A hatályos szabálysértési törvény - a preambulumában is hivatkozott módon - szakított 2012-ben a jogág úgynevezett Janus-arcúságával:[1] vagyis hogy a szabályozott magatartáshalmaz egyfelől a bagatell büntetőjog tulajdonságait mutatja, illetve olyan magatartásokat is tilalmaz, amelyek viszont akár közigazgatási szabályszegéseknek is minősülhetnének, de valamiért a jogalkotó komolyabb szankciókhoz (tehát akár elzáráshoz) kötötte őket ezen jogágban.
2012 óta a szabálysértések a jogszabály szerint is "kriminális cselekmények", vagyis a bűncselekményekhez képest minőségi különbséget már nem, csak mennyiségi különbséget mutatnak. Vagy ahogy a 38/2012. (XI. 14.) AB határozat fogalmaz: visszatért a Csemegi-kódex trichotóm rendszere (bűntett-vétség-kihágás).
Az ötvenes években az első (1968) és a második (1999) szabálysértési törvényeket több törvényerejű rendelet is megelőzte, melyekben szabálysértési tényállásokat vagy éppen értékhatár-elhatárolást szabályozott a jogalkotó. Meglepő módon a témánkhoz, tehát az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértéséhez hasonló "csavargást" már igen korán találunk a joganyagban (Kihágási büntetőtörvénykönyv, 1879/XL. tc.), vagy például a "közveszélyes munkakerülés" sem szocialista találmány, már az 1913. évi XXI. törvénycikk is szabályozta. A témánkat adó tényálláshoz hasonló, önmagát meghatározó tautologikus szabályozás sem példa nélküli, az 1955. évi 17. tvr.-ben a garázdaság fogalma, ha "valaki a törvényes együttélés szabályait semmibe véve garázdálkodik", (vessük össze a hatályos szabálysértési törvény 178/B. § (1) bekezdésével: "aki életvitelszerűen közterületen tartózkodik, az szabálysértést követ el").
A témánkat adó tényállás első változatát az Alkotmánybíróság még megsemmisítette [38/2012. (XI. 14.) AB határozat], majd az Alaptörvény hetedik módosítása kapcsán bekerült a nevezetes XXII. cikk (3) bekezdése: "Tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás". Ezek után az Alkotmánybíróság már nem mondhatta a következő felülvizsgálati igény kapcsán, hogy alaptörvény-ellenes az ilyen szabályozás, hiszen maga az Alaptörvény tartalmazta: azaz kriminalizációs kötelezettséget teremtett a magatartással kapcsolatban. Ugyanakkor attól, hogy az Alaptörvény tilalomról beszél, azt nyilvánvalóan alkotmányosan és nem közvetlenül kell érvényesíteni.
2019-ben tizenkettő, 2020-ban négy, 2021-ben három, 2022-ben pedig hat esetben indult szabálysértési eljárás a közterületi tartózkodás szabályainak megsértése miatt például Budapesten, míg 2022-ben összesen 1530 esetben segített a Menhely Alapítvány a rászoruló embereknek az utcán. A jogalkotó céljának teljesülése tehát minimum véleményes, a roppant kevés eljárás indulásának több oka lehet. A rendőrség részéről egyértelműen érezhető volt egyfajta erkölcsi ellenérzés, a témában elérhető statisztikák szerint az évente rendkívül csekély mértékben megindult szabálysértési eljárások darabszámának többszörösében segítettek a hajléktalan személyeknek igénybe venni az ellátórendszer intézményeit, a megindult eljárások darabszámának többszörösében fordult elő, hogy szolgálati gépkocsival vittek rászoruló embereket hajléktalanszállásra. A bíróságok joggyakorlata jellemzően a tömeges figyelmeztetés (mint legenyhébb szankció) alkalmazása, az eljárás felfüggesztése bizonyos előkérdések tisztázása miatt vagy az eljárás megszüntetése arra hivatkozással például, hogy a bizonyítottság hiányos. A 22.Szef.54/2018/5. számú Fővárosi Törvényszék által meghozott döntés kifejezetten azt fejtegeti, hogy a közterületen élés nem kriminalizálható cselekedet, hanem állapot.
A hatályos szabálysértési törvény 178/B. § (5) bekezdése az életvitelszerű tartózkodást mint magatartást fejti ki bővebben és felsorol néhány jellemző "tevékenységet", amely tapadhat hozzá: ilyen az alvás, tisztálkodás, étkezés, öltözködés és az állattartás is.
Az állatvédelmi törvény szerint az állattartó köteles a jó gazda gondosságával tartani az állatát, ami azt jelenti, hogy egyedre lebontva annak etológiai, biológiai sajátosságait figyelembe véve kell kialakítani a tartási körülményeket: vagyis nem mindegy, hogy fiatal vagy idős az állat, jó egészségügyi állapotban van vagy éppen műtét után lábadozik, ivaros, ivartalan, vemhes vagy éppen frissen szült stb. Az állatvédelmi törvény azt is elvárja az állattartótól, hogy akadályozza meg az állat szökését a tartási helyéről, a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló kormányrendelet pedig tilalmazza az állandó megkötést (az csak ideiglenes jelleggel, testmérethez kötött méterértékkel és meghatározott indokkal lehetséges), illetve egy szomszédjogi szabályt is tartalma, mely szerint az állat tartása a lakóközösség életét szükségtelenül, tartósan nem zavarhatja.
Költői kérdés: hogyan tudja egy utcán élő hajléktalan megakadályozni kutyája szökését anélkül, hogy ne kötné ki állandóan?
Mit tegyen az állatvédelmi hatóság képviselője (jegyző vagy hatósági állatorvos) abban az esetben, ha bejelentést kap, hogy X.Y. állandóan kikötve tartja kutyáját a Boráros téren?
Kérdezze meg az indokokat és ha nem stimmelnek, kötelezze arra, hogy tartsa szabadon?
A közterületen szabadon tartott kutya ugyan a lakóközösséget nem, de a közlekedő közösséget bizonyosan zavarja, sőt konfliktusok adódhatnak a kutya emberekre és az emberek kutyára nem megfelelő módon történő reakciójából (nem minden támadás esetén az állat a hibás, sőt a támadások jó részében az ember a hibás - ezt a hatósági joggyakorlat maximálisan alátámasztja).
Szankcióként mit alkalmazzon az állatvédelmi hatóság? Kötelezzen valamire és ellenőrizze vissza? És ha nem találja a hajléktalan állattartó személyt három hét múlva ugyanannál a padnál? Egyáltalán mi adja meg az illetékességet akkor, ha egy hajlékta-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
