A gyakorlatban nem ritkán előforduló eset, hogy a fél jogi képviselőjének mulasztása miatt, jellemzően a perorvoslati határidő elmulasztása vagy az érdemi elbírálásra nem alkalmas perorvoslat[2] előterjesztése[3] folytán elesik a perorvoslat esélyétől[4]. Az ilyen ügyekben a bíróságok a perorvoslati esély elvesztésének kártérítést megalapozó feltételeit mérlegelve az utóbbi évekig egyértelműen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a szerződésen kívül okozott kár megtérítésének általános szabályai alapján fogalmilag kizárt a felelősség egyes elemeinek (kár, okozati összefüggés) vizsgálata.[5] E perekben ugyanis a kiindulópont az volt: a bíróság nem vizsgálhatja, hogy az ún. árnyékperben elmulasztott jogorvoslat milyen eredménnyel járt volna. Ez egyrészt a jogerő intézményéből, másrészt a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. tv. (Bszi.) 6. §-ából[6] következik. Ezekben a perekben ezért nem lehetett bizonyítani, hogy a perorvoslat eredményre vezetett volna, és hogy a felperest ezáltal kár érte.[7]
A sérelmet szenvedett felek részéről azonban határozott igény mutatkozott arra, hogy a bíróságok a perorvoslat esélyének elvesztésére vezető mulasztást kártérítést megalapozó jogellenes magatartásnak, magának az esélynek az elvesztését pedig önálló kárfajtának ismerjék el. A Legfelsőbb Bíróság erre az igényre reagálva azt ugyan nem ismerte el, hogy a perorvoslat (pontosabban a pernyertesség) esélyének elvesztése önálló kárfajta lenne[8], de más utat talált az érdeksérelem orvoslására. Egyik közzétett döntése (BH 2012.90.) értelmében a jogorvoslathoz (perorvoslathoz) való jogot a személyiség megnyilvánulásának tekintve adott lehetőséget a nem vagyoni kártérítésre. Tény ugyanakkor, hogy a nem vagyoni kártérítés - a gyakorlatban megítélt mértéke okán - inkább jelképes elégtételnek minősül, mintsem a "tényleges" kár megtérítésének.
Ez a cikk az alábbiakban azt a kérdést kívánja körbe járni, hogy a jogorvoslati jog minősíthető-e személyiségi jognak, és ez által kiterjeszthető-e rá a Ptk. személyiségi jogvédelmének hatóköre. A tárgyalt kérdésben hozott ítéletek indokolásának egyedisége abban is rejlik, hogy a jogorvoslathoz való jogot mint személyiségi jogot a polgári bíróság valójában a nemzetközi bíróság emberi jogi ítélkezése és az Alkotmánybíróság határozatainak alapulvételével tölti meg tartalommal. Ezekben az ügyekben ezért összemosódik a személyiségi jogként tételezett emberi jog és alapvető jog tartalma. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy adott jog teljesen más tartalmat nyer az eltérő jogági környezetben (nemzetközi jog, alkotmányjog, polgári jog), ezért - az alábbiakban részletesen bemutatottak szerint - e szempontot tekintjük kiindulópontnak.
A személyiség polgári jogi védelme úgy épül fel, hogy a régi Ptk. - összhangban a hatályos szabályozással - a személyiség kibontakoztatásával együtt járó jogokat általánosságban védelem alá helyezi (régi Ptk. 75. §, Ptk. 2:42. §). A törvény a személyiségi jogok közül ugyan a legtipikusabbakat nevesíti, de azzal, hogy a védelem az említett rendelkezéseken keresztül a kifejezetten nem szabályozott személyiségi jogokra is kiterjed. A polgári jogi védelem tárgya így az ember személyisége általában.
A személyiséget a Ptk. nem határozza meg normatív szinten, hanem azt az egyén külső megnyilvánulásain (pl. testi épség, egészség, személyes szabadság, jóhírnév) keresztül védi. A polgári jog számára ugyanis elegendő az a felismerés, hogy "a személyiség, bár létező valami, de nem a külső világ tárgya, hanem olyasmi, ami - az egyénen keresztül - csupán hat a külső világra, tehát aktivitás, amely azonban minden más aktivitástól különbözik, de a jog szempontjából közömbös, hogy milyen"[9]. Ez az "aktivitás" elsősorban az ember magatartásain, annak "eredményein" keresztül jelenik meg a külvilágban, és ez az, amely a személyiség megkülönböztető jellegét hordja magában. Önmagában a különbözőség az az értékminőség, amelyre a polgári jogi védelem valójában kiterjed, mert a különbözőség lehetőségével biztosítható a személyiség szabad kibontakoztatása.
Más megközelítésben a személyiség lényege, hogy "a maga alkotó szabadságával a társadalom szempontjából
- 1322/1323 -
értékes javakat - kultúrértékeket - tud létrehozni, melyekre a társadalomnak szüksége van"[10]. Ebből következően a személyiségi jog valódi hivatását Székely László abban látja, hogy biztosítsa a személyiséggé válás absztrakt lehetőségét és az ehhez szükséges valóságos és imaginárius tér külső határait, valamint garantálja az integritás, háborítatlanság, beavatkozásmentesség társadalmilag elfogadott mértékét.
Mindkét megközelítésben hangsúlyozottan jelenik meg az a követelmény, hogy a személyiségi jogok csak rendeltetésük szerint, célhoz kötötten illetik meg a jogalanyokat. Ez jut kifejezésre egyébként a törvényi szabályozásban is, amely a személyiség szabad érvényesítésének lehetőségét törvényi keretek között és mások jogaira tekintettel biztosítja.
A személyiség védelmének nem csupán polgári jogi eszközei vannak, mert "ezeket az alapvető viszonyokat nem egyedül hordozza, hanem a többi alapintézménnyel együtt (pl. alkotmányos alapjog...) s a velük való kapcsolata és hozzájuk mért súlya is állandóan változó"[11]. Egyes szerzők (pl. Zoltán Ödön, Jobbágyi Gábor) álláspontja szerint a nemzeti alkotmányokban az emberi jogok érvényesülését garantáló nemzetközi egyezményekben deklarált emberi jogok nyernek konkrét megfogalmazást, és ezek realizálását valósítja meg - más jogágak mellett - a polgári jog a személyiség védelmén keresztül. "Az emberi jogok lényegében az egész emberiség által elfogadott személyiségi jogok is."[12] Ennek hátterében pedig az a felismerés áll, hogy "[a]z emberi jogok valójában hosszú időn át kialakult és a kulturáltság, valamint a civilizáltság előrehaladásával egyre általánosabban helyeselt társadalmi, jogi és erkölcsi meggyőződések kifejezései."[13] Ebből pedig következik, hogy védelmük az állam elsődleges feladata, amely részben a polgári jogi szabályozáson keresztül valósul meg. Ezáltal a közjog és a magánjog merev határai felbomlottak. "A határok relativizálódása, a magánjog és a közjog közötti »ellentét« viszonylagossá válása, egyes közjogi mozgásformák elvándorlása a magánjog felé, ugyanakkor a civiljogi gondolkodás mind erőteljesebb munkálkodása az alkotmányjogban a klasszikus jogági struktúrák fellazulását eredményezte"[14].
A tárgyalt kérdés szempontjából a fentiek alapján azonban azt szükséges hangsúlyozni: nem minden - alkotmányi szinten is védett - emberi jog illeszthető a polgári jog személyiségvédelmének rendszerébe. Az Alapörvény a nemzetközi dokumentumokkal összhangban deklarálja az emberi jogokat (ld. Alaptörvény "Szabadság és felelősség" c. részét), de ez nem jelenti feltétlenül a polgári jogi védelmet is. Annak eldöntésekor ezért, hogy valamely alapvető jog (emberi jog) személyiségi jognak minősül-e annak van meghatározó jelentősége: a személyiség megvalósításának lehetőségét célozza-e. A személyiségi jogok valódi értelmét ugyanis "csak a polgári jogon - annak célján, társadalmi funkcióján - belül találhatjuk meg"[15].
A jogorvoslathoz való jog megjelenik az emberi jogok legfontosabb nemzetközi jogi dokumentumainak rendelkezéseiben [pl. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (1966) 2. cikke, Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény (Római Egyezmény, 1950)].
A Római Egyezmény azonban kifejezetten csak a büntetőügyekben teszi kötelezővé a jogorvoslati jogot[16]; és ebben a körben is csak az egyfokú jogorvoslatot követeli meg. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) értelmezésében tehát polgári ügyekben nem az Egyezményből fakadó követelmény a többfokú eljárás biztosítása. Magyarországon ez kizárólag az Alkotmány 57. § (5) bekezdéséből folyó kötelezettsége volt - és a hatályos Alaptörvény szerint jelenleg is kötelezettsége - a jogalkotónak.
A jogorvoslathoz való jog mint alkotmányos jog alapja a 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény "Szabadság és felelősség" című része XXVIII. cikkének (7) bekezdése: "Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti". Az Alkotmánybíróság értelmezésében - még az 1949. évi XX. törvény 57. § (5) bekezdésében foglalt, a hatályos szabályozással tartalmilag egyező rendelkezés értelmezésekor kifejtett meghatározás szerint - a jogorvoslathoz való jog az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez (magasabb fórumhoz) való fordulás lehetősége [5/1992. (I. 30.) AB határozat]. Vagyis, a jogorvoslathoz való jog - legtágabb értelemben - olyan jogvédelmi eszköz, amelynek révén bírósági vagy más hatósági eljárásban érintett személy az általa sérelmesnek tartott határozat megváltoztatását kérheti.
A jogorvoslathoz való jog tartalmát az Alkotmánybíróság több határozatában is értelmezte. Eszerint "[a] jogorvoslathoz való jog, mint alkotmányos alapjog immanens tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. Ugyanakkor az ilyen felülvizsgálatot nem biztosító jogorvoslat nem feltétlenül alkotmányellenes a nem érdemi, nem ügydöntő határozatok esetén" [5/1992. (I. 30.) AB határozat]. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogorvoslathoz való jog egyik fogalmi eleme tehát az, hogy az a bírósági vagy más hatósági eljárás érdemét érintő döntés (ügydöntő határozat) tekintetében biztosítsa a más szerv (szervezeti egység) részéről a döntés felülbírálatát, mégpedig úgy, hogy - szükség esetén - lehetőséget adjon a jogsérelem orvoslására, tehát a döntés megváltoztatására vagy hatályon kívül helyezésére [ld. 23/1998. (VI. 9.) AB határozat].
A jogorvoslat másik fogalmi eleme az érintettség: a döntés a jogorvoslattal élő jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslat igénybevételének azonban nem előfeltétele a tényleges sérelem igazolása, erre elég hivatkozni. Ebben az összefüggésben a jogorvoslathoz való joga a személynek azt a jogosultságát jelenti, hogy állítsa a döntés jogos érdeket vagy jogot sértő voltát. A "sérti" másrészt azt is jelenti, hogy a jogorvoslat szabályainak azt kell a fél szá-
- 1323/1324 -
mára lehetővé és a jogorvoslati fórumra nézve kötelezővé tenniük, hogy az orvoslási kérelmet a döntés jogszabályoknak meg nem felelő volta esetén teljesítsék. Az az orvoslási eszköz, amelynek nem feltétele az ilyen állítás, alkotmányjogi értelemben nem jogorvoslat [22/1995. (III. 31.) AB határozat].
A polgári peres eljárásban igénybe vehető jogorvoslat: a perorvoslat. Németh János meghatározása szerint e jogintézmény alatt azt "a bírósághoz intézett kérelmet kell érteni, amely a polgári peres eljárás során hozott, illetve azzal azonosnak minősülő, a törvénynek meg nem felelő vagy meg nem felelőnek vélt bírósági határozat ellen irányul, abból a célból, hogy az okozott jogsérelem egy újabb bírósági határozat által, közvetlenül a sérelmezett határozatra visszaható módon megszüntetésre kerüljön". E fogalom-meghatározásból következik, hogy például az igazolási kérelem nem minősül perorvoslatnak, mint ahogy a perben igénybe vehető kifogás intézménye sem.
A dolgozat témáját érintően szükséges még utalni arra, hogy a perorvoslatok között különbséget tehetünk - többek között - aszerint, hogy a perorvoslat jogerőre még nem emelkedett határozat, vagy jogerős határozat ellen vehető-e igénybe. A jogerő - lényegét tekintve - azt fejezi ki, hogy a döntés tovább már nem vitatható módon rendezi a felek jogviszonyát, és ez irányadó minden bíróságra, illetve más hatóságokra egyaránt. A jogerő lényegéből is fakad: "a bíróság határozata mindenkire kötelező" (Bszi. 6. §).[17]
A felülvizsgálat korlátaira vonatkozó rendelkezések (Pp. 271. §) alkotmányosságát az Alkotmánybíróság több határozatában is vizsgálta. Ennek során pedig többször kiemelte, hogy önmagában a felülvizsgálat korlátokhoz kötése nem vet fel alkotmányossági aggályokat, ha az - a jogbiztonság követelményeire figyelemmel - pontosan meghatározott, egyértelmű, precíz rendelkezésekben valósul meg. Ennek alkotmányjogi alapja pedig végső soron az, hogy a jogorvoslathoz való alkotmányos követelmény egyfokú jogorvoslatot jelent, ezért nem okozna alkotmányos problémát még az sem, ha a Pp. egyáltalán nem adna lehetőséget felülvizsgálati eljárás lefolytatására. Ha azonban - a jogalkotó döntése folytán - e perorvoslati eszköz biztosított, akkor az csak úgy valósítható meg, ha a szabályozás figyelembe veszi a jogállamiság lényeges alkotó elemét jelentő "formális jogbiztonság" követelményét. Az "anyagi igazság" és a "formális jogbiztonság" ellentétében ugyanis a jogbiztonságé az elsőbbség, amely a jogerő intézményében jut kifejeződésre [9/1992. (I. 30.) AB határozat; ld. még 22/1995. (III. 31.) AB határozat, 49/1998. (XI. 27.) AB határozat, 50/2003. (XI. 5.) AB határozat].
A régi Ptk. 75. § (Ptk. 2:42. §) rendelkezésében foglalt generálklauzulán keresztül a polgári jog a személyiségi jogokat általában védi. A szabályozás jellegéből következően nem csak a Ptk.-ban kifejezetten nevesített személyiségi jogok képezik a személyiség védelmének tárgyát, hanem a személyiségnek olyan megnyilvánulásai is, amelyek nem nevesített jogokban jutnak kifejeződésre. A generálklauzulán keresztül tehát a Ptk. - ahogy mondani szokták - "nyitott a jövő felé", és a bíró olyan életviszonyokat is a személyiség védelmének körébe tud illeszteni, amelyek az adott ügy adta keretek között a polgári jogi szabályozás céljához mérten indokoltak. Az a kérdés azonban, hogy mely életviszonyok, és abból fakadóan milyen személyiségi jogok állhatnak e védelem alatt, mindig összetett vizsgálódást igényel. Nem lehet figyelmen kívül hagyni - a fentiekben hivatkozottaknak megfelelően - a személyiség védelmének polgári jogi kötöttségét. Azt pedig, hogy mely életviszonyok nyerhetnek polgári jogilag értékelést, az adott társadalmi környezet és jogi gondolkodás határozza meg. A Legfelsőbb Bíróságnak egy elvi határozatában kifejtett értelmezése szerint a polgári jog által biztosított személyiségvédelem körében az ember személyiségét alkotó lényegi tulajdonságok és ismérvek összessége jelenti az emberi méltóságot és (külön nevesített személyiségi jog hiányában) a személyiséget ebben a vonatkozásában ért támadás ad csak alapot az emberi méltóság sérelme miatti személyiségi jogvédelemre (EBH 2007.1598.).
A bírói gyakorlatban e szempontok alapján nyert elismerést például az emlékekhez, és azok ápolásához való jog. Az adott ügyben a felperes az alperes üzletében megrendelte esküvőjéről digitális fényképezőgéppel készített képeinek archiválását. Az archiválás során azonban a képek elvesztek. Az ügyben eljárt ítélőtábla álláspontja szerint a házasságkötés eseményeit megörökítő pótolhatatlan képek végérvényes elvesztése jelentős tárgyi súlyú személyiségi jogsértés (BDT 2008.1899.). Az eljárt ítélőtábla indokolásában rámutatott arra is, hogy e jog a Római Egyezménynek a magán és családi élet tiszteletben tartásához való joga szerint is védelem alatt áll, ezért erre figyelemmel is megalapozott a személyiségi jogként való elismerés.
A bírói gyakorlat ugyanakkor nem ismerte el személyiségi jogként a tulajdonhoz való jogot. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis abból indult ki, hogy a tulajdonhoz való jog vagyoni jog, és e jellege folytán nem tartozik a személyiségi jogok körébe. "Nem véletlen, hogy a tulajdonhoz való jogot a régi Ptk. sem említi a személyhez fűződő jogok körében, hanem külön tárgyalja és védelmére külön jogintézményeket biztosít" (BH 1996.358.).[18]
Úgy gondoljuk - a Legfelsőbb Bíróság idézett érvelésével ellentétben -, hogy a tulajdonjog nem vitásan vagyoni jog, azonban vannak a személyiséget érintő kihatásai. Ebből vezethető le, hogy személyiségi jogsértést megalapozhat szomszédjogi tényállást is az által például, hogy egy építkezés következtében a szomszéd ingatlanának intimitása csökken. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a kifejezetten védett magánlakás háborítatlansága [Ptk. 2:43. § b) pont] is végső soron a tulajdonjog sérthetetlenségéből fakad. A hivatkozott döntés azonban azt jól szemlélteti, hogy önmagában az a tény, hogy egy alanyi jogot nemzetközi egyezmények és az Alaptörvény is véd, még nem jelent személyiségi jogvédelmet, mert - miként azt a Legfelsőbb Bíróság kifejtette - a jog védelmét külön e célra létrehozott jogintézmények biztosíthatják.[19]
- 1324/1325 -
E megközelítésnek megfelelően fejtette ki a Pécsi Ítélőtábla egyik közzétett eseti döntésében, hogy "az egészséges környezethez való jog az Alkotmányban meghatározott alkotmányos alapjog, amely azonban nem feltétlenül személyhez fűződő polgári alanyi jog. Ezen alkotmányos alapjog sajátosságai folytán mindazokat a feladatokat, amelyeket másutt alanyi jogok védelmével teljesít az állam, ebben a körben törvényi és szervezeti garanciák útján látja el". Ítéletének indokolásában az ítélőtábla abból indult ki, hogy "a személyhez fűződő jogok a személyiség elsőrendű megnyilvánulásához, az egyénhez, individuumhoz kapcsolódnak, az ember személyiségének a kiteljesedését biztosítják, az ember méltóságának a kifejeződései. Az egészséges környezethez való jog ezzel szemben sajátos alkotmányos alapjog, amelynek az objektív, intézményvédelmi oldala túlnyomó és meghatározó". Hozzátette mindehhez az ítélőtábla, hogy a környezethez való jog sajátossága valójában abban áll: annak alanya nem az egyén, hanem az emberiség, amely azonban nem polgári jogi jogalany (Pécsi Ítélőtábla, Pf.I.20.038/2011/8. számú ítélet).
A bírói gyakorlatban többször felmerült a tisztességes eljáráshoz fűződő jog személyiségi jogi megítélésének kérdése. E folyamat jogpolitikai hátterében az a társadalmi igény áll, amely szerint a polgári peres eljárás alapelvei nem csupán a felektől, hanem más perbeli személyektől is elvárják, hogy tartózkodjanak a peres eljárás tisztességtelen akadályozásától. A Pp. ezért a bírósággal szemben is követelményként írja elő - más rendelkezések mellett -, hogy gondoskodjon a per ésszerű időn belüli befejezéséről [Pp. 2. § (2) bekezdés]. A jogalkotó e rendelkezéssel kívánta biztosítani az összhangot a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 9. §-ában foglaltakkal, amely rögzítette, hogy "[m]indenkinek joga van ahhoz, hogy bírói útra tartozó ügyét független és pártatlan bíróság tisztességes eljárás során és ésszerű határidőn belül bírálja el". Továbbá, ily módon kívánt eleget tenni annak az alkotmányos elvárásnak is, amely az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében jelent meg. A Pp. módosítása során a jogalkotó egyértelművé kívánta tenni azokat a rendező elveket (pl. a perhatékonyság érvényre juttatását, a peres felek perbeli esélyegyenlőségének elősegítését és ezeknek a Római Egyezménnyel összhangban történő garantálását), amelyek a Pp. egyes tételes előírásaiban válnak konkrét eljárási szabályokká. "Az ezzel összefüggő jogalkotói cél az, hogy a perrendtartás elvei összhangba kerüljenek a nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettségeinkkel" (1999. évi CX. törvény miniszteri indokolása). Ennek ellenére előfordulnak olyan esetek, amikor az eljárási szabályok mégsem tudják betölteni céljukat és sérül a felek tisztességes eljáráshoz való joga. A Legfelsőbb Bíróság egyik döntésében a kérdéssel kapcsolatban azt az álláspontot fejtette ki, hogy a Római Egyezmény 6. cikke "határozza meg alapvető emberi jogként általában a bíróságok előtt a tisztességes eljáráshoz és az ügy ésszerű időn belül való elbírálásához való jogot. E jog védelmét a régi Ptk. 75. § (1) bekezdésének rendelkezése a személyhez fűződő jogok általános védelmén keresztül biztosítja" (Legfelsőbb Bíróság, Pfv.IV.20.438/2010/5. számú ítélet). Egy másik ügyben - az előbbi értelmezést árnyalva - a Fővárosi Ítélőtábla azt hangsúlyozta, hogy a tisztességes eljáráshoz fűződő jog nem személyhez fűződő jog, hanem ún. eljárási alapjog. Részben azért, mert a jogok kötelezettje az állam, amely az egyes szervei (bíróságok, közigazgatási szervek) útján köteles biztosítani az e jog részét képező alapelvek és garanciák érvényesülését. Elismerte ugyanakkor az ítélőtábla, hogy "[m]indez természetesen nem jelenti azt, hogy a tisztességes eljáráshoz való és a személyhez fűződő jogok mint az alapjogok egy-egy csoportja között nincs, illetve nem lehet kapcsolat. A tisztességes eljáráshoz való jog megsértése jelentheti egyben valamely személyhez fűződő jog megsértését (pl. az egyenlő bánásmód követelményének, vagy az emberi méltóságnak a megsértését)" (Fővárosi Ítélőtábla, 17.Pf.20.484/2013/6. számú végzés). Álláspontunk szerint az ítélőtábla érvelése felel meg inkább a polgári jogi szabályozás céljának. Önmagában ugyanis az a tény, hogy a tisztességes eljáráshoz fűződő jog a Római Egyezményben deklarált emberi jog, nem jelenthet feltétlenül személyiségi jogi védelmet. Ahhoz ugyanis - a fentiekben is kifejtetteknek megfelelően - a polgári jog által megkívánt szempontrendszerek vizsgálata is szükséges, és csak a magánjogi szabályozás céljához és eszközeihez mérten lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy az adott jog személyiségi jog-e is egyben.
A Legfelsőbb Bíróság többször vizsgálta, hogy a jogorvoslati kérelem előterjesztésének elmulasztása megalapozhat-e személyiségi jogsértést. Egy közzétett eseti döntésének a tényállása szerint az alperes az ügyvédi tevékenység ellátására vonatkozó megbízási szerződést hibásan teljesítette, azaz megszegte a megbízási szerződést, mert elkésetten terjesztette elő egy másik ügyben a felperes felülvizsgálati kérelmét. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a szerződésszegés nem a felperes személyére vonatkozóan, a felperes személyiségi jogait a régi Ptk. 75-83. §-ait sértő módon következett be, mert a mulasztás a felperes személyének értékminőségét nem érintette. A Legfelsőbb Bíróság fontosnak tartotta kiemelni, és ez alapján úgy tűnik, hogy döntése is ezen alapul: az Alkotmány a felülvizsgálatról mint rendkívüli jogorvoslati lehetőségről alapjogként nem rendelkezik (BH 2000.440.)[20]. Ez alapján pedig nyitva maradt az a kérdés, hogy vajon a rendes perorvoslat esetén megalapozottnak tartotta-e volna a személyiségi jogsértést.
A Fővárosi Ítélőtábla már e kérdésre is kiterjedően vizsgálta egy eseti döntésében, hogy a jogorvoslathoz fűződő jog személyiségi jogként értelmezhető-e. Indokolásában abból indult ki, hogy a személyhez fűződő jogok mint abszolút szerkezetű jogok minden embert mint jogképes jogalanyt korlátozás nélkül megilletnek, "alapvetően az emberi személyiség egyszeri és megismételhetetlen volta, mint alapvető érték miatt". Ettől különböznek azok a jogok, amelyek egy adott jogviszonyban a feleket megillető jogok védelmére hivatottak, meghatározott eljárási keretek között. "Ebből következően a fellebbezéshez való jogosultság nem tekinthető kizárólagosan egy abszolút szerkezetű jogviszonynak, mivel egyrészről jogorvoslati jogosultsággal kizárólag az rendelkezhet, aki valamely eljárásban részt vesz, másrészt csak akkor rendelkezik
- 1325/1326 -
ezzel a jogosultsággal, hogy ha jogszabály ezt számára lehetővé teszi." Az ítélőtábla szerint ez egy olyan többszörös korlátozás, amely kizárja a jogorvoslati jogosultság általános személyiségi jogként való értelmezését (Fővárosi Ítélőtábla, 2.Pf.21.128/2012/7. számú ítélet).
A Legfelsőbb Bíróság - egy nemrég közzétett eseti döntésében - a fentiekben kifejtett értelmezéssel ellentétben mégis arra az álláspontra helyezkedett: a jogorvoslattól való megfosztás - akár rendes, akár rendkívüli jogorvoslatról van szó - személyhez fűződő jogot sért, és alapja lehet a nem vagyoni kártérítésnek (BH 2012.90.). A Legfelsőbb Bíróság tehát elismerte a jogorvoslathoz való jogot mint személyiségi jogot, és még aszerint sem tett különbséget, hogy rendes vagy rendkívüli jogorvoslatról van-e szó. Álláspontja szerint abból kell kiindulni: az Alkotmány 57. § (5) bekezdéséből következően a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. Ez a lehetőség az egyes jogorvoslati - az adott esetben a felülvizsgálati - eljárás szabályaiban konkretizálódott. Az adott ügyben megállapította, hogy a felperesnek lett volna joga rendkívüli perorvoslatra, de annak gyakorlásától az alperes hibája fosztotta meg. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott, hogy a jogorvoslathoz való jog mint személyhez fűződő jog esetében a felelősség alapja ennek a jognak a megsértése, és ezzel hátrány okozása.
A Legfelsőbb Bíróság fentiekben hivatkozott döntésében elismerte a jogorvoslathoz való jogot mint személyiségi jogot. Abból kiindulva, hogy az egyén személyiségéhez hozzátartozónak tekinthetjük az olyan érdekérvényesítési lehetőségeket is, amelyek célja a személyiség védelme a bíróságok vagy más hatóság előtt, a döntés helyeselhető. Kérdésként inkább az merülhet fel, hogy a jogorvoslati jog tartalmának értelmezésekor figyelemmel kell-e lenni az Alkotmánybíróság korábbi értelmezésére, és ebből következően kiterjeszthető-e a személyiség polgári jogi védelme a rendkívüli perorvoslathoz való jogra is.
A hivatkozott határozat (BH 2012.90.) kapcsán nem vitatható tény, hogy a Legfelsőbb Bíróság e döntésével valójában azt tette hangsúlyossá: a személyiségi jogsértés nem lehet alapja más jogterületre tartozó jogvita eldöntésének és véleményezésének, továbbá nem szolgálhat általános jogorvoslati lehetőségként. Ez az oka annak, hogy a "károsult" igényérvényesítése a kártérítés általános szabályai alapján nem vezethet eredményre, hiszen ez a szemlélet alapozza meg, hogy kizárt a kár tényének vizsgálata. A kártérítési per ugyanis nem lehet a korábbi perben hozott döntés újabb jogorvoslati eljárása.
A bírói gyakorlat ugyanakkor teret engedve a méltánytalan érdeksérelem reparálása (kompenzálása) lehetőségének, elismerte a jogorvoslati jogot mint személyiségi jogot, és erre alapítva nem vagyoni kártérítést ítélt meg. A hivatkozott bírósági határozat jelentősége emellett abban is áll, hogy rávilágít: ha a jogalkotó egy adott ügytípusban lehetőséget ad a rendkívüli perorvoslatra, akkor a fél számára a jogorvoslathoz való jog a fellebbezésen túl a rendkívüli perorvoslatra is kiterjed. Annak más hibájából történő meghiúsulása ugyanolyan jogsérelemmel jár, mint a rendes perorvoslattól való megfosztás, ezért ez szintén személyhez fűződő jogot sért.
Ez a kétségkívül helyeselhető irányba történő elmozdulás azonban magában hordozza azt az ellentmondást, hogy a polgári bíróság a személyiségi jogot valójában az Alkotmányra (Alaptörvényre) hivatkozva alapozza meg. Ez pedig szükségképpen felveti az Alkotmánybíróság gyakorlata figyelembevételének szükségét. Az Alkotmánybíróság fentiekben is hivatkozott határozatai alapján azonban úgy tűnik, hogy a felülvizsgálat elmulasztása nem adhat(na) alapot személyiségi jogsértés megállapítására, mert a rendkívüli perorvoslat nem tekinthető az Alkotmányból (Alaptörvényből) fakadó alapvető jognak. Ezt az ellentmondást az a gyakorlat látszik feloldani, amely a személyiségi jogot önállóan - az ilyen ügyekben jellemzően hivatkozott Római Egyezményre, továbbá az Alaptörvényre tekintet nélkül - tölti meg tartalommal. A polgári bíróság így e jogok tartalmát kizárólag a személyiség kibontakoztatásának polgári jogi összefüggéseiben értékelné.■
JEGYZETEK
[2] Ebben a cikkben perorvoslat alatt a polgári perben előterjeszthető jogorvoslatot értjük. Ahol a perorvoslati esély elvesztésének polgári jogi összefüggéseit elemezzük, ott perorvoslaton a fellebbezést és a felülvizsgálatot értjük.
[3] Ez utóbbi körben jellemzően előforduló eset, hogy a fellebbezés nem tartalmaz határozott kérelmet [Ptk. 235. § (1) bek.], vagy olyan személy nyújtja be, aki nem élhet fellebbezéssel (Pp. 233. §) vagy olyan határozat ellen irányul, amely ellen nincs helye fellebbezésnek (Pp. 233. §), továbbá, hogy a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 271. §-ában foglalt kizáró okok ellenére terjesztik elő.
[4] Annak ellenére, hogy a cikkben a perorvoslat esélye elvesztésének jogkövetkezményeit elemezzük, valójában a perorvoslati esély elvesztésén keresztül a pernyertesség esélyének elvesztése az a jogsérelem, amely felveti a polgári jogi igényérvényesítés szükségét. Ennek az ellentmondásnak a részletesebb elemzése nélkül csak utalunk arra, hogy a jogértelmezési problémát az okozza, hogy ez a fajta igényérvényesítés nehezen illeszthető a régi Ptk. deliktuális felelősségi rendszerébe, és a jogsérelmet a polgári bíróságok a személyiségi jog szabályaival reparálják ("kompenzálják"). (Ld. még erről e címben alább.)
[5] Ennek megfelelően a fél által az ún. árnyékperben követelt összeg a kártérítési perben vagyoni kárként nem érvényesíthető.
[6] Eszerint "[a] bíróság határozata mindenkire kötelező, ideértve azt is, ha a bíróság valamely ügyben hatáskörét vagy ennek hiányát állapítja meg".
[7] A kialakult, egységesnek tekinthető bírói gyakorlat ellenére a Kúria a közelmúltban - a tényállás speciális voltára hivatkozással - ettől eltérő döntést hozott. Az adott esetben ugyanazon másodfokú tanács előtt ugyanolyan tényállású ügyek voltak folyamatban, azonban az ügyvéd hibájából, a fellebbezési határidő elmulasztása miatt nem kerülhetett sor az egyik ügy másodfokú érdemi elbírálására. A Kúria ebben az esetben megállapította, hogy az alperes (ügyvéd) mulasztása vezetett a felperes jogerős pervesztességéhez és megítélte az érdemben elbírált ügyekben megítélt összegnek megfelelő kártérítési összeget. (Kúria, Pfv.V.21.194/2012/7. számú határozat)
[8] Ennek oka részben az, hogy ezekben az esetekben a kár mértéke valójában az esély bekövetkezésének valószínűségéhez igazodik. Vagyis vizsgálni kell azt, hogy a perorvoslati kérelem eredményre vezetett-e volna. A bíróságok azonban fogalmilag kizártnak tartják a perorvoslati kérelem "elbírálásának" lehetőségét a kártérítési perben, ezért a kár mértékét sem lehet megállapítani.
[9] Balás P. Elemér: Személyiségi jog, In: Szladits Károly (főszerk.): A Magyar Magánjog, Személyi jog. Grill, Budapest 1941. 636.
[10] Balás P. Elemér: Személyiségi jog, In Szladits Károly (főszerk.): A Magyar Magánjog, Személyi jog Grill, Budapest 1941. 636.
[11] Székely László: A személyi jog vázlata, Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2001. 94.
[12] Jobbágyi Gábor: Személyi és családi jog, Szent István Társulat, Budapest 2000. 57.
[13] Zoltán Ödön: Az emberi méltóságról In Magyar Jog 1996/9. 537.
[14] Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része, Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2002. 26.
[15] Székely László: A személyi jog vázlata, Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2001. 102.
[16] Hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikk (1) bek.
[17] Rendes perorvoslattal a jogerőre még nem emelkedett határozat támadható. Polgári perben ilyen a fellebbezés (Pp. 233. §), csatlakozó fellebbezés (Pp. 245. §) és az ellentmondás (Pp. 146. §). Rendkívüli perorvoslat a perújítás (Pp. 260. §) és a felülvizsgálat (Pp. 270. §), csatlakozó felülvizsgálat (Pp. 274. §), amely tehát - az eljárási törvényekben megszabott keretek között - a jogerős határozatok ellen vehető igénybe.
[18] Ezt az álláspontját erősítette meg a Kúria a Pfv.IV.20.567/2012/5. számú ítéletében is.
[19] A kérdés kapcsán - részletesebb kifejtés nélkül - csak utalunk arra, hogy az eljárás elhúzódása miatti kártérítés bírói gyakorlatában éppen az elmondottak figyelmen kívül hagyása eredményez ellentmondásokat. A jogalkotó kifejezetten megteremtette e jogvédelem eszközét a Pp. 2. § (3) bekezdésével, azonban az eljárás elhúzódása miatti igény ma már személyiségi jogi perben is érvényesíthetővé vált.
[20] Ezzel összhangban döntött a Fővárosi Ítélőtábla is a 6.Pf.20049/2012/8. számú határozatában.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Bodonovich Klára titkár, Kúria Dr. Villám Krisztián titkár, Kúria
Visszaugrás
