Az 1993-2006 közötti tizenhárom éven át tartó liberális kormányzást követő hatalomvesztés, majd a 2011-es parlamenti választások utáni történelmi mélypontra jutás arra késztette a Liberális Pártot, hogy - akár kevésbé szokványos eszközök segítségével is, de - "foglalja vissza" méltó helyét Kanada politikai palettáján. Ez a kényszerhelyzet vezetett a 2015-ös kampányban tett reformígérethez, amelynek lényegi üzenete, hogy liberális győzelem esetén a kanadai polgárok utoljára fognak relatív többségi rendszerben képviselőket választani, hiszen a demokrácia nevében Kanadának egy méltányosabb rendszerre van szüksége, olyanra, melyben "minden szavazat számít". Az abszolút többségi győzelmet és az újbóli liberális kormányalakítást követően mintha megváltozott volna Justin Trudeau és pártja reform iránti attitűdje, olyannyira, hogy a korábbi ígérete megszegésétől sem riadt vissza a miniszterelnök. A változtatás terén tapasztalható széles körű konszenzushiányra, a preferenciális rendszer egyik vagy másik pártot favorizáló jellegére, valamint a szélsőséges erőket képviselethez juttató és széthúzó erőket tápláló arányos rendszer veszélyeire hivatkozó kormánypártnak végül sikerült a folyamatot leállítania, a reform kivitelezését meghiúsítania. Jelen írás e sajátos folyamat elemzésére tett kísérlet.
A reform elméleti aspektusait összefoglaló első részben a választási reformot olyan érdek- és/vagy értékalapú változásként, változtatásként értelmeztem, amelyben az alapvető szándékot többnyire a hatalomnövelés és/vagy hatalomkonszolidálás, a politikai stabilitásra való törekedés, a méltányos képviselet megteremtése, vagy e három tényező eltérő arányú ötvözete képezi. A változtatás természetesen a választási rendszerre vonatkozik, kérdés persze, hogy melyek a leggyakrabban előforduló változtatások egy reform kapcsán. A teljességre való törekvés nélkül, a következő változtatásokkal kell leginkább az elemzőnek számolnia: a szavazatokat mandátumokká alakító eljárás módja (többségi, arányos, vegyes rendszerek); a szavazás mikéntje (kategorikus vagy sorrendes szavazás); a választókerületek határainak átrajzolása; a kerületenkénti mandátumok számának módosítása (egy- vagy többmandátumos kerületek); a választásokon való jelölés feltételei; a szavazócédula formája és tartalmi aspektusai; a részvételt befolyásoló tényezők (kötelező vagy nem kötelező szavazás, a szavazati jog feltételei, az urnák előtti megjelenés könnyítése); a választási kampány pártfinanszírozása; a választások tisztaságát befolyásoló szabályozás; végül, de nem utolsósorban a választások lebonyolításának ellenőrzése. Mivel egy változtatás reformnak minősülhet úgy is, hogy annak nem kell kitérnie a felsorolt szempontok mindegyikére, és
- 27/28 -
mivel az egyes szereplők céljai merőben különbözhetnek, nem véletlen, hogy az egyes tényezők nem egyforma súllyal esnek latba. Mindennek fényében, a következtetések egész sora fogalmazható meg:
• Különböző reformok különböző súlyú és mértékű változtatást jelenthetnek.
• A szereplők nem egységes célokkal, és ebből adódóan nem azonos tényezők változtatásának a szándékával lépnek fel és kezdeményeznek reformot.
• Egy választási rendszer vagy reform nem önmagában "jó" vagy "rossz", nem önmagában véve "méltányos" vagy "méltánytalan", előnyös vagy előnytelen, hanem az azt körülvevő kontextusba ágyazottan értelmezendő és értékelendő (érdekek és értékek mentén). Az egyes választási reformok jellegüknél fogva tehát nem egyetemesek, inkább országspecifikusak.
• A reformkezdeményezők az esetek túlnyomó többségében érdekérvényesítő szándékkal indítványozzák és hajtják végre a reformot, miközben értékalapú érvelésekkel próbálják megindokolni (és ezzel legitimálni) reformszándékukat. Az érdekspecifikus és az értékorientált megfontolások kevésbé vegytiszta formában vannak jelen, a szereplők reformszándékai inkább e kettő eltérő arányú, sajátos ötvözeteként követhetők nyomon. E sajátosság abból adódik, hogy a valódi érdekek többnyire "rejtettek", az értékalapú érvelések viszont megjelennek a nyilvánosság előtt.
• A reformkezdeményezés még nem garantálja a reform sikeres kivitelezését. Ehhez a szereplők megfelelő szándéka mellett olyan jogi és politikai feltételek is kellenek, amelyek nem nehezítik meg a végletekig a változtatási esélyeket, illetve nem teszik könnyen lehetővé, hogy egy meghatározó erővel bíró politikai csoport egymaga képes legyen megakadályozni a folyamatot, önös érdekeivel összhangban.
Kanada választási reformtörténetének és a 2016-os választási reformkísérletének elemzését megelőzően érdemes talán még egyszer kihangsúlyozni, hogy a reform elméleti tanulmányozása a fogalom értelmezésén túl a reform általánosságban vett folyamatának (kezdeményezés, szereplők kiléte, javaslattétel, döntés, megvalósítás) elemzését kell tartalmaznia, szemmel tartva a kezdeményezés előtti társadalmi, politikai körülmények szerepét, a választási rendszerek általánosságban vett vonásait, illetve a reformot megítélő normatív értékrendet.
Ami viszont a választási reform esettanulmányait, azaz az adott országok választási reformjának elemzését illeti, az általános elméleti megállapítások figyelembevételével az adott kontextusra, a konkrét pártrendszer tüzetes elemzésére, a fennálló választási rendszernek az adott társadalomra vonatkozó előnyeire és hátrányaira, valamint a kontextussal és a társadalmi igényekkel összhangban a megfelelő alternatívák kidolgozására kell elsősorban figyelnünk. Természetesen, a feladat nem egyszerű, de szükséges, ha kellően meg szeretnénk érteni a reformkezdeményezés indokoltságát, a reformra vonatkozó pró és kontra érveket, a folyamat során az egyes szereplők (kormány, reformbizottság, polgári testületek, szakbe-
- 28/29 -
avatottak, választópolgárok) politikai súlyát, valamint e szereplők érdekorientált és/vagy értékalapú törekvéseit.
A továbbiakban az itt felsorolt szempontok mentén a 2015-ös kanadai reformígéret történeti előzményeinek, ezt követően a fennálló politikai kontextusnak (a pártrendszer, de elsősorban a relatív többségi rendszer Kanadára vonatkozó kihatásai), majd a reformkísérlet kibontakozásának, végül pedig a "kudarc" okainak ismertetésére és elemzésére teszek egyfajta kísérletet.
Általánosságban, egyetlen választási rendszer sem lehet mindenre kiható válasz a demokráciákban, de mindegyiknek megkülönböztetett szerepe van a hatalmat gyakorlók kilétének meghatározásában. A választási rendszer jellegétől, a használt formula mikéntjétől függően kormányt alakíthat egyetlen párt, amely abszolút többséggel dominálja a parlamentet és a politikai napirendet. Az is megeshet, hogy a választási rendszer a meghatározó pártok dominanciájának mérsékelésére, a kisebb pártok parlamenti jelenlétének lehetőségteremtésére, illetve annak elősegítésére hivatott, hogy a szavazópolgárok, csoportok, valamint politikai nézetek szélesebb köre legyen képviselve a parlamentben.
Nem véletlen, tehát, hogy a legtöbb demokráciában időről időre megkérdezik a polgárok véleményét a saját választási rendszerükről, lehetőséget adva arra, hogy hangot adjanak elégedettségüknek, vegyes érzésüknek vagy épp éles hangvételű kritikájuknak. Ez utóbbi esetében érdemes talán elgondolkodni a fennálló rendszer reformján. Kanadára e téren inkább egyfajta határozatlanság volt jellemző az utóbbi évtizedekben,[1] ennek ellenére a relatív többségi rendszert bírálok száma felfelé ívelő tendenciát mutat. Ez arra utal, hogy a rendszer felülvizsgálata a figyelem középpontjába kezdett kerülni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
