Százhúsz évvel ezelőtt, 1886-ban született Nemes Lipót, aki elemi iskolai tanítóból, majd polgári iskolai tanárból lett a magyarországi gyermektanulmányozás egyik meghatározó személyisége; az a szakember, akinek több mint félévszázadon átívelő szakmai pályafutását sok szempontból az iskolai gyermekvédelem is követésre érdemes elődjének tekinti.
Szakmai munkásságának jelentőségét meghatározza az a tudománytörténeti adat, mely jelzi: a XIX. század végén a külföldi szakirodalomban pedológiaként, itthon gyermektanulmányozásként ismertté vált mozgalom olyan - elsősorban pedagógiai - szemléletváltást valósított meg, ami a minden helyzetben a gyermek sajátos jellemzőire és igényeire való odafigyelést követelte meg követőitől. "Minél jobban ismerjük a gyermeket, annál jobban megértjük, minél jobban értjük, annál inkább szeretjük, s így annál hatékonyabban tudjuk majd nevelni." - magyarázta Nagy László, aki a gyermekekre vonatkozó anatómiai, biológiai, szociológiai ismeretek összegzése mellett a kísérleti lélektan és az ennek talaján kibontakozó gyermekpszichológia ismeretanyagát is e pedagógiai irányzat háttereként használta fel. Ennek az általa irányított előkészítő munkának a gyümölcseként pedig éppen 100 esztendeje, 1906-ban megalakult a Magyar Gyermektanulmányi Társaság is, ahol. Nagy László egyik legközvetlenebb munkatársa, 1912-től pedig a Társaság titkára a fiatal, éppen csak a pedagógusi pálya kezdetén álló Nemes Lipót lett.
Az akkoriban egy angyalföldi iskolában tanító Nemes Lipót tanítványai szélesebb körű megismerése érdekében felkereste a gyermekek családjait is, és e látogatások tapasztalatait tudományos igényességgel rendszerezni kezdte. Ezeket, a Jász utcában és annak környékén élő családoknál végzett környezettanulmányokat először 1913-ban összegezte "A kültelki gyerekek élete és jövője" című publikációjában; majd ugyanezt a munkáját 22 évvel később - a háború, a forradalom, a gazdasági válság esztendei után megismételt vizsgálatok adataival kiegészítve-kibővítve -a korábbi címmel újból kiadta. (1914-ben a londoni gyermekvédelmi kongresszuson külföldi gyermektanulmányozási szakemberekkel is megismertette ezeket a kutatási eredményeket. 1921-ben, Helsinkiben pedig már arról is referálhatott, miként próbált az iskola érdemben is tenni valamit a gyermekeket szociális körülményeik miatt fenyegető veszélyek ellen.)
"A kültelki gyermekek és élete és jövője" című kis kötet azonban - bár hozzávetőleg 200 nyomortanyának és az azokban élő felnőttek életének alapos tanulmányozása nyomán született - mégsem szociográfia lett; szerzője úgy fogalmazott: ő inkább létfejlődéstant írt. Mindez, persze, nem zárta ki azt, hogy az áttekintés pontos, és emiatt döbbenetes képet adjon a 20. század első évtizedében a főváros körüli nyomorgyűrűben élő gyermekpopulációról. Néhány részlet csak erről a komor tablóról: a szülők többsége munkanélküli; a lakások kicsik, egészségtelenek és zsúfoltak; egy szobában hat vagy még annál is több személy lakik együtt.1 Emiatt sok gyermeknek nem is jut saját fekhely; másokkal együtt kénytelen még aludni is. A hygiénés körülményeket mi sem jellemezte jobban, mint az a tapasztalat, mennyi tetves fejű gyermekkel találkoztak az e környéken tanítók. Hasonlóképpen elkeserítőek a gyermekek táplálkozásáról, a családok étkezéséről készült beszámolók (s a két vizsgálati időpont között ez a helyzet százalékosan még tovább romlott): a családok 25, illetve 43 százaléka ugyanis hetente legfeljebb kétszer, 20-20 százaléka csak egyszer tudott húst főzni; a gyerekek 13, illetve 28 százaléka reggelire csak üres kenyeret kapott, több mint egyharmaduknak pedig semmiféle uzsonnát nem csomagoltak.
Csodálkozhatunk-e - tette föl a kérdést Nemes Lipót -, hogy ilyen körülmények között elzüllenek a gyermekek? "A gyermekek erkölcsi züllése a nyomor hatása alatt, a züllött környezetben törvényszerűen bekövetkezik." - indokolta meg rögtön a kérdésre adott leges válaszát is. S e gondolatmenettel már ott vagyunk a következő tanulmány mondanivalójánál!. Ez az 1935-ös kiadású újabb közlemény ugyanis - tulajdonképpen a korábbi tapasztalatok más szempontú feldolgozásaként - "A bűnöző társadalom kialakulása" folyamatát ragadta meg. (Ezzel a gondolattal alapozta meg egyébként meg az egy évvel későbbi - a Gyermekvédelem című folyóiratban megjelentetett - "Az antiszociális gyerekek" jellemzésére vállalkozó elemzését is.) "A tolvajok, a betörők nem születnek, hanem a környezet s egyéb romlasztó tényezők állandó káros hatása alatt kiskoruktól kezdve fokozatosan fejlődnek az élet iskolájában."- magyarázta. Kora bűnüldöző gyakorlatával szemben azonban Nemes Lipót nem a gyerekek büntetésével akarta a problémák megoldását: "A gyermekek korszerű és a körülményekhez igazodó nevelése lehet csak a kiút a válságos helyzetből: nem fogházakra, javítóintézetekre, hanem prevencióra van szükség." - fogalmazta meg a következtetéseit. A megelőzésnek pedig - amint egész életében nem szűnt meg hangoztatni - legalkalmasabb, legfelelősebb színtere az iskola lehet. Ezért sokat küzdött azért, hogy az iskola széles körűen gondoskodjék az otthon nem megfelelő környezetben élők egész napos foglalkoztatásáról, és biztosítson a rosszul tápláltak számára megfelelő étkeztetést is. Sőt, még ennél is továbbment! A gyermekek egyéni szükségleteihez igazodó módszertani differenciálást is követelt.
Azt is pontosan látta ugyanis, hogy az iskolának másként kellene ezekkel a gyermekekkel foglalkoznia, mint ahogy azt akkoriban főként a középosztályhoz tartozó családok gyermekeihez igazított oktatás során tette "A kültelki nyomorgó és lelkileg romlott gyermek ugyanazt az olvasókönyvet használja, és ugyanannyi írásórája van, mint a lipótvárosi gyermeknek" - háborgott. "Sehol nem lenne olyan szükség a kézügyesítő és az ipari pályára előkészítő és azt megkedveltető munkaiskolára, mint a kültelkeken". - jelezte az általa kívánatosnak tartott megoldás irányát. "Minden iskolának egyben gyermekvédő intézménynek is kell lennie." - summázta pedagógusi hitvallását, melyet pályája végéig soha nem adott fel; ezt tartotta szem előtt általános iskolai tanárként és igazgatóként is, miközben - 1945 után - még megszervezte a Fővárosi Gyermek- és Ifjúságvédelmi Központot is.
*
Nemes Lipót élete és munkássága tehát szervesen beleilleszkedett abba a gondolatkörbe, amit a 20. század legkiválóbb pszichológusai, pedagógusai "A gyermek évszázada" humanitárius programjainak megvalósítása érdekében kialakítottak. Úgy tűnik azonban, hiába ért véget az az évszázad, hiába tettek meg mindent az akkori elhivatott pedagógusok, az újabb évszázadnak is hasonló problémákkal kell szembenéznie.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
