A magyar gazdasági (és ezen belül a társasági) jog területén az utóbbi években új területként jelentkezett a vállalatfelvásárlások joga. A felmerülő kérdésekre a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.), az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról, és az értékpapírtőzsdéről szóló 1996.évi CXI. törvény (Épt.) és az azt 2002. január 1-jétől felváltó, a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.), illetve a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) próbált meg választ adni, sokszor elégtelenül (gondoljunk csak a TVK - Borsodchem ügyletre1). A magyar jogi oktatásból pedig szinte teljes mértékben hiányzik ezen jogterület - akárcsak vázlatos - ismertetése, míg pl. Nyugat-Európa és az USA egyetemein a társasági jogi képzés során komoly szerepet kap a vonatkozó jogszabályok és precedensek elemzése. Két, az amerikai oktatásban használt tankönyvet2 és a fellelhető magyar forrásokat alapul véve a jelen cikk az ellenséges felvásárlások (hostile takeover) ellen az Egyesült Államokban alkalmazott védekezési taktikák (és azok magyarországi alkalmazhatósága) - csupán vázlatos - bemutatására vállalkozik, hiszen egyrészt a vonatkozó joganyag részletes bemutatása tankönyv terjedelmű lenne, másrészt az amerikai bírósági kontroll folytán e taktikák folyamatosan változnak, harmadrészt a felsoroltak - természetesen - nem alkalmazhatók automatikusan és kritika nélkül a magyar viszonyokra.
A cégfúziók és -felvásárlások (takeover) joga az utóbbi két évtizedben a leggyorsabban változó joganyag az amerikai társasági jog területén, mivel a felvásárlásoknak különféle változatai és típusai alakultak ki a jogi, gazdasági és egyéb, olyan feltételek következtében, mint például a bóvli-kötvények (junk bond) megjelenése3 (gondoljunk csak Michael Milken vagy Carl Icahn manővereire).
Az USA jogforrási rendszerének kétszintű felépítése a takeover szabályozására is rányomja a bélyegét. A szövetségi jogszabályokat ugyanis az egyes államok törvényhozó testületei megpróbálják saját érdekeiknek - elsősorban a szóban forgó tagállam számára adót fizető céltársaságok megtartásának - megfelelően átszabni.4
A szövetségi szabályozás alapját a következő törvények képezik: az 1934-es Securities Exchange Act (SEA), amelynek számos módosítása közül a legfontosabb az 1968-as Williams Act, amely az USA jogában új intézményként szabályozta a nyilvános ajánlattételt a korábbi, ún. többlépcsős felvásárlás mellett; az 1976-os Hart-Scott-Rodino-törvénnyel módosított 1914. évi Clayton Act; az 1984-es Model Business Corporation Act; illetve a kereskedelmi jogot szabályozó 1962-es Uniform Commercial Code.
További sajátossága az Egyesült Államok szabályozásának, hogy a felvásárlásokra vonatkozó rendelkezések kizárólag a nyilvános (tőzsdén jegyzett) társaságokra vonatkoznak. Ennek oka, hogy az USA-ban a társaságok döntő többségének részvényei be vannak vezetve valamelyik értéktőzsdére, így a takeover szabályok csak egyes jelentéktelenebb corporation-ök, illetve a partnershipek felvásárlására nem vonatkoznak.
Részvénytársaságokról lévén szó, a fent ismertetett jogszabályok alapján - természetesen a nyilvánosság kiemelkedően fontos szerepén túl - a befektetők védelmét és a takeover-ügyletek ellenőrzését az értékpapírpiac általános felügyeletével megbízott Securities and Exchange Commission (SEC) látja el.
Az amerikai szabályozás - a kontinentális jogrendszerektől eltérően - a felvásárlások két típusát ismeri. A Williams Act-et megelőzően csak a többlépcsős felvásárlás volt ismert, melynek lényege, hogy a részesedés növelése mind a tőkepiacon, mind pedig egyéni megállapodások keretében lehetséges, a felvásárlónak csak egyetlen fontos, ún. közzétételi kötelezettsége (disclosure obligation) van: ha egy adott társaság részvényeinek legalább 5%-át megszerzi, köteles ezt a tényt, valamint ezután a részesedésében bekövetkezett minden 1%-os változást 10 napon belül a SEC felé bejelenteni. A másik módszer az európaihoz hasonló nyilvános ajánlattételi eljárás: ez az összes részvényesnek szól, és általa az ajánlattevő egyszerre kívánja megszerezni a szükséges részvénymennyiséget. Két alfaja létezik: az "any or all offer", ahol az összes felajánlott részvény megvételére vállal kötelezettséget a felvásárló, az egyetlen feltétel az ellenőrzési jog megszerzése, és a "partial offer", ahol a megszerezni kívánt részvénymennyiség minimumát és maximumát is meghatározzák. Érdekessége ezen eljárásnak, hogy az ajánlati időszak maximális tartama nincs meghatározva, de az ajánlattételtől számított 10 napon belül a menedzsmentnek nyilatkozatot kell kibocsátania az ajánlat megítéléséről a részvényesek felé.5
Rátérve az ellenségesnek minősített ajánlatok elleni védekezésekre, az egyes állami társasági törvények alapján az igazgatóságok (board of directors) fel vannak hatalmazva, hogy a társaság nevében fúziós szerződést kössenek, vagy értékesítsék a cég vagyontárgyait, bár a legtöbb esetben ezen ügyletek érvényességéhez a részvényesek (shareholders) jóváhagyása szükséges. Esetenként azonban problémás lehet, hogy a részvényesek nem tudnak megalapozott döntést hozni, mert - gondatlanságból, vagy a belső ellentétek folytán - az igazgatóság félrevezető, vagy nem teljes körű információt, vagy javaslatokat terjeszt eléjük. Ilyen esetekben a bíróság beavatkozik, és kikényszeríti az igazgatóságnak a tulajdonosokkal szembeni, a bizalmi viszonyból fakadó gondossági kötelezettségeit.
Még nagyobb probléma, ha egy céltársaság (target company) vezetése a felvásárlás megakadályozása mellett dönt. Az amerikai tagállamok többségében jellemző a "modified business judgement rule" alkalmazása, amely a céltársaság menedzsmentje számára komoly döntési szabadságot biztosít a védekezési lépések megtételére (ugyanakkor az igazgatóságnak kell bizonyítania, hogy a felvásárlás megakadályozása érdekében tett lépései a társaság érdekeit szolgálták és megfeleltek a fokozott gondosság követelményének).6 Az amerikai szakirodalomban az igazgatóság felhatalmazását alapul véve a védelmi formák három csoportja különböztethető meg:
- olyan taktikák, amelyek külön részvényesi megerősítést igényelnek,
- olyan taktikák, amelyeket egy, a társaság létesítő okiratában foglalt általános felhatalmazás alapján valósítanak meg,
- olyan taktikák, amelyek az állami társasági törvények által az igazgatóságnak adott jogosítványok keretein belül vihetők véghez.
Az első esetben a részvényeseknek külön kell szavazniuk minden kérdéses módszerről, míg a második esetben nem kell ugyan külön szavazás minden védekezésről, azonban ha a cég létesítő okirata nem tartalmaz általános felhatalmazást az igazgatóság részére, akkor szavazni kell a létesítő okirat megfelelő módosításáról. A harmadik esetben a részvényeseknek egyáltalán nem kell szavazniuk, kivéve, ha az adott védekezési módhoz szükséges felhatalmazást meg akarják vonni az igazgatóságtól és ezért módosítani kívánják a létesítő okiratot.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
