2012. augusztus 16-án Nagy-Britannia, Írország és Dánia kivételével az Európai Unió minden tagállamára vonatkozóan hatályba lépett "Az Európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU sz. rendelete (2012. július 4.) az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről". (EU Hivatalos Lapja L 201 sz. 107. old., 2012. július 27.; letölthető az eur-lex.europa.eu címen; a továbbiakban: EuÖR) A rendelet a 2015. augusztus 27. után elhunyt személyek utáni öröklésre alkalmazandó. A 22., 24. és 25. cikk különböző jogválasztási lehetőségeket kínál az egész öröklési joghatóságra vonatkozóan általában, de külön a végrendeletekre és öröklési szerződésekre vonatkozóan is, melyeket azonban nem mindig lehet egyszerűen megkülönböztetni egymástól. Továbbá nem világos részben az sem, hogy megváltoztatható-e a jogválasztás, ill. hogyan, és különösen az, hogy öröklési szerződések és közös végrendeletek esetében kötelező erőt keletkeztet-e a felek között. Ez utóbbi kérdés döntő jelentőségű a jogválasztás hatékonysága szempontjából, ugyanis a végrendelkezés alapját képező közös megegyezés végül is csak akkor valósulhat meg, ha a partnerek megbízhatnak abban, hogy a másik fél később egyoldalúan nem fog eltérni a közösen megállapodott jogválasztástól, hogy ily módon pl. a számára a kötelesrésszel és a kitagadott örökös öröklési jogával kapcsolatban előnyösebb öröklési jog alkalmazását érje el.
Az EuÖR 21. cikk 1. bekezdés általános kollíziós előírása szerint az öröklés egészére alkalmazandó jog annak az államnak a joga, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt. Az EuÖR 22. cikk 1. bekezdés 1. mondata ezen felül korlátozott jogválasztási lehetőséget ír elő. Egy adott személy az utána történő öröklés egészére irányadó jogként választhatja annak az államnak a jogát,
- 81/82 -
amelynek állampolgárságával a választás megtételekor vagy az elhalálozás időpontjában rendelkezik. Ebben az esetben nincs jelentősége annak, hogy egy tagállam vagy egy harmadik állam nemzeti jogáról van-e szó. Több állampolgársággal rendelkező személyek az EuÖR 22. cikk 1. bekezdés 2. mondata szerint bármelyik állam jogát választhatják, amelynek állampolgárságával a választás megtételekor vagy az elhalálozás időpontjában rendelkeznek. Amennyiben a végrendelkező olyan állam polgára, amely egynél több jogrendszerrel rendelkezik, akkor az alkalmazandó jog megválasztásánál az EuÖR 36. és 37. cikkét is figyelembe kell venni, tehát elsősorban a területközi ill. személyközi kollíziós jogot, segítségképpen a legszorosabb kapcsolatot kell alapul venni. Hontalanok a szó szerinti értelmezés szerint ezzel szemben nem rendelkeznek a jogválasztás jogával. Az EuÖR 75. cikk 1. bekezdése miatt azonban német szempontból az 1954. szept. 28-án New Yorkban kelt, a hontalanok jogállásáról szóló ENSZ-megállapodás 12. cikkét kell alkalmazni, vagyis a hontalanok a lakóhelyük vagy - annak hiányában - (egyszerűen) a tartózkodási helyük jogát választhatják.[2] A jogválasztás csak teljes körű lehet, korlátozott jogválasztás, pl. csak az ingatlanvagyona vonatkozóan, mint ahogy azt a BGB bevezetéséről szóló törvény 25. cikke pillanatnyilag még tartalmazza, nem lehetséges. Az állampolgárság elhalálozási időpontra történő megválasztásának értelme nem egészen világos, leginkább még folyamatban levő honosítási eljárás során jöhet szóba.[3] A választott jogrendet a többségi vélemény szerint konkréten meg kell adni, az elhalálozási időpontban fennálló állampolgárság jogát, bármilyen is legyen az, nem lehet választani.[4] Az EuÖR 22. cikk 1. bekezdés szerinti jogválasztás feltételhez vagy időponthoz is köthető, ami már abból is következik, hogy az örökhagyó a jogválasztását megváltoztathatja vagy vissza is vonhatja.[5]
Az EuÖR 22. cikk 2. bekezdése szerint a jogválasztásról kifejezetten, végintézkedés formájában tett nyilatkozatban kell rendelkezni, vagy annak a végintézkedés rendelkezéseiből megállapíthatónak kell lennie. Ez nem azt jelenti, hogy a jogválasztás csak végintézkedéssel együtt történhet, és nem lehet önálló jogválasztással élni, sokkal inkább csupán a forma tisztázásáról van szó.[6] Mivel az EuÖR értelmében a közös végrendelet és az öröklési szerződés esetében is végintézkedésről van szó, azok is tartalmazhatják a jogválasztást.
- 82/83 -
A jogválasztás kifejezett nyilatkozat útján vagy ráutaló magatartással is történhet. A ráutalással történő jogválasztás például egy bizonyos jogrend előírásainak konkrét megnevezésével is történhet (ld. az EuÖR bevezető magyarázatai 31. pontja), amennyiben feltételezhető, hogy az örökhagyó - ha csak csekély mértékben is - tudatában van akarati nyilatkozata tartalmának.[7] Ily módon adott esetben, ha az az állampolgárság szerinti joghoz vezet, meg lehetne oldani az eddig "idegen jogrend hatálya alatti cselekvés" címszó alatt kezelt eseteket a ráutaló magatartással történt jogválasztás vélelmezésével.[8]
Az EuÖR 22. cikk 3. bekezdése szerint a jogválasztást tartalmazó aktus tartalmi érvényességére a választott jog az irányadó, ami előzetes joghatásokat keletkeztet. A választott jog azonban általában nem fog - legalábbis mostanáig[9] - az EuÖR szerinti jogválasztásra vonatkozó szabályokat tartalmazni (ld. a bevezető magyarázatok 40. pontja). Bár a jogválasztás aktusa maga nem végintézkedés,[10] mégis hatása van az öröklési sorrendre, úgyhogy más előírások hiányában a választott jognak a végintézkedésekre vonatkozó szabályait lehet majd analóg módon alkalmazni pl. a végintézkedési képesség, a képviselet, az akarati hiányosság vagy az értelmezés tekintetében.[11] A jogválasztást érvényes végintézkedésnek kell tartalmaznia. Tehát a jogválasztás lehetőségével pl. végintézkedési képességgel nem rendelkező személyek nem élhetnek.
A jogválasztás módosításának vagy visszavonásának az EuÖR 22. cikk 4. bekezdése szerint eleget kell tennie a végintézkedés módosítására, illetve visszavonására vonatkozó alaki követelményeknek. Nincs szabályozva azonban, hogy melyik jog alapján kell a módosítás vagy visszavonás anyagi jogi érvényességét megítélni.
Ha csak egy meglévő jogválasztás új jogválasztás nélkül történő visszavonásáról van szó, akkor az EuÖR 21. cikk általános kollíziós szabálya szerint az örökhagyó halála esetén ismét az elhalálozási időpont szerinti utolsó szokásos tartózkodási hely joga érvényes, úgy, hogy a jogválasztás egyszerű visszavonásában az EuÖR 21. cikk szerinti öröklési szabályok egyidejű választását láthatjuk. Mivel a halál időpontjában fennálló szokásos tartózkodási hely azonban a jogválasztás visszavonásának időpontjában még nem határozható meg, így az EuÖR 21. cikke alapján alkalmazott "hozzákapcsolás" nem ad további támpontot. Lehetséges csatlakozási pontként szóba jön még az eredetileg választott
- 83/84 -
jog és az éppen aktuális szokásos tartózkodási hely joga. Az EuÖR bevezetőjének 40. pont 2. mondata arra utal, hogy azon jogcselekményre, amellyel csupán a fennálló jogválasztást vonják vissza, az alapul szolgáló jogválasztással választott jog az irányadó.
A meglévő jogválasztás megváltoztatásának (ellentétben a puszta visszavonással) -fogalmi okokból szükségképpen - kizárólagos módja, hogy többnyire állampolgárság megváltoztatása következtében új jogválasztás történik. Itt alkalmazható lesz az EuÖR 22. cikkének 3. bekezdése, úgyhogy az új jogválasztás anyagi érvényessége az újonnan választott jog szerint alakul (ugyanakkor lásd: bevezető 40. pont 3. mondat).[12]
Az EuÖR 3. cikk 1. bekezdés d) pontja halál esetére szóló rendelkezésként a végrendeletet, a közös végrendeletet és az öröklési szerződést határozza meg. A végrendelet esetében - az öröklési szerződéstől való elhatárolás érekében - egy bármikor szabadon és korlátozások nélkül egyoldalúan visszavonható végintézkedésről van szó.
A halál esetére történő rendelkezések megengedhetőségére és anyagi érvényességére - az öröklési szerződések kivételével - az EuÖR 24. cikk 1. bekezdése szerint alapvetően az a jog alkalmazandó, amelyet a rendelet alapján a halál esetére szóló jogutódlásra alkalmazni kellene, ha a (vég)rendelkezést tevő személy ebben az időpontban halálozott volna el. Tehát az EuÖR 21. cikke szerint alapvetően a végrendelkező szokásos tartózkodási helye szerinti jog érvényesül azzal, hogy az irányadó időpontot viszont a végrendelet tételének időpontjára áttelepítették, ez az ún. "(végrendelet) megtétel(é«e£) szabálya".
Az egyoldalú végrendeletekben az EuÖR 24. cikk 1. bekezdésének alapvető rendelkezése alapján a következő jogválasztási lehetőségek adódnak, melyek vonatkozásában a gyakorlatban tisztázni kellene, melyik lehetőséget kellene alkalmazni.
Az EuÖR 24. cikk 1. bekezdése alapján - a fenti magyarázat szerint - a végrendelet meg-engedhetősége és anyagi érvényessége tárgyában a "megtétel szabálya" dönt. A rendelkezés ezzel először az EuÖR 21. cikkére utal, tehát alapvetően azon állam jogára, amelyben az örökhagyó szokásos tartózkodási helye van. A végrendelkező az EuÖR 21. cikkében foglaltaktól eltérően már a kérdéses végrendelet megtétele előtt, pl. egy korábbi végrendeletben, választhatta az EUÖR 22. cikke alapján az állampolgársága szerinti jogot. Élhet ilyen jogválasztással a mostani végrendelet megtételekor is. Ez a jogválasztás meghatározza a későbbi elhalálozás időpontjában ténylegesen alkalmazandó öröklési szabályokat. Ezt az EuÖR 24. cikk 1. bekezdése alapján figyelembe kell venni viszont a végrendeletre alkalmazandó jog felderítése során is, mivel éppen az a jog kerül megállapításra, amely
- 84/85 -
alkalmazandó lenne, ha a (vég)rendelkező abban az időpontban hunyt volna el, amikor végrendelkezett. Mivel az EuÖR 24. cikke keretében megítélendő körülmények vonatkozásában mindig a megtétel szabályáról van szó, nem mindenképpen játszik szerepet az örökhagyó halál időpontjában irányadó állampolgársága, ezt mondja kifejezetten az EuÖR bevezetőjének 51. pontja is. A megtétel szabályainak az állampolgárság megváltoztatásával történő módosítása már fogalmilag is kizárt. Az EuÖR 24. cikk 1. bekezdésének a 22. cikkel való kapcsolata alapján tehát az örökhagyó valamennyi a megtétel szabályai által rendezett kérdésre választhatja a végrendelet megtétele időpontjában fennálló állampolgársága szerinti jogot.
Kérdéses és egyes esetekben kétséges lesz, hogy ha az örökhagyó "általánosan", ahogyan az örökhagyó által saját kezűleg írt és aláírt végrendeletekben a gyakorlatban elvárható, a "német jogot" választja, ezáltal az EuÖR 22. cikke szerinti jogválasztáson kívül egyúttal a megtétel szabályai vonatkozásában is jogválasztással kívánt-e élni. Kétség esetén az örökhagyó, aki jogválasztással él, abból fog kiindulni, hogy választása mindenre vonatkozik, és nem fog különbséget tenni a jogválasztási lehetőségek között.
A végrendelet megengedhetőségére és anyagi érvényességére az EuÖR 24. cikk 2. bekezdése értelmében a végrendelkező viszont az 1. bekezdésre tekintet nélkül választhatja azt a jogot, amelyet az EuÖR 22. cikke szerint az abban foglalt feltételek mellett választhatott volna. Az örökhagyó a jogválasztással tehát csak a végrendeletére vonatkozóan - tehát a halál időpontjában irányadó öröklési szabályok meghatározása nélkül - jelölhet meg alkalmazandóként egy jogrendet, amely őt pl. a végrendelkezési képesség, későbbi értelmezési, ill. végrendeleti akarati hiányokkal foglalkozó kérdések kapcsán segíti. Itt is érvényes, hogy a halál időpontjában irányadó állampolgárság szerinti jog nem választható, mivel az egyébként a megtétel szabályainak lecserélését eredményezhetné. A jogválasztás csak egységesen történhet, tehát kizárólag egységesen minden a megtétel szabályainak alárendelt kérdésre, így nem lehet külön kikötni a végrendelet megengedhetőségére és külön az anyagi érvényesség egyéb kérdéseire. Az EuÖR 24. cikk 2. bekezdése szerini jogválasztás csak a megtétel szabályai alapján megítélendő kérdésekre vonatkozik, ezzel szemben a későbbi tényleges öröklési szabályokra nem. Ezért az EuÖR 24. cikk 2. bekezdése szerinti jogválasztás későbbi visszavonása kezdettől fogva kizárt, ill. okafogyott.
A harmadik végrendeleti jogválasztási lehetőség abban áll, hogy a végrendelkező az EuÖR 22. cikkének általános előírása értelmében - a megtétel szabályainak megválasztása nélkül és azoktól eltérően - csak a ténylegesen alkalmazandó öröklési szabályokat választhatja meg, tehát azt a jogot, amely alapján örököseit hagyatékából részeltetni kívánja.
- 85/86 -
A végrendelkező tehát a megtétel szabályai vonatkozásában meghagyhatja az éppen aktuálisan szokásos tartózkodási hely szerinti jogot irányadónak, és választhatja az öröklési szabályokra az állampolgársága szerinti jogot az EuÖR 22. cikke alapján. Az EuÖR bevezetőjének 51. pontjában kifejtettek ennyiben nem vonatkoznak a tárgyra, mivel itt éppen nem a megtétel szabályainak megválasztásáról van szó.
Az EuÖR 25. cikke külön kollíziós normát tartalmaz az öröklési szerződések vonatkozásában. Az egyetlen személy hagyatékát érintő öröklési szerződések megengedhetőségére, anyagi érvényességére és jogi kötőerejére, beleértve megszüntetésének feltételeit is, az EuÖR 25. cikk 1. bekezdése szerint a megtétel szabályai vonatkoznak.
A több személy hagyatékáról rendelkező öröklési szerződés az EuÖR 25. cikk 2. bekezdése szerint csak akkor megengedhető, ha valamennyi érintett, a végrendelkezés megtételére vonatkozó szabályanyag szerint megengedhető. Az EuÖR 25. cikk 2. bekezdés 1. albekezdése szerint érvényes öröklési szerződés anyagi érvényességére és kötőerejére, beleértve megszűnésének feltételeit, az EuÖR 25. cikk 2. bekezdés 2. albekezdése alapján az az 1. albekezdésben megnevezett jogok között megjelölt jog vonatkozik, amellyel a legszorosabb a kapcsolata.
Az EuÖR 3. cikk 1. bekezdés b) pontja szerinti tudatosan tág megfogalmazás szerint az öröklési szerződés a rendelet tárgyát képező olyan "megállapodás, ideértve a kölcsönös végrendelet alapján kötött megállapodást, amely ellenszolgáltatás fejében, vagy anélkül, a jövőbeli hagyatékon vagy jövőbeli hagyatékokon egy vagy több ezen megállapodásban résztvevő személy vonatkozásában jogokat alapít, módosít vagy von meg." Az EuÖR autonóm módon értelmezendő öröklési szerződés fogalma nem egyezik a német anyagi jog vagy más jogrend öröklési szerződésre használt fogalmával.
Fogalmilag öröklési szerződésnél az EuÖR 25. cikke értelmében egy megállapodásról kell legyen szó, ez tehát legalább két személy részvételét feltételezi az öröklési szerződés megkötésénél. Ezen felül adott kell legyen a résztvevők megegyezése, amely egyrészről arra vonatkozik, hogy egy halál esetére szóló rendelkezés megtételére kerül sor, másrészről pedig arra, hogy a következőkben kifejtettek szerint a rendelkezést kötőerővel ruházzák fel. Kétség esetén értelmezés útján tisztázandó, hogy adott-e az ebben az értelemben vett megegyezés, amely az EuÖR 26. cikk 1. bekezdés d) pontja alapján az öröklési szerződés vonatkozásában a szerződés anyagi érvényességének kérdését jelenti.
- 86/87 -
A megállapodásnak ki kell fejteni egy bizonyos kötőerőt, amely az egyoldalú végrendelettel szemben az egyik szerződő fél által nem; vagy csak további feltételek mellett szüntethető meg egyoldalúan. Nem kötelező hatályú a megállapodás, ha az örökhagyó a rendelkezés alól alaptalanul és a többi szerződésben résztvevő fél értesítése nélkül szabadulni tud. Amennyiben a kötőerő meglétére adott válasz nemleges, úgy ténylegesen egy vagy több egyoldalú végrendeletről van szó abban az esetben is, ha a végrendelkezések egy okiratban kerültek rögzítésre, és pl. a megjelölésük révén egy szerződés benyomását keltik.[14] A kötőerő fogalmát szűk értelemben a (vég)rendelkezések visszavonhatatlanságának is tekinthetjük, vagy tágabb értelemben érthetjük úgy, hogy a megfelelő kötőerő már akkor adott, ha pl. a másik szerződő felet a visszavonásról vagy az elállásról - bármely formában is, de - értesíteni kell.[15] A jogrendek sokféleségének való megfelelés érdekében az EuÖR keretében az öröklési szerződés és a kötőerő fogalmát tágabban kell értelmezni. Az öröklési szerződésnél megkívánt kötőerő megléte már akkor adottnak tekintendő, ha egy jogrend végrendelkezés egyoldalú visszavonása vagy egyoldalú módosítása vonatkozásában olyan feltételeket támaszt, amelyek túlmutatnak az egyoldalú végrendeletnél érvényesülő visszavonási és módosítási feltételeken. Ez érvényes pl. a visszavonás másik féllel való közlésével szemben támasztott követelményekre a BGB 2271. § (1) bekezés 1. mondata, ill. a 2296. § (2) bekezdése szerinti német közös végrendeletben tett kölcsönös rendelkezések esetén.
Amennyiben adott az előbb megvilágított értelemben vett kötőerő, abból egyúttal az következik, hogy az említett megállapodás jogot alapít egy jövőbeni hagyatékon. Az örökhagyó halálának bekövetkezése előtt ez a jog abban áll, hogy az öröklési szerződés módosítása tekintetében az érintettet egyfajta "beleszólási jog", mil. az a jog illeti meg, miszerint őt a visszavonásról legalább értesíteni kell. A hagyatékban részeltetni kívánt tekintetében "valódi", a német jog értelmében a várományosi joghoz (tehát inkább szerzésre való kilátáshoz) hasonló jognak ezzel szemben nem kell keletkeznie.
Az EuÖR 3. cikk 1. bekezdés b) pontja alapján az EuÖR értelmében vett öröklési szerződés alatt nem csak a BGB 2274. és következő §-ok értelmében vett, a hagyatékon fennálló jogokat alapító és módosító öröklési szerződések értendőek, hanem azon szerződések is, amelyek a hagyatékon fennálló jogokat szüntetik meg, úgy mint az öröklésről és a kötelesrészről való lemondást rögzítő szerződések a BGB 2346. és következő §-ok értelmében.
Az EuÖR 3. cikk 1. bekezdés b) pontja továbbá megköveteli, hogy öröklési szerződés esetén egy vagy több a megállapodásban személyesen résztvevő személy hagyatékon fennálló
- 87/88 -
jogáról legyen szó. Amennyiben csak harmadik személy hagyatékán fennálló jogok, ill. már az örökhagyó halálának beálltával létrejött jogok érintettek, az EuÖR 25. cikke nem alkalmazható. A BGB 311b. § (4) és (5) bekezdései értelmében vett, még életben lévő harmadik személy hagyatékáról rendelkező szerződéseket ez nem foglalja magába, mint ahogyan az örökség felosztása, valamint a halál bekövetkezése után a kötelesrész rendezése tárgyában kötött szerződéseket sem. A BGB 2352. § értelmében vett juttatásról való lemondás esete azonban ide tartozik, ha és amennyiben a jövőbeni örökhagyó érintett e tárgyban. Az a juttatásról való lemondásról szóló szerződés, amelyet az elsőként elhalálozó házastárs halála után kötnek meg, pl. a túlélő házastárs vonatkozásában létrejövő kötelező hatály öröklési szerződéssel való megszüntetésére, az öröklési szerződés fogalma alá tartozik, mivel a túlélő házastárs hagyatékáról van szó.
Nincs jelentősége annak, hogy visszterhes vagy ingyenes öröklési szerződésről van-e szó. Az örökösnevezésért vagy a hagyományrendelésért járó ellenszolgáltatásként pl. gondozási- vagy eltartási kötelezettségvállalások jönnek szóba. Öröklésről vagy kötelesrészről való lemondás esetén gyakran teljesítenek ellenszolgáltatásként pénzbeli "végkielégítést".
Az öröklési szerződésben is különböző jogválasztási lehetőségek vannak. Az EuÖR 22. cikkének 2. bekezdésében foglalt általános szabályozásból elsődlegesen az következik, hogy az öröklési szerződésekben lehet jogválasztással élni, mivel ez esetben a halál esetére szóló rendelkezésről van szó. A résztvevők ennek keretében választhatják mind a megteleli és az öröklési szabályokat együttesen (1. szám), ill. külön a megtétel szabályait (2. szám) vagy az öröklési szabályokat (3. szám).
a) Alapvetés
Az EuÖR 25. cikk 1. bekezdése, ill. a 25. cikk 2. bekezdés 1. albekezdése alapján az öröklési szerződés ott megnevezett részeiről a megtételre vonatkozó szabályok döntenek. A rendelkezés először az EuÖR 21. cikkére utal, tehát azon állam jogára, amelyben az örökhagyónak a szokásos tartózkodási helye van. Azonban az öröklési szerződés megkötése előtt pl. egy korábbi végrendeletben az öröklési szerződésben érintett valamennyi szerződő fél választhatta az EuÖR 22. cikke alapján azon állam jogát, amelynek a jogválasztás időpontjában állampolgára, ill. az említett öröklési szerződés megkötésénél is élhet a jogválasztással. Ez a jogválasztás határozza meg elsődlegesen a halál időpontjában ténylegesen alkalmazandó öröklési szabályokat. Figyelembe kell venni azonban az EuÖR 25. cikk 1. bekezdése, ill. a 25. cikk 2. bekezdés 1. albekezdése szerint az öröklési szerződés megkötésére alkalmazandó szabályok felderítése körében is, mivel éppen azt a jogot
- 88/89 -
határozza meg, amely alkalmazandó lenne, ha a végrendelkező abban az időpontban hunyt volna el, amelyben az öröklési szerződés köttetett.
Példa: két Franciaországban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező német állampolgár egy a német jog szerinti öröklési szerződést szeretne kötni. Ehhez felkeresnek egy közjegyzőt Németországban, aki kiállít egy olyan okiratot, amelynek A) pontjában a felek mindegyike az EuÖR 22. cikk alapján a német öröklési jogot választja és a B) pontban egy öröklési szerződésben halál esetére szóló rendelkezéseket tesznek. Az A) pontban rögzített előzetes jogválasztás által a választott német jog lesz az öröklési szerződés megtételére irányadó jog. A jogválasztásnak így kétszeres jelentősége van; jelenti egyrészt az öröklési szerződés megtételére irányadó szabályok választását, másrészt a későbbi tényleges öröklési szabályok választását.
Mivel az EuÖr 25. cikke keretében megítélendő körülmények vonatkozásában az öröklési szerződés megtételének szabályairól van szó, az örökhagyó halála időpontjában irányadó állampolgárságának nincs jelentősége, ezt írja kifejezetten az EuÖR bevezetőjének Si. pontja. Az EuÖR 25. cikk 1. bekezdése szerint ezzel az örökhagyó egyoldalú öröklési szerződés, valamint egyoldalú végrendelet esetén a megtétel szabályai által rendezett összes kérdésre választhatja az öröklési szerződés megkötésének időpontjában fennálló állampolgársága szerinti jogot. Az EuÖR 25. cikk 2. bekezdés 1. albekezdése alapján a többoldalú öröklési szerződéseknél minden örökhagyó választhatja az öröklési szerződés meg-engedhetőségének kérdésére az öröklési szerződés megkötésének időpontjában fennálló állampolgársága szerinti jogot. Az is lehetséges, hogy csak egy szerződő fél választ. Ezen kívül nem szükséges, hogy mindegyik szerződő fél ugyanazon jogot válassza, azonban összességében az öröklési szerződés csak akkor érvényes, ha valamennyi érintett jogrend szerint érvényes. Ez nem érinti az EuÖR 25. cikk 2. bekezdés 2. albekezdését, így az ott megnevezett szempontok vonatkozásában a legszorosabb kapcsolatot kell megállapítani.
b) A jogválasztás kötőereje
Kérdéses, hogy az előbbiekben vázolt alapelvek alapján öröklési szerződésben történt jogválasztás egyáltalán, és ha igen, mennyiben hat közre annak kötőerejében. AZ EuÖR erre vonatkozóan nem tartalmaz rendelkezést. Az EuÖr 25. cikke alapján a megtétel szabályai szerint elbírálandó szempontok, így az öröklési szerződés érvénye és kötőereje tekintetében a kérdés már kezdettől súlytalan, mivel ezen részre a jogválasztás későbbi visszavonása nem lehet kihatással.[16] Egyebekben, tehát az öröklési szabályok választása vonatkozásában, helyesen[17] az alkalmazandó anyagi jog, azaz a választott jog dönt arról, hogy milyen öröklési szerződésbe foglalt rendelkezések tehetőek kötőerővel, és hogy ilyen kötőerejű rendelkezéseket az egyes esetekben ténylegesen tettek-e.
- 89/90 -
Amennyiben a szerződő felek eltérő jogot választottak és a választott jogrendek közül akár csak egy is megengedi a jogválasztáshoz való kötöttséget, úgy az ezáltal kötött fél vonatkozásában az ő joga dönt atárgyban, hogy milyen hatása lesz ennek a jogválasztására.
aa) Állásfoglalás az EGBGB (a BGB bevezetéséről szóló törvény) 25. cikk 2. bekezdéséhez
Ha és amennyiben az irányadó választott öröklési szabályok esetében a német jogról van szó, mindenekelőtt adódik az a lehetőség, hogy vissza lehet nyúlni az eddig a német nemzetközi magánjogban az EGBGB 25. cikk 2. bekezdésének keretében a tárgyhoz tartozó - nagyon vitatott - értelmezésre. A vonatkozó német anyagi jogi norma a BGB 2278. § (2) bekezdése.
Egyes szerzők a jogválasztás későbbi, egyoldalú visszavonását megengedhetőnek tartják, e felfogás szerint a jogválasztás kezdettől fogva nem lehet szerződésszerű.[18] Emellett szól már a BGB 2278. § (2) bekezdés szövegezése[19] is: "Örökösnevezésen, hagyományon és meghagyáson kívüli más rendelkezések szerződéssel nem tehetőek." A jogválasztás itt nincs felsorolva. Ezen kívül úgy is érvelnek, hogy az örökhagyóval szerződő fél a megtétel szabályainak megváltoztathatatlansága révén kellően védve van, mert a létrejött kötőerőt a szerződéses rendelkezések vonatkozásában éppenhogy nem lehet egyoldalúan megszüntetni.[20] Ezen felfogás szerint a végrendelkező tehát a jogválasztás megváltoztatásával egyoldalúan befolyásolhatná pl. a kötelesrész mértékét, amelyre nem a megtétel szabályai, hanem a tényleges, a halál időpontjában irányadó öröklési szabályok vonatkoznak, és alapjaiban megváltoztathatná az öröklési szerződésben közös megegyezéssel kialakítandó szabályozást egy "kötelesrész-barátabb" vagy egy a kötelesrészre jogosultak érdekeit kevésbé figyelembe vevő jogválasztás révén. Ez egyes esetekben egyenértékű lehet az eddigi végrendelkezések (részleges) visszavonásával.
Az ezzel szemben álló felfogás[21] a BGB 2278. § (2) bekezdését jogosan alkalmazandónak tartja. A megtétel szabályainak megváltoztathatatlansága által biztosított védelem nem elegendő, hiszen a kötőerő sem véd adott esetben az öröklési jogi relevanciájú rendelkezések, valamint az eredetileg választott jogtól eltérő kötelesrészre való jogosultságok egy másik jogrend alkalmazása következtében adódó eltérő értelmezésétől.
- 90/91 -
A jogválasztás ezért az örökösnevezéssel egyenértékű; ezen felül a kötőerővel rendelkező jogválasztás lehetősége mellett szól a jogbiztonság és a bizalom védelme is.[22]
bb) Az EuÖR szerinti megítélés
A jogbiztonság gondolatát az EuÖR is többször hangsúlyozza. Az ide vonatkozó normák értelme és célja is a kötőerő mellett szól, mint ahogyan az EuÖR bevezetőjének 37. és azt követő pontjaiból következik. A 37- pont többek között az alábbiakat tartalmazza:
"(37) Annak érdekében, hogy a polgárok teljes jogbiztonságban élvezhessék a belső piac nyújtotta előnyöket, ennek a rendeletnek lehetővé kell lennie számukra, hogy előzetesen megismerjék az öröklésükre alkalmazandó jogot. (....) A főszabálynak biztosítania kell, hogy az öröklésre olyan előre kiszámítható jog legyen irányadó, amellyel szoros kapcsolat áll fenn." (szerző általi kiemelések)
Előzetesen jogbiztonság azonban csak akkor érhető el, ha a jogválasztás utólag egyoldalúan nem visszavonható. A rendelet értelme és célja továbbá a jogválasztás annyiban történő bekorlátozása, hogy a kötelesrészre jogosultak jogos elvárása ne hiúsulhasson meg, mint ahogyan az a 38. pontban szereplő okból következik:
"(38) E rendeletnek lehetővé kell tennie a polgárok számára, hogy előzetesen megszervezzék öröklésüket azáltal, hogy megválasztják a saját hagyatékukra alkalmazandó jogot. Ezt a választást az állampolgárságuk szerinti állam jogára kell korlátozni annak biztosítása érdekében, hogy kapcsolat legyen az örökhagyó és a választott jog között, valamint annak elkerülése érdekében, hogy az adott jog kiválasztását kötelesrészre jogosult személyek jogos elvárásai érvényesülésének meghiúsítása motiválja." (szerző általi kiemelések)
A kötelesrészre jogosultak jogos elvárásait azonban a jogválasztás visszavonása ugyanígy meghiúsíthatja, mint ahogyan azt az alábbi példa is mutatja:
Ha az örökhagyó hazai jogának választása mellett a kötelesrészre jogosultakkal öröklési szerződést köt, és ennek fejében a kötelesrészre jogosultak lemondanak az őket megillető kötelesrészről, hagyatkozhassanak a kötelesrészre jogosultak arra, hogy a szerződési szolgálatok belső egyensúlya nem borul fel azáltal, hogy az örökhagyó a jogválasztását egyoldalúan visszavonja, és így más személyek kötelesrészre való jogosultsága vagy a végrendelkezés másfajta értelmezésének eredményeképpen kevesebbet kapnak majd annál, mint amennyit a kötelesrészről való lemondásnál gondoltak.
A ténylegesen alkalmazandó) öröklési szabályokra vonatkozó jogválasztás visszavonhatósága így következésképpen az EuÖR céljainak jelentősen ellentmondana. Végeredményben a résztvevők emiatt élhetnek szerződéshez hasonló kötőerővel rendelkező jogválasztással. Azonban fontos itt kifejezetten leszögezni, hogy ez nem zárja ki az egyoldalú
- 91/92 -
jogválasztást. Az, hogy a konkrét esetben ténylegesen egy szerződésben kikötött jogválasztásról vagy csak egy egyoldalú jogválasztásról van-e szó, egy másik kérdés, amelyet az öröklési szerződésben mindenekelőtt az okiratba foglaló közjegyzőnek kell egyértelműen tisztáznia.
Az EuÖR 25. cikk 3. bekezdése alapján a felek az 1. és a 2. bekezdést figyelmen kívül hagyva öröklési szerződésük megengedhetőségére, anyagi érvényességére és kötőerejére, ideértve a megszüntetés kritériumait is, választhatják egységesen azt a jogot, amelyet azon személy vagy azon személyek egyike, akinek hagyatéka érintett, az EuÖR 22. cikke alapján az abban rögíztett feltételek mellett választhatott volna.
Példa: Egy Franciaországban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező német-francia házaspár öröklési szerződést akar kötni a német jog szerint. Felkeresnek egy közjegyzőt Németországban, aki kiállít egy olyan okiratot, amelynek A) pontjában a felek az EuÖR 25. cikk 3. bekezdése alapján az öröklési szerződés megengedhetőségére, anyagi érvényességére és kötőerejáre a német öröklési jogot választják és a B) pontban egy öröklési szerződésben halál esetére szóló rendelkezéseket tesznek. Az A) pontban rögzített jogválasztás révén csupán az öröklési szerződés megkötésére alkalmazandó megteleli szabályokat választják meg. A tényleges későbbi öröklési szabályok vonatkozásában azonban minden házastársra nézve az EuÖR 21. cikk általános előírásai maradnak érvényben. Mindkét házastárs élhetne a későbbiek folyamán önállóan is az EuÖR 22. cikke alapján a jogválasztás lehetőségével.
A többoldalú öröklési szerződések esetén a szabályok lehetővé teszik az egységes jogválasztást, amely egyébként azokban az esetekben, ahol eltérő a felek nemzetisége, nem állna rendelkezésre. Az EuÖR 25. cikk 3. bekezdésére is érvényesül, hogy a halál időpontjában irányadó állampolgárság szerinti jog választása ki van zárva, mert azáltal meg lehetne változtatni a megtételre vonatkozó szabályokat. A jogválasztással kizárólag egységesen, a megtétel szabályai által rendezett valamennyi kérdésre, és nem külön a megengedhetőségre és egyebekben az EuÖR 25. cikk 2. bekezdés 2. albekezdésében felsorolt területekre nézve lehet élni. Az EuÖR 25. cikk 3. bekezdés jogválasztása csak a megtétel szabályai szerint megítélendő kérdésekre vonatkozik, ezzel szemben viszont a későbbi tényleges öröklési szabályokra nem. Emiatt kezdettől fogva kizárt az EuÖR 25. cikk 3. bekezdése szerinti jogválasztás későbbi visszavonása.[23] Nem a jogválasztás kötőerejének kérdése itt a lényeg. Egyebekben az EuÖR 25. cikk 3. bekezdéséből magától következne, hogy a szerződő felek ezt a jogválasztást csak együttesen és egységesen köthetik ki, így a szerződésekre vonatkozó általános alapelvek szerint a módosítás vagy megszüntetés is csak együttesen történhet.
- 92/93 -
Végül az öröklési szerződésben kikötött harmadik jogválasztási lehetőség abban áll, hogy az EuÖR 22. cikkében rögzített általános előírás szerint az öröklési szerződésben résztvevő felek - a megtétel szabályainak megválasztása nélkül - egyenként megválaszthatják a ténylegesen alkalmazandó öröklési szabályokat. Az örökhagyók az EuÖR 22. cikk szerint választhatják ehhez azon állam jogát, amelynek a jogválasztás vagy a halál időpontjában állampolgárai.
Példa: Két Németországban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező francia állampolgár a német jog szerint öröklési szerződést akar kötni. Ehhez felkeresnek egy közjegyzőt Németországban, aki kiállít egy olyan okiratot, amelynek A) pontjában a felek halál esetére rendelkeznek és a B) pontban mindketten a francia jogot jelölik meg a tényleges öröklési szabályokként. Az öröklési szerződés megtételére és ezáltal az öröklési szerződés megengedhetőségére, anyagi érvényességére és kötőerejére a németországi szokásos tartózkodási hely miatt a német jog lesz irányadó. A jogválasztás csak a halál bekövetkezte folytán később alkalmazásra kerülő öröklési szabályokra vonatkozik.
Az EuÖR bevezetőjének 51. pontjában rögzített fejtegetés annyiban nem vonatkozik a tárgyra, hogy itt éppen nem a megtétel szabályainak választásáról van szó. A többoldalú öröklési szerződések esetén csak akkor adott az egységes jogválasztás lehetősége, ha mindkét szerződő félnek azonos az állampolgársága, vagy ha vegyes nemzetiségű párok esetében az egyik fél a halál bekövetkeztéig még megszerzi a másik szerződő fél állampolgárságát.[24] Többoldalú öröklési szerződések esetében lehetséges, hogy ezzel a lehetőséggel csupán egyetlen fél él. Amennyiben az öröklési szerződésben nincsenek kifejezett rendelkezések e tárgyban, mindig a konkrét esetben kell vizsgálni, hogy az előzőekben 1. ill. 2. pont alatt megvilágított jogválasztási lehetőségek egyikének igénybevétele esetén egyúttal a tényleges öröklési szabályok vonatkozásában is történt-e jogválasztás. Az öröklési szabályok megválasztásához való kötöttség kérdését ebben a körben ugyanúgy kell megítélni, mint ahogyan a korábban az 1. pontban bemutatott jogválasztást az EuÖR 22. cikkéhez kapcsolódóan az EuÖR 25. cikk 1. bekezdés, ill. a 25. cikk 2. bekezdés 1. albekezdése alapján.[25]
- 93/94 -
A közös végrendeletet az EuÖR 3. cikk 1. bekezdés c) pontja csupán definiálja, mégpedig mint egy "két vagy több személy által egyetlen okiratban tett végrendelet". Az EuÖR-ben azonban nincs erre vonatkozó külön kollíziós szabály.
Az öröklési szerződés fentiekben történt bemutatása után az közös végrendelet EuÖR-ben történő alapvető kollíziós jog szerinti besorolása határozottan megoldható, még akkor is, ha e tárgyban a rendelet megfogalmazásai részben nem túl szerencsések és jogértelmezést tesznek szükségessé. Az öröklési szerződés EuÖR 3. cikk 1. bekezdés b) pontjában rögzített fogalmából adódik a (kölcsönös) végrendelet kifejezés említése folytán, hogy az EuÖR értelmében vett öröklési szerződés olyan megállapodás is lehet, amelyet a vonatkozó anyagi jog végrendeletként jelöl. Ez érvényes körülbelül az angol jogban használt jointandmutual wills-re is.[26] Mivel már az EuÖR 3. cikk 1. bekezdés b) pontjában található szövegezés szerint is ide tartoznak a kölcsönös (kötelezéseket tartalmazó), különálló okiratokba foglalt egyszemélyes végrendeletek, így ennek az egy okiratban rögzített kölcsönös (kötelezéseket tartalmazó) végrendelekre főleg érvényesülnie kell.[27] Nem meggyőző azon ellentétes felfogás[28], amely az EuÖR 3. cikk 1. bekezdés c) pontjába foglalt közös végrendeleti fogalomból a formális szempontok túlértékelése mellett arra a következtetésre jut, hogy több személy egy okiratban rögzített (kötőerővel rendelkező) végrendelete nem lehet öröklési szerződés, hanem azt mindig az EuÖR 24. cikkével kell kapcsolatba hozni.
A német jog szerint, a BGB 2271. § (1) bekezdés 2. mondatának megfelelően kölcsönös rendelkezéseket tartalmazó közös végrendeletek ez alapján az EuÖR 25. cikke alá esnek. AZ EuÖR 3. cikk 1. bekezdés b) pontja azonban csak a kölcsönös végrendeleteket említi kifejezetten. A német jog szerint közös végrendeletben csak egy résztvevő rendelkezhet kötelező erővel (német terminológia szerint kölcsönösen), még a kölcsönös öröknevezés sem szükséges. Az azonban nem világos, hogy az EuÖR 3. cikk 1. bekezdés b) pontjának megfogalmazása taxatívan értendő-e. Az EuÖR 25. cikk 1. bekezdése kifejezetten azon egyoldalú öröklési szerződéseket szabályozza, amelyekben kezdetektől csak egyetlen fél rendelkezik a halála esetére. Ebből következik, hogy azok a közös végrendeletek is az EuÖR 25. cikk 1. bekezdésében foglalt szabályozás alá esnek, amelyekben bár minkét résztvevő rendelkezik a halála esetére, ezt azonban csak egyikük teszi kötelező erővel.
- 94/95 -
A jogválasztás lehetősége és annak visszavonhatósága tekintetében ez az EuÖR hatálya alatt álló közös végrendeletre mindenekelőtt annyit jelent, hogy a kölcsönös rendelkezéseket nem tartalmazó közös végrendeleteknél, amelyek éppen nem öröklési szerződések, az egyoldalú végrendelet kapcsán fentebb taglaltak minden szerződő félre - kifejezetten a jogválasztásra is - külön érvényesek.
Az EuÖR hatálya alatt öröklési szerződésnek minősülő, kölcsönösen jogokat és kötelezettségeket tartalmazó, német jog szerint megtett közös végrendeletekre a (német értelemben vett) öröklési szerződés fentebb kifejtett szabályai alapvetően ugyanígy érvényesülnek. A német öröklési szabályok körében a BGB 2270. § (3) bekezdése ugyanúgy, mint a BGB 2278. § (2) bekezdése meghatározza, hogy mely rendelkezések lehetnek kölcsönösek (ill. az öröklési szerződések esetén: szerződésesek) és ennek folytán kötelező erejűek, nevezetesen (csak) az örökösnevezések, a hagyományok és a meghagyások.
Ennek ellenére - akkor is, ha mindkét jogintézmény az EuÖR hatálya alatt kollíziós jogi szempontból az öröklési szerződés fogalma alá tartozik - a következő megfontolásokból kiindulva a német anyagi jogban vannak olyan pontok, amelyek a kölcsönösen jogokat és kötelezettségeket tartalmazó végrendeletek és az öröklési szerződések eltérő kezelését célozzák: Az öröklési szerződések és a közös végrendelet közti különbség alapvetően a kötőerő mértékében ragadható meg. A közös végrendeletet a BGB 2271. §-a alapján életében mindkét házastárs bármikor egyoldalúan visszavonhatja. Az öröklési szerződésnél azonban más a helyzet: csak a szerződésben való rögzítéssel, nevezetesen a (szabad) elállási jogról történő megállapodással érhető el.
A jogválasztásra nézve ez azt jelenti, hogy amennyiben adott egy kötelező erejű (azaz kölcsönös, ill. szerződéses) jogválasztás, és ezt az egyik házastárs, ill. szerződő fél még a másik életében visszavonja, akkor közös végrendelet esetén ez a BGB 2270. § (1) bekezdése szerint a másik házastárs jogválasztással kapcsolatban tett kölcsönös rendelkezéseinek érvénytelenségét is eredményezi. Öröklési szerződésnél azonban adott esetben a visszavonás kezdettől fogva érvénytelen, mint a szerződő fél megkárosítása a BGB 2289. § (1) bekezdés 2. mondata szerint, mindenesetre megfelelő jogfenntartással az egész szerződés elállás útján a BGB 2298. § (2) bekezdés alapján megszüntethető lenne. Nem így azonban abban az esetben, ha a jogválasztás nem lenne kötelező hatályú (azaz kölcsönösen jogokat és kötelezettségeket keletkeztető, ill. szerződéses): ekkor az elállás a házastárs, ill. a szerződő fél rendelkezéseit alapvetően nem érintené.
Ezzel összefüggésben álláspontom szerint sokminden szól amellett, hogy ezeket a kérdéseket az anyagi jogban, a nyilatkozatok kölcsönössége megállapításának szintjén kellene tisztázni és annyiban hagyni, hogy a közös végrendeletben történt jogválasztás az EuÖR alapján lehet kölcsönös. így - ahogyan az öröklési szerződés esetén is - a felektől függ annak meghatározása, hogy a kikötött jogválasztás kölcsönös-e (ill. szerződéses-e), ahogyan az is, hogy a másik szerződő fél mely rendelkezései vonatkozásában áll fenn a kölcsönösség. Félő és várható azonban, hogy ennek rögzítése a közös magánvégrendelet esetében gyakran hiányozni fog. Ez viszont a jogválasztástól függetlenül már fennálló
- 95/96 -
kellemetlen következménye a saját kézzel írt és aláírt közös végrendeltnek. A közjegyzői végrendeletek esetén a közjegyző feladata lesz annak pontos rögíztése, hogy a jogválasztás kölcsönös legyen-e vagy sem.
A 83. cikk 1. bekezdése alapján azon személyek jogutódlására kell alkalmazni az EuÖR-et, akik 2015. 08. 17. napján vagy azután haláloztak el. Az EuÖR 83. cikk 2. bekezdése szabályozza a korábban jogválasztás tárgyában tett nyilatkozatok fenmaradásának védelmét. Amennyiben az örökhagyó 2015. 08. 17. napja előtt élt jogválasztással, úgy az a továbbiakban is érvényes marad, ha az EuÖR által állított feltételeknek megfelel vagy ha a jogválasztás időpontjában hatályos nemzetközi magánjogi szabályok szerint érvényes abban az államban, amelyben az örökhagyó szokásos tartózkodási helye volt, vagy abban az államban, amelynek állampolgára volt. Az EuÖR 83. cikk 2. bekezdése ezzel mindenekelőtt azt szabályozza, hogy az örökhagyó már most, tehát 2015. 08.17. előtt az EuÖR 22. cikke alapján jogválasztással élhessen és így az állampolgársága szerinti jogot választhassa. Hatást azonban ez a jogválasztás csak akkor fejt ki, ha az örökhagyó 2015. 08. 17. után halálozik el. Az ilyen előzetes jogválasztás minden olyan személy vonatkozásában szóba jön, akinek - pl. a foglalkozása által indokolt okból - jelenleg külföldön van vagy esetlegesen - pl. nyugdíj esetén - a jövőben külföldön lesz a szokásos tartózkodási helye, de mindenképpen hazai joga alapján szeretné rendezni az öröklést. Az előzetes jogválasztás ezen lehetőségét már most is szem előtt kell tartani és adott esetben élni is kell vele. Azonban túlzás lenne, ha már most szab-ványszerűen valamennyi, Németországban élő és más országba költözést nem fontolgató német állampolgár halál esetére szóló rendelkezésébe bekerülne a német jog kikötése.
Az EuÖR 83. cikk 2. bekezdése továbbá bizonyos feltételek fennállása esetén az addigi jog szerint kikötött jogválasztásokat is védi. A német nemzetközi magánjog biztosítja a jogválasztás lehetőségét az EGBGB 25. cikk 2. bekezdésében. Ha pl. egy jelenleg németországi szokásos tartózkodási hellyel rendelkező francia Németországban fekvő ingatlanvagyona vonatkozásában német jogot választ, úgy ez a jogválasztás érvényes marad[29] akkor is, ha franciaországi szokásos tartózkodási hellyel 2015. 08.17. napját követően halálozik el, és ez az EuÖR által egyébként nem kívánt "hagyatékmegosztást" eredményezi. Tehát 2015. 08. 17. napjáig továbbra is lehet az EGBGB 25. cikk 2. bekezdése szerinti jogválasztással élni. Az EGBGB 25. cikk 2. bekezdése szerint érvényesen kikötött jogválasztásokra az EuÖR 83. cikk 2. bekezdés szövegezése szerint a már megtörtént jogválasztások védelme sajnos nem érvényesül teljeskörűen. Ha pl. egy Franciaországban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező francia Németországban fekvő ingatlanvagyonára a német jogot választotta, akkor ez a jogválasztás 2015. 08. 17. napját követően érvényét veszti, mivel Franciaország nemzetközi magánjoga értelmében, ahol az örökhagyó szokásosan tartózkodott és amely államnak
- 96/97 -
állampolgára volt, a mostani jogi helyzet alapján ez a jogválasztás nem megengedett.[30] Ezt a nem túl szép eredményt mindenesetre el lehet kerülni az EuÖR 83. cikk 2. bekezdésének nagyon tág értelmezésével,[31] ha figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi francia nemzetközi öröklési jog az ingatlanvagyonok vonatkozásában a német jogra utal vissza és ezáltal maga is elismeri az EGBGB 25. cikk 2. bekezdés szerinti jogválasztást. Bizonyos értelemben tehát érvényes a fenti példában tett jogválasztás a nemzetközi magánjog szabályai szerint abban az államban, amelynek a végrendelkező állampolgára volt.
Az EuÖR 83. cikk 3. bekezdése szabályozza a 2015. 08. 17. napja előtt kelt halál esetére szóló rendelkezésekben kikötött jogválasztások védelmét. Ezek akkor érvényesek, ha teljesítik az EuÖR-be foglalt feltételeket, vagy ha az örökhagyó szokásos tartózkodási helyén a megtételkor hatályban lévő nemzetközi magánjogi szabályok szerint vagy egy olyan államban, melynek állampolgárságával rendelkezett vagy abban a tagállamban, amelynek hatósága az öröklési üggyel foglalkozik, megengedettek, ill. anyagi és alaki szempontból is érvényesek.
Az EuÖR 83. cikk 4. bekezdése tartalmaz egy jogválasztási fikciót, mely érinti a tényleges öröklési szabályokat. Ha valaki 2015. 08. 17. előtt az állampolgársága szerinti jog szerint végrendelkezett, akkor ez a jog egyúttal a halála esetén bekövetkező jogutódlásra alkalmazandó választott jog is, tehát eltér az EuÖR 21. cikkétől. Azt, hogy mikor rendelkezett valaki az említett jog "szerint", nem tárgyalja részletesen. Valószínűleg elegendő, ha a rendelkezést az említett jogrenddel összhangban, annak alapján tehát érvényesen hozta.[32]
Az EuÖR alkalmazása során a jogválasztás jelentősége előreláthatóan nagymértékben nőni fog. Az EuÖR különböző jogválasztási lehetőségeket nyújt, amelyeket a gyakorlatban élesen meg kell különböztetni egymástól. Ezzel összefüggésben az öröklési szerződés és a közös végrendelet területén jelenleg sajnos még vannak jogbizonytalanságok, amelyeket fel kellene számolni. Üdvözlendő lenne ezek törvényi tisztázása az EuÖR német jogba való átültetését rendező törvény keretében, hogy így megbízható jogalapot kapjanak azon szerződő felek, akik az új kollíziós jog hatálya alatt a jogalakítás eszközeként alapos okkal a német jog öröklési szerződését vagy közös végrendeletét választják. A szabályozás kiindulási pontjaként egyrészt a BGB 2270. § (3) bekezdése, valamint a 2278. § (2) bekezdése jöhetne szóba. Ezek az előírások meghatározzák a közös végrendeletben tett kölcsönös rendelkezések, ill. az öröklési szerződésben rögzített szerződéses rendelkezések kötőerejének mértékét. A jogválasztás felvétele a rendelkezések katalógusába biztosíthatná, hogy egy szerződő fél az említett rendelkezések anyagi összkoncepcióját később ne tudja egyoldalúan felrúgni azáltal, hogy a rendelkezések értelmezésére és a végrendelkezési szabadság terjedelmére más jog lesz alkalmazandó. Alternatív megoldásként kollíziósjogi szinten az immáron tervezetként rendelkezésre álló nemzetközi öröklési jogról szóló törvény kínálkozhat.■
JEGYZETEK
[1] A német szövegváltozat alkalmazásánál figyelembe kell venni a 2013. 2. 12-ei, az L 41. számú EU Közlönyben kihirdetett helyesbítést (16. oldal), amellyel az EuÖR 83. cikk 3. bekezdésében található fordítási hiba kijavításra került.
[2] Lásd még Nordmeier, GPR 2013, 148, 150.
[3] További kritika Wilke, RIW 2012, 601, 605.
[4] Dorner, ZEV 2012, 505, 513; Janzen, DNotZ 2012, 484, 487; Leitzen, ZEV 2013, 128; a.A. Nordmeier, GPR 2013, 148, 151; Wilke, RIW 2012, 601, 606.
[5] Leitzen, ZEV 2013, 128, 129.
[6] Más felfogás: Kunz, GPR 2012, 207.
[7] Dutta, FamRZ 2013, 4, 8; Leitzen, ZEV 2013, 128, 129; Nordmeier, GPR 2013, 148, 152.
[8] V. ö. még Odersky, notar 2013, 3, 5.
[9] Ki kell várni, hogy a tagállamok adott esetben az EuÖR végrehajtási törvényeiben e vonatkozásban fektetnek-e le szabályokat.
[10] V.o. a EGBGB 25. cikk 2. bekezdésével Dorner, DNotZ 1988, 67, 88: "a jogalakitás joga az öröklési jogban"
[11] Más felfogás: Nordmeier, GPR 2013, 148, 153: Regeln über allgemeine Rechtsgeschäfte. Wie hier bereits zu Art. 25 Abs. 2 EGBGB z.B. MunchKommBGB/Birk, Bd. 11, 5. kiadás., 2010., EGBGB 25. cikk, 33. pont; Schotten/Schmellenkamp, Das Internationale Privatrecht in der notariellen Praxis, 2.kiadás, 2007., 294. pont; Staudinger/Dorner, BGB, Neubearb. 2007., EGBGB 528. pont.
[12] Más felfogás: Nordmeier, GPR 2013, 148, 154.
[13] Más felfogás: Odersky, notar 2013, 3, 8.
[14] Ez vonatkozik pl. a házasságkötés után a házastársak között kikötött, a francia, belga és luxemburgi jog által alkalmazott "institution contractuelle"-re (valamennyi fenti állam Ptk.-jának 1082. cikke).
[15] V.ö. még Sus in Sus, Erbrecht in Európa, 2007, Alig. Teil, 4. § 91. pont.
[16] A EGBGB 26. cikk 5. bekezdés 1. mondatához kapcsolódóan Dorner, DNotZ 1988, 67, 88; Palandt/Th orn, BGB, 73. kiadás, 2014., EGBGB 25. cikk 8. pont; Riering, ZEV 1994, 225, 229; ders., ZEV 1995, 404, 406.
[17] Dobereiner, MittBayNot 2013,437,443; Leitzen, ZEV 2013, 128,130; Odersky, notar 2013, 3, 8; más felfogás szerint a kollíziós jog dönt jurisPK-BGB/Ludwig, EGBGB 25. és 26. cikk 156. pont; v.ö. még Bachmayer, BWNotZ 2009, 51, 52; Heinig, RNotZ 2014 (megjelenés alatt).
[18] Így pl. BeckOK-BGB/S. Lorenz, EGBGB 25. cikk 22. pont; Palandt/Th orn, a megjelölt helyen (16. lábjegyzet), EGBGB 25. cikk 8. pont; Staudinger/Dorner, a megjelölt helyen (11. lábjegyzet), EGBGB 25. cikk 548. pont; jurisPK-BGB/Ludwig, EGBGB 25., 26. cikk 156. pont; Dorner, DNotZ 1988, 67, 91; Riering, ZEV 1995, 404, 406; Bachmayer, BWNotZ 2009, 51, 52.
[19] Dorner, DNotZ 1988, 67, 91.
[20] Staudinger/Dorner, a megjelölt helyen (11. lábjegyzet), EGBGB 25. cikk 548. pont, EGBGB 26. cikk 5. bekezdése vonatkozásában, ami átruházható volt az EuÖR 25. cikk 3. bekezdésében foglaltakra; Palandt/Thorn, a megjelölt helyen (16. lábjegyzet), EGBGB 25. cikk 8. pont; BeckOK-BGB/S. Lorenz, EGBGB 25. cikk 22. pont; Dorner, DNotZ 1988, 67, 88; Bachmayer, BWNotZ 2009, 51, 52 f.
[21] Így Bar, Internationales Privatrecht, 2. kötet, 1991., 368. pont; Kropholler, Internationales Privatrecht, 2006., 51. § 112 c; MunchKommBGB/Birk, a megjelölt helyen (11. lábjegyzet), EGBGB 25. cikk 58. pont; Lichtenberger, DNotZ 1986., 644,665; Lichtenberger in Festschrift fur Murád Ferid, 1988,269,286; Odersky, notar 2013,3,8; Siehr, IPRax 1987., 4, 7; Tiedemann, RabelsZ 55 (1991.), 17, 34; Schotten/Schmellenkamp, a megjelölt helyen (11. lábjegyzet), 295. pont; N. Zimmermann in Beck'sches Notar-Handbuch, 5. kiadás, 2009., H 148. pont; Krzywon, BWNotZ 1987., 4,7; Punder, MittRhNotK 1989., 1, 5.
[22] Punder, MittRhNotK 1989, 1, 5; N. Zimmermann, a megjelölt helyen (21. lábjegyzet), H 148. pont.
[23] Más felfogás: Odersky, notar 2013, 3, 8.
[24] Ide vonatkozóan Leitzen, ZEV 2013., 128,130; más felfogás Nordmeier, ZEV 2012., 513, 518.
[25] Így még Leitzen, ZEV 2013., 128,130; más felfogás: Odersky, notar 2013., 3, 8: egyoldalú módosítás minden esetben lehetséges.
[26] Ide vonatkozóan lásd pl. Odersky in Sus, a megjelölt helyen (15. lábjegyzet), Landerbericht Grosbritannien: England und Wales, 84. pont
[27] Ide vonatkozóan Lechner, NJW 2013, 26; Odersky, notar 2013, 3, 9; továbbá Dutta, FamRZ 2013, 4, 9; más felfogás: Simon/Buschbaum, NJW 2012., 2393, 2396; Wilke, RIW 2012., 601, 606.
[28] Nordmeier, ZEV 2012., 513, 514; ugyanez ZEV 2013., 117, 120.
[29] Más felfogás további indokolás nélkül: Lehmann, DStR 2012., 2085, ennek következtében érvénytelenné válik a jogválasztás.
[30] Így még Simon / Buschbaum, NJW 2012., 2393, 2398.
[31] Általában a tág értelmezéshez Lehmann, DStR 2012., 2085, 2088.
[32] Nordmeier, GPR 2013, 148, 155; lásd még Lehmann, DStR 2012., 2085, 2088.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyző, München
Visszaugrás
