https://doi.org/10.59851/jk.81.03.3
Míg a nyugat európai országok többségében a gazdasági, társadalmi, politikai válságjelenségek nem eredményezték a korábban megkezdett decentralizációs folyamatok teljes visszafordítását, addig a közép-kelet európai régióban, így Magyarországon is - a máig ható történelmi hagyományok nyomán - az elsődleges kormányzati reakció a kihívásokra a kormányzati beavatkozás kiterjesztése, a centralizáció volt. A szubnacionális szintek feladat-és hatáskörének radikális változása újra napirendre tűzte a helyi autonómia kérdését (valódi vagy formális), valamint a hatáskör telepítés lehetséges alternatíváinak az ügyét is. A nemzetközi példák és a hazai közszolgáltatási gyakorlat alapján az egyes szolgáltatási területeken sokszínű, változatos és eltérő szervezeti formájú és logikájú működés érvényesül. A demokrácia és hatékonyság klasszikus alapkérdése azonban továbbra is megválaszolatlan maradt, rámutatva a folyamatos innováció, útkeresés szükségességére.
Tárgyszavak: decentralizáció, centralizáció, autonómia, integráció, kooperáció, hibrid szervezetek, poszt NPM, remunicipalizáció
While the economic, social, and political turmoil in most Western European states did not result in the reversal of previously initiated decentralization processes, the primary response to challenges in the Central and Eastern European region, including Hungary, was the expansion of government intervention and centralization, following historical traditions that still apply today. The radical change in the tasks and powers of subnational levels has brought the issue of local autonomy (real or formal) and possible alternatives to the establishment of powers back onto the agenda. Based on international examples and domestic public services, diverse and varied organizational forms and logics prevail in individual service areas. However, the classic fundamental question of democracy and efficiency remains unanswered, highlighting the need for continuous innovation and path-finding.
Keywords: centralization, decentralization, autonomy, integration, cooperation, hybrid organizations, postNPM, remunicipalization
A tanulmány két független, de a valójában szoros kapcsolatban álló kérdés összefüggéseit tárgyalja: egyfelől az önkormányzati feladatok telepítésével kapcsolatos törvényszerűségeket, illetve az azokra ható tényezőket vizsgálja, másfelől a feladatok megvalósításának lehetséges (demokratikus és hatékony) módjait keresi. Sem az előbbi, sem az utóbbi nem jelenti időtálló axiómák, tételek felállítását, mivel a valódi mozgatórugó a gazdasági, társadalmi, politikai rendszerek dinamizmusában keresendő. A 2008-2009-es pénzügyi, gazdasági válság hatása, majd a Covid-19 járvány időszaka, halmozódó és hatásaiban is kiszámíthatatlan kihívások sorozatát jelentette a fejlett nyugati demokráciák számára, melyek a történelmi hagyományok, nemzeti sajátosságok alapján törekedtek a válságjelenségek kezelésére, állami és kormányzati rendszerük stabilitásának a megőrzésére. Ezekben az országokban - ritka kivételektől eltekintve[1] - a decentralizáció nyomán a területi, helyi önkormányzatok súlya, jelentősége növekedett, feladat-és hatáskö-
- 118/119 -
rük bővült,[2] finanszírozásuk biztosított volt. Mindez igaz még olyan latin államok esetében is, mint Franciaország, Spanyolország[3] és Olaszország, ahol a kistelepüléses rendszer funkcionális gyengesége[4] nem kedvezett a közfeladatok decentralizációjának.
Magyarországon, 2010 után, a helyi önkormányzatok alkotmányos helye, feladat-és hatásköre megváltozott. A területi és helyi szervek, mint az egységes közigazgatás integráns részei az Alaptörvényben tételesen felsorolt feladatok[5] gazdaivá váltak. Működésük súlypontjaként a közszolgáltatások ellátását, valamint a lakossággal való együttműködést határozta meg a jogalkotó, mellőzve a közhatalom önkormányzati típusú gyakorlására[6] utaló kitételt. Az önkormányzatok közszolgáltatási funkciójának az előtérbe állítása értelemszerűen feltételezte a helyi önállóság, autonómia megőrzését, a feladatok-és hatáskörök bővülését, valamint az azok ellátásához szükséges, nélkülözhetetlen központi és helyi források biztosítását. A nemzetközi trendekkel és a várakozásokkal ellentétben Magyarországon nem ezt történt. A helyi szervek önállósága formális értelemben megmaradt, ugyanakkor az autonómia valódi, tartalmi elemei[7] (hatáskörök, szakmai, szervezeti, személyi és pénzügyi önállóság) beszűkültek, az önkormányzati feladatok csökkentek.
Szemben a demokratikus hagyományokkal bíró nyugati demokráciákkal az állami szervek befolyásának és feladatainak látványos növekedése szinte akadálytalanul zajlott le a közép-kelet-európai régióban. A centralizáció hosszú hagyományával bíró országokban, így Magyarországon is, a rendszerváltást követő decentralizációs lépések ellenére, a válságjelenségek természetes reakciója volt a bizonytalanság csökkentése érdekében az állami szervek befolyásának növelése, a központosítás,[8] az ellenőrzés fokozása. Mindez azt is jelenti, hogy a demokratikus átmenet időszakát követően végrehajtott választások, a piacgazdasági mechanizmusok alkalmazása és a jogállami intézmények befolyása nem bizonyult stabil, visszatartó, rendszerszervező erőnek. A parlament által formálisan jóváhagyott, de valójában kormányzati döntések akadálytalanul szabták át az állami és az önkormányzati igazgatás működésének feltételrendszerét és a napi gyakorlatát. A társadalom többsége is passzív befogadója volt a már többször megtapasztalt központosítás újabb és újabb hullámainak.
A kormányzat a decentralizáció elvével való szakítást, az intézmények, feladatok és a források fölötti rendelkezés koncentrációját jól hangzó, s az esetek többségében igazolható indokolással kísérte, középpontban a költségtakarékossággal, a hatékonysággal, a területi egyenlőtlenségek csökkentésével, a szolgáltatási minőség javításával. A hazai önkormányzati rendszer múltbeli[9] és jelenlegi sajátosságai[10] kedveztek a közfeladatok elvonásának, s a szektorban folyamatosan halmozódó és megoldatlan problémák sora is igazolta a szubnacionális szintek megújításának szükségességét. A területi és helyi igazgatás átalakításának meghatározó lépése volt az államigazgatási és önkormányzati feladatok elválasztása, majd a kormányhivatalok,[11] és a járási hivatalok[12] felállítása. Az országot behálózó járási hivatalok, illetőleg azok kirendeltségeinek a létrehozása az államigazgatási feladatok jelentős részének elvonását[13] is jelentette. A helyi önkormányzatok hagyományos (humán és településüzemeltetés) funkcióit az ágazati jogszabályok sora korlátozta, így még olyan feladatokat sem sikerült megőrizni, mint az alapfokú oktatás vagy az egészségügyi ellátás. A szerkezeti és funkcionális reform nyomán a megyei intézmények[14] többsége is a megyei jogú városokhoz került.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás