1. A rendszerváltás előtti elméleti jogirodalom korszakának egyik legkiválóbb, ha (a maga nemében) nem a legkiválóbb művét tarthatja kezében az olvasó bővített ismételt kiadásban. A kötet kimagasló értékének egyik fontos alkotóeleme (1) a rendkívül igényes jogtörténeti forráselemző - és nem egyszer forráskritikai - kutatómunka. A jogelmélet nagy modern klasszikusai többnyire mind jogtörténeti kutatómunkában vagy valamely jogág szakértőiként tűntek ki, ami után fordultak az absztraktabban megfogalmazott jogelméleti kérdések felé. Varga Csaba viszont jogfilozófusként végzett rendkívül alapos tényfeltáró munkát a források elemzésével, történeti és összehasonlító módszert alkalmazva, ahol ez utóbbi nem marad meg az egyetemes jogtörténetnek a jelenségeket pusztán egymás mellé leíró egyszerűbb sémájában. (Az összehasonlító jogi elemzés olyan üdítő oázisnak számított a korszakban, amely a nagyobb fokú ideológiamentesség okán a szabad gondolatiság egyik kiindulópontja, a rejtett kritikai meglátások megfogalmazási terepe lehetett.) Mindez (2) hangsúlyos és jól kidolgozott értelmező-rendszerező elemzési keretben történik, amely következetesen vonul végig a kodifikációk történetén, s ami a második nagy érdeme a műnek. Nem meglepő, ha a kor, amelyben született, lenyomatát hagyja a művön problémafelvetéseivel és az eredmények értékelő szemléletével, de szóhasználatában is, amiképpen ezen kor meghatározó ideológusai és teoretikusai is magasan felülreprezentáltak az idézettségi mutatóban (így természetesen az új kiadásban is). Ez semmit nem vesz el a mű történeti elméleti termékként meghatározható értékéből. Az (3) interdiszciplinaritás a harmadik olyan értéke a kötetnek, amely kiemeli azt az összehasonlító jogtörténeti munkák sorából (is). A társadalomelméleti jelleg nem marxista értelmében a kodifikációs törekvéseknek komplex értékelését teszi lehetővé, s rávilágít olyan momentumokra is, amelyek egy jogtörténész esetében az elméleti dimenzió öszszetettsége folytán - nem is olyan kis eséllyel - esetleg elsikkadhatnak. A kódexet nem mint változatos jellegű és így változatos célú, de végül is puszta instrumentumot tekinti a jogalkotó kezében, hanem a társadalmi meghatározottság prizmatöréseit is középpontba emeli mind az alkotás, mind az alkalmazás, mind pedig az esetleges újrakodifikálás stádiumában. A teoretikus igények, a racionalista és politikai törekvések, a szociológiai vagy szociálpszichológiai tényezők - például a forradalmak kodifikációs vágyálmainak belső logikájában -, valamint a kodifikációs teljesítmények egyszerre értékeltetnek. A filozófiai és ideológiai reform-célkitűzések és a kódex mint gyakorlati termék nem egyszer csak nagyon szűk metszetben fedték egymást -mutatnak rá a realista sorok. A nemzeti közös jogi hagyomány, amely kollektív értékeket (is) takar, nem enged a történeti tapasztalat szerint radikális újrakezdést, amivel még a forradalom aktorainak is számolniuk kellett. A diszkontinuus törekvések ellentmondó vagy éppen "átváltó" jellege szintén nem marad észrevétlen, ami például a felvilágosodás eredetileg természetjogi ihletettségű kódexalkotási folyamataira jellemző (miként váltott a természetjog "ellenideológiából" tartalmában jelentősen átalakulva legitimációs ideológiába), amikor is a természetjogi megalapozás "kódexé pozitiválódva", s egyben tartalmaiban az eredetihez képest rendkívüli mód redukálódva, kritikai töltetét tekintve az új politikai berendezkedésben elenyészik, és immáron teoretikusan, de politikailag sem teszi lehetővé a természetjogi alapú utólagos radikális bírálatot, s csak mint a hézagkitöltés eszköze működik, működhetik a továbbiakban. Különbség van tehát az elméleti filozófiai-ideológiai és a gyakorlatilag megvalósuló pozitív jogi kódex között. A természetjog tehát többrétegű, irányultságában többirányú, sikereiben pedig változatos képet mutat, miközben tartalmilag is alakul. A kódexet övező legitimációs törekvések, illetőleg a politikai jelleg kodifikációs törekvésként való megmutatkozásának feltárása mindvégig jellemzi a társadalomelméletivé emelt jogtörténeti vizsgálódást. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a szerző az általános tendenciák bemutatása mellet a nemzeti különutas formákra is hangsúlyt fektet, vagyis a partikularitást is hangsúlyozva nem esik bele egyfajta leegyszerűsítő metafizikai történelemszemléletbe és erre alapított kodifikációfejlődés-magyarázatba. A történelmi folytonosságok és a megsza-
- 260/261 -
kítottságok, az általános tendenciák és az attól eltérő, nem kivételként értékelt, hanem szabályt lerontó történeti politikai és jogi valóságok, valamint a térbeli, azaz a geográfiai egységes jelenségek és partikularizmusok egyszerre, egymást kiegészítően kerülnek megjelenítésre. A szerző által ajánlható pozitív eszközök az időtlenségre szánt, teljesen és átfogóan szabályozó kódex-eszmét meghaladandó kerülnek felsorolásra, így többek között a quasi-kodifikációs eszközök, de más racionalizációs formák is. Ezen eszközök nem "szükségszerű rossz" velejárói az egyébként legitim módon teljességre és tökéletességre törekvő kódexeknek, hanem Varga Csaba mint pozitív mozzanatot mutatja be az azok használatára alapul szolgáló okokat, ami viszont már végkicsengésében a kodifikáció hagyományos teóriájának messzemenő meghaladását is jelenti.
2. Korunkban a kódex már nem játszik olyan központi szerepet a jogi valóságban és a jogi gondolkodásban, hogy ezeknek meghatározó központi problémája legyen,[2] mindazonáltal a kortárs kodifikációs folyamatok, amelyekkel kibővült az opus (Hollandia, Québec, Spanyolország stb. és végül, de nem utolsó sorban gondolhatunk a magyar Ptk. átfogó kodifikációjára is előkészületi fázisban), újra ráirányítják a figyelmet a kódex módszertani lehetőségeire, de műfaji meghatározottságaira is,[3] ám tágabb értelemben csakis akkor, ha a kódexet társadalmi jelenségként, termékként is értékeljük,[4] amelynek a változó és rendkívül komplex társadalmi valóságban kell viszonylagos normaszövegbéli állandósággal, a normaszövegbe szervesített fogalmi-logikai megoldások tekintetében pedig egységesen, de mégis strukturálisan rugalmasan szabályozni a jogági viszonyok közelítően teljes vagy jelentős körét. Ám egyszersmind ennél többről van szó: a Természet kódexét istenítő felvilágosodás kora és a kódexet mint jogi formát szinte már tagadó korunk - hogy csak két szélső példát említsünk - rámutatnak arra, hogy a kodifikációs eszme mindig egy általánosabb világlátás és gondolkodási mód szimptomatikus kifejeződései, s mint ilyenek is értékelendők.
3. Miután az egyes történeti korokban, de más kultúrákban is hosszas elemzéseknek veti alá a szokásjogot a vizsgálandó kérdés szemszögéből (érthetően különösen a középkort illetően mélyül el e tekintetben), a szerző általánosságban hangsúlyozza, hogy a szokásjog-kodifikálás átmeneti lépcsőfokként nemcsak szükséges, hanem kívánatos is egyben, és ez mutatja az organikusan fejlődött és a tapasztalat által beváltnak bizonyult normatartalmak értékelését mind pragmatikus, mind értékelvű alapon. Ez a kérdés némileg változó tartalommal merült fel a német történeti jogi iskola nagy reprezentánsainak és vitapartnereiknek munkáiban. Az érdek- és értéktartalmak tehát kulturálisan mindenképpen meghatározzák a kódex normáit, de alkalmazásában sem tekinthet el a jogalkotó a már hatályos kódexnek a változó társadalmi közegben való érvényesülése tényétől, amit már az alkotáskor figyelembe kell vennie, ha valóban hosszú távon sikeres kódexet akar alkotni. A kódexnek tehát formájában, strukturálisan is fel kell vennie azon közeg sajátosságait, amiben hatnia kell, s ezért nevezi a szerző - a jog társadalomelméletének egyik meghatározó német koncepciója nyomán - ezt a legújabb kívánatosként elénk állított kódexformát "autopoietikusnak", mint ami egyszerre tartalmaz jogi zártsági és "tanulóképes" nyitottsági mozzanatot, tehát mindig visszazárást és újrateremtést is. A jogi közvetítésnek egy egyre jobban differenciálódó társadalomban kell funkcióját betöltenie, ahol az emberi viszonyok körét egyre mélyebben és teljesebben fogja át, ami összességében - fogalmiasítva - a jog "társadalmiasodásának" jelenségét jelenti. Ez utóbbinak a jog fokozott differenciálódása, sajátszerűségének fokozódása felel meg. Paradox módon az időtállóság záloga éppen a rendszer hajlékonysága, rugalmassága. Így válik maga a kodifikáció társadalmilag meghatározott gyakorlati-elméleti jelenséggé. A kulturális korlát azonban a modernizációs szándékú jogátültetésnél is jelentkezik, amit szintén tudatosítania kell a reformernek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
