1. A büntetés végrehajtásának felfüggesztése a jogirodalomban a feltételes elítélés körébe tartozik. A feltételes elítélés változatainak közös jellemzője az a cél, hogy a bűnelkövetővel szemben mellőzzék az általa elkövetett bűncselekmény büntető jogkövetkezményeinek a tényleges alkalmazását, és egyúttal biztosítsák neki, hogy joghátrány - tipikusan szabadságelvonás - nélkül marad, ha meghatározott időszak (próbaidő) alatt a számára előírt feltételeket, meghagyásokat teljesíti, kiváltképp, ha nem követ el ismételten bűncselekményt. A feltételes elítélés kialakulására az a célszerűségi felismerés vezetett, hogy a bűnelkövetők jó részével szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetés végrehajtása esetén inkább a büntetés hátrányos hatásai, semmint előnyös vonásai érvényesülnek. Ezen jogintézmény létrejötte lehetővé tette azt, hogy a megtévedt bűntettesek, az alkalmi, nem súlyos bűncselekményt elkövetők elkerülhessék a büntetőintézeteket, amelyek nemegyszer a káros befolyásolás, az ún. börtönfertőzés színterei is. Tehát a feltételes elítélés a szabadságvesztés végrehajtása elkerülésének egyik legfontosabb eszköze, s különösen alkalmasnak tűnt a korábbi időszakokban jórészt károsnak minősített rövid tartamú szabadságvesztés pótlására. A feltételes elítélés keletkezése alapvetően összefüggött egy felfogás-, illetve szemléletmódosulással. A jogi megtorlás követelése helyébe a múlt század második felétől kezdődően ugyanis mindinkább a megelőzés követelménye, a bűnelkövetőknek az újabb bűncselekménytől való visszatartása lépett. Ennek elérésére kínálkozott egyik lehetséges eszközként a feltételes elítélés. Ebben az esetben az elkövetőtől függ a vele szemben kiszabott büntetés mellőzése vagy tényleges végrehajtása. A feltételes elítélésnek két fő formája fejlődött ki a XIX. század folyamán: az amerikai-angol és a belga-francia rendszer.
Az amerikai-angol (probation) szisztéma szerint a bíróság a bűnelkövető bűncselekmény miatti anyagi jogi bűnösségét megállapítja ("conviction"), de a deliktum jogkövetkezményeként a büntetés kiszabását ("sentence") próbaidőre felfüggeszti (elhalasztja), és így az elkövetőt alkalmas személyek ("probation officer") kezessége, illetve felügyelete mellett szabadlábon hagyja. Amennyiben az elkövető a megállapított próbaidőt, vagyis a próbát sikeresen kiállotta, a bíróság a büntetőeljárást megszünteti, ha pedig nem telik el eredményesen a próbaidő, a bíróság a büntetést kiszabja. A feltételes elítélésnek ezt a probációs változatát az észak-amerikai Massachusettsben a XIX. század közepe óta alkalmazzák, kezdetben magánkezdeményezések formájában. Első alkalommal ezt az új jogintézményt az említett tagállamban 1878-ban szabályozta törvény. Európában pedig elsőként Angliában nyert alkalmazást ez a megoldás. (Innen a jogintézmény megnevezésénél az "amerikai-angol" megjelölés használata.)
A XIX. század vége felé jelentkezett a feltételes elítélés másik változata, a belga-francia modell (sursis). Ennek lényege az, hogy a bíróság a bűnösség megállapítása mellett a büntetést is kiszabja, de annak tényleges végrehajtását próbaidőre felfüggeszti. Amennyiben az elítélt a próbát sikerrel kiállotta, a kiszabott büntetés végrehajthatósága megszűnik. A próba sikertelensége esetén a kiszabott, de felfüggesztett büntetés végrehajtását el kell rendelni. Egyes jogrendszerek a próbaidő tartamára az elítélt számára magatartási szabályok betartását, meghagyások teljesítését írják elő, illetve ezek megállapítását is lehetővé teszik.[1]
2. A büntetés végrehajtása felfüggesztésének alapgondolata az, hogy a bűnelkövető számára alkalmat kíván adni a bűncselekmények elkövetésétől tartózkodó életvezetésre és a büntetés végrehajtását elkerülve a bűnelkövető reszocializációját biztosítja, s ennek folytán a rövid tartamú szabadságvesztés végrehajtásával járó hátrányos vonásokat elkerüli. E jogintézmény igazolásra talál mind a preventív, mind az igazságossági megfontolások alapján.[2] Lackner szerint a büntetés végrehajtása felfüggesztésének jogi természete a joggyakorlatban és a tudományban nem lezárt módon magyarázott. Jogi konstrukcióját tekintve a felfüggesztés nem önálló jellegű büntetés és nem is intézkedés, hanem csak a büntetés végrehajtásának a modifikációja. Csupán abba az irányba hat, hogy a szabadságvesztés végrehajtását felfüggeszti, ezért a büntetés mértéke a felfüggesztéstől függetlenül kerül kiszabásra.
Kriminálpolitikai megközelítésből a felfüggesztés önálló jogintézmény, amelyet önmagában sem a büntetési cél, sem a prevenciós cél teljes mértékben nem magyaráz, hanem mindkettő elemeit egyesíti. Vannak olyan nézetek, amelyek szerint a büntetés végrehajtásának felfüggesztése nevelő intézkedés, speciálpreventív reszocializációt szolgáló intézkedés, de van olyan álláspont is, amely a felfüggesztést önálló, a szabadságvesztés-büntetéssel azonos szankciónemnek tekinti. Figyelembe veendő azonban, hogy a felfüggesztés célja többsíkú. Meghatározott elkövetői csoportoknál, mint pl. az alkalmi elkövetőknél kedvezmény nyújtásában merül ki a szabadságvesztés káros hatásainak elkerülése érdekében. Más elkövetői csoportoknál arról van szó, hogy a reszocializáció esélyét értelmesen próbálják kihasználni.[3]
3. Hazánkban általánosan elfogadott álláspont szerint a büntetés végrehajtásának felfüggesztése nem önálló büntetési nem, hanem olyan sajátos reakció, amelyet a büntetéskiszabás során alkalmaznak és amely a büntetés végrehajtásának a módját változtatja meg.
Ezen intézmény jogi természetének vizsgálatakor - nézetünk szerint is - különbséget kell tenni a jogi, dogmatikai és a kriminálpolitikai megítélés és értékelés között. Jogi, dogmatikai megközelítés alapján a büntetés végrehajtásának felfüggesztése - az előbb kifejtett általánosan elismert hazai felfogásnak megfelelően - a büntetés végrehajtásának a modifikációja és nem önálló szankcióforma. Ez azt jelenti, hogy a büntetést, így pl. a szabadságvesztést először is a felfüggesztés kérdésére tekintet nélkül, a büntetéskiszabási elvekre figyelemmel kell kiszabni és a büntetés mértékét meghatározni. Csak ezután kell - a büntetéskiszabási körülményekhez igazodó mértékű büntetést alapul véve - állást foglalni és dönteni a büntetés végrehajtása felfüggesztéséről.
A büntetés végrehajtásának felfüggesztése kriminálpolitikai aspektusból nézve önálló szankció-forma, amely ambuláns reszocializálásként írható körül. A büntetés végrehajtásának felfüggesztése ugyanis önálló funkciót tölt be - mindenekelőtt a szabadságvesztés-büntetés tekintetében - a szabadságelvonás nélküli jogkövetkezmények és a zárt jellegű, végrehajtandó szabadságvesztés között. Így nem véletlen, hogy ez a szankcióforma önálló jogkövetkezményként kerül szabályozásra több ország büntetőjogában. A büntetés végrehajtása felfüggesztéséhez különböző jellegű meghagyások, utasítások előírása kapcsolható, továbbá nagyon lényeges az a körülmény, hogy ezzel a jogkövetkezmény-típussal elkerülhetők azok a károk, hátrányos vonások, amelyek a szabadságvesztés végrehajtásával általában egybekapcsolódnak. Mindezek ismeretében a korszerű büntetőpolitikai törekvéseknek az felel meg, hogy a bíróság csak akkor alkalmazzon végrehajtandó szabadságvesztést, ha a büntetés célja csak ezáltal érhető el.[4]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
