A római jog oktatásának szempontjai közé szoktuk sorolni azon érvet, amely szerint a római jog nem csupán a római birodalom korában volt jóformán egész Európa területén hatályos jog, hanem mutatis mutandis a középkortól egészen a XIX. századig, amikor pedig az országonként különböző nemzeti jogrendszerek törvénykönyvbe foglalásának folyamata a római jogot nem eltörölte, hanem egyfelől dogmatikai rendszerében, másfelől mint jogászi gondolkodásmódot és mint terminológiájának lingua francáját integrálta.[1] E szellemben született Hamza Gábor akadémikus professzor "Wege der Entwicklung des Privatrechts in Europa" című, Passauban napvilágot látott monográfiája is, hiszen az ismét nemzetközivé váló jogászképzésnek integráns részét alkotja a római jog, ami hosszabb távon a jogharmonizáció hatékony előmozdítója lehet.[2] Azon módszer, amelyet monográfiájában szerző kialakított sajátos, komplexitásra törekvő ötvözete a nemzetközi szakirodalom által kialakított közelítésmódoknak, vagyis a magánjog külső történetének vázolása mellett figyelmet szentel számos intézménytörténeti kérdésnek, ami alapvetően jogdogmatikai mechanizmusokra irányítja rá a figyelmet, ezen kívül pedig nem mulasztja el az igen beható tudománytörténeti elemzést sem.
A római jog tankönyvirodalmát tekintve olyan nagy és fényes múltra tekinthet vissza, mint igen kevés diszciplina; a Kr.u. II. század derekán Gaius[3] alakította ki a római jog mai tananyagának alapvető felépítését és rendszerét Institutiones című tankönyvében, amit majd az 533-ban Iustinianus császár megbízására Tribonianus, Dorotheus és Theodorus által összeállított Institutiones seu Elementa című tankönyv emelt némi módosítással törvényerőre. A iustinianusi kodifikációtól kezdve különböztethető meg az ún. institúció- és a pandekta-rendszer. Gaius tankönyve három fő részre oszlott: personae, res és actiones, az első rész tárgyalta a mai személyi és családi jogot, a második rész tartalmazta a mai dologi, kötelmi és öröklési jogot - ezen belül a hármas tagolás már itt is némiképp érzékelhető volt -, a harmadik rész pedig az eljárásjogot ölelte fel, a iustinianusi Institutiones további rendszertani finomítások mellett a gaiusi alapokon állott. A manapság a római jog oktatásában használt institúció-rendszer a középkori és az újkori jogtudományban jegecesedett ki: didaktikai okokból az eljárásjog az anyagi jog előtt kerül tárgyalásra, az anyagi jog pedig személyi és családi, dologi, kötelmi valamint öröklési jogra oszlik - a modern institúció-rendszerben az öröklési és a kötelmi jog sorrendje felcserélődött a gaiusi és a iustinianusi tankönyvköz képest. A pandekta-rendszer a iustinianusi Digesta rendszerét és követve elsőként a ius privatum általános részét tárgyalja a személyi joggal együtt, ezt követi a dologi, a kötelmi, a családi és az öröklési jog, amit ezt először Heise művében láthatjuk.[4] A modern pandekta-rendszert követi jórészt az 1900-ban hatályba lépett német Bürgerliches Gesetzbuch,[5] a iustinianusi institúció-rendszer alapjain áll az 1804-ből származó francia Code civil,[6] az 1811-es osztrák Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch[7] és az 1907-ben elfogadott és 1912-ben hatályba lépett svájci Zivilgesetzbuch[8] pedig közelebb áll a modern institúció rendszerhez.
Az alábbiakban érdemesnek látszik áttekinteni, hogy azon alapelvek, amelyeknek gyökereit már a arómai jogban is megtalálhatjuk, hogyan alakultak az újkor nagyobb európai kodifikációban. Egy meghatározott normaösszesség rendszerré kovácsolásához rendező pillérekre van szükség. Olyan vezérmotívumokra, amelyekre az egyes speciális rendelkezések gyöngyszemként felfűzhetők, amelyek tehát irányító eszmékként áthatják valamennyi részletszabályt. Felsejlenek mind a jogalkotói fordulatok mögött, mind pedig a bírói döntések hátterében. A jog és alrendszerei alapelveket igényelnek és feltételeznek. Polgári jogunk újabbkori történetének valamennyi korszakában - különböző okokból - hangsúlyos szerephez jutottak az alapelvek.[9]
Az ún. általános rész volt a pandektajog legsajátosabb és legtipikusabb intézménye, melyet tisztán jogászi, jogdogmatikai eszközökkel dolgoztak ki. Abból a feltevésből indultak ki, hogy a jogtudomány tényleges rendszere az általános és a különös rész megkülönböztetésén alapul, ahol az általános rész a különös fogalmak közös jegyeiből képzett fogalmakból áll. Ezek rendszerint nem közvetlen magatartási szabályok, hanem olyan általános elvek, fogalmak és tényezők, amelyek a különös rész minden szabályára egyaránt vonatkoznak (például a jogügylet fogalma). Általában ezért is teszik e szabályokat a kódexek elejére, mert így nem kell minden résznél megismételni. Az általános rész intézményét a természetjogászok - különösen Pufendorf - alakították ki. A legtökéletesebb formáját Savigny műveiben nyerte el. Az osztrák polgári törvénykönyv harmadik része "A személyi és dologi jogok közös határozmányai" címmel volt a mai értelemben vett általános rész első megjelenése. Klasszikus formája a német polgári törvénykönyvben található, alkalmazása főként a német jogterületen terjedt el. Magyarországon 1848 után vált elismertté, Hoffmann Pál törvényjavaslatot is készített (1871) erre vonatkozóan. Az 1900-as javaslatban Szászy-Schwarz Gusztáv javaslatával ellentmondásos helyzet alakult ki. Hiszen az általános szabályok egy része a kötelmi jogi rész elejére került. Az általános rész feladata, hogy bevezessen a jogág elméleti alapjaiba, melynek ismerete a magánjogi gondolkodásra meghatározó hatást gyakorol. Megismertet tehát a jogi kultúrával és a magánjog jogforrásaival. A magánjog általános alapelveinek bemutatásával (ésszerűség, igazságosság, jogbiztonság) segítséget nyújt a jogalkalmazónak az egyes konkrét jogszabályok értelmezésénél. A magyar magánjogban a meghatározó szokásjogi szabályozás miatt különös jelentőségre tett szert az esetleges joghézagok feloldásánál, a bírói jogalkalmazói jog alakulásánál.[10]
A Code Civil a francia jogban rendszert alkotott. A kódex semmilyen komoly hézagot nem hagyott maga után, a bányajog volt az egyetlen terület, amelynek egy szakaszos szabályozása elégtelennek bizonyult, és így 1810-ben speciális rendezést igényelt. A Code Civil a francia jogfejlődésben jogágilag tagolt kódexek sorozatát hozta magával. Az 1806. évi polgári eljárásjogi kódex, az 1807. évi kereskedelmi kódex, az 1811. évi büntetőjogi kódex alkotják a francia jog alapkodifikációját. A természetjognak szabad szellemét, részben szerkezetét köszönheti. Általános részt azonban nem tartalmaz. Fontosabb alapelvei: a jogegység, a jogegyenlőség, a személyes szabadság, a tulajdon- és a szerződési szabadság, valamint a házasság és a család szekularizációja. Az egykori harmadik rend törekvéseit fejezte ki; gondosan megőrzött hagyományos jogokat is, ami mintegy válasz a forradalmi túlzásokra.[11]
Az osztrák ABGB-t utólag az összehasonlító jogi elemzések vegyesen értékelik. Minőségét általában a két "kortárs" kódexre, az 1794. évi porosz ALR-re és az 1804. évi Code Civilre vetítetten vizsgálják. Általában az a következtetés körvonalazódik, hogy az osztrák ABGB kodifikációs színvonala a porosz ALR-ét meghaladja,[12] a francia Code Civil-ét viszont nem éri el. Pozitívumként emelik ki gyakran az ABGB természetjogi, észjogi megoldásait. Feltűnően sokat hivatkoznak 7. §-ára, amelyet nagyon előrelátónak tartanak azon megoldásaira tekintettel, hogy a bírónak szabad teret ad arra vonatkozóan, hogy az elvek és a természetjog alkalmazásával töltse ki a joghézagot tehát végső soron "natürliche Rechtsgrundsätze" tanításait vegye figyelembe. Az osztrák ABGB-nek a külföldi jogok fejlődésére gyakorolt hatása meg sem közelíti a francia Code civil-ét. Ez érthető, hiszen nem Napóleon világuralmi ambíciói álltak mögötte. Az osztrák ABGB hatása jóformán csak a hajdani Osztrák-Magyar Monarchia területére korlátozódott. Magyarországon 1853 és 1861 között hatályban volt, Erdélyben még tovább.[13] Románia, Csehszlovákia, Lengyelország és Jugoszlávia egyes területein csak a II. világháború utáni jogalkotások helyezték hatályon kívül az osztrák ABGB-t.[14] Észak-Olaszországban a Risorgimentóig, Lichtensteinben pedig az I. világháború végéig volt hatályban az osztrák magánjog. Lichtenstein azóta svájci orientációt mutat.[15]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
