A tanulmány áttekinti, hogy milyen jogalkalmazási problémákat okozott a 2018. január 1-jén hatályba lépett polgári perrendtartás azon módosítása, amely a bizonyítás nagy terjedelmű kiegészítésének szükségességére alapított hatályon kívül helyezési okot megszüntette. Egyet lehet érteni azzal a törekvéssel, hogy a perrendtartás csak a legvégső esetben, a polgári perek hatékony jogvédelmi funkciójának akadályozását eredményező kirívó jogsértések miatt teremti meg a lehetőséget a fellebbezés érdemi elbírálásának a mellőzésére. Ugyanakkor a módosítás nehézségeket eredményezett azokban az esetekben, ha a másodfokú bíróságnak az anyagi jogi felülbírálat eredményeképpen a jogi álláspontja eltér az elsőfokú bíróságétól akként, hogy az érdemi döntéshez a bizonyítás nagy terjedelmű kiegészítése lenne szükséges. A jogalkalmazásban megjelentek különböző megoldások, amelyek mellett vagy ellen szóló érveket, az esetleges jogalkotói beavatkozás szükségességét indokolt részletesen elemezni.
The study reviews the jurisdictional problems caused by an amendment of the Hungarian Civil Procedure Code which removed the ground for revocation based on the need to supplement the evidence to a large extent. It may be agreed that the Code provides an opportunity not to adjudicate on the merits of an appeal as a last resort only, in cases of flagrant violations which impede the effective legal protection function of civil proceedings. However, the amendment has created difficulties in cases where, as a result of a substantive review, the legal position of the appellate court differs from that of the first instance court in such a way that a substantive decision would require a substantial supplement to the evidence. Various solutions have emerged in the application of the law, as well as arguments for and against these. Therefore, it is necessary to analyze in detail the need for possible legislative intervention.
Nem igényel különösebb magyarázatot, hogy egy ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása nem szolgálja a jogviták hatékony és koncentrált lefolytatását, jellemzően ellentétben áll a jogkereső feleknek a bíróság elé vitt konfliktus mielőbbi lezáráshoz fűződő elismerhető érdekeivel, és az indokoltnál nagyobb mértékben történő alkalmazása rövid távon az eljáró bíró, hosszú távon a bíróság tekintélyének csökkenéséhez is vezethet. Éppen ezért az a jogalkotói megoldás és az ebből következő bírói gyakorlat tűnik helyesnek, amely erre "szükséges rossz"-ként tekint, és csak a legvégső esetben, a polgári perek hatékony jogvédelmi funkciójának akadályozását eredményező kirívó jogsértések miatt teremti meg a lehetőséget a fellebbezés érdemi elbírálásának a mellőzésére.
A 2017. december 31-ig hatályban volt, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952-es Pp.) és az ennek folytán kialakult bírói gyakorlat azonban nem feltétlenül felelt meg ennek az elvárásnak, a hatályon kívül helyezések alkalmazására az elvártnál nagyobb mértékben került sor, tekintettel arra, hogy a törvényi rendelkezések viszonylag szélesebb körben tették lehetővé azt, hogy az elsőfokú eljárás kisebb vagy nagyobb hibáira hivatkozva a másodfokú bíróság az elsőfokú eljárás újbóli lefolytatását eredményező nem érdemi határozat meghozatalát válassza.
Az 1952-es Pp. megoldása az volt, hogy amennyiben a per megszüntetésének nem volt helye, de az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálatra alkalmatlan volt, úgy a másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot újabb eljárás lefolytatására és újabb határozat hozatalára utasította. Ez a végzés két csoportba volt osztható aszerint, hogy a hatályon kívül helyezésre a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül, vagy azokra tekintettel került sor. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül két esetkörben helyezte hatályon kívül permegszüntetés nélkül. Egyrészt az 1952-es Pp. 251. § (1) bekezdése szerint az úgynevezett abszolút, mérlegelést nem tűrő hatályon kívül helyezési ok esetében, amikor az elsőfokú bíróság nem volt szabályszerűen megalakítva, vagy az ítélet meghozatalában olyan bíró vett részt, akivel szemben a törvény értelmében kizáró ok állt fenn. Másrészt a mérlegelést megengedő, relatív hatályon kívül helyezési ok esetén akkor, amikor a bíróság az elsőfokú eljárás lényeges szabályait megsértette és ezért a tárgyalás megismétlése, kiegészítése lett szükséges. Ebben a részben a hatályon kívül helyezés a törvény alapján nem volt kötelező, a másodfokú bíróság mérlegelhette, hogy vagy az elsőfokú bíróságot utasítja újabb eljárás lefolytatására,
- 11/12 -
vagy a bizonyítás hiányosságait a másodfokú eljárás keretében maga pótolja; azonban a jogszabályi rendelkezés az orvoslás szempontjait nem határozta meg és annak elsődlegességét sem irányozta elő.
A kialakult bírói gyakorlat szerint lényeges eljárási szabálysértés volt - a teljesség igénye nélkül - ha a kényszerű pertársaság esetében az elsőfokú bíróság nem rendelkezett a pertárs perbeállításáról, ha a beavatkozás tárgyában nem hozott határozatot, ha határozat meghozatalára került sor szabályszerű idézés hiányában, ha a per iratait a beavatkozónak vagy az ellenérdekű félnek nem küldte meg, ha a kereset megváltoztatását nem közölte az ellenérdekű féllel, hanem a tárgyalás berekesztéséről és ítélet hozataláról rendelkezett, vagy ha a korábbi hatályon kívül helyezés folytán a másodfokú bíróságnak a megalapozott döntéshez szükséges iránymutatását figyelmen kívül hagyta.
Mindezen túl az 1952-es Pp. 252. § (3) bekezdése szerint a másodfokú bíróság a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és ellenkérelem keretei között helyezte hatályon kívül az elsőfokú ítéletet és utasította az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára, ha a bizonyítási eljárás nagy terjedelmű vagy teljes megismétlése, kiegészítése volt szükséges anélkül, hogy az elsőfokú eljárás lényeges szabályainak a megsértése lett volna megállapítható. Ezen hatályon kívül helyezési ok sem volt abszolút, mert a másodfokú bíróság akár mérlegelhetett úgy, hogy a bizonyítás hiányosságait a másodfokú eljárásban korrigálja - de ennek szempontjait és elsődleges célját a törvény ugyancsak nem tartalmazta.
Ennek a megoldásnak a hiányossága volt egyrészt az, hogy az eljárási szabálysértés figyelembe vételét akkor is megengedte, ha erre a felek egyáltalán nem hivatkoztak; másrészt nem tartalmazott olyan jogszabályi rendelkezéseket, amelyek az észlelt vagy hivatkozott eljárási szabálysértések mellett a hiba másodfokon korrigálására utaltak volna; harmadrészt a bizonyítás nagy terjedelmű kiegészítésének szükségességét nem kötötték eljárási vagy anyagi jogi jogszabálysértéshez; negyedrészt pedig a hatályon kívül helyezésnek tág teret nyitott az anyagi pervezetés intézményének hiánya folytán a bizonyítási teherről az első- és a másodfokú bíróság eltérő álláspontja miatt az 1952-es Pp. 3. § (3) bekezdésében meghatározott hibásnak talált tájékoztatás. Számos kritika érte a fellebbviteli bíróságokat abban a körben, hogy az indokoltnál többször helyezik hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, és utasítják az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára - még akkor is, ha ez a felek egyikének sem volt a kifejezett akarata.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
