A különböző jogértelmezési tanokban nagy eltérések találhatók a jogi szöveg nyelvtani értelmezésének súlyát illetően, és abban, hogy a nyelvtani szabályok szerinti értelmezésen túl mikor léphetnek be az értelmezésbe a jogdogmatikai szempontok, a felsőbírósági precedensjog alapján való értelmezés, illetve az alkotmányos alapjogok szerinti értelmezés. Antonin Scalia - az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának bírájának - textualista jogfelfogásából tizenkilenc jogértelmezési kánon elemzése segíthet annak megválaszolásában, hogy meddig tarthat az esetet eldöntő bíró értelmezési munkájában a jogi rendelkezés szövege szerinti értelmezés, és mikor léphetnek be ezek módosítására a további jogértelmezési kánonok.
Az írott jog korszakában, a nyugati jogfejlődés elmúlt kétszáz évében a jogi szabályok papírra vetett szövegének értelme minden jogász számára kiindulópont az adott ország jogának egyes esetekre szabott értelmének feltárásánál, és az esetre az ítélet stb. meghozatalánál. Annak terjedelme azonban, ahogyan ez a szöveg meghatározó az eset jogi eldöntésében, nagy eltéréseket mutat az írott jogszabályt az esetre alkalmazó jogász jogfelfogásának függvényében.[1] Az absztrakt jogszabályi szöveg ugyanis csak a fontosabb tényeket emeli be a szabályozásba, és az esetek mindig ezer és ezer részlettel együtt jelennek meg a jogalkalmazó jogász előtt, és attól függően, hogy milyen súlyt helyez ezekre a részletekre - illetve ezek némelyikével együtt szemléli-e az adott jogszabálynak megfelelő tényeket -, más és más értelmet adhat azoknak, és akár más jogszabályi rendelkezések alá is átvihet az egyes eset megítélését. Ugyanígy, ha egy átfogó jogelvet, vagy egy jogdogmatikai kategóriát odavon a tények megítéléséhez, és azok fényében nézi meg a jogszabály iránymutatását, akkor ismét más irányokba viheti el az eset megítélését Hasonlóképpen, amennyiben az esetekre vonatkozó korábbi felsőbírósági ítéletekkel együtt nézi az alapul fekvő jogszabályi szöveg értemét, akkor is esetleg más értelmet adhat a szövegnek, mintha csak magában venné azt szemügyre. Lezárásként csak említeni lehet azt a további lehetőséget, ha alkotmányos alapjogokat von be az eset megítélésébe a jogalkalmazó, és a vonatkozó jogszabályi rendelkezés szövegének értelmét ezek fényében igyekszik megtalálni. A felmerülő kérdés tehát az, hogy a jog szövegrétegének elsőrendű fontossága mellett milyen fokig kell a jogeset eldöntéséhez ezt meghatározónak tekinteni, és mikor lehet már áttérni - a szövegen túllépve - a jog többi rétegének meghatározó erejére, és bevonni a jogi döntés meghozatalába a jogelvek, a jogdogmatikai kategóriák összefüggéseit, ugyanígy az esetre vonatkozó korábbi konkretizáló felsőbírósági joggyakorlatot és az alkotmányos alapjogok iránymutatásait? Saját korábbi munkáimban elsősorban a jog különböző rétegeinek lehetséges hatásait elemeztem a jogértelmezésben, és azt igyekeztem felmutatni, hogy az egyes európai, illetve észak-amerikai országokban az egyes jogrétegeknek milyen szerepet ad az ott domináns jogfelfogás a jogértelmezésben, de a szövegréteg elsőbbségének jelzése mellett a pontosabb terjedelmet nem elemeztem.[2] A jog textualista felfogásának talán legfontosabb mai képviselője, az amerikai szövetségi legfelsőbb bíró, Antonin Scalia egy új könyvet jelentetett meg "Reading Law. The Interpetation of Legal Texts" címmel (Thomson and West 2012), és ez lehetőséget ad arra, hogy közelebbről is elemezni lehessen a jog egyes rétegei között a jog szövegrétegének jogértelmezésben játszott szerepét.[3]
- 128/129 -
Az értelmezési dilemmák jelzésére abból lehet kiindulni, hogy az egyes esetre vonatkozó jogszabály szövegének nyilvánvaló értelme kötelező a jogalkalmazó számára, és ezzel szembenállóan dönteni törvénysértést, jogsértést jelent. Ilyen döntés meghozatalánál nem lehet azzal érvelni, hogy a jogalkalmazó jogosult értelmezni a vonatkozó jogszabályi rendelkezést, és ő egyszerűen csak így értelmezte azt. Dilemmaként merül azonban fel, hogy mikor lehet, és mikor kell értelmezni az esetek eldöntésénél a jogalkalmazónak a jogi (vagy tágabban: az alkotmányi) rendelkezést. Csak akkor merül-e fel a jogértelmezés (és így esetleg a vonatkozó jogi szöveg értelmétől való eltérés) lehetősége, ha az nyitottságot, esetleg homályosságot tartalmaz, vagy már akkor is lehetőség nyílik a szöveg mellett más normatív támpontok bevonására a jogértelmezésbe, ha az eset eldöntése szempontjából nincs ugyan semmilyen nyitottság vagy homályosság a szövegben, ám a bevont normatíva (jogelv, alapjog, jogdogmatikai támpont, felsőbírósági konkretizáló gyakorlat) által adott iránymutatás nem áll szemben a jogi rendelkezés szövegéből eredő norma nyilvánvaló értelmével, hanem azt pusztán módosítja. (Ám az így meghozott konkrét ítélet, jogi döntés esetleg polárisán szemben áll azzal, mintha csak pusztán a jogi rendelkezés szövege alapján hozták volna meg ítéletet!) E dilemmában való döntésnél már nem kell, hogy egyet értsen a modern írott jog korszakában az összes jogász, és csak a szöveghűség magasabb fokához ragaszkodó fogja azt válaszolni, hogy jogot értelmezni csak akkor lehetséges, amikor az esetre vonatkozó jogi rendelkezés szövegében homályosság és az iránymutatás nyitottsága bukkan fel, és e nélkül nincs lehetősége a bírónak további normatíva után keresgélni, és a szöveget azzal bővítve meghozni az ítéletet. Ezzel szemben a szövegrétegtől könnyen elszakadó jogász úgy válaszol, hogy addig a mértékig, amíg a szöveg nyilvánvaló értelmében nem jön létre ellentmondás, szabadon be lehet vonni szövegen túli normatív támpontokat is az ítélet kialakításába. Scalia érve az előbbi álláspontra az, hogy a modern jogrendszer alapja a demokrácia, és a mindenkor sok-sok millió állampolgár által megválasztott demokratikus törvényhozási többség, és a bíró a törvények szövegéhez kötöttséggel csak a demokrácia alá vetettségüket ismerik el.[4] A textualizmusnak a jogi szöveg minél nagyobb terjedelmű meghatározottsága melletti hitvallása - és a bírónak az ilyen terjedelemben meghatározó erejű törvényszöveghez kötése - megítélése szerint egyszerűen azon alapul, hogy ez a demokrácia parancsa, és a törvényhozói illetve a bírói hatalom közötti hatalommegosztás, valamint a bírák függetlenségének az a formulája, hogy a bíró csak a törvénynek alávetett (de ennek igen!) az egész demokratikus jogállami krédót a textualista jogfelfogás mögé állítja támasztékként. Most még ne foglaljunk állást ebben a dilemmában - például a jog dogmatikai rendszerszerűségének védelme a szöveg értelme mellé más iránymutatás behozatalánál már igazolhatja eltérésünket a szigorú textualista állásponttól -, mert még további megvilágítás is szükséges a textualista jogfelfogás jogértelmezési kánonjainak elemzéséhez.
Nem evidens ugyanis az, hogy mikor és meddig létezik a jogi szöveg nyilvánvaló értelme, és mikor érkeztünk el már nyitottsághoz vagy homályossághoz a jogi rendelkezés értelmének meghatározásánál? A szöveg nyilvánvaló értelme ugyan köt, de a nyilvánvalóság terjedelme első látásra más lehet, mint amit egy szöveghűséget felmutató elemző még meg tud találni azzal a jogásszal szemben, aki alig várja, hogy felszabaduljon a törvény szövegének kötelező ereje alól, és végre az általa vágyott más normatíva iránymutatása után nyúljon. Antonin Scalia könyvének nagy része azokat az textualista értelmezési formulákat elemzi, melyek az alkalmazott jogi rendelkezés szövegének nyilvánvaló értelmét alaposan túlviszik az első látásra rekonstruálható értelmen. Ezek mellett elemzi azokat a normatív támpontokat, melyek más szerzőknél alapvetően szövegen túliak, és így igyekeznek a szöveggel szemben tágítani a bírák döntési kompetenciáját, de Scalia mindezeknek szöveghűséggel lehetséges felhasználását vázolja fel.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
