Van olyan vélemény, hogy a versenyjogi jogértelmezés szakmai motorja a versenyhatóságról áttevődött a bíróságokra.[1] Ezzel kapcsolatban egyrészről kijelenthető, hogy a versenyügyek büntetőjogi karaktere miatt fókuszba került teljes felülvizsgálat elvéből szükségszerűen következnie kellett, hogy a versenyügyekben felülvizsgálatot végző bíróságok a versenyjog absztrakt anyagi rendelkezéseinek értelmezését is el kell végezzék,[2] amely bár korábban sem volt példa nélküli, de inkább kivételesnek volt tekinthető.[3] A legutóbbi időkben például a magyar közigazgatási bíróságok GVH versenyjogi anyagi jogi minősítését már olyan részletes szakismeretet igénylő versenyjogi kérdésekben is újraértékelték, mint a célzatos versenykorlátozás kategóriájának bővítése vertikális relációban[4] vagy az egységes és folytatólagos jogsértés.[5] Ebben az értelemben tehát a közigazgatási bíróságok valóban megjelentek a hazai versenyjogi anyagi szabályok alakító értelmezőiként. Másrészről ez nem jelenti azt, hogy a versenyjog közigazgatási hatósági (Versenytanácsi) gyakorlata már nem járul hozzá a magyarországi versenyjog értelmezés révén való fejlesztéséhez. Ez már csak azért sincs így, mert a Tpvt. 73/A. § szerinti egyezségi eljárás (settlement) 2015. évi bevezetése után átlag több mint kétszer annyi kartell ügyben kiszabott bírságot nem támadnak meg a bíróságok előtt, mint azt megelőző időszakban.[6] Ezen túl nem jelennek meg azok az ügyek sem a közigazgatási bíróságok előtt, amelyeket a GVH megszüntetett. Jelen tanulmányban a Versenytanács elmúlt évekbeli kartelljog fejlesztő gyakorlatát mutatom be. A kartell alatt az EUMSz 101. cikk (1) bekezdése és Tpvt. 11. § által tiltott azon versenykorlátozásokat tekintem, amelyek célzatosak (tehát jellemzően árrögzítésre, piacfelosztásra, kibocsátás korlátozásra irányuló megállapodások, összehangolt magatartások vagy vállalkozások társulásának döntései).
A 2010-es évek egyik versenyjogi "slágertémája" volt az ún. hub&spoke kartell. A hub-and-spoke kartellek egy piacon működő versenytársak közötti megállapodások, összehangolt magatartások (a küllők), amelyeket vertikálisan kapcsolódó közvetítők (a központ) koordinálnak, többnyire információcsere révén.[7] A hub-and-spoke kartellek abban különböznek a hagyományos horizontális kartellektől, hogy nincs közvetlen kommunikáció a horizontális versenytársak között. A hub-and-spoke megállapodásban a kommunikáció jellemzően a közös csomópont (például egy közös szállító) és a küllők (például ugyanazon termék kiskereskedői) közötti kétoldalú cseréken keresztül történik, így a versengő küllők közötti információcsere csak közvetett.[8]
Mivel a vertikális megállapodásokon keresztül zajló információcsere általában a versenyt segíti elő, ezért nehéz lehet különbséget tenni a jogszerű kapcsolatfelvétel és a közvetett horizontális összejátszás között. Emiatt a horizontális kartellektől eltérően a kicserélt információ stratégiai jellege nem lehet meghatározó kritériuma a jogellenes hub-and-spoke megállapodásnak, mivel vertikális viszonyokban az ilyen információk kicserélése elterjedt gyakorlat. Ezért a versenyhatóságoknak bizonyítékot kell találniuk a felek horizontális verseny korlátozására irányuló szándékára vagy más többlet tényállási körülményekre.[9] Nem véletlen, hogy a bizonyítás nehézségei miatt az ilyen hub-and-spoke esetek ritkák, a GVH is megszüntette az erre vonatkozó eljárását 2018-ban.[10]
A Versenytanács szerint a kereskedelmi láncok - az összehangolt magatartás fogalmából kiindulva - akkor követnek el versenyjogsértést, ha a köztük lévő közvetlen vagy közvetett (pl. gyártón keresztüli) kapcsolat révén a verseny kockázatait tudatosan (az uniós esetjog más fordításában: szándékosan) helyettesítik az egymás közötti gyakorlati együttműködéssel.[11] A Versenytanács szerint közvetett kapcsolat esetén az összehangolt magatartás bizonyításához, a verseny kockázatai tudatos kiiktatásának igazolásához azt kell belátni, hogy akkor, amikor a kereskedelmi lánc a vele vertikális viszonyban lévő gyártóval közölt információt, akkor ezt azzal a szándékkal
- 305/306 -
tette-e, illetve alappal feltételezhette-e, hogy ezt az információt a gyártó megosztja a kereskedelmi lánc versenytársával (első feltétel).[12] Az első feltétel teljesüléséhez tehát szükséges egy magatartás (információ átadása kereskedő által a gyártó részére) és egy ehhez kapcsolódó szándék, tudattartalom vizsgálata. Szintén a közvetett kapcsolat sajátosságából fakadóan szükséges azt is vizsgálni a Versenytanács szerint, hogy akkor, amikor a gyártó az egyik kereskedőtől származó versenyjogilag érzékeny információt átadja egy másik kereskedőnek, akkor ez utóbbi kereskedelmi lánc tudja-e, de legalábbis felismerheti-e azokat a körülményeket, amik során a gyártó ezen információ birtokába jutott (második feltétel). A második feltétel teljesüléséhez is szükséges tehát egy magatartás (információ átadása a gyártó által egy versenytárs kereskedő részére) és egy ehhez kapcsolódó tudattartalom vizsgálat, azaz, hogy az információt kapó fél felismerje az információ gyártó birtokába kerülésének körülményeit.[13] Ez által bizonyítható csak be, hogy a kereskedők tudatosan helyettesítették a verseny kockázatait a köztük lévő - közvetett - együttműködéssel. Amennyiben mindkét feltétel bizonyítható, továbbá vélelmezhető, hogy a gyártón keresztül az egyik kereskedőtől versenyjogilag érzékeny információt kapó kereskedő az információt felhasználta piaci magatartása során, akkor megállapítható a jogsértés. Látható, hogy ezeknek a körülményeknek az együttes fennállását nem könnyű bizonyítani.
A konkrét ügyben amikor a gyártó egy kiskereskedelmi láncnak arra vonatkozó információt adott át, hogy két versenytárs kiskereskedelmi láncnak milyen jövőbeni árazási tervei vannak, akkor a fenti teszt elemek közül a Versenytanács nem látta teljesültnek az első feltételt, miszerint a két kiskereskedelmi lánc esetében nem volt bizonyítható, hogy számíthattak a jövőbeni árazási terveik harmadik versenytárssal való gyártó általi megosztására, sőt, a két lánc ezt cáfoló észszerű magyarázattal állt elő.[14] A Versenytanács azonban felhívta a figyelmet, hogy a gyártó ilyen kereskedelmi gyakorlata, ha rendszeres és attól a kereskedelmi láncok nem határolódnak el, akkor a kereskedelmi láncok tekintetében a jogi teszt teljesüléséhez szükséges tudattartalom megállapíthatóságát alapozhatja meg, a gyártó pedig szintén felelőssé tehető a jogsértésért, a Treuhand ítéletben[15] ismertetettek szerint.[16]
Szintén versenyjogi kockázatokra hívta fel a figyelmet a Versenytanács azzal a gyakorlattal kapcsolatban, amikor a kiskereskedelmi láncok jelezték a gyártónak, hogy a gyártói áremelést akkor tudják elfogadni, hogy ha egyes versenytársaknál vagy a piacon a fogyasztói árak felemelkedtek. A Versenytanács álláspontja szerint az ilyen jellegű tárgyalási stratégia szintén veszéllyel járhat: a gyártót ösztönzötté teheti a fogyasztói árak emelkedésének aktív koordinálására, elősegítésére.[17] Jogsértés akkor állapítható meg ezzel kapcsolatban, amennyiben rendelkezésre állnak arra vonatkozó bizonyítékok, hogy a kereskedők a gyártót az egymás közötti kommunikációs csatornaként használják.[18]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
