Megrendelés

Kisfaludi András: A kodifikációs Szerkesztőbizottság üléseiről (PJK, 2001/2., 33-34. o.)

Új szakasz kezdődött a Kodifikációs Szerkesztőbizottság munkájában. Eddig jobbára a készülő Polgári Törvénykönyv határvonalainak kijelölése volt napirenden, s a Bizottság elhatárolási kérdésekben foglalt állást. Közben pedig a munkacsoportokban folyt a kijelölt területek szabályozási koncepciójának előkészítését szolgáló alapozó munka. A kodifikációs tanulmányok megvitatásával a munkacsoportok kijelölték azokat a legfontosabb kérdéseket, amelyekben álláspontjuk szerint a szabályozás modernizálására lesz szükség, s az új szabályozás irányait is megpróbálták meghatározni. Ennek eredményeként a munkacsoportoknak - a kodifikációs munka eredeti ütemtervének megfelelően - ez év tavaszára el kell jutniuk oda, hogy saját részterületük koncepciójának tervezetét elkészítsék. A Szerkesztőbizottság pedig e részkoncepciók sorozatos megvitatásával folytatja munkáját - egy-egy témakörrel akár több alkalommal is foglakozva. A részkoncepciókból pedig az év második felére elkészülhet az egész törvénykönyv koncepciójának tervezete, amit a tervek szerint a Kodifikációs Szerkesztőbizottságon kívül a Kodifikációs Főbizottság is meg fog tárgyalni.

Eddig három részkoncepció, mégpedig a dologi jogi, a személyek jogára vonatkozó és az öröklési jogi részkoncepció megvitatására került sor a Szerkesztőbizottság ülésein. Az alábbiakban ezeknek a vitáknak a lényegesebb pontjait emeljük ki - azzal, hogy a későbbiekben természetesen a koncepciót magát is közzé fogjuk tenni.

A dologi jog koncepciójának tervezetét a Kodifikációs Szerkesztőbizottság 2000. november 6-i ülésén tárgyalta. A vitában felmerült egyik központi kérdés a köztulajdon szabályozásának problematikája volt. A koncepció tervezete abból indult ki, hogy "tulajdonforma a polgári jogban nincs, mert alapvetően minden magántulajdon. Ha az állam, mint polgári jogi jogalany a vagyonjogi forgalomban fellép (...), ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik, mint bármely más magántulajdonos -ebben az értelemben az állami tulajdon is magántulajdon, az állam vállalkozásai, gazdasági társaságai privilégiumokat nem évezhetnek a polgárok és szervezeteik tulajdonával szemben." Ugyanakkor a koncepciótervezet szükségesnek látja az állam, illetve az ún. közjogi jogi személyek speciális, nem a vagyoni forgalom céljaira rendelt tulajdonára tekintettel a köztulajdon megjelenítését a Polgári Törvénykönyvben is. A vitában felmerült az a vélemény, hogy a közjogi jogi személyek tulajdonának általános jelleggel történő köztulajdonná minősítése túlzottan szélesen vonná meg a köztulajdon határait, hiszen pl. az önkormányzatok tulajdonának alkotmányossági szempontból is különböznie kellene az állam tulajdonától, szerencsésebb lenne tehát az önkormányzati tulajdont, s a köztestületek tulajdonát is kihagyni a köztulajdon köréből.

A köztulajdon kérdésével szoros összefüggésben a koncepciótervezet javasolta volna a koncessziós szerződésre vonatkozó alapvető szabályoknak a Polgári Törvénykönyv dologi jogi szabályai közötti elhelyezését, ezzel azonban többen nem értettek egyet, hiszen kifejezetten szerződéses szabályok nem illenének a dologi jogi könyvbe. Az előterjesztő szerint, ha a dologi jogban nem is, valahol a törvénykönyvben mégis csak szabályozni kell ezt a nagy jelentőségű intézményt, ám volt olyan vélemény is, hogy a koncessziós szerződés felváltható lenne egy bíróság előtt megtámadható hatósági határozattal, s ez esetben a koncesszió polgári jogi szabályozására nem is lenne szükség.

A jelenlegi tulajdonjogi szabályozás egyik alapkérdésében javasolt változást a koncepciótervezet, amikor a dologi jogok "dologtárgyúságának" lazítását helyezte kilátásba az alábbiak szerint: "mindenképpen indokoltnak látszik az ún. gazdasági tulajdon kezelésére a res inkorporális jellegű tulajdoni tárgyak bővítése, így vagy annak kimondása, hogy a dologi jog szabályait (sőt, az adásvételi szerződésekét is) megfelelően alkalmazni kell a szellemi alkotásokra és a vagyoni értékű jogokra, vagy a dolog olyan definiálása az új Ptk-ban, amelybe a nem testi tárgyak is beleférnek." A hagyományokkal való ilyen mértékű szakítás nem nyert egyértelmű támogatást. A bizottság tagjai közül többen jelezték, hogy elfogadhatatlan lenne számukra a dolog fogalmánál, s ezen keresztül a dologi jog hatókörének ilyen értelmű kiterjesztése, már csak azért is, mert ez nehezen kezelhető értelmezési problémákhoz vezetne.

Többen szóvá tették továbbá a vitában, hogy a tulajdonszerzési szabályok pontosítására, ezen belül pedig a származékos, illetve eredeti szerzésmódok megkülönböztetésének újragondolására volna szükség.

Felmerült, hogy a tulajdont terhelő korlátozások szabályozása is koncepcionális kérdéseket vet föl. Elsősorban azt kellene tisztázni, hogy a nem polgári jogi, mindenekelőtt a közjogi jellegű korlátozásoknak milyen szerepet, milyen joghatásokat szánunk a polgári jog területén.

Az elmúlt évtized tapasztalataira építve többen megerősítették, hogy szükséges lenne a vagyonkezelői szabályok piacgazdasági körülmények közötti érvényesülési területeit áttekinteni, s a mutatkozó igényeknek megfelelően a piaci szereplőket segítő vagyonkezelési szabályokat alkotni. Ezzel kapcsolatban rögtön fölvetődött, hogy a vagyonkezelési viszonyok nagy valószínűséggel szerződéses jogviszonyokból fognak eredni, ám dologi jogi hatásokkal rendelkeznek, ezért tehát a szabályozásnak a kódexbeli helye kétséges lehet.

Kritikaként fogalmazódott meg, hogy alkotmányjogi tartalmú szabályoknak nem szabadna a Polgári Törvénykönyvben szerepelniük, ezért például az államosítás tilalmát nem a magánjogi kódexnek kellene tartalmaznia.

Sárközy Tamás, a Dologi Jogi Munkacsoport vezetője a vitában elhangzott észrevételekre reagálva - mintegy összefoglalásként azt állapította meg, hogy a dologi jog elkülönültsége a polgári jogon belül egyre kevésbé tartható, a dologi jog anyaga számtalan helyen összefüggésben áll a személyek jogával, illetve a kötelmi joggal, ezért tehát a dologi jog szabályozási koncepciója sem készülhet el e két jogterület koncepciója nélkül.

A Kodifikációs Szerkesztőbizottság a részkoncepciók közül másodikként a személyek jogának koncepcióját tárgyalta meg 2001. február 15-i, és 26-i ülésén. A vita négy témakör körül csoportosult.

a) Az ember mint polgári jogi jogviszonyok alanya

Ebben a körben a koncepció tervezete a méhmagzat jogállását illetően váltotta ki talán a legtöbb vitát. A tervezet ugyanis alternatív lehetőségként felvetette, hogy a Polgári Törvénykönyvben meg lehetne szüntetni az ember jogképessége keletkezésének az élveszületés feltételéhez kötését. Ez természetesen a jelenleginél közelebb vinne a magzat jogképességének elismeréséhez, s éppen erre hivatkozva fogalmazódtak meg olyan vélemények, hogy egy ilyen kérdésben való állásfoglalás már messze meghaladná a polgári jogi szabályozás hatókörét. Ezért helyesebb lenne a jelenlegi szabályozást változatlanul hagyva a koncepció indokolásában felhívni a figyelmet, hogy a méhmagzat jogképességének alkotmányos kérdése nincs megnyugtatóan rendezve. Fölmerült olyan megoldási javaslat is, amely szerint a méhmagzat jogképességét feltétel nélkül el kellene ismerni, s legfeljebb meg lehetne határozni azokat a jogviszonyokat, amelyekben a méhmagzat az általános szabálytól eltérően nem nyer jogalanyiságot.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére