A házastársak vagyoni viszonyai különfélék lehetnek, különböző típusú vagyonjogi rendszerekbe csoportosíthatóak. Három nagy típust különít el a jogirodalom[2]: egyfelől a vagyonösszesítő rendszereket, melyeknek lényege, hogy a házastársak mindazon vagyona, ami a házasságkötésüket megelőzően megvolt, és a házasság ideje alatt keletkezett összevegyül, a házastársak közös, osztatlan tulajdonát képezi. Ennek teljes ellentéte a vagyonelkülönítés, mely szerint a házastársak vagyonjogi szempontból megőrzik függetlenségüket, főszabály szerint a két különvagyoni alvagyonuk mellett nem keletkezik házastársi közös vagyon. A két ellentétes rendszer között találjuk a vegyes rendszereket, melyek fő jellegzetessége az előbbiekben említett két típus markáns jellemzőinek keveredése. Ennek egyik típusa a magyar szabályozás által is ismert közszerzeményi rendszer, ami helyet kapott a 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) normaanyagában, mint vagyonjogi szerződésekben kiköthető alternatív rendszer, illetve speciális formában az élettársak törvényes vagyonjogi rendszereként. A rendelkezések gyakorlati megvalósulása jelenleg még nem nyomon követhető, egyrészt mert a vagyonjogi megállapodások esetében elsősorban a vagyonelkülönítést mint kiköthető rendszert preferálják az érintettek, másfelől az élettársi kapcsolatok tartós jellegéből adódóan kevés esetben jutottak el a felek a Ptk. hatálybalépése óta oda, hogy kapcsolatukban a törvényes vagyonjogi rendszer szabályai szerint kelljen a bíróságoknak vagyonjogi vitájukat elbírálnia. A német Bürgerliches Gesetzbuch (a továbbiakban: BGB) szabályozása azonban sokkal régebben vezette be a magyar közszerzeményi rendszerhez hasonló szerzeményi közösség (Zugewinngemeinschaft) jogintézményét mint törvényes vagyonjogi rendszert, így a gyakorlatban felmerült igényekhez igazodóan alakult maga a normaanyag. Jelen tanulmány célja éppen ezért a német szerzeményi közösség bemutatása.
A német szerzeményi rendszer elnevezése nem szerencsés, ugyanis akár a jogintézmény célját, akár a tételes jogi szabályokat vizsgáljuk, közösségről aligha beszélhetünk. A német rendszer célja, hogy bár a házastársak mindvégig megtartják vagyonjogi önállóságukat, a házasság végén a "szerzeményeik" kiegyenlítésre kerüljenek. Véleményem szerint ez az alapkoncepció összeegyeztethető a családjog legfőbb alapelveivel, így biztosítani képes a házastársak egyenjogúságát, még akkor is, ha vagyonjogi szempontból egymástól függetlenek a felek[3]. Emellett, habár egyetlen szakirodalom sem említi, mégis úgy vélem érezhető a konstrukció felépítéséből, hogy az egymás különvagyonából történő kompenzáció a házasélet erkölcsi követelményeinek is eleget tesz. Gondolok itt arra, hogy bár előfordulhat, hogy az egyik házastársnak semmi szerzeménye nem lesz a házasság végén, mert nem dolgozott, nem szerzett jövedelmet, hanem otthon a háztartást vezette, nevelte a gyermekeket stb. így rá nézve rendkívül méltánytalan lenne, hogy vagyon nélkül kezdje meg az új életét. Ez a funkció az, ami megalapozza, hogy inkább egy kompenzációs rendszerként tekintsünk erre a vagyonjogi rendszerre. Weiss Emilia is kihangsúlyozta, hogy "a házastársak egyenjogúságának nemcsak a magyar jogra jellemző erősödése szinte mindenütt olyan házassági vagyonjogi rendszer elfogadását követeli meg, amelyben a feleségnek a háztartásban, a gyermekek nevelésében kifejtett tevékenysége is értékeléshez jut, amely valamilyen módon a házastársaknak a házasság alatti szerzeményekben, megtakarításokban kölcsönös részesedést biztosít."[4]
A tételes jog oldaláról vizsgálva elmondható, hogy a német szerzeményi közösség, valójában semmilyen közösséget nem teremt, a házastársak mindvégig megőrzik vagyonjogi függetlenségüket. Ezt maga a BGB is rögzíti, mikor kimondja, hogy "a férj vagyona és a feleség vagyo-
- 45/46 -
na nem válik a házastársak közös vagyonává; ez érvényes arra a vagyonra is, melyet a házastárs a házasságkötést követően szerez."[5] Ebből következik, hogy a jogalkotó egyértelművé teszi, hogy a szerzemény kiegyenlítése iránti igény csakis kötelmi természetű lehet.
A német szabályozás esetében megállapítható, hogy a magyar jogban használt különvagyon - közszerzemény szerinti felosztás nem alkalmazható, ehelyett a BGB a házastárs kezdeti és végvagyonából állapítja meg a szerzemény[6] értékét, majd ebből a kiegyenlítés összegét.
A kezdeti vagyon (Anfangsvermögen) nem más, mint a házastárs azon vagyona, mely a házasságkötést megelőzően már megvolt, leszámítva belőle a tartozásokat, vagyis csak az aktívák számítanak[7]. A végvagyon (Endvermögen) pedig nem lesz más, mint az a vagyon, amellyel a házastárs a szerzeményi rendszer megszűnésekor rendelkezik, szintén levonva belőle a passzívákat[8]. Vannak azonban olyan tényezők, amelyek befolyásolhatják ezeket a vagyonállapotokat, és méltánytalanságot eredményezne, ha ezek a vagyonelemek a kiegyenlítési alap részét képeznék. Ennek kiküszöbölésére alkalmazza a BGB a fiktív hozzászámítás[9] intézményét. Ez alapján meghatároz olyan vagyonelemeket, melyek ugyan a szerzeményi rendszer fennállása alatt keletkeznek, de mégsem képezik a vagyongyarapodás alapját. Ennek megfelelően rögzíti a törvény, hogy a kezdeti vagyonhoz hozzászámítandó az a vagyonelem, amelyet a házastárs a szerzeményi rendszer fennállása alatt különböző jogcímeken ingyenes juttatásként kapott:
- ha a juttatást halál esetén vagy későbbi öröklésre való tekintettel kapta[10],
- az az ajándék, melyet a házastárs a házasságkötésére tekintettel vagy az önálló életének megkezdése céljából a szüleitől kapott.[11]
A végvagyon tekintetében a vagyonjogi önállósággal történő visszaélés eredményezhet méltánytalanságot, ezért a BGB kimondja, hogy a végvagyon összegét növelni kell azzal a vagyonnal, amit a házastárs:
- erkölcsileg indokolatlanul másnak ellenszolgáltatás nélkül juttatott,
- amit eltékozolt, elpazarolt,
- illetve, ha a rendelkezési jog gyakorlása során a másik házastárs megkárosításának szándéka vezette.[12]
Ez alól két kivételt enged a törvény, egyfelől, ha az előbbiekben említett cselekmények hatására bekövetkező vagyoncsökkenés a szerzeményi rendszer megszűnését megelőző 10 évvel korábban történt, vagy ha a másik házastárs egyetértett ezekkel a cselekményekkel.[13]
A szerzemény megállapítása szempontjából a szerzeményi rendszer megszűnésének időpontja (a rendszer megszűnésének napja) az irányadó, ami lehet:
- a házasság felbontásának napja;
- a házasság érvénytelenítése iránti kérelem beadásának napja;
- a szerzemény előrehozott kiegyenlítésének teljesítésére irányuló keresetindítás napja.[14]
A kiegyenlítés alapja a szerzemények közötti különbség,[15] ennek fele részére jogosult az a házastárs, akinek a szerzeménye kisebb volt. Egy példával illusztrálva: ha a férj kezdeti vagyona 1.000 egység, majd végvagyona 10.000 egység, akkor a szerzeménye 9.000 egység. A feleség kezdeti vagyona szintén legyen 1.000 egység, végvagyona 3.000 egység, vagyis szerzeménye 2.000 egység. Jelen esetben a férj szerzeménye a nagyobb, így a feleség jogosult kiegyenlítést igényelni, méghozzá a két szerzemény közti különbség felét, azaz 3.500 egységet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
