1. A magánjog és a magánjogi gondolkodás történetében kimutatható paradigmákat és paradigmatikus váltásokat kizárólag csak történetileg közelítették meg az eddigi kísérletek. Ezen munkák közül is kiemelkedik Wieacker opusa, amely a magánjog paradigmáit szellemtörténeti hátterének változásaiban mutatja be.[1] Másik megközelítést alkalmazott például Harmathy Attila professzor akadémiai székfoglalójában; ő a magánjogi szabályozást gazdasági és társadalmi folyamatok fényében korszakolta.[2] Ez utóbbi írás a magyar magánjog utóbbi egy évszázadának változásait egy teljesen új szempontból mutatja be, rávilágítva eddig ismeretlen összefüggésekre. Ha a magánjogot önálló gondolati, szabályozási rendszernek tekintjük, gazdasági, társadalmi és szellemi koordinátáktól némiként kiragadva, de természetesen mindezeket nem tagadva, akkor megállapítható, hogy a XX. század második felének magánjogi gondolkodásában többször felcsillant a paradigmaváltás esélye. A II. világháborút követően az emberi jogok előtérbe állításával a magánjog rendszerének az alkotmányos jogokkal, az emberi jogokkal való egyre erősödő konfrontációja az egyik kiemelendő jelenség. Ez a szemléletbeni feszültség és harc még napjainkra sem tisztul, sőt, a magánjogász elfogult szemével tekintve erre a "szellemi párbajra", az emberi jogok kérdése a magánjogi gondolkodást és paradigmarendszert alapvető újragondolására is készteti. A másik nagy paradigmatikus kihívás, a magánjogi jogalanyokhoz kötődő, történetileg determinált speciális szabályozási rendszer, a magánjog dualizmusának fenntartása, azaz a kereskedelmi jog jelene és jövője. A történeti trend ebben a kérdésben tisztábbnak bizonyul mint az alkotmány és emberi jogokkal való szellemi ütközésben. A kereskedelmi jog XVIII. és XIX. századi vezető, előremutató szerepét, a magánjog élő kútjának, megújítójának funkcióját elveszteni látszik. Újrafogalmazása, jelenlegi létjogosultsága több évszázados alapjain erősen kétséges. Talán a legerősebb gondolati paradigmának, a magánjogi gondolkodás szellemi kihívásának tarthatjuk az Észak-Amerikából futótűzként elterjedő jog gazdasági elemzését. A jog gazdasági elemzésének gondolatisága, egy merőben új nézőpont termékenyítő hatásain túlmenően mégsem sodorta el a klasszikus magánjog történetiségében kialakult rendszerét.
Természetesen a XX. század második felében kimutathatók más jelentősnek is nevezhető változások is, az egyre erősödő nemzetköziesedés a kereskedelem és a tőkepiacok terén, olyan új jogterületek természetes vagy mesterséges egységgé kovácsolódása, amelyek a modernnek nevezett fogyasztói társadalom egyes alanyainak érdekeit és védelmét szolgálják, mint pl. a tőkepiacok kiemelt szerepe - már gazdasági jelentőségénél is fogva - vagy pl. a versenyjog hihetetlen jelentőségűvé való növekedése -, továbbá a világ egyes régióiban a jogharmonizáció dominanciája a fejlődés jelszava alatt. Ezek a jelenségek - jóllehet tudjuk számtalan más folyamat is említhető lenne ehelyütt -, akár az élet és halál vonzásában az abortusz és az eutanázia jogi problémái, de olyan újnak nevezhető jogterületek megerősödése, mint pl. beteg- és orvosjog, személyiségi jogok erősödése, médiajog, adatvédelem, a közjog és magánjog területeit egybefűzve és átjárva - mégsem tartjuk mindezeket paradigmatikus kihívásoknak. Ezek a tendenciák elsősorban nem a magánjogi gondolat alapelemeit érintik, hanem reakcióknak vagy katalizátoroknak tekinthetők. Nem új gondolati koordinátákat nyitnak, korábbi összefüggéseket nem egy teljesen más kiindulópontról vagy szemlélődésből tekintik, hanem trendeket, többnyire valós társadalmi, gazdasági folyamatokat követnek.
Vékás Lajos különbséget tesz a magánjog területén valódi, a magánjog paradigmatikus szemléletét érintő szellemi-jogi kihívások és technikai, pragmatista, de korántsem lebecsülendő vagy lekicsinylendő folyamatok közt. Ennek a szemléletnek bizonyítéka magyar Polgári törvénykönyv elméleti előkérdéseit összefoglaló könyve. Tanulmánykötetről vagy önálló, egységes könyvről beszélhetünk-e? A Szerző a hallgatással azt sugallja, hogy ez utóbbiról, egy egységes, önálló opust kívánt közzétenni, jóllehet saját bevallása szerint szívesen választotta volna a tudo-
- 234/235 -
mánytörténetből már ismert "Codificationalis Dolgozatok" címet. De mi a koherencia a könyv egyes fejezetei közt, amely fejezetek korábban már önálló tanulmányként megállták a helyüket és amelyeknek témáit a Szerző a magánjogi gondolkodás egymástól messze lévő területeiről merítette? Mi a közös a jog gazdasági elemzése és a tradíció jogügyleti jellege, vagy a fogyasztói magánjog kérdései, valamint a szerződési magánjog és az emberi jogok kapcsolata között? Ezekre a kérdésekre a könyv rövid ismertetése nélkül nem adhatunk megalapozott választ.
2. Az első fejezetben a magánjogi törvénykönyvalkotás időszerűsége cím alatt a Szerző elvi és gyakorlati érvekkel argumentál a magánjogi kodifikáció szükségessége és létjogosultsága mellett. Ezzel a kiállással a kodifikáció gondolatának XVIII. század végi és a XIX. század klasszikus időszakának szellemi hagyományát folytathatónak tartja. A magánjogi szabályokat a jogi szabályozás megfelelő absztrakciós szintjén rendszerbe kell foglalni a XXI. században is, mégpedig olyan rendszerbe, amely a tárgyi jogban - még formailag is - egységben jelenik meg, a kódex egységgé kovácsolt alakjában. Jóllehet a Szerző rámutat a XX. század végének atomizáló szabályozási kényszerére - pl. a recenzens egyik példája szerint, jelenlegi hatályos jogunk még azt is meghatározza mit jelent a "szemét" jogi fogalma -, de a jogbiztonság, a jog antropológiai karakterének megőrzéséhez a jogszabályok átláthatósága, a törvényszerűségek tiszta erővonalainak megfogalmazása nem adható fel. A Szerző szavaival: "A kellően absztrahált, rendszerbe foglalt, azaz kodifikált normák nem alkalmasabbak-e az életviszonyok gyors változásainak követésére, mint az egymást sebesen kergető és a részletekbe vesző egyedi és eseti jogszabályok áttekinthetetlen tömege?" (21-22.)
További érv a kodifikáció mellett a bírói jogfejlesztés szilárd kereteinek megrajzolása, így a bíró elsődlegesen jogalkalmazó tud maradni, de egyúttal a jogot az élet eseményeihez tudja igazítani. A Szerző további érvként utal egyes országok utóbbi évtizedekben megvalósított sikeres polgári jogi kodifikációira (pl. Hollandia), amelyek megerősíthetnek bennünket is egy újrafogalmazott polgári törvénykönyv megalkotásának szükségét illetően.
De vajon nemzetállami szinten kell-e a kodifikációt megvalósítani itt Európában? - teszi fel a kérdést a Szerző. A jogegységesítési törekvések jelenlegi tüzei látványosan égnek, csak kevés meleget és fényt adnak, azaz mind elméleti, de méginkább gyakorlati szemmel nézve a nemzetállami szabályozásokat belátható időn belül nem fogják felváltani - legalábbis Európában - az egységes (?) "uniós" polgári jogi szabályok. A nemzetállami szabályozásnak tehát még mindig van létjogosultsága. A könyv első fejezete visszanyúlik a klasszikus magánjog egyik paradigmájához, a magánjogi szabályok kódexbe történő foglalásának gondolatához. Tudjuk, a magyar magánjog-történetben korábbi elvetélt kísérletektől eltekintve a magánjogi kódex értéke és valósága még ötven éves sincs. Ezt az értéket, az európai szemmel is jelentős kincset meg kell őriznünk a jövő számára is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
