Ön 2007 óta tagja az Egyesült Nemzetek Szervezete egyik fontos szakosított bizottságának, a gyermekjoginak. Mit kell tudnunk első megközelítésben erről a szervezetről?
Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága (a továbbiakban csak Bizottságként említem majd) Genfben működik, és 18 tagú. Őket a tagállamok kormányai jelölik, és csakis független szakértők lehetnek. A jelölteket a tagállamok képviselői egy hosszú procedúra keretében előzetesen egyenként meghallgatják, majd az ENSZ közgyűlése hozza meg a döntést. Itt nincs semmiféle "területi arányosság", viszont általában háromszoros a túljelölés, vagyis igazi küzdelem folyik a tagállamok között a presztízst is jelentő bizottsági helyek megszerzéséért.
Általában kik töltik be ezt a tisztséget? Tudna említeni néhány jelenlegi tagot?
Hogyne, a kenyai kollegám az ottani Legfelsőbb Bíróság bírája, a norvég kolleganő meg az Oslói Egyetem nyugalmazott rektora, de akad a Bizottságban litván gyermekpszichiáter, kanadai korábbi ombudsman-helyettes, szerb emberi jogi ügyvéd (aki a délszláv háború alatt éppen Budapesten működött). Egyaránt találunk algériai, és tunéziai ügyvédet, Svájcból származó ex-bírót, és Ghánából való antropológus professzornőt. Ami pedig a férfi-nő arányt illeti, az teljesen egyenlő, szemben például a női jogokat védő ENSZ bizottsággal (CEDAW), amely többek által vitatottan kizárólag nőkből áll.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága köztudottan az Emberi Jogok Európai Egyezménye betartásának ellenőrzésére jött létre. Analóg volt ezzel a Gyermekjogi Bizottság létrehozatala?
Annyiban igen, hogy az ENSZ égisze alatt jött létre az Egyezmény a Gyermekek Jogairól (Convention on the Rights of the Child, rövidítve: CRC, a továbbiakban: majd már csak mint "Egyezményt" említem). Az Egyezményt csaknem minden állam ratifikálta, két kivétellel, ezek az USA és Szomália. Mindketten lényegében arra hivatkoztak, hogy nem tudják garantálni az Egyezményben foglaltak betartását. Az olvasókra bízom annak eldöntését, hogy melyiküknél lehetett ez inkább csak ürügy. Segítségképpen annyit azért elárulhatok, hogy az USA egyes tagállamaiban a mai napig is jogszerűen halálra ítélhetnek fiatalkorúakat, és nem igazán mutatkozik jogi vagy politikai szándék ezen - a 21. században már meglehetősen abszurdnak tűnő - helyzet felszámolására, másrészt, hogy a világ leggazdagabb országában rendkívüli mértékeket ölt a gyermekszegénység, kirekesztettség és esélytelenség sok jó erőfeszítés mellett. Magyarország természetesen a legtöbb tagállamhoz hasonlóan ratifikálta az Egyezményt 1991-ban, és az a belső jog részévé vált (ami nem igaz valamennyi aláíró országra), tehát közvetlenül lehet rá hivatkozni akár bíróságok előtt is, és figyelemmel kellene lenni rá a jogalkotásnál, jogalkalmazásnál is.
Ilyen körülmények között mekkora az Egyezmény tényleges hatása?
Meglepően komoly. Alapvetően változtatta meg a felfogást abban a tekintetben, hogy "hol a helye" a gyermekeknek a világban. Az Egyezményt persze minden tagállam a saját fejlettségi szintjéhez képest tudja csak megvalósítani, betartani, ami nyilván gyengíti a hatást. Mégis, a puszta létével, pl. azáltal, hogy a civil szervezetek, emberi jogi aktivisták hivatkoznak rá, és azokra a dokumentumokra, amelyeket a Bizottság közzétesz, illetve amelyek az Egyezmény alapján készültek, meglehetősen erős nyomást fejt ki a tagállamokra. Az Európa Tanács, az Európai Unió számára irányadó, minden jelentős gyermekekkel foglalkozó anyagban ez a hivatkozási, referencia keret.
Tudna esetleg példákat mondani?
A női genitáliák gyermekkorban történő megcsonkítása (a későbbi nemi öröm, és ezáltal közvetve a félrelépések megakadályozása céljából) számos muszlim országban máig élő barbár gyakorlat, ami ellen jelentős nemzetközi összefogás alakult ki az Egyezményre hivatkozva. Így közvetve komoly nyomást gyakorol (főként a Bizottság révén), erősíti a civil aktivitást, ami pedig kihat a politikára, ekként szerencsére mindinkább tapasztalható a visszaszorulása. Ugyanez történt a Dél-kelet Ázsiai gyermekprostitúció, gyermekkereskedelem esetében. A Közel-Keleten probléma, hogy kifejezetten tevehajcsárkodás céljára rabolnak el, illetve "csak" vásárolnak 4-5 éves kortól kisfiúkat. Quatar például ennek kiváltására kifejlesztett egy speciális tevehajcsár robotot. Persze sok európai, kelet-európai példa is van, az elmúlt évtizedben jelentős eredményeket ért el a Bizottság a tevékenységével a nemzetközi örökbefogadás visszaszorításában, a családból való kiemelések jelentős csökkentésében, a nagy intézetek, rossz bánásmód megszüntetésében, az jobb egészségügyi ellátáshoz, iskolához való hozzáférésben. Jelentős eredmény a testi fenyítés teljes tilalmának terjedése a különböző országokban, Európában immár 15-ben.
Mi a helyzet Magyarországon?
A testi fenyítés tekintetében nálunk is megszületett a jogszabály, amely 2005. január 1-je óta hatályos, és példaértékű módon nem a büntetőtörvénykönyvben, hanem a gyermekvédelmi törvényben mondja ki a tilalmat annak érdekében, hogy a szülők számára ne a büntetés, hanem a segítségnyújtás váljon meghatározóvá. Sajnos azonban az elmúlt 3 évben semmi nem történt annak érdekében, hogy erről az érintettek és a szakemberek megfelelő ismereteket szerezzenek. Ez az ügy jól jelzi a magyar helyzetet általánosan is: jó, de végre nem hajtott, illetve nem ismert jogszabály, hiányzó képzések, felvilágosítás, következmények. Magyarországon mindeddig nem került sor más tekintetben sem a gyermeki jogok komolyan vételére. Egyfelől a parlamenti ratifikáció óta eltelt időszakban alig került róla szó a médiában - pozitív és nem pejoratív értelemben - nem kaptak képzést a segítő szakemberek, nem vált a felsőfokú képzés, továbbképzés részévé (más országokban önálló szakként felvehető, posztgraduális témaként is), a szülők és gyerekek számára sem készült népszerűsítő, ismertető anyag, film, nem jelentek meg könyvek, ismertetők, soha nem került sor a más országokban oly gyakori kampányokra, figyelemfelhívó, ismeretterjesztő programokra. Ha előkerül, akkor abban a téves szövegkörnyezetben, miszerint minden baj oka az, hogy a gyerekek túlságosan ismerik a jogaikat, viszont nem tudnak a kötelességeikről, vagy hogy a "liberális" nevelés következménye, hogy nem kérjük számon a kötelességeiket, viszont "mindent szabad" nekik. Szinte állatorvosi ló e vonatkozásban a közelmúltbeli néhány napvilágra került iskolai erőszak ügye. A valóságban a felnőttek sem ismerik a saját jogaikat, a jogokkal való élés meg kifejezetten provokációnak tűnik. Rossz néven veszik például, ha mondjuk egy család élni szeretne a jogaival, és ragaszkodik a jogszabályokban biztosított szolgáltatásokhoz, lehetőségekhez. Egy walesi felmérés szerint egyébként, ott a gyerekek 8%-a ismerte a róluk szóló Egyezményt és az abban biztosított jogaikat. Ezt a felmérést egyébként gyerekek csinálták saját kortársaikról, ami azért jelzi, hogy komolyan veszik a gyerekek aktív részvételét, és az eredmények alapján a kormányzat ismertetéseket és képzéseket tervez. Szerintem nálunk se lenne jobb az arány, és ennek nemigen lenne következménye.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
