A XXI. század egyes globális kihívásai, úgymint a globális felmelegedés, a vízhiány és az elsivatagosodás kérdése újból előtérbe helyezte a vízhez való jog,[1] ezen belül az ivóvízhez (édesvízhez) való jog problematikáját. E "jog" biztosítása csaknem kizárólagosan állami szinten történik, azonban minimális terjedelmének, egyáltalán jogi jellegének és lényegének meghatározása már nemzetközi jogalkotást igényel, főleg akkor, ha a nemzetközi közösség az emberi jogok nemzetközi rendszerébe kívánja illeszteni a vízhez való hozzáférés jogát.[2]
- 569/570 -
A víz - öröktől fogva - az emberiség közös kincse és alapvető biológiai szükséglet-kielégítő eszköze, ezért az évezredek folyamán a vízforrások kiaknázása tekintetében számos korlát és tilalom fogalmazódott meg, a Föld vízkészlete ugyanis speciális veszélyeknek van kitéve.[3] Egyrészt, a víz ugyan megújuló erőforrás, de bármilyen káros állami beavatkozás, szennyezés csökkentheti a "képződő" illetve a körforgásban megjelenő víz minőségét, esetlegesen mennyiségét is. Másrészt, a víz hidrológiai egységben létező, globális erőforrás, amelynek károsodása messze túlmutat a károsodás közvetlen környezetén. Ennek alapján például könnyen előfordulhat, hogy egy államnak betudható szennyezési tevékenység Földünk teljes vízkészletét és ökológiai rendszerét is veszélyezteti.
Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a Föld vízelosztása egyenetlen, így egyes államok illetve területek vízellátása eleve - természetes módon - megoldott, míg más államok illetve területek vízhiánytól szenvednek, ezért mesterséges vízutánpótlásra szorulnak. Ennek megvalósítása pedig az esetek nagy részében olyan költségekkel járhat, hogy a vízhiánnyal küzdő, tipikusan sivatagos és gazdaságilag kevéssé fejlett államok ezt nehezen "engedhetik meg" maguknak.
A fenti okok alapján egyértelműnek tűnik, hogy e - meglehetősen összetett - globális problémára a nemzetközi közösségnek mielőbb megoldást kell találnia, elsősorban a nemzetközi jogalkotás és a nemzetközi jogi normák kikényszerítése útján. A probléma azonban nem oldható meg a kormányok hathatós segítsége és gyakorlati intézkedései nélkül, még akkor sem, ha kormányok, egyes nem-kormányközi szervezetek, helyi közösségek az utóbbi időben rendkívüli erőfeszítéseket tettek a vízhez való jog elismertetése érdekében.[4]
Az 1970-es években meginduló környezeti tárgyú nemzetközi jogalkotás az ‘emberi környezet' és önmagában a ‘környezet' védelmét volt hivatott biztosítani. A két jogalkotási filozófia implicite megkülönböztette a környezetet mint az ember életterét, amelyet az ember érdekében szükséges védelem alá helyezni, valamint a flóra és fauna alkotta környezetet, amelyet az ökológiai egyensúly, a természeti integritás érdekében kell megőrizni.[5] A vízhez való jog kapcsán egyértelműnek tűnik, hogy a környezet-
- 570/571 -
nek emberi élettérként való elgondolása,[6] illetve az ökológiai egyensúly biztosítása egyaránt hangsúlyos. Víz, illetve ivóvíz nélkül sem az ember, sem a növény- és állatvilág nem képes létezni, ezért a vízhez való jog és hozzáférés szabályozása a környezetjogi tárgyú jogalkotás minden szegmensében megjelenik.[7]
Minden ENSZ-tagállam elismeri a vízhez való emberi jog alapjogi jellegét, amely nem feltétlenül jelenti azt, hogy önmagában, különálló harmadik generációs jogként szükséges meghatározni a vízhez (ivóvízhez) való jogot. Márcsak azért sem, mert a harmadik generációs emberi jogok (szolidaritási vagy globális jogok)[8] jogi jellege és tartalma, valamint jogosultjainak és kötelezettjeinek köre tisztázatlan, továbbá e jogokról még nem született átfogó nemzetközi dokumentum, ami nagymértékben megnehezíti e jogok nemzetközi védelmi és kikényszerítési mechanizmusainak kidolgozását. A környezeti tárgyú kérdésekkel kapcsolatosan újonnan felmerülő, "emberi jogias megközelítések" ugyanis leginkább az emberi
- 571/572 -
jogok harmadik generációjához tartoznak, illetve ahhoz kötődnek, így látszólag a vízhez való jog is ide sorolandó. A vízhez való jog esetleges első és második generációs emberi jogi vonatkozásai azonban egyes jogok részletesebb vizsgálatakor előtérbe kerülnek.[9] Bizonyos első generációs emberi jogokat (pl. élethez való jog) nem lehet elvonatkoztatni a vízhez való hozzáférés kérdésétől, míg a második generációs, elsősorban szociális emberi jogok (tipikusan az egészséges környezethez való jog) kapcsán annyira erős a kötődés az elismert jog normatív tartalma és a vízhez való jog között, hogy ez utóbbi második generációs jogként való felfogása is elfogadható lenne.
Azonban, ha tovább vizsgáljuk a kérdést, nyilvánvalóvá válik, hogy a vízhez való jog nem alkothat azonos kategóriát olyan jogokkal, amelyek az államokat de iure nem kötelezik, tekintettel a harmadik generációs jogok soft law jellegére. A vízhez való hozzáférés ugyanis minden élőlény számára a létfenntartás, az életben maradás nélkülözhetetlen feltétele, ezért kívánatos, hogy a vízhez való hozzáférés jogának biztosítása államokra kötelező, tételes, hard law szabályok útján valósuljon meg.
A vízhez való jog emberi jogias, emberi jog-központú felfogása leginkább kétféle módon valósulhat meg. Egy nemzetközi jogi dokumentumban expressis verbis rögzítik az ehhez való jogot (explicit elismerés), vagy pedig utólag egy már kodifikált, kötelező erejű norma alkalmazási körébe sorolják, így a már eleve védett emberi jog egyik lehetséges aspektusává transzformálják a vízhez való jogot (implicit elismerés), elismerve ezáltal a nemzetközi jogszabályok evolutív, progresszív fejlesztésének és értelmezését lehetőségét. Ez utóbbi megvalósulhat akár jogalkotói (államok, nemzetközi szervezetek általi), akár - nem kötelező - doktrinális (jogtudósok általi) értelmezéssel is, aminek következtében - az értelmező szándékai szerint - egy alapvető emberi jog értelmezési tartománya kiegészül a védendő jog, jelen esetben a vízhez való jog tárgyával.
Az alábbiakban e két felfogás mentén vizsgálom a kérdést.
- 572/573 -
A vízhez való hozzáférés minden élőlény számára alapvetően szükséges, így nem lehet azzal érvelni a szabályozási anomáliát - konkrétan az univerzális explicit elismerés hiányát - illetően, hogy a víz, akárcsak a levegő, evidens létfeltétel, így magától értetődően benne rejlik minden emberi jogi tárgyú szerződésben, illetve egyes emberi jogok értelmezésében. Éppen ellentétesen gondolom, figyelmen kívül hagyva annak kérdését, hogy megújuló vagy meg nem újuló erőforrásokról van szó, ezen erőforrásokhoz való hozzáférés lényegi tartalmát, a kapcsolódó jogokat és kötelezettségeket, illetve e jog egyéb alapvető jogokhoz fűződő - esetleges hierarchikus - viszonyát mindenképpen nemzetközi szerződésbe foglalva, expressis verbis szükséges szabályozni.
A vízhez való jog konkrét emberi jogi instrumentumban történő rögzítése további előnnyel is járna, amint azt Gro Harlem Brundtland már az Egészségügyi Világszervezet (a továbbiakban: WHO) főigazgatójaként megfogalmazta. A Környezet és Fejlődés Világbizottságának elnökeként nagy tekintélyt szerzett Brundtland szerint ugyanis az a tény, hogy a vízhez való jogot már alapvető emberi jognak tekintjük, az állami szinten történő szabályozás szempontjából rendkívüli jelentőségű, mivel e szinten van meg a lehetőség arra, hogy a vízhez való jogot érvényre juttassák.[10]
A XX. század utolsó évtizedeitől kezdve egyre több tudós, kutató, emberi jogi szakértő, nemzetközi szervezet,[11] nem-kormányközi szervezet
- 573/574 -
javasolta a vízhez való emberi jog nemzetközi elismerését, tekintve, hogy az élethez és a fejlődéshez való jog nem valósítható meg a vízhez való emberi jog elismerése nélkül. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa (UN Human Rights Council) 2006-os genfi ülésén a Tanács és a vízhez való jog kapcsolatáról szóló dokumentumában (The Human Rights Council and the Right to Water) kifejtette, hogy a tiszta vízhez való hozzáférés joga legalább olyan fontossággal bír, mint az oktatáshoz, az egészséghez, az élelmezéshez és a lakhatáshoz való - nemzetközi dokumentumokban egyébként már elismert - jog, azaz a vízhez való jog kodifikálása is indokolt lenne.[12] Az Emberi Jogi Tanács szerint a vízhez való jog foganatosítása megerősítené, hogy e jog inkább egy jogi kontextusban érvényesülő kategória, mintsem pusztán "jótétemény vagy egyfajta árucikk".
Az explicite elismert vízhez való emberi jog tartalmát - egy tanulmány szerint - a hozzáférhetőség, a megfelelő minőség és a mennyiség hármas követelményrendszerében kell vizsgálni.[13] Eszerint a hozzáférhetőség kérdése magában foglalja a víz biztonságos (fizikai) elérését, a megfelelő, ésszerű és megengedhető áron történő hozzáférést, valamint a mindenki számára - megkülönböztetés nélkül - biztosított hozzáférhetőséget, nemcsak jogilag, hanem ténylegesen is. A megfelelő minőség kategóriája a személyes és háztartási célú vízhasználat biztonságát hangsúlyozza, míg a mennyiségi követelmény az elegendő és folyamatos vízellátásról való gondoskodást jelenti.[14]
Fontos megjegyezni, hogy a tiszta vízhez való jog koncepciója, ennek teljes körű elismerése és biztosítása felvet egy további problémát. A tiszta víz fogalma ugyanis nem objektivizálható, általánosan az emberi szervezetre gyakorolt hatását illetően egzakt módon nem mérhető.[15] A víz
- 574/575 -
egyenetlen földrajzi eloszlása, a vízforrások jellege (rétegvíz és felszíni vízfolyás, folyóvíz vagy állóvíz), a vízgazdálkodás minősége, a vízszállítás és vízkivétel eltérő módozatai, illetve az emberi tűrőképesség és a kulturális, társadalmi szokások tekintetében nagyfokú különbségek fedezhetők fel, amelyek eredményeként a tiszta vízhez való jog egységes értelmezése és szabályozási struktúrája még nem alakult ki. Azaz, mást jelent a tiszta vízhez való jog egy afrikai ember számára és megint mást egy európai ember számára.[16] E különbségnek egy nemzetközi dokumentumban való feloldására egyelőre nem mutatkozik reális esély, ezért kívánatos lenne, ha a tiszta vízhez való jog kifejezés helyett a megfelelő életfeltételek biztosításához szükséges vízhez való jog kifejezés terjedne el a köztudatban és főképpen a (nemzetközi és belső) jogalkotás során.
Általánosságban elmondható, hogy a nemzetközi jog kötelező erejű, kodifikált szabályai (hard law) expressis verbis a vízhez való jogot nem sorolják az emberi jogok katalógusába, azonban néhány releváns nemzetközi egyezményekben, így először az ún. 1949-es genfi egyezményekben, valamint az ezekhez csatolt kiegészítő jegyzőkönyvekben már explicite megjelent a vízhez (ivóvízhez) való hozzáférés - emberi joggá még nem intézményesült - elve.[17] Ezen elismerés és kodifikáció viszont még nem a víz-
- 575/576 -
hez való jog valós jogi jellegére és elismertségére utalt, sokkal inkább a humanitás eszméjére, az emberiesség követelményére, a vízhez való hozzáférést korlátozó intézkedések tilalmára,[18] tekintve, hogy a humanitárius nemzetközi jog filozófiája és vezérlő elvei szorosan kapcsolódnak a legalapvetőbb emberi szükségletek és életfeltételek biztosításához. Így ezekből a vízhez való alapvető emberi jog - mint az emberi jogok nemzetközi rendszerébe beilleszthető önálló fogalom - önmagában nem vezethető le.
A vízhez való jog mint önállósult emberi jogi kategória megjelenésére azonban nem kellett sokat várnia a nemzetközi közösségnek. Ma elsősorban két kötelező, generális sokoldalú és egy regionális emberi jogi szerződés deklarálja kifejezetten a vízhez való hozzáférés emberi jogként intézményesült követelményét. Nagymértékben megkönnyíti a két multilaterális egyezmény vízhez való jogra vonatkozó rendelkezéseinek értelmezését az a tény, hogy mindkét rezsim mellett ún. szerződés-ellenőrző szervet hoztak létre az államok, amelyek a szerződés absztrakt szabályait konkrét, az alkalmazáshoz feltétlenül szükséges normatív tartalommal töltik meg, irányelveket, ajánlásokat fogalmazhatnak meg, szabályainak betartását pedig ellenőrizhetik.
Ezenkívül számos kötelező erejű nemzetközi dokumentum explicite elismeri a vízhez való hozzáférés emberi jogias megközelítését, azonban leginkább egy probléma másodlagos aspektusaként, a normában tételezett célkitűzés nélkülözhetetlen előfeltételeként gondolják el, míg a következő két pontban tárgyalt egyezmények önmagában, per se deklarálják a jogot, noha két szenzitív személyi kör (nők és gyermekek) speciális igényeivel kapcsolják össze a vízhez való jog elismerésének kívánalmát.
- 576/577 -
A nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezmény[19] 14. Cikkének 2. szakaszában a részes államok kötelezettségévé teszi a nők számára a jogot biztosítani,[20] hogy a vidéken élő nőkkel szemben alkalmazott megkülönböztetés kiküszöbölése végett biztosítsák - a férfiak és a nők egyenlőségének alapján - "(a) nők számára a jogot [...] arra, hogy; egyrészt "igénybe vehessék a megfelelő egészségügyi ellátási intézményeket, ideértve a családtervezéssel kapcsolatos tájékoztatást, szaktanácsadást és szolgáltatásokat is",[21] másrészt, hogy "megfelelőek legyenek az életkörülményeik, különösen a lakásellátás, a közegészségügyi berendezések, a villamosenergia- és vízellátás, a közlekedés és a távközlés területein."[22]
A CEDAW az 1999-ben elfogadott, a Nők és a környezet címet viselő 24. számú általános ajánlásának 31. szakaszának e) pontjában kifejti, hogy a 14. Cikk h) pontjában taglalt jogok biztosítása terén a részes államoknak olyan egészségügyi (így a vízellátásra is vonatkozó) szolgáltatásokat kell megalkotni, amelyek összhangban vannak a nők alapvető jogaival, ideértve a nők önrendelkezési, magánélethez, tájékoztatáshoz, adatainak bizalmas kezeléséhez, valamint a kezelés megválasztásához való jogát. Ezáltal a CEDAW a vízhez, vízellátáshoz fűződő hozzáférés jogát összekapcsolta az idézett, döntően első generációs alapvető emberi jogokkal, azok normatív
- 577/578 -
tartalmát beolvasztotta az egyezmény 14. Cikk h) pontja alatt nevesített jogok jelentéstartalmába.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosának 2007. augusztus 16-i, egyes fontos emberi jogok és a biztonságos ivóvízhez és közegészségügyi berendezésekhez való méltányos hozzáférés kérdésének a nemzetközi emberi jogi dokumentumok szerinti kapcsolatáról szóló éves jelentésének (a továbbiakban: ENSZ emberi jogi főbiztosának jelentése)[23] 11. szakaszában kiemeli, hogy számos államban tradicionálisan a nők feladata a vízforrás felkutatása és a vízszállítás, ennek érdekében gyakran napi több 10 kilométert is gyalogolhatnak. Ez a sajnálatos - Afrikában mindennapos - jelenség az emberi jogok, a nők jogainak további sérelmét vonhatja maga után. Egyrészt a nők speciális fizikai-testi adottságait nem veszi tekintetbe az ilyen jellegű gyakorlat, ezért aggályosnak tűnhet a nők méltósághoz való alapvető emberi jogának teljeskörű érvényesülése. Másrészt a vízkutatással és vízhordással eltöltött idő miatt a nők többnyire kiesnek az oktatásból, a munkából, a személyiség szabad kibontakoztatását biztosító rendszerekből, a kulturális javak élvezetéből, ami a nők további - elsősorban második generációs (gazdasági, szociális és kulturális) - jogainak erőteljes csorbulását vetíti előre, ezzel fokozottan negatív következményeket (tipikusan a férfiak és a nők közötti azonos jogok, a diszkrimináció tilalma terén) vonva maga után.
A gyermekek jogairól szóló egyezmény[24] a "tiszta ivóvizet" a betegségek és az alultápláltság elleni küzdelem egyik legfontosabb eszközeként aposztrofálja. Eszerint a részes államok elismerik a gyermeknek a "lehető legjobb egészségi állapothoz való jogát, és erőfeszítéseket tesznek annak biztosítására, hogy egyetlen gyermek se legyen megfosztva az ezeknek a szolgáltatásoknak az igénybevételére irányuló jogától."[25]
A részes államok az egyezmény alapján kötelesek erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy "küzdjenek a betegség és a rosszultápláltság ellen [...] különösen a [...] tápláló élelmiszerek és ivóvíz szolgáltatásával,
- 578/579 -
figyelembe véve a természeti környezet szennyezésével járó veszélyeket és kockázatokat."[26]
A gyermekek jogairól szóló egyezmény a vízhez való jog kapcsán, a gyermekek jóval nagyobb veszélyeztetettségéből adódóan inkább az egészségügyi szempontok és a tiszta ivóvíz minőségének kapcsolatát emeli ki. Ezt tükrözi a Gyermek Jogainak Bizottságának 4. számú általános kommentárja (a kamaszkorúak egészsége és fejlődése és az egyezmény vonatkozó kötelezettségei tárgyában),[27] amelynek 17. szakaszában a Bizottság - az Egyezmény 28. és 29. Cikkére figyelemmel - állami kötelezettségként (egyben a gyermekek, kamaszok jogaként) értelmezi az iskolákban és szórakozási lehetőségeknél a vízhez és egészségügyi berendezésekhez való hozzáférés biztosítását.
Mivel az előbbiekben tárgyalt két egyezmény általánosan elfogadott, sok részes állammal, valamint saját védelmi mechanizmussal és szerződés-ellenőrző szervezettel rendelkezik, így az explicite elismert tiszta (ivó)vízhez való jognak még nagyobb hangsúlyt, generális emberi jogi alapot, ezzel együtt védelmi-kikényszerítési lehetőséget is biztosítanak.[28]
A következő pontban tárgyalt szintén kötelező erejű nemzetközi szerződéseket külön kell választani az előzőekben tárgyalt egyezményektől, mert ezek egyrészt nem bírnak megfelelő védelmi mechanizmussal, másrészt még hatályba nem lépett, illetve újonnan hatályba lépett szerződésekről van szó, ezáltal pedig ezek teljes körű érvényesüléséről még nem áll rendelkezésre kellő tapasztalat, illetve szabályainak kiforrottsága még viták tárgyát képezi.
- 579/580 -
A gyermekek jogairól és jólétéről szóló, 1990-ben aláírt afrikai charta (African Charter on the Rights and Welfare of the Child) - regionális nemzetközi normaként - a részes államoktól megköveteli, hogy gondoskodjanak a jó minőségű, biztonságos ivóvízről, mert minden gyermek számára biztosítani kell az elérhető legmagasabb szintű fizikai, lelki és szellemi egészséghez való jogot.[29]
Szintén az afrikai kontinensen, az Ember és Népek Jogainak Afrikai Chartájához[30] csatolt, a nők jogairól szóló jegyzőkönyv[31] 15. Cikkében, az 'élelmiszerbiztonsághoz való jog' intézménye keretében írja elő, hogy a részes államoknak megfelelő lépéseket kell tenniük a nők tiszta ivóvízhez való hozzáférése tárgyában, ezáltal a Charta kötelezi a részes államokat a nők tiszta ivóvízhez való jogának - belső jogalkotásban való - kifejezett elismerésére. Az előbbiekből következően az afrikai kontinensen két regionális szerződés is explicite elismeri, és biztosítja az ivóvízhez való jogot mint a fizikai, lelki és szellemi egészséghez való - egyébként második generációs - jog egy aspektusát. Azáltal azonban, hogy az afrikai kontinensen hatékony, egyéni panaszokról döntő, kikényszerítő jellegű, szerződés-ellenőrző mechanizmus nem létezik, e jog érvényesülése és érvényesítése terén számos probléma és anomália jelentkezik.[32]
A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményt (Convention on the Rights of Persons with Disabilities), amelynek 28. Cikk 2. szakaszának a) pontja értelmében a részes államoknak explicite biztosítaniuk kell a fogyatékkal élő személyek számára a tiszta vízzel összefüggő szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést. A szerződés még nem rendelkezik olyan jellegű védelmi és monitoring jellegű, szerződés-ellenőrző mechanizmussal, mint a szintén szenzitív személyi körök jogairól szóló - előbbiekben tárgyalt - két egyezmény, ezért ennek vizsgálatát jelenleg külön kell választani a
- 580/581 -
CEDAW és a Gyermek Jogainak Bizottsága által elfogadott ajánlásokkal, irányelvekkel, valamint formálódó állami (továbbá nemzetközi) gyakorlattal és tapasztalattal "felvértezett" két egyezménytől. Ezek védelmi szintjének elérésére a fogyatékkal élők jogairól szóló egyezmény - részben a hatálybalépése óta eltelt nagyon rövid idő miatt - természetesen még nem képes.
Összegzésként elmondható, hogy a nemzetközi jogban (talán a már idézett két kivételtől eltekintve) nincs olyan hard law szabály, amely a vízhez való jogot mint az emberi jogok nemzetközi védelmi rendszerébe illeszkedő alapjogot, önálló jogként, sajátos tartalmi és formai - emberi jogokra alapvetően jellemző -- követelményekkel expressis verbis ismerné el.
Mind a sokoldalú multilaterális, mind a regionális - főként a gazdasági, szociális és kulturális jogokkal foglalkozó, tehát második generációs emberi jogokat taglaló - nemzetközi emberi jogi tárgyú egyezmények szólnak ugyan az egészséges környezethez, az alapvető szükségletekhez, erőforrásokhoz való jogról, illetve ezek speciális variánsairól, azonban konkrétan a vízhez való jog külön tételezése kimarad mindegyik egyezményből, noha természetesen a vízhez való hozzáférés ezen absztrakt jogintézmények mindegyikének elengedhetetlen és lényegi tartalmát képezi.
A jogilag nem kötelező határozatokban és nyilatkozatokban gyakran explicite megjelenik a vízhez való emberi jog, köszönhetően elsősorban annak, hogy az államok így expressis verbis hangsúlyozhatják a vízhez való jog emberi jogi aspektusát, anélkül azonban, hogy bármilyen - a rájuk való alkalmazásban kötelező - jellegű kötelezettséget is vállalnának ennek biztosítására. Az államok e soft law normákban főként a megfelelő minőségű és mennyiségű vízhez való hozzáférés jogát az alapvető emberi jogok (élethez, egészséghez és a jóléthez való jog) érvényesüléséhez gondolják feltétlenül szükségesnek.
Az 1977-es Mar del Plata-i konferencián elfogadott Akcióterv (Mar del Plata Action Plan) Preambulumában már konkrétan megjelent a vízhez, az ivóvízhez való hozzáférés jogának fogalma ("minden embernek joga van az alapvető szükségleteihez igazodó minőségű és megfelelő mennyiségű ivóvízhez való hozzáféréshez"). A konferencia az ENSZ első általános vízjogi nemzetközi találkozója volt, mindössze öt évvel a nemzetközi környezetvédelmi jog születése (1972 - ENSZ Stockholmi Konferenciája az Emberi Környezetről) után, így az itt megfogalmazott soft law elvek még nem jelentettek
- 581/582 -
érdemi és gyakorlati előrelépést a kérdés terén, jóllehet a környezetjogi paradigmaváltás kétségtelen tényét már hűen tükrözték.
Az ENSZ Közgyűlésének a fejlődés jogáról szóló, 1986-ban elfogadott nyilatkozata[33] 8. Cikkének - Közgyűlés, azaz a jogalkotó általi, autentikus - értelmezése szerint az "alapvető erőforrások" fogalma magában foglalja a "táplálékhoz, a vízhez, a ruházkodáshoz, a lakhatáshoz és a gyógyszerekhez való hozzáférés jogát".[34] Annak tükrében, hogy ezen értelmezés az ENSZ által hivatalosan kiadott, az emberi jogok helyzetének értékeléséről szóló anyagában jelent meg,[35] az emberi életfeltételek biztosításához szükséges tényezők taxatív meghatározásának is tekinthetjük az iménti felsorolást. Ezáltal pedig az alapvető erőforrásokról szóló valamennyi dokumentum generális alapját és lényegét e tényezők biztosítása képezi. Az ENSZ Közgyűlésének az 1999-ben, szintén a fejlődésről való jog tárgyában elfogadott, 54/175. számú határozatába foglalt értelmezése szerint a táplálékhoz és a tiszta vízhez való jog alapvető emberi jog, és ezek biztosítása a nemzeti kormányok és a nemzetközi közösség erkölcsi kötelezettsége. A fentiek alapján az ENSZ plenáris szerve egyértelműen a vízhez való jog explicit elismerése mint "erkölcsi kötelesség" elmélete mellett foglalt állást, ami - ilyen tárgyú nemzetközi egyezmény hiányában - nem jelenti automatikusan az alapvető emberi jogok körébe való besorolását.
A vízhez való jog felfogása különösen nagy hangsúlyt kapott a fenntartható fejlődés témakörével összefüggő soft law normákban, mivel a fenntarthatóság elve megköveteli, hogy minden emberi lénynek biztosítsák - elfogadható áron és a környezeti értékek megőrzésére való tekintettel - a tiszta vízhez és az egészségügyi, közegészségügyi berendezésekhez való hozzáférés alapvető jogát, ahogyan azt az 1992-es, a vízről és környezetről szóló nemzetközi konferencián elfogadott Dublini Nyilatkozat 4. elve is megfogalmazta.[36] Ezt megerősíti a szintén soft law jellegű, az 1992-ben, Rióban rendezett Környezet és Fejlődés Konferencián elfogadott - ajánlásokat tartalmazó - Agenda 21 cselekvési program 18. fejezete
- 582/583 -
is, amely a vízhez való jog három - bennerejlő - elemét emeli ki. Eszerint a hozzáférés, a minőség és mennyiség az a három kategória, amelynek keretei között "minden népnek joga van a megfelelő mennyiségű és az alapvető szükségleteihez igazodó minőségű ivóvízhez".[37]
A 2000-ben összeülő, ún. Millennium Csúcson elfogadott, egyébiránt minden ENSZ-tagállam által támogatott Millenniumi Fejlesztési Célok (Millennium Development Goals) 10. célkitűzése alapján 189 állam kötelezte el magát, hogy 2015-re felére csökkentik azoknak az arányát, akik tartósan nem jutnak biztonságos és egészséges ivóvízhez, valamint alapvető higiéniás feltételekhez.[38] Itt kell megemlítenünk, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1731. számú ajánlása szerint a vízhez való hozzáférés alapvető jogának elismerése a kormányokat arra ösztönzi, hogy az alapvető szükségletek kielégítése és a Millenniumi Fejlesztési Célok céljainak elérése érdekében tett erőfeszítéseket felgyorsítsa.[39]
A fenntartható fejlődés témakörében, a Riói Világkonferencia óta eltelt időszak tapasztalatainak összegzése céljából 2002-ben összeülő johannesburgi világtalálkozón elfogadott - politikai - nyilatkozat nem ismeri el explicite a vízhez való emberi jog alapjogi jellegét, az csak implicite olvasható ki a soft law dokumentumból. A politikai nyilatkozat 18. pontjában a tiszta vízhez való hozzáférést csak egy alapvető követelményként, és nem jogként nevesíti. A politikai nyilatkozat egyébként összekapcsolja a vízhez való hozzáférés és az egészségügyi-higiéniás ellátásokhoz való hozzáférés - azóta szorosan összetartozó, gyakorta együtt nevesített célok, esetenként jogok - követelményét.[40] A Millenniumi Fejlesztési Célokban deklarált (a
- 583/584 -
vízhez való hozzáférésre vonatkozó) célkitűzések mellett Johannesburgban az államok ismét elkötelezték magukat. Mivel a fenntartható fejlődés témakörében született nemzetközi instrumentumok a vízhez való jogot az emberi élethez és méltósághoz való jogtól elválaszthatatlannak tekintik,[41] így annak külön - explicit - elismeréséről egyáltalán nem szólnak, másrészt pedig soft law jellegű, politikai deklaráció keretében nem is minősíthetnék a vízhez való hozzáférést emberi joggá,[42] erre ugyanis kizárólagosan egy hard law szabály, tipikusan egy nemzetközi szerződés útján volna lehetőség.
Szükségtelen különösebben magyarázni, hogy az élethez való jog, így a minori ad maius az összes emberi jog nem érvényesülhet egy olyan rendszerben, ahol a környezethez való jog[43] és ennek egyik vetülete, a vízhez való hozzáférés nincsen biztosítva. A legtöbb emberi jogi rezsim per se nem tartalmazza az ivóvízhez és a vízhez való hozzáférés önállósult jogát,[44] azonban a kodifikált, első és második generációs jogok értelmezé-
- 584/585 -
sekor, a kiterjesztő értelmezés miatt nyilvánvalóvá válik, hogy a vízhez való jog szorosan összefügg számos, nevesített emberi jog mögöttes tartalmával és tárgyi körével, mert a védett és nevesített emberi jog biztosításához elengedhetetlenül szükséges e jog - implicit - elismerése. Ezáltal pedig a gyakorlatban az absztrakt emberi jog konkretizált "részjogává" vagy "szelvényjogává" válhat.[45]
Az ENSZ emberi jogi főbiztosának jelentése a 48. szakaszában kiemeli, hogy e "jog" normatív tartalma még nincs olyan mértékben kidolgozva, amilyen mértékben egy explicite elismert emberi jog esetén ez elvárható, esetleg követelmény lenne. Ennek következtében az implicit elismerés elve segítségével lehet egyes emberi jogi rezsimekbe implementálni e jogintézményt. A normatív tartalom hiánya eddig kétségkívül gátja volt a vízhez való jog explicit elismerésének. Természetesen ez a felvetés tautologikusnak is tűnhet, mert a normatív tartalom kifejtése rendszerint az adott emberi jog nemzetközi szerződésben történő konstruálása, szabályozása révén valósul meg, így nem meglepő, hogy a vízhez való jog pon-
- 585/586 -
tos értelme és jogi jellege - kifejezett emberi jogi elismerés hiányában - egyértelműen nem állapítható meg.
Az ENSZ Alapokmánya ugyan nem kifejezetten emberi jogi tárgyú nemzetközi szerződés, továbbá nem is említi a ‘víz' szót, illetve az ehhez való hozzáférés kérdését, de a 'A nemzetközi gazdasági és szociális együttműködés' nevet viselő IX. fejezetének 55. Cikkéből kiolvashatóak a Világszervezet céljai, melyeket az emberi jogoknak és alapvető szabadságoknak mindenki részére, fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül történő általános tiszteletben tartásával összhangban kell értelmezni.[46] Ugyanebben a cikkben az Alapokmány úgy rendelkezik, hogy "az Egyesült Nemzetek elő fogja mozdítani:
a) az életszínvonal emelését, a teljes foglalkoztatást, valamint a gazdasági és szociális haladás és fejlődés feltételeit:
b) a gazdasági, szociális, egészségügyi téren fennálló és ezzel kapcsolatos nemzetközi feladatok megoldását, valamint a kulturális és nevelésügyi téren a nemzetközi együttműködést."[47]
Nem lehet kérdéses, hogy a vízhiány, illetve a vízhez való korlátozott hozzáférés nincs összhangban az imént idézett szakasszal, az ENSZ céljaival, ezért - a szociális és egészségügyi téren fennálló nemzetközi feladat lévén - nem lehet eltekinteni a vízhez való jog implicit elismerésének kívánalmáról, amely e célok megvalósítását nagymértékben elősegítené.[48] Tekintettel arra, hogy e tárgykörben már számos hard law és soft law norma, nyilatkozat, célkitűzés született az ENSZ égisze alatt (ld. a tanulmány 2. pontját), amelyek azt bizonyítják, hogy a Világszervezet az Alapokmányában lefektetett (elsősorban az emberi jogokra vonatkozó) elvek és célok mentén hangsúlyosnak gondolja a vízhez való jog valamilyen formában történő elismerését-elismertetését, akár implicit formában is. Az Alapokmány nem tartalmaz egy taxatív felsorolást, listát az emberi jogok katalógusáról, ami azt jelenti, hogy az evolutív nemzetközi jogfejlődés kö-
- 586/587 -
vetkeztében intézményesülő, újonnan létrejövő alapvető emberi jogok automatikusan bekerülnek az ENSZ védelmi rendszerébe. Így leszögezhetjük, ha a nemzetközi közösség megindul a vízhez való jog tételes szabályozása irányába, e jog explicit jelleget és kikényszerítő mechanizmust kaphat, addig azonban a vízhez való jog implicit jellegéről mint más jogok "bennerejlő jogáról" elmélkedhet a tudományos közösség.
Az 1948. december 10-én - az ENSZ Közgyűlése által - elfogadott Nyilatkozat ugyan nem kötelező erejű dokumentum, azonban számos rendelkezése szokásjogi szabályként már kötelezővé vált, ahogyan arra 1968-ban, Teheránban, az első emberi jogi világkonferencián is utaltak. Az első és második generációs emberi jogokat tartalmazó Nyilatkozat 25. Cikkének első bekezdésében szól arról, hogy "mindenkinek joga van a saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, ideértve az élelmet, a ruházatot, a lakást, az orvosi ellátást és a szükséges szociális szolgáltatásokat."
Ennek kapcsán megjegyzendő, hogy a vízhez való hozzájutáshoz szükséges szolgáltatások ugyan nem szerepelnek a szövegben, de az egészség és jólét biztosítására alkalmas életszínvonal, az élelem, az orvosi ellátás szorosan összefügg a vízhez való hozzáférés kérdésével. Így egyes vélemények szerint az 'ideértve' formula nem jelent egy all-inclusive vagy taxatív felsorolást, azaz csak egy exemplifikatív listát tartalmaz a Nyilatkozat, amelynek minden elemében implicite benne rejlik a vízhez való hozzáférés problematikája is. A Nyilatkozat célkitűzéseinek és a benne foglalt emberi jogok megvalósítása ugyanis megköveteli a víz megfelelő mennyiségben, illetve az emberi egészség és jólét fenntartásához szükséges minőségben való biztosítását.
A Nyilatkozat 3. Cikke tartalmazza az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogot, amelyek értelmezésekor nem lehet eltekinteni a víz mint éltető erőforrás gondolatától. Így ugyanis az élethez való generális alapjog részjogaként a vízhez való jog beleértendő a szakasz jelentéstartományába, ezáltal pedig a Nyilatkozat célkitűzéseibe és "szellemiségébe" is.[49]
- 587/588 -
Az 1966-ban elfogadott, első generációs emberi jogokat tartalmazó, kötelező erejű multilaterális emberi jogi dokumentum implicite elismeri a vízhez való emberi jogot, elsősorban a polgári jogok kontextusában. Az Egyezségokmány 6. Cikkének első bekezdésének első fordulatába foglalt élethez való jogot - az Emberi Jogi Bizottság 1982-ben publikált, az élethez való jogról szóló, kötelező erővel nem rendelkező 6. számú általános kommentárja szerint - kiterjesztően kell értelmezni, különösen azon eszközöket, amelyek a csecsemőhalandóság csökkentéséhez, valamint a születéskor várható élettartam növekedéséhez vezetnek. A Bizottság szerint ugyanis az élethez való jogot túl gyakran értelmezték megszorítóan, amellyel éppen a jog alkalmazását és érvényesülését akadályozták.
Az 1966 óta eltelt időben ugyanis előtérbe került a környezetjogi gondolkodás és a fenntartható fejlődés eszméje, amelynek eredményeként a "környezetjogias" emberi jogi implikációk is megjelentek, melyek egyik ékes példája a vízhez való hozzáférés joga. Ugyanis az élet fenntartásához szükséges természeti erőforrások közül a víz az egyik legalapvetőbb tényező, emellett a vízhez való hozzáférés egyben előfeltétele egyéb emberi jogok gyakorlásának is.[50] A 15. számú általános kommentár 11. szakasza szerint pedig a vízhez való jog elemeinek megfelelőnek kell lenniük az élethez és az emberi méltósághoz való jogok - mint ezen, első generációs emberi jogokat tartalmazó Egyezségokmányban nevesített "anyajogok" - érvényesítésére.
Az ugyancsak 1966-ban elfogadott, második generációs emberi jogokat tartalmazó, kötelező erejű multilaterális emberi jogi okmány is implicite elismeri a vízhez való jogot, azonban - a második generációs emberi jogok főbb jellemzői következtében[51] - a Polgári és Politikai Jogok Nem-
- 588/589 -
zetközi Egyezségokmányában implicite létező felfogáson már jelentősen túlmutat.
A 15. számú általános kommentár[52] kizárólagosan a vízhez való jog kérdésével foglalkozik, az Egyezségokmány 11. és 12. Cikkébe foglalt rendelkezések tükrében. A Bizottság szerint a vízhez való jog - amely az Egyezségokmány 11. és 12. Cikkének implicit része - nélkülözhetetlen az emberi élethez és méltósághoz való jog érvényesüléséhez,[53] egyben minden emberi jog előfeltételeként is felfogható. A Kommentár 18. szakaszában úgy fogalmaz, hogy részes államoknak az Egyezségokmány szerint kötelezettségük van a vízhez való jog teljes elismerése és megvalósítása terén. Ezáltal a Kommentár - ugyan a 11. és 12. Cikk nem autentikus értelmezéseként - elismeri a vízhez való jogot,[54] továbbá a részes államok számára állandó és folyamatos kötelezettségeket is előír[55] arra vonatkozólag, hogy biztosítsák a mindenki számára biztonságosan hozzáférhető ivóvizet, mindezt pedig igazságosan és méltányosan, mindenféle diszkrimináció nélkül kötelesek teljesíteni.[56]
A vízhez való jog normatív tartalmának kifejtésére a kommentár egy külön fejezetet szentel, melyben kifejti, hogy a vízhez való jog magában foglal szabadságokat és jogosultságokat (a vízhez való jog lényegi részét alkotó "szelvényjogok") egyaránt. A szabadságok közé sorolható: a meglévő vízellátó rendszerekhez való hozzáférés fenntartása, a zavartalan vízellátáshoz való jog, míg a jogosultságok közé sorolható a vízellátórendszerhez való jog, olyan kezelési módokhoz való jog, amelyek az emberek számára azonos lehetőséget biztosítanak a vízhez való jog élvezetében, gyakorlásában.[57]
- 589/590 -
A vízhez való jog három lényeges, az emberi jogi minőségből fakadó minimumkövetelményt nevesít, miszerint a vízhez való jog biztosításának tényezője az elérhetőség, minőség és a hozzáférhetőség (ez utóbbit a kommentár tovább bontja, mivel a hozzáférhetőség elvénél megkülönböztet fizikai, gazdasági hozzáférhetőséget, egyenlő, azaz diszkriminációtól mentes hozzáférhetőséget és a vízre vonatkozó információkhoz való hozzáférhetőséget).[58] A Kommentár a tiszteletben tartás, védelem és biztosítás hármas, az emberi jogokra jellemző - az államokat kötelező - magatartásformáját nevesíti,[59] amelyek a vízhez való hozzáférés jogának más-más aspektusára (negatív kötelezettség a vízhez való hozzáférés korlátozása, káros beavatkozások ellen, illetve pozitív-tevőleges kötelezettség a víz igénybevételének lehetővé tételére, elsősorban a jogalkotás útján) koncentrálnak.[60]
Az általános kommentár 53. szakaszában hangsúlyozza, hogy a részes államok e jog biztosításakor, illetve ennek alkalmazása során kötelesek figyelembe venni a WHO, az ILO, a FAO, az UNEP valamint az UNDP égisze alatt megfogalmazott - természetesen kötelező erővel nem rendelkező - irányelveket, ajánlásokat, amelyek a vízhez való jog témaköréhez szorosan kapcsolódnak. A Bizottság emellett kívánatosnak tartja, hogy - összhangban a Riói Nyilatkozat 10. elvével - "a környezeti ügyeket a legjobban az összes érdekelt állampolgár részvételével a megfelelő szinten lehet kezelni [...] Hatékony hozzáférést kell biztosítani a bírósági és igazgatási eljárásokhoz, beleértve a jóvátételt és helyreállítást",[61] ennek értelmében bármely személy vagy esetlegesen csoport, amelynek a vízhez való jogát megsértenék, hatékony bírósági illetve egyéb jogorvoslat igénybevételére lenne jogosult, nemzeti és nemzetközi fórumok előtt egyaránt.
A 2002 óta eltelt első három évben a kommentár - vízhez való joggal kapcsolatos, pragmatikus és kiterjesztő - értelmezését nemzeti és nemzetközi döntéshozók, ENSZ-ügynökségek valamint számos nemzeti bíróság is elfogadta, és eljárásaikban, döntéshozatali mechanizmusaikban azt rendszeresen alkalmazzák.
A regionális emberi jogi instrumentumok hajlanak az egyes emberi jogok jelentéstartalmának tágabb felfogására és ezen "szelvényjogok" explicit meg-
- 590/591 -
fogalmazására. Ennek oka elsősorban az, hogy a rendszerint kontinensek szerint létrehozott regionális rezsimek a kontinenseken érvényesülő viszonyok alapján, a kontinens államainak specifikumaihoz igazodnak, azaz nagyban tükrözik az államok társadalmi, kulturális, gazdasági, vallási, környezeti sajátosságait, valamint az emberi jogok terén képviselt alkotmányos (esetleg vallási) felfogásokat. Ennek megfelelően a vízhez való hozzáférés jogának kérdése aszerint jelenik meg e rezsimekben, hogy a víz mint erőforrás mekkora problémát jelent a kontinens államaiban, illetve mennyire van szükség a szűkösen vagy szennyezett állapotban rendelkezésre álló víz - állami segítséggel történő - biztosítására.
Így például az afrikai kontinens emberi jogi rezsimje - különös tekintettel a gyermekek jogaira - elvárja az államoktól, hogy tegyenek megfelelő intézkedéseket a megfelelő ivóvíz biztosítása érdekében,[62] azaz soft law jellegű rendelkezésként ugyan, de egy emberi jogi chartában ismeri el a vízhez, különösen - az afrikai kulturális, társadalmi viszonyokat ismerve, abszolút prioritásként - az ivóvízhez való hozzáférés második generációs emberi jogi szemléletű koncepcióját.
Az amerikai kontinens emberi jogi rezsimje kizárólag implicit módon ismeri el a vízhez való jog emberi jogi jellegét. Az Emberi Jogok Amerikai Egyezményének szerződés-ellenőrző szerve, az Emberi Jogok Amerika-közi Bizottsága több jelentésében elismerte, hogy az Emberi Jogok Amerikai Egyezményéhez csatolt - gazdasági, szociális és kulturális, azaz második generációs emberi jogokat tartalmazó - 1988-as San Salvadori Jegyzőkönyv értelmében az egészséghez és az alapvető közszolgáltatások igénybevételéhez való alapjog implicite magában foglalja a vízhez való jogot.[63]
Az európai kontinensen az Emberi Jogok Európai Egyezménye, illetve ennek kiegészítő jegyzőkönyvei alkotják az emberi jogi rezsim alapját, amelyek - egyes második generációs emberi jogokat tartalmazó dokumentumokkal együtt - az "öreg kontinensen" egy kiforrott és előremutató emberi jogi védelmi mechanizmust honosították meg. A környezethez való
- 591/592 -
jog implikációival az Egyezmény ugyan nem foglalkozik, így a vízhez való jog kérdésével sem,[64] azonban a 2. Cikkbe foglalt élethez való jog értel-
- 592/593 -
mezésekor - a multilaterális, generális sokoldalú emberi jogi rezsimek gyakorlatához hasonlóan - a vízhez és egyéb alapvető (természeti) erőforrásokhoz való hozzáférés jogát eleve feltételezni kell. Megjegyzendő, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága egyre inkább azon álláspontot képviseli döntéseiben, miszerint a környezet védelme és az emberi jogok között valós kapcsolat létezik.[65] Egy 1998-as ítéletében[66] elismerte a környezeti tárgyú emberi jogi ügyekben a környezeti-környezetvédelmi implikációk egyre növekvő jelentőségét, különösen a környezet minőségét illetően, továbbá elismerte a környezeti veszélyekről szóló információkhoz való hozzáférés, valamint az azok elleni védekezés szükségességét is.[67]
Azáltal pedig, hogy az Egyezmény Preambulumában az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatába foglalt jogok közös biztosítására hív fel, a Nyilatkozat 3. és 25. Cikkében explicite tételezett emberi jogok és az implicite megjelenő vízhez való jog kapcsolatát az Egyezmény mechanizmusaiba is bele kell érteni. Helfer szerint pedig az Emberi Jogok Európai Egyezménye - mint modern dokumentum - a teleologikus értelmezés elve alapján minden európai társadalmi és jogi jellegű fejlődésre alkalmazható.[68]
A vízhez való jog kapcsán röviden szólnunk kell egy viszonylag újszerű jelenségről, mégpedig a víz birtoklásáért kitört konfliktusok és háborúk[69] (összefoglaló elnevezéssel: hidro-konfliktusok) köréről. Ezek története a XX. század közepéig, a jelenleg is sajnálatos következményekkel bíró iz-
- 593/594 -
raeli-arab konfliktusig nyúlik vissza.[70] Azóta viszont számos állam és vízgyűjtő terület kapcsán beszélhetünk az ilyen jellegű konfliktusok eszkalálódásáról.[71]
Az abszolút területi szuverenitás elvének (az Egyesült Államok igazságügy-miniszteréről elnevezett, ún. Harmon-doktrína) következtében az államok a területükön átfolyó nemzetközi vízfolyásokat teljes mértékben, más államok által nem korlátozható szuverenitásukra való hivatkozással kiaknázhatták, amellyel jelentősen sértették a folyásirány szempontjából lejjebb fekvő államok vízkivételre, vízfelhasználásra vonatkozó jogait. Utóbbi államok előszeretettel hivatkoztak a területi integritás elvére, amely a nemzetközi vízfolyást hidrológiai egységként kezelte, és minden érintett állam (így a lejjebb fekvő államok) szuverenitására figyelemmel kellett az államoknak eljárniuk a vízkivétel és vízfelhasználás során.
Mára egyik elv sem maradt meg eredeti formájában, mert egyre inkább a hidrológiai egységekre kötött nemzetközi szerződések általi rendezés válik általánossá. A jelentősebb nemzetközi folyóvizek és állóvizek kapcsán az érintett (parti) államok tipikusan regionális nemzetközi szerződéssel[72] vagy a szomszédos államok kétoldalú szerződéssel[73] szabályozzák a víz mint erőforrás államok általi kiaknázásának lehetőségét, a vízszennyezéssel szembeni védelmet és az esetleges vízmegosztást. Ezáltal a speciális környezeti, földrajzi, geopolitikai igények mérlegelésére és speciális szempontok érvényesítésére is lehetőség van.
Problémát okoz, hogy a népességrobbanás miatt jelentősen növekszik a vízigény, az elsivatagosodás, a globális felmelegedés, a vízszennyezés miatt pedig fokozatosan merülnek ki a vízforrások, e két tényező pedig növeli a
- 594/595 -
konfliktusok veszélyét, államon belül[74] és kívül.[75] A népességrobbanás, főként olyan területeken, ahol a vízkészlet fokozatosan csökken, eddig soha nem látott válságokat fog indukálni hosszú távon, ami a népvándorlás megindulását, a víz árucikké válását, az ezzel való súlyos visszaéléseket és a vízért vívott háborúk elterjedését okozhatja. Míg 1998-ban 25 állam szembesült vízhiánnyal vagy nehézséggel a vízellátás terén, becslések szerint ez a szám 2025-re már 56-ra emelkedik (India a maga 1 milliárd főt meghaladó lakosságával is veszélyeztetett).
A vízügyi krízis, a vízért (is) folyó háborúk, konfliktusok jelenleg jól behatárolható területen zajlanak. A szakirodalom több ilyen területet jelöl meg.
A Jordán-folyó vízgyűjtő területe mentén az izraeli-palesztin, az izraeli-jordán és - a Golán-fennsík 1967-es, az ún. hatnapos háború következtében történő elfoglalása után - az izraeli-szír konfliktus éleződik ki. A jelenleg is fegyverekkel zajló izraeli-palesztin konfliktusban, ha ugyan nem is a víz jelenti a fő ütközőpontot a felek között, abban minden szakértő egyetért, hogy a vita egyik aspektusa a vízhiánnyal küzdő terület még meglévő vízforrásai feletti rendelkezés aránytalansága.[76] A vita rendezése - kifejezetten a vízzel kapcsolatos implikációknál maradva - a kétoldalú, konfliktusfeloldást célzó szerződésekben és az érintett felek által közösen, a szerződések alapján épített, üzemeltetett erőművek, öntözőberendezések, vízszállítást elősegítő eszközök biztosításában keresendő.
Szintén konfliktusokkal terhelt néhány közép-ázsiai szovjet utódállam (Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán) határterülete. Itt a problémák abból adódnak, hogy a terület fő vízellátó forrásai (elsősorban az Aral-tó, a Szir-Darja és az Amu-Darja folyók) rendkívüli mértékben és gyorsasággal apadnak, valamint a Szovjetunió idejéből származó "örökség", elsősorban az instabil politikai helyzet és a szovjet időkből ismert - a Szovjetunió vízügyileg illetékes minisztériuma által egyoldalúan végrehajtott - vízügyi rendezés emléke nehezíti a sérelmek
- 595/596 -
gyors és hatékony feloldását.[77] Bár az érintett régióban számos nyilatkozat, megállapodás született,[78] de ezek rendelkezései homályosak, de iure és de facto nehezen értelmezhetők.
Az említett területek mellett hidro-konfliktusok kialakulásával és kiterjedésével kell számolni a Nílus-folyó vidékén (elsősorban Etiópia, Szudán és Egyiptom között, de érintett, azaz parti állam még Uganda, Kenya, Tanzánia, Burundi, Ruanda, Kongói Demokratikus Köztársaság és Eritrea); a Gangesz-folyó vidékén (India és Banglades között); az Indus-folyó vidékén (India és Pakisztán között); az Okavango és Zambézi vidékén (Angola, Namíbia, Zimbabwe és Botswana között) valamint a Niger-folyó vidékén (Niger, Nigéria, Guinea és Mali között). E területek konfliktusait hatványozottan felerősíti néhány afrikai és ázsiai államra jellemző bizonytalan politikai helyzet, az afrikai népességrobbanás hatása, a mindinkább jelentősebbé váló vízhiány és az államok közötti hagyományosan feszült viszony (pl. Etiópia és Eritrea valamint India és Pakisztán között) is.
A hidro-konfliktusok feloldására a tárgyalásos, békés rendezési mód a legalkalmasabb, mégpedig a nemzetközi vízjog két alapvető elvének, a méltányos és ésszerű használat, részesedés és kiaknázás princípiumának a hangsúlyos figyelembevételével. Ezek az abszolút területi szuverenitás elve erodálásának eredményeként alakultak ki, és - a tárgyalt területek vonatkozásában - nagyban elősegíthetik a nemzetközi folyók feletti egyenlő és azonos jogainak elismerését is. Ezek alapján pedig a viták békés rendezése (mint a nemzetközi közösség tagjait általánosan kötelező, feltétlen alkalmazást igénylő szabály, nemzetközi jogi alapelv) már csak politikai akarat kérdése.
A vízhez való emberi jog explicit vagy implicit elismerése ugyan a mai napig viták tárgyát képezi, azonban az élethez, valamint az ember egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz való alapjog "szelvényjogaként" való minősítése kiküszöbölheti azon problémákat, amelyek abból erednek, hogy kérdéses, vajon az államokat kötelezi-e nemzetközi norma a víz megfelelő minőségben és mennyiségben történő biz-
- 596/597 -
tosítására. A vízhez való jog explicit elismerésével (vagy implicit jellegének általános elismerésével) pedig a hidro-konfliktusok száma is csökkenthető lenne, hiszen bizonyos területeken a vízhez való hozzáférés - állam és nemzetközi közösség általi - garantálása (értsd: emberi jogként történő megfogalmazása és érvényesítése, adott esetben kikényszerítése) éppen a konfliktus kiváltó okát szüntetné meg.
Kifejezett szerződési rendelkezés hiányában a vízhez való hozzáférés jogának elismerése csak implicit módon történhet, viszont bármely nemzetközi emberi jogi dokumentum autentikus értelmezésére hivatott szervezet, testület, állam vagy államok csoportja határozhat úgy, hogy a vízhez való jogot a szerződés, az emberi jogi védelmi mechanizmus céljaival összhangban lévő "származékos" jognak tekinti. Ezért a vízhez való jog nevesítése és biztosítása - bizonyos emberi jogok érvényre juttatása érdekében - feltétlenül indokolt lenne. Ez ma az általánosan elfogadott nézet, mert a legtöbb emberi jogi rezsim expressis verbis nem szól a vízhez való emberi jogról, holott a környezetvédelmi jog fejlődése, az államok környezeti, természeti erőforrásokkal kapcsolatos "alkotmányozási trendjei",[79] valamint a jelen és a jövő generációk érdekeinek figyelembe vétele mindinkább sürgeti e jog kodifikálását. A fentiekben említett két multilaterális egyezmény, amely a vízhez való jogot explicite elismeri, követendő példával szolgálhat a jogalkotó számára, főleg annak tükrében, hogy mindkét rezsim megfelelő szerződés-ellenőrzési rendszerrel és szervvel (CEDAW és a Gyermek Jogainak Bizottsága) rendelkezik, amely - legalábbis elméleti szinten - a jogok érvényesülésének egyik fő biztosítéka.
Ugyanakkor valószínűnek tűnik, hogy a fenntarthatóság koncepciója, az emberi jogok nemzetközi védelmi rendszerének fejlődése, valamint az emberi élethez, méltósághoz, egészséges környezethez és a megfelelő életszínvonalhoz való jog jelentésrétegeinek állandó és felgyorsult változásai, bővülése végső soron a vízhez való emberi jog explicit elismerését eredményezheti.
- 597/598 -
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa jelentésének 70. szakaszában deklarált ajánlás is hasonló eredményre vezethet, e szakasz ugyanis kívánatosnak tartja, hogy a főbiztos ösztönözze az államokat, nemzetközi szervezeteket, nemzeti emberi jogi intézményeket, a civil társadalmat és a vállalkozásokat, hogy a vízhez való jog érvényesítése, védelme, biztosítása kapcsán kialakult hasznos gyakorlatot ismerjék meg, és ismertessék azt meg más államokkal, valamint a főbiztossal. Ez számos állam és az imént említett entitások gyakorlati, jogalkotói-jogalkalmazói tapasztalatának kicserélését, ezek egységesítését vonhatja maga után, amely - nemzetközi jogalkotás keretében kibontakozva - a vízhez való jog széleskörű elismerésének, érvényesítésének előfeltétele lehet.
* * *
by Gábor Kecskés
This study deals with a notable global environmental problem that, in the previous decades, deserved the attention of the international community. The deficiencies of the regulation on the extending concept of right to water have considerably emphasized and confirmed the existence of vague and unsettled notions of the third generation of human rights in global and environmental concerns. The right to water has several meanings and legal interpretations including theoretical thoughts on its character as a self-standing human right or being considered as a segment of generally accepted human rights. The aim of the study is to prove a detailed and elaborate review of the whole system of legal instruments (irrespective of their force) regulating the issue in question.■
- 598 -
JEGYZETEK
[1] E - jelző nélkül használt - emberi jog számos részre bontható. Magában kell foglalnia az ivóvízhez (édesvízhez) való jogot, a tisztálkodáshoz, valamint az öntözéshez és az ipari termeléshez használt vízhez való hozzáférés jogát. A vízhez való jog mint emberi jog négy alapvető emberi szükséglethez igazodik: ivóvíz a túléléshez, víz az emberi higiéniás szükségletekhez, tisztítási lehetőségekhez, valamint az élelmiszerek előállításához. GLEICK, P.: Basic Water Requirements for Human Activities: Meeting Basic Needs. Water International, Vol. 21. (1996) No. 2. 83.
[2] A vízhez való jog (right to water) általános kifejezés a szakirodalomban a megfelelő vízhez való hozzáférés jogaként (right to access sufficient water) is megjelenik, ahol a ‘megfelelő' szó mind mennyiségi, mind minőségi értelemben az alapvető emberi szükségletek kielégítéséhez kapcsolódik. Emellett a vízhez való hozzáférés jogaként (right to access to water) is definiálják e jogot, amely terminológia viszont nem foglalja magában azt a minőségi követelményt, amely elengedhetetlenül fontos a vízhez való jog biztosításakor. Hangsúlyos továbbá a tiszta vízhez (right to clean water) valamint az ivóvízhez való jog (right to drinking water) és az iható vízhez való jog (right to potable water) elnevezés is. Főként a nem-kormányközi szervezetek körében elfogadottá vált azon klasszifikáció, miszerint a vízhez való jog általános koncepciója magában foglalja az élethez szükséges (e szegmens önálló emberi jogként való elismerése feltétlenül kívánatos és elsődleges), a lakosság számára szükséges (közegészségügyi célok biztosítására, szociális jogok körébe tartozik), valamint a fejlődéshez szükséges (gazdasági-fejlesztési funkció: mezőgazdaság, ipar érdekében) vízhez való jogot. Erről ld.: DUBREUIL, C.: The Right to Water: From Concept to Implementation. World Water Council, Marseilles, 2006. 4.
[3] Részletes, öt pontban összefoglalt veszélyeztető faktorokat ld.: Water as a Human Right (eds.: Scanlon, J.-Cassar, A.-Nemes, N.). International Union for Conservation of Nature and Natural Resources Environmental Policy and Law Paper, No. 51. (2004) 15-18.
[4] Ld.: GLEICK, P.: The Human Right to Water. Water Policy, Vol. 1. (1998) 488.
[5] A Nemzetközi Bíróság a nukleáris fegyverek használatának, illetve az azzal való fenyegetésnek a jogszerűsége tárgyában hozott tanácsadó véleményében kifejtette, hogy "a környezet nem absztrakció, hanem életteret, életminőséget és az ember tényleges egészségét jelenti." Ld.: I.C.J. Reports, 1996. 241-242. E felfogást a Nemzetközi Bíróság később például - a környezetjogi vonatkozással is bíró - ún. Bős-Nagymaros ügyben (Magyarország/Szlovákia) hozott ítéletében is megismételte. Vö.: Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében (Magyarország/Szlovákia) hozott ítélet 53. szakaszát. Ld. Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders. Case Concerning the Gabčikovo-Nagymaros Project. Judgment, 1997. 38
[6] Ehhez jegyzendő meg, hogy az ENSZ Közgyűlése az 1981 és 1990 közötti időszakot az "Ivóvízellátás és a közegészségügyi berendezések nemzetközi évtizedének", 1992. március 22-ét a "Víz világnapjának", 2003-at az "Édesvíz nemzetközi évének", míg a 2005 és 2015 közötti időszakot a "Vizet az életért akció nemzetközi évtizedének" nyilvánította.
[7] A víz speciális, sajátos jelentőségét az Európai Parlament és a Tanács, 2000. október 23-án elfogadott, 2000/60/EK irányelvének HL L (2000) 60. 275. (Water Framework Directive) 1. pontja szemléletesen határozza meg, miszerint "a víz nem szokásos kereskedelmi termék, hanem örökség, amit annak megfelelően óvni, védeni és kezelni kell."
Egy kutatás szerint egy ember életéhez, megfelelő életszínvonalához szükséges minimális napi vízmennyiség 50 liter, ebből 5 litert ivásra (mennyiségbeli különbség van természetesen a forró égövi, illetve a kontinentális területeken élők, továbbá a nehéz fizikai munkát végzők vízigényében is), 35 litert személyi higiéniás szükségletek fedezésére, míg 10 litert ételek elkészítésére használ fel. Ld.: GLEICK: The Human Right to Water, 496. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalap (UNICEF) közös megfigyelő programja (Joint Monitoring Programme) ezt kiegészíti azzal, hogy személyenként, legalább napi 20 liter víznek olyan forrásból kell származnia, amely a használó lakóhelyétől számított 1 kilométeren belül található. Vö.: http://www.who.int/water_sanitation_health/waterforlife.pdf.
[8] Ezt ld.: VASAK, K.: Human Rights: A Thirty Year Struggle. The Sustained Efforts to Give Force of Law to the Universal Declaration of Human Rights. UNESCO Courier, Vol. 30. (1977) No. 11.
[9] Shelton szerint az egészséges és tiszta környezet egy szükséges előfeltétele az ún. első generációs emberi jogok érvényesülésének. Ld.: SHELTON, D.: Human Rights, Environmental Rights and the Right to Environment. Stanford Journal of International Law, Vol. 28 (1991) 103-138.
[10] Press release of the Director General of the World Health Organization: "Water for health enshrined as a Human Right". www.who.int/mediacentre/releases/pr91/en/print.html.
[11] Az ENSZ (szakosított) intézményei közül az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (a továbbiakban: FAO), az Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezet (a továbbiakban: UNESCO), a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (a továbbiakban: ILO), a WHO, az ENSZ Környezeti Programja (a továbbiakban: UNEP), valamint az ENSZ Fejlesztési Programja (a továbbiakban: UNDP) rendkívüli erőfeszítéseket tesz e gondolat jegyében. Vö.: Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottságnak, a vízhez való jogról szóló, 15. számú általános kommentárjának [E/C.12/2002/11) - Committee on Economic, Social and Cultural Rights, General Comment No. 15 (2002). The right to water (Arts. 11 and 12 of the International Covenant on Economic, Social and Cultural Rights), a továbbiakban: 15. számú általános kommentár, illetve Kommentár] 60. szakaszát.
A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottságát az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa hozta létre 1985-ben (ECOSOC Resolution 1985/17) azzal a céllal, hogy az Egyezségokmányba foglalt jogok és mechanizmusok érvényesülése felett őrködjön, ezek megvalósulását kísérje figyelemmel, természetesen jogalkotói hatáskör nélkül. A kötelező erővel nem rendelkező általános kommentárjai révén viszont a joggyakorlatot fejleszti, az államok cselekvési lehetőségeit pedig orientálja.
[12] Klaus Toepfer, az UNEP ügyvezető igazgatója 2001-ben kijelentette, el kell végre ismerni, hogy akik szennyezik vagy rombolják a természeti környezetet, azok nem csak környezetkárosítást követnek el, hanem az emberi jogokat is megsértik. Ld.: Statement to the 57th Session of the Commission on Human Rights in 2001. ‘The Right to Water' (World Health Organization, 2003) 21.
[13] Ld.: Water as a Human Right. i. m. 28.
[14] Ld.: uo. 28-30.
[15] A WHO szerint az ivóvíz minőségét mikrobiológiai, vegyi-kémiai, radiológiai és elfogadhatósági szempontból (ez utóbbi kitétel azt jelenti, hogy a víznek az előbbi három feltételrendszer teljesülése esetén is olyan tulajdonságokkal - szín, íz, illat - kell rendelkeznie, amely a fogyasztó számára elfogadhatóvá, fogyaszthatóvá teszi a vizet) kell vizsgálni. A WHO vízminőségi szempontjairól ld.: Guidelines for Drinking-water Quality, First Addendum to Third Edition, Recommendations, 3rd ed. Vol. 1 (2006) World Health Organization, Geneva. 121-220. A vízminőség jelentőségéről, egészségügyi vonatkozásairól és megállapításának, mérésének módszereiről ld. továbbá: HOWARD, G.-BARTRAM, J.: Domestic Water Quantity, Service, Level and Health, World Health Organization Document Production Services, Geneva, 2003. 1-28.
[16] Ennek kiküszöbölésére a legmegfelelőbb megoldás, ha kifejezett - speciálisan az adott terület, vízfolyás vízminőségére vonatkozó - szerződési rendelkezés hiányában a WHO és egyéb, a problémában érintett nemzetközi szervezet irányelveit, határozatait veszik figyelembe az államok.
Ehhez szükséges megjegyezni, hogy egyes - elsősorban afrikai és ázsiai - kultúrákban, vallási liturgiákban a víz szimbolikus szerepet kap (pl. India - Gangesz-folyó szerepe), tradicionálisan az élet forrásának, megtisztító forrásnak, az újjászületés "elemének" tekintik, ezáltal a víz, a vízhez való jog biztosítása a kulturális jogok terén is értelmet kap. Ennek igazolására ld.: az Emberi Jogok Bizottsága (Commission on Human Rights) emberi jogok előmozdításáért és védelméért felelős albizottságának a gazdasági, szociális és kulturális jogok élvezete és az ivóvízkészlethez, valamint a közegészségügyi berendezésekhez való jog biztosításának előmozdítása kapcsolatáról szóló előzetes jelentésének (a továbbiakban: Előzetes jelentés) 46. szakaszát.
[17] Vö.: a hadifoglyokkal való bánásmódról szóló egyezmény (III. számú genfi egyezmény) 20., 26., 29. és 46. Cikkét és a polgári lakosság háború idején való védelméről szóló egyezmény (IV. számú genfi egyezmény) 85., 89. és 127. Cikkét.
[18] Ld.: az 1949. augusztus 12-én kötött genfi egyezményeket kiegészítő és a nemzetközi fegyveres összeütközések áldozatainak védelméről szóló jegyzőkönyv (I. Jegyzőkönyv), 54. (A polgári lakosság létfenntartásához nélkülözhetetlen javak védelme) és 55. Cikkét (A természeti környezet védelme), valamint az 1949. augusztus 12-én kötött genfi egyezményeket kiegészítő és a nem nemzetközi fegyveres összeütközések áldozatainak védelméről szóló jegyzőkönyv (II. Jegyzőkönyv) 14. Cikkét (A polgári lakosság létfenntartásához szükséges javak védelme).
[19] Ld.: A nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló, 1979. december 18-án, New Yorkban elfogadott egyezmény (Convention on the Elimination of All Forms of Discrimination against Women).
[20] Az Egyezmény szerződés-ellenőrző szerve, a Nőkkel Szembeni Hátrányos Megkülönböztetés Kiküszöbölésével Foglalkozó Bizottság (Committee on the Elimination of Discrimination against Women, a továbbiakban: CEDAW) egyébiránt számos, elsősorban afrikai ország-jelentéshez fűzött megjegyezésében sürgeti a tiszta vízhez való jog biztosítását a nők számára, tekintettel az afrikai hagyományokra, ahol lényegében a nők feladata a vízgyűjtés, gyakran az otthontól kilométerekre fekvő, szennyezett és fertőzött vízforrásokból. Ennek egyik példájaként ld. a Ghána által benyújtott jelentéssel kapcsolatban, 2006-ban tett megjegyzéseket: Concluding comments of the Committee on the Elimination of Discrimination against Women: Ghana, Committee on the Elimination of Discrimination against Women, Thirty-sixth session, 7-25 August, 2006, CEDAW/C/GHA/CO/5, 33-34.
[21] A nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezmény 14. Cikkének b) pontját.
[22] Ld.: uo. 14. Cikk h) pontja.
[23] Az Emberi Jogi Tanács 2/104. számú döntése (2006. november 27.) alapján készítette a főbiztos a jelentést.
[24] Ld.: Gyermekek jogairól szóló, 1989. november 20-án, New Yorkban aláírt egyezmény (Convention on the Rights of the Child).
[25] Ld.: uo. 24. Cikk első bekezdését.
[26] Ld.: uo. 4. Cikk második bekezdésének c) pontját. A 24. Cikk 4. szakaszában "az Egyezményben részes államok kötelezik magukat arra, hogy elősegítik és előmozdítják az e cikkben elismert jog teljes megvalósításának fokozatos biztosítására irányuló nemzetközi együttműködést. Ebben a tekintetben különösen figyelembe veszik a fejlődő országok szükségleteit."
[27] Ld.: CRC/GC/2003/4 - Committee on the Rights of the Child, General Comment No. 4 (2003), Adolescent health and development in the context of the Convention on the Rights of the Child.
[28] Ld.: A CEDAW létrehozásáról szóló, a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezményhez csatolt kiegészítő jegyzőkönyv 17-22. Cikkeit, valamint a Gyermekek jogairól szóló egyezmény 43-45. Cikkeit, a Gyermek Jogainak Bizottsága létrehozása tárgyában.
[29] Ld.: a Charta 14. Cikkének (1)-(2) bekezdéseit.
[30] Az Afrikai Egységszervezet (az Afrikai Unió jogelődje) égisze alatt írták alá 1981-ben, Banjul városában (Gambia).
[31] Ld.: Ember és Népek Jogainak Afrikai Chartájához csatolt, a nők jogairól szóló, 2003-ban, Maputóban aláírt jegyzőkönyv (Protocol to the African Charter on Human and Peoples' Rights on the Rights of Women in Africa).
[32] Az Ember és Népek Jogainak Afrikai Bírósága létrehozásáról szóló jegyzőkönyv (Protocol to the African Charter on Human and Peoples' Rights on the Establishment of an African Court on Human and Peoples' Rights) 3. Cikke alapján ugyanis a 2006-ban felállt bírói fórum kizárólag a Charta értelmezése és alkalmazása kapcsán felmerült vitákat dönti el, egyéni panaszokkal nem lehet az arushai székhelyű testülethez fordulni.
[33] Ld.: ENSZ Közgyűlésének 41/128. számú határozata (Declaration on the Right to Development).
[34] Már ezelőtt 1972-ben, az úttörő jellegű Stockholmi Nyilatkozat a természeti erőforrások körébe sorolta a levegőt, a vizet, a tájat, a flórát, a faunát, valamint a természeti ökoszisztéma egyes reprezentáns egyedeit. Vö.: 1972-es Stockholmi Nyilatkozat 2. elve.
[35] "The United Nations and Human Rights 1945-1995." United Nations Blue Book Series, Vol. VII., Department of Public Information, New York, 1995.
[36] The Dublin Statement on Water and Sustainable Development. International Conference on Water and the Environment (A/CONF.151/PC/112); Principle No. 4.
[37] Ld.: Agenda 21 cselekvési program 18. fejezetének 47. szakasza.
[38] Az azóta eltelt időben bekövetkezett fejleményekről, elsősorban Kelet-Ázsiában és egyes afrikai (Szahara szubrégiója) területeken jelentkező kedvező változásokról ld.: The Millennium Development Goals Report 2008. United Nations Department of Economic and Social Affairs, New York, 2008. 40-42.
[39] Ld.: Parliamentary Assembly's Recommendation 1731 (2006), Council of Europe.
[40] Ld. például: Előzetes jelentés fogalomhasználata. Ugyanígy vélekedik az ivóvízhez és a közegészségügyi berendezésekhez való jog jelentése tárgyában, a téma rapportőre, El Hadji Guissé által kibocsátott jelentés (E/CN.4/Sub.2/2005/25 - Realization of the right to drinking water and sanitation, Report of the Special Rapporteur) 1. pontja (a személyes és háztartási célra használt tiszta vízhez, valamint a vízügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés emberi jog), 2.3. c) pontja (a kormányoknak a belső jogrendszerekben formálisan is el kellene ismerniük a vízhez és a közegészségügyi berendezésekhez való emberi jogot) és a 4.4. pontja (a jelen és a jövő generációi számára egyaránt megfelelő módon kell érvényre juttatni a vízhez és az egészségügyi berendezésekhez való jogot).
Az Emberi Jogok Bizottsága 2002. április 22-én, 105/2002. számú határozatában El Hadji Guissét bízta meg azzal a feladattal, hogy készítsen egy részletes tanulmányt a gazdasági, szociális és kulturális jogok élvezete és az ivóvízkészlethez, valamint a közegészségügyi berendezések való jog kapcsolatáról, mind a nemzeti jogok, mind a nemzetközi jog szintjén.
[41] Ld. még: Előzetes jelentés 42. szakaszát, amely a vízhez való jogot (és a közegészségügyi berendezésekhez való jogot) az élethez való jog biztosításának elengedhetetlen tényezőjeként, alapvető komponenseként gondolja el. Az Előzetes jelentés 48. szakaszából pedig az ivóvízhez való jog korlátozhatatlan emberi jogként való felfogása melletti érvelés olvasható ki.
[42] Ugyanez mondható el az 1997-ben megtartott első vízügyi világfórumon, Marrakeshben elfogadott - nem kötelező, soft law dokumentum - nyilatkozatról is, amelyben az államok a tiszta vízhez és a tisztálkodási lehetőségekhez való hozzáférés mint alapvető emberi szükséglet elismerésének fontosságáról szóltak, míg ennek kifejezett emberi jogias jellegéről, jogként való felfogásáról a résztvevő államok hallgattak. A harmadik vízügyi világfórumon azonban már az ENSZ akkori emberi jogi főbiztosa, Sergio Vieira De Mello - főként a 15. számú általános kommentárra figyelemmel - felhívta az államok figyelmét a vízhez való jog explicit elismerésének lehetőségére. A víz nemzetközi évében (2003), Kiotóban tartott harmadik világfórumon célkitűzésként fogalmazták meg a vízhiányra, vízcsökkenésre, illetve ennek eredményeként az emberi életben, valamint az államok egymás közötti kapcsolatában bekövetkező hatásokra való figyelemfelhívást. Ld.: Statement by Sergio Vieira De Mello, High Commissioner for Human Rights, Third World Water Forum (Kyoto, 16-23 March 2003).
[43] Ennek főbb okairól ld.: BRUHÁCS J.: A környezethez való jog és az emberi jogok nemzetközi rendszere. No. 4. Acta Humana (1991) 3.
[44] Ennek igazolására ld. például az ENSZ emberi jogi főbiztosának jelentése, 6. szakasz.
[45] A vízhez való jog főként az élethez, az élelmezéshez, az önrendelkezéshez, a megfelelő életszínvonal eléréséhez, a lakhatáshoz, az oktatáshoz, az egészséghez, a kulturális életben való részvételhez valamint a megfelelő munkakörülményekhez való jog tekintetében hangsúlyos. Ld.: Water as a Human Right. i. m. 19-20.
Az élelmezéshez való jog kapcsán az adott téma rapportőre, Jean Ziegler 2003-ban egy jelentést publikált, melyben az élelmezéshez és a vízhez való jogot - mint egymást kölcsönösen feltételező jogokat - szorosan összekapcsolta. Ld.: E/CN.4/2003/54 - Report submitted by the Special Rapporteur on the right to food, in accordance with Commission on Human Rights resolution 2002/25, 35. szakasz.) Ld. még: a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottságának 12. számú általános kommentárja (1991), a megfelelő élelemhez való jog tárgyában.
A megfelelő életszínvonal eléréséhez való jog tárgyában a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága 14. számú általános kommentárja (2000) ad iránymutatást. A kommentár 43. szakaszának c) pontjában az elérhető legmagasabb szintű egészség biztosításához szükséges "lényeges kötelezettségek" közé sorolja a biztonságos és iható vízzel való megfelelő ellátás kötelezettségét. Kardos szerint a megfelelő életszínvonalhoz való jog tisztán államcél, azonban egyes részelemei vonatkozásában konkrét állami szolgáltatások, feladatok megállapítása lehetséges. Ez a szolgáltatási kör az emberi jogok második generációjának részét képező szociális jogok terrénumába sorolható, amelybe Kardos a vízhez való jogot is sorolja. Ld.: KARDOS G.: A vízhez való jog. Acta Humana, 15. évf. (2004) 1., 94-95.
A lakhatáshoz való jog vonatkozásában a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottságának 4. számú általános kommentárja (1991) 8. szakaszának b) pontja szerint a megfelelő lakhatáshoz való jog lényegi tartalmához szervesen hozzátartozik a biztonságos ivóvízzel való ellátottság is.
[46] Vö. Alapokmány 55. Cikkének c) pontja.
[47] Ld.: Alapokmány 55. Cikkének a)-b) pontja.
[48] Vö.: Water as a Human Right. i. m. 3.
[49] Az Emberi Jogi Tanács 2/104. számú döntése kifejezetten említi a Nyilatkozatot, kiemelve azon szerepét, amelyet az emberi jogok területén régóta betölt.
[50] Ennek elismerését ld.: 15. számú általános kommentár i. m. 1. szakasza.
[51] Elsősorban az államok tevőleges kötelezettségére utalok, ennek megfelelően jogi szabályozással és pozitív, főként anyagi eszközökkel kötelesek biztosítani e jogok érvényesülését. A vízhez való jog kapcsán ennek követelményét, a szabályozási módok részletesebb kifejtését ld. különösen: ENSZ emberi jogi főbiztosának jelentése i. m. 36-42. valamint 50-51. szakaszait, továbbá a 15. számú általános kommentár i. m. 16., 20-30., 34., 37., 52. és 58. szakaszait.
[52] Fontosabb rendelkezéseinek (a vízhez való jog normatív tartalma és az államok kötelezettségei) áttekintését ld.: KARDOS: i. m. 97-98.
[53] Ld. különösen: 15. számú általános kommentár, i. m. 1., 3. és 11. szakaszait. Kofi Annan, egykori ENSZ-főtitkár 2000-ben, a Víz világnapján kijelentette, hogy a "Vízhez való hozzáférés egy alapvető emberi szükséglet, és ennek következtében egy alapvető emberi jog. A szennyezett víz veszélyezteti minden ember [...] egészségét. Ez az emberi méltóság megsértése." Message of United Nations Secretary-General on World Water Day, 2001. Ld.: http://www.worldwaterday.org/wwday/2001/news/msgun.html.
[54] A vízhez való emberi jog feljogosít mindenkit a megfelelő mennyiségű, biztonságos, elfogadható mértékű, fizikailag elérhető és megengedhető víz személyes és háztartási célú használatára egyaránt. Ld.: 15. számú általános kommentár. I. m. 2. szakasza.
[55] Ezen kötelezettségek a jogalkotást, a stratégia-alkotást, valamint a politikai döntéshozatalt érintik. Ld.: 15. számú általános kommentár. I. m. 37. és 46-52. szakaszait.
[56] Uo. 10-38. szakaszok.
[57] Uo. 10. szakasz.
[58] Uo. 12. szakasz.
[59] Uo. 21-30. szakaszok.
[60] Uo. 26. szakasz.
[61] Uo. 55. szakasz.
[62] Vö.: Gyermekek Jogairól és Jólétéről szóló Afrikai Egyezmény 14. Cikkének első és második bekezdése.
[63] Az Emberi Jogok Amerika-közi Bírósága például egyik ügyében explicite elismerte az emberi jogok és a környezet, ezen belül a természeti erőforrásokhoz, így a vízhez való hozzáférés és ezek feletti rendelkezés joga közötti szoros, jogilag releváns kapcsolatot. Ld.: The Mayagna (Sumo) Awas Tingni Community v. Nicaragua, Judgment of August 31, 2001, Inter-American Court of Human Rights, (Ser. C) No. 79 (2001).
[64] A környezetvédelem ugyan "nem szerepel az Emberi Jogok Európai Egyezménye által védendőnek nyilvánított jogok katalógusában [...] sikerült megalapozni azt az álláspontot, hogy a környezetvédelmi ügyek is szerepelhetnek a strasbourgi bíróság (az Emberi Jogok Európai Bírósága - a szerző) által vizsgált ügyek között", amennyiben azok jellegüknél fogva szorosan kapcsolódnak az Egyezményben védett jogok bármelyikéhez. Vö.: MASENKÓ-MAVI V.: Környezetvédelem és emberi jogok az 1990-es években: változatlan összefüggések, változó prioritások. Állam- és Jogtudomány, Vol. XLV (2004) No. 3-4, 268. Az "úttörő" jogeset a López Ostra c. Spanyolország eset volt, amelyben az Emberi Jogok Európai Bírósága 1994-ben hozta meg ítéletét. Ld.: López Ostra v. Spain [16798/90 (1994) ECHR 46 (9 December 1994)].
Az ügy háttere: Gregoria López Ostra a Murcia tartomány Lorca nevű városában élt férjével és két gyermekével. A város bőrgyáraiban keletkező hulladék kezelésére, semlegesítésére egy erőművet hoztak létre állami támogatással, mindössze 12 méterrel a kérelmező háza mellett. Az erőműből légnemű szennyezőanyagok kerültek a levegőbe, egészségügyi problémákat okozva ezzel számos lakosnak, amiért a szennyezett területről a város evakuálta az embereket, így a kérelmező és családja például négy év múlva költözhetett vissza - a szennyezett zónában fekvő - lakásába. A kérelmező a helyi közigazgatási szervekhez, majd bírósághoz fordult, érvelése szerint ugyanis megsértették - egyebek között - a lakóhely szabad megválasztásához, valamint a testi épséghez és biztonsághoz fűződő alapvető jogát. Kérelmezte továbbá, hogy az erőmű tevékenységét a bíróság ideiglenesen függessze fel, vagy szüntesse meg. Az egymásnak ellentmondó alsóbb fokú bírósági határozatok után a kérelmező a spanyol Legfelsőbb Bírósághoz fordult. Állítása szerint az erőmű által kibocsátott szennyezés a lánya és saját egészségét súlyosan károsította. A Legfelsőbb Bíróság szerint a kérelmező hivatkozott jogai alapjaiban nem sérültek, mivel a hatóság emberei részéről nem volt semmiféle olyan, kényszerítő jellegű magatartás, amellyel a kérelmező házába - annak akarat ellenére - hatoltak volna be, illetve közvetlen módon nem sértették meg a kérelmező testi épséghez való jogát. A spanyol Legfelsőbb Bíróság szerint a kérelmezőt a hatóságok nem akadályozták, nem kényszerítették, így a kérelmet elutasította. A kérelmező ezután a spanyol Alkotmánybírósághoz fordult, arra való hivatkozással, hogy a testi épséghez, a magánélethez és a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a lakóhely szabad megválasztásához fűződő - alkotmányos - jogát megsértették. A spanyol Alkotmánybíróság a kérelmet érdemi és formai okokra való hivatkozással elutasította. Ezután López Ostra az Emberi Jogok Európai Bizottságához fordult, kérelmében a helyi hatóságok tehetetlenségét kifogásolta, érvelése szerint az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. Cikkébe ("Magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog") foglalt, a magánlakás tiszteletben tartásához való jogát megsértették, ezért a magán- és családi élete lehetetlenné vált, mindemellett - az Egyezmény 3. Cikkére való hivatkozással - megalázó bánásmódban is részesült. A Bizottság a kérelmet elfogadhatónak nyilvánította, az eljárás az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt folytatódott. A Bíróság megállapítása szerint a Spanyol Királyság, illetve annak szervei nem találták meg a megfelelő egyensúlyt a város gazdasági jóléte és a kérelmező által nevesített, a spanyol alkotmányban és az Egyezményben taglalt egyes emberi jogok biztosítása között. Ez a mulasztás pedig egyben az Egyezmény 8. Cikkének megsértését jelenti. Az Egyezmény 3. Cikkébe foglalt megalázó bánásmód sérelmét azonban a Bíróság nem állapította meg. López Ostra kérelmében kártérítést, valamint a kiadások és költségek megtérítését követelte. A Bíróság szerint az Egyezmény 8. Cikkébe foglalt jog megsértése miatt a kérelmező kártérítésre jogosult, ezért a Bíróság 4 Millió Pezeta kártérítési összeget állapított meg.
[65] Ld.: ACEVEDO, M.: The Intersection of Human Rights and Environmental Protection in the European Court of Human Rights. New York University Environmental Law Journal, Vol. 8. (2000) Issue 2. 437.
[66] Ld. különösen: Case of Guerra and Others c. Italy (Judgment, 19 February 1998).
[67] Ezekről ld.: bővebben: DESGANGNE, R.: Integrating Environmental Values into the European Convention on Human Rights. American Journal of International Law, Vol. 89. (1995) No. 2. 263-294. és ACEVEDO: i. m. 437-496.
[68] Ld.: HELFER, L.: Consensus, Coherence and the European Convention on Human Rights. Cornell International Law Journal, Vol. 26. (1993) 133-134.
[69] Áttekintésüket ld.: COOLEY, J.: The War over Water. Foreign Policy, Vol. 54. (1985) 3-26.
[70] Ennek általános jellegű feldolgozását ld.: SILVERBRAND, I.: Israeli-Palestinian Water Literature's Misplaced Dependence upon Customary International Law. Environmental Law, Vol. 37. (2007) 603-628.
[71] Wolf szerint a XX. század folyamán ugyan hét kisebb fegyveres összeütközést indítottak a víz feletti rendelkezés érdekében, deklaráltan a vízért háború eddig még nem folyt. Ld.: WOLF, A. T.: Conflict and Cooperation along International Waterways. Water Policy, Vol. 1. (1998) 251. és 256. A víz azonban már nem a múltbéli konfliktusok egyik lehetséges oka, hanem azon konkrét erőforrás, amely a "XXI. században a csatatérre szólíthatja a harcosokat" - írja Wolf. Ld.: Uo. 252.
[72] Ld. például: a Duna védelméről szóló, 1994-ben aláírt egyezmény; az 1999-ben aláírt Egyezmény a Rajna védelméről; az 1959. november 8-án, Egyiptom és Szudán között született megállapodás a Nílus-folyóról.
[73] Például a Kazahsztán és Oroszország közötti, a határmenti vízfolyások közös használatáról és védelméről szóló, 1992-ben aláírt megállapodás.
[74] Probléma-központú megközelítésről, különös tekintettel az Egyesült Államokban felmerülő - gyakran a szövetségi államai közötti vitákat is gerjesztő - vízzel kapcsolatos problémákról ld.: BUCHHEIT, B. - MANSFIELD, M.: The Global Water Crisis: Impending Disaster and the Road to Collapse. Macquarie Journal of International and Comparative Environmental Law, Vol. 5 (2008) 21-55.
[75] Az Előzetes jelentés 10. szakasza nem kevesebbet fogalmaz meg, minthogy "az ivóvízhiány a legsúlyosabb fenyegetés, amellyel az emberi faj valaha is találkozott."
[76] FATHALLAH, R. M.: Water Disputes in the Middle East: An International Law Analysis of the Israel-Jordan Peace Accord. Journal of Land Use and Environmental Law, Vol. 12. (1996) No. 1, 123., 127-137, skk.
[77] Erről ld.: SIEVERS, E. W.: Water, Conflict and Regional Security in Central Asia. New York University Environmental Law Journal, Vol. 10. (2002) 385-386.
[78] Ld.: SIEVERS: i. m. 387-388.
[79] Vö.: Water as a Human Right. I. m. 42-46. A vízhez való emberi jog már explicite szerepel számos alkotmányban, főleg a 15. számú általános kommentár i. m. elfogadása (2002) utáni alkotmányozási kísérletek hoztak számottevő áttörést a témában. A vízhez való emberi jog expressis verbis megjelenik Belgium, Etiópia, Dél-Afrika, Ecuador, Finnország, Fülöp-szigetek, Gambia, Kenya, Kolumbia, Kongó, Oroszország, Panama, Spanyolország, Svédország, Uganda, Ukrajna, Uruguay, Venezuela és Zambia alkotmányaiban, valamint az Egyesült Államok néhány szövetségi államának (Illinois, Massachusetts, Pennsylvania, Texas) alkotmányában. Egyes példákat ld.: http://www.righttowater.org.uk/code/Legislation_2.asp; Franciaországban, a 2006-ban elfogadott, vízről szóló törvény első cikkében deklarálja az ivóvízhez való jogot.
Lábjegyzetek:
[1] Kecskés Gábor, Tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézet, 1014 Budapest, Országház u. 30. PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, E-mail: gaborkecs@freemail.hu.
Visszaugrás
