felvetik a kérdést, meddig terjed a törvényes képviselő döntési joga a gyermek egészségügyi ellátása során. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (továbbiakban: Etv.) 2. § (1) bekezdése alapelvként rögzíti, hogy az egészségügyi szolgáltatások és intézkedések során biztosítani kell a betegek jogainak védelmét. A betegek jogai közül azonban - többek között - az önrendelkezéshez való jog nem abszolút jog, korlátozására azonban csak a beteg egészségi állapota által indokolt és az Etv-ben meghatározott esetekben és módon van lehetőség. Az önrendelkezéshez való jogot megelőzi a betegjogok "sorában" az egészségügyi ellátáshoz való jog. Minden betegnek joga van sürgős szükség esetén az életmentő, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátáshoz, valamint fájdalmának csillapításához és szenvedéseinek csökkentéséhez (Etv. 6. §).

Az ellátáshoz való jog mellett joga van a betegnek arra is, hogy az állapota által szakmailag indokolt szintű egészségügyi szolgáltató és - ha jogszabály kivételt nem tesz - a választott orvos egyetértésével az ellátását végző orvos megválasztásához, amennyiben azt az egészségi állapota által indokolt ellátás szakmai tartalma, az ellátás sürgőssége vagy az ellátás igénybevételének alapjául szolgáló jogviszony nem zárja ki (Etv. 8. §).

Másik oldalról, az egészségügyi dolgozó, orvos sürgős szükség esetén időponttól és helytől függetlenül az arra rászoruló személynek elsősegélyt nyújt, illetőleg a szükséges intézkedést haladéktalanul megteszi (Etv. 125. §). Az orvos a hozzá forduló beteget megvizsgálja, a vizsgálat megállapításaitól függően ellátja, vagy a megfelelő feltételekkel rendelkező orvoshoz, illetve egészségügyi szolgáltatóhoz irányítja. Ettől eltérni kizárólag a beteg életének megmentéséhez szükséges, halasztást nem tűrő beavatkozások esetén lehet.

1.1 Visszatérve az önrendelkezéshez való joghoz, tekintsük át a gyermekre vonatkozó rendelkezéseket.

Cselekvőképtelen az a kiskorú, aki tizennegyedik életévét nem töltötte be (Ptk. 12/B. §). A cselekvőképtelen kiskorú jognyilatkozata semmis, nevében törvényes képviselője jár el (Ptk. 12/C. § (1) bek.). Az Etv. 15. §

(2) bekezdése meghatározza azoknak a személyeknek a körét, akik a beteg cselekvőképtelensége esetén nyilatkozattal jogosultak a beleegyezés, illetve visszautasítás jogát gyakorolni. E nyilatkozat azonban - a 20. §

(3) bekezdése szerinti eset kivételével - a beavatkozással fölmerülő kockázatoktól eltekintve nem érintheti hátrányosan a beteg egészségi állapotát, így különösen nem vezethet súlyos vagy maradandó egészségkárosodáshoz (Etv. 16. § (4) bek.). Az Etv 16. § (3) bekezdése szerint a nyilatkozattételre jogosultak ellentétes nyilatkozata esetén a beteg egészségi állapotát várhatóan legkedvezőbben befolyásoló döntést kell figyelembe venni.

Az ellátás visszautasításának jogkörében az Etv. 21. § (1) bekezdésében egyértelműen rögzíti, hogy cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes beteg esetén a 20. § (2) bekezdése szerinti eljárás nem utasítható vissza. Azaz nem utasítható vissza az olyan ellátás, amelynek elmaradása esetén a beteg egészségi állapotában súlyos vagy maradandó károsodás következne be. A törvényes képviselő visszautasíthatja az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet és gyógyíthatatlan. Ilyenkor azonban az egészségügyi szolgáltató keresetet indít a beleegyezés pótlása iránt. Közvetlen életveszély esetén szükséges beavatkozások elvégzéséhez bírósági nyilatkozatpótlásra nincs szükség. (Etv. 20. § (3), 21. § (2) bek.)

Megállapíthatjuk tehát, hogy a beteg gyermek törvényes képviselője a gyermek nevében nem tehet olyan nyilatkozatot, amely a beteg egészségi állapotát hátrányosan érintheti, illetve nem utasíthat vissza olyan egészségügyi ellátást, amelynek elmaradása a gyermek súlyos vagy maradandó betegségét vonná maga után. Valamint - bár az Etv. az életfenntartó vagy életmentő beavatkozások kérdéskörében rögzíti - közvetlen életveszély esetén a szükséges beavatkozások (bírósági nyilatkozatpótlás hiányában is) elvégezendők. E kötelezettség teljesítése érdekében - szükség esetén - igénybe vehető a rendőrhatóság közreműködése is.

1.2 A családjogi törvény 70. §-a szerint a kiskorú gyermek szülői felügyelet vagy gyámság alatt áll. A szülői felügyelet tartalmának körét a kiskorú gyermek gondozásában, nevelésében, vagyona kezelésében, valamint a törvényes képviselet jogában és kötelességében, végül a gyámnevezésnek és a gyámságból való kizárásnak jogában határozza meg. Fontos elvként rögzíti a törvény továbbá, hogy a szülői fel-

- 181/182 -

ügyeletet a kiskorú gyermek érdekeinek megfelelően kell gyakorolni. A szülői felügyeletet gyakorló szülő joga és kötelessége, hogy kiskorú gyermekét mind személyi, mind vagyoni ügyeiben képviselje (Csjt. 86. § (1) bek.). A szülő e képviseleti joga alapján a kiskorú gyermeke helyett és nevében jogügyleteket létesít, jognyilatkozatot tesz, a jogügyleteihez és jognyilatkozataihoz hozzájárul, vagy azokat jóváhagyja.

1.3 A gyermekek jogairól szóló, New Yorkban, 1989 november 20-án kelt Egyezmény 6. Cikk 1. pontja rögzíti, hogy az Egyezményben részes államok elismerik, hogy minden gyermeknek veleszületett joga van az életre. Az Egyezményben részes államok a lehetséges legnagyobb mértékben biztosítják a gyermek életben maradását és fejlődését (Egyezmény 6. Cikk 2. pont). A gyermek élethez való joga tehát abszolút jog, ezen emberi/gyermeki jog korlátozására senki, semmilyen körülmények között nem jogosult. Az Egyezmény 24. Cikk 1. pontja tartalmazza, hogy az államok elismerik a gyermekeknek a lehető legjobb egészségi állapothoz való jogát, valamint, hogy orvosi ellátásban és gyógyító nevelésben részesülhessen. A szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe elsősorban (Egyezmény 3. Cikk l.pont).

2. A vázoltak ismeretében feltehetjük a kérdést: milyen jogkövetkezménnyel járhat, ha a törvényes képviselő - jogszabály rendelkezése ellenére és a gyermek érdekével ellentétesen - gyakorolja a gyermek képviseletét az egészségügyi ellátás során? Az egészségügyi törvény értelmében a cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes beteg minden olyan ellátása, amelynek elmaradása egészségi állapotukban várhatóan súlyos vagy maradandó károsodást okozhat, nem utasítható vissza. E rendelkezés azt a kötelezettséget rója az eljáró orvosra, hogy visszautasítás ellenére is lássa el a beteg gyermeket. Nem rendelkezik azonban a törvény arról, mi történik, ha a törvényes képviselő visszautasítja az ellátást és gyermekét kivonja az ellátás alól.

A Ptk. 225. § (1) bekezdése értelmében, ha a szülő, a gyám vagy a gondnok akár jogszabály vagy a gyámhivatal rendelkezése folytán, akár érdekellentét vagy más tényleges akadály miatt nem járhat el, a gyámhivatal eseti gondnokot rendel. E lehetőség közvetlen életveszély fennállásakor az idő múlására tekintettel nem alkalmazható. Ezt alátámasztja az Etv. 21. § (2) bekezdés utolsó mondata, mely szerint közvetlen életveszély esetén a szükséges beavatkozások elvégzéséhez bírósági nyilatkozatpótlásra nincs szükség.

Álláspontom szerint azonban és amennyiben a törvény nem ad lehetőséget az ellátás visszautasítására, azaz a képviseletre, nyilatkozattételre, akkor a törvényes képviselő jogszabály rendelkezésével ellentétes "tevékenysége" a gondozás - és nem a törvényes képviselet - körében valósul meg, és így e körben kell megoldást találni.

A szülői felügyelet körében a szülők kötelessége, hogy gyermeküket gondozzák, tartsák, a gyermek testi, értelmi és erkölcsi fejlődését elősegítsék. (Csjt. 75. § (1) bek.) E szülői kötelezettségek nem teljesítése a gyermek testi, értelmi és erkölcsi fejlődésének veszélyeztetését vagy sérelmét jelenti. A fent feltett kérdésre - az áttekintett és jelenleg hatályos rendelkezések ismeretében - a lehetőséges válaszok közül kettőt emelnék ki.

2.1 Elsőként nézzük azt az esetet, amikor a súlyos állapotban lévő gyermeket az orvos (egészségügyi szolgáltató) ellátja, de a törvényes képviselő ezt meg kívánja akadályozni. Ebben az esetben az egészségügyi szolgáltató kezdeményezhetné a gyermek ideiglenes elhelyezését. Az ideiglenes elhelyezés az állami gondoskodás keretébe tartozó intézkedés, melynek lényege a felügyelet nélkül maradó vagy a súlyosan veszélyeztetett gyermek azonnali elhelyezése. Joghatása pedig az, hogy az ideiglenes hatályú elhelyezéssel a szülő gondozási, nevelési joga szünetel.

Az ideiglenes hatályú elhelyezésről a települési önkormányzat jegyzője, a gyámhivatal, valamint a bíróság, a rendőrség, az ügyészség, a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoksága intézkedhet. Ideiglenes hatályú elhelyezés alapján a gyermek - nevelőszülőknél, a gyermekotthonban vagy más intézményben - otthont nyújtó ellátásban részesül (Gyvt. 72. § (1) bek.). A súlyosan veszélyeztető helyzet fogalmának értelmezését a Gyer. 95. §-a adja meg. Eszerint az ideiglenes hatályú elhelyezést megalapozó súlyos veszélyeztetettségnek minősül a gyermek olyan bántalmazása, elhanyagolása, amely életét közvetlen veszélynek teszi ki vagy fejlődésében jelentős és helyrehozhatatlan károsodást okozhat. Álláspontom szerint a kérdéses esetekben a szülői magatartás megfelelhet a "súlyosan veszélyeztető helyzet" fogalmának. Még akkor is, ha a gyermek elvitele a szülő részéről a "jobb ellátás" biztosítása érdekében történik, de a gyermek életének közvetlen veszélyeztetése mellett.

A gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének e speciális formája a gyakorlatban úgy működne, hogy az eljáró orvos értesíti (pl.) a rendőrséget, a rendőrség, mint beutaló szerv észleli a gyermek helyzetét, és intézkedik a gyermek azonnali elhelyezése iránt. Az elhelyezés pedig az ellátó Intézményben (egészségügyi szolgáltatónál) történne. Második szakaszban a gyámhivatal felülvizsgálja a beutaló szerv által alkalmazott intézkedést, és intézkedik az ideiglenes elhelyezés fenntartásáról vagy megszüntetéséről.

- 180/181 -

2.2 Figyelmet érdemel az az eset is, amikor a törvényes képviselő már visszautasította az egészségügyi ellátást és a súlyos állapotú gyermekkel távozott a kórházból. A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy, aki e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti, bűntettet követ el, és egy évtől őt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő (Btk. 195. § (1) bek.). A törvény nem nevesíti a kötelességszegést, de a norma szerkezetéből adódóan - a speciális alanyi kört is figyelembe véve - ez valamely kötelesség elmulasztása, vagy a kötelességgel ellentétes magatartás tanúsítása formájában valósulhat meg. Az (1) bekezdés meghatározza azokat a feladatköröket, amelyekből eredő kötelezettség megszegése - az egyéb tényállási elemek megléte esetén - a bűncselekmény megvalósul. E körbe tartozik a kiskorú nevelése, felügyelete, gondozása. A gondozás alapvetően a kiskorú testi szükségleteinek kielégítésére irányul, ezáltal biztosítva a kiskorú normális fejlődését.

A cselekmény megvalósulásának tipikus esete a kötelesség nem teljesítése, elmulasztása. A törvényi tényállásban foglalt "súlyos" kötelességszegés tevéssel és mulasztással egyaránt megvalósítható. A gyakorlatban súlyosnak tekinthető a kötelességszegés, ha az arra utal, hogy az elkövető az általános társadalmi felfogás szerinti minimális elvárhatóság követelményeinek sem tesz eleget (pl. iskolaköteles gyermeket huzamosabb időn keresztül tartja vissza az elkövető az általános iskola látogatásától). A cselekmény csak szándékosan követhető el. A bűncselekmény eredménye a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődésének veszélyeztetése. (CompLEX CD Jogtár) Mind a tevőleges magatartás (a szülői felügyelettel való visszaélés), mind a szülői felügyelet körébe tartozó kötelezettségek elmulasztása eredményezheti a szülői felügyelet megszüntetését, ha ez súlyos érdeksérelemmel járt, vagy nem járt ugyan még érdeksérelemmel, de súlyos veszélyhelyzet előidézésére alkalmas. A veszélyhelyzet és a szülői magatartás között okozati összefüggésnek kell fennállnia oly módon, hogy a károsító eredmény bekövetkezése nyilvánvaló és a gyermek érdekeit lényegesen befolyásoló legyen. Garanciális jellegű szabály tehát, hogy e súlyos jogkövetkezmény alkalmazására csak felróható magatartás esetén van mód. (A Családjogi törvény magyarázata, KJK. Bp. 2002. 1005., 1006. o.)

Végül azt sem felejthetjük el, hogy a Gyvt. 17. § (1) bekezdés a) pontja az egészségügyi szolgáltatást nyújtók, így különösen a védőnői szolgálat, a háziorvosi, a házi gyermekorvos kötelezettségévé teszi, hogy a gyermek veszélyeztetettsége esetén jelzéssel éljenek a gyermekjóléti szolgálatnál, illetve indokolt esetben kötelesek hatósági eljárást kezdeményezni.

(Gyvt. 17. § (2) bek.)

E rövid áttekintést a betegjogokkal foglalkozó Szószóló Alapítvány felvetésére és kérésére készítettem, de figyelmébe ajánlom a betegjogi képviselőknek, az egészségügyi dolgozóknak és más érdeklődőknek is. ■

Lábjegyzetek:

[1] A szerző egyetemi tanársegéd.

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére