Vuchetich Mátyás (1767-1824) a büntetőjog professzora a következő gondolatokat osztotta meg az 1819-ben megjelent büntetőjogi tankönyvében:
"Hogyan különbözik a bölcseleti büntetőjog a tételes büntetőjogtól, azt nem nehéz megmagyarázni: a bölcseleti büntetőjog ama természeti jogokról szóló tudomány, amelyek az államot a bűncselekményekkel és a büntetésekkel kapcsolatosan irányítják, és ily módon tartalmazza a tételes büntetőjogban az igazságosság vagy az igazságtalanság kritériumait; az a forrás, amiből az megismerhető, az a tiszta ész. A tételes büntetőjog némely államnak a létező bűncselekményekről és büntetésekről szóló törvények tudománya, például a Magyar államénak, annak a forrásai a tételes törvények, vagyis a törvényhozó akaratának megfelelő módon való kinyilvánítása. E két diszciplína kölcsönösen úgy van összekapcsolva, hogy az egyik a másik nélkül nem létezhet; egymagában a jogbölcselet minden tapasztalatától eltávolodva, megfosztva degenerálódik, meddő, üres térben mozgó spekulációvá, amely álmodozó kriminalistákat terem; önmagában az egymagában egyedül levő tételes jog, minden jogi bölcseletet nélkülözve, mint tisztán gyakorlat, minden jogi elmélettől megtisztítva, amiről máshol is kérdezünk, beszélünk, pusztán a törvények krónikájává válik, soványodik, és létrehozzák a hetvenkedő, szájhős, fecsegő büntetőjogászokat."[1]
Vuchetich e megjegyzései mai szemmel is kissé provokatívnak tűnnek. E sorok idézésével azonban nem a provokáció a célom, hanem annak a gondolatnak a kiemelése, amely a tételes büntetőjog tudománya (büntetőjogi dogmatikai tudomány) és a jogelmélet kapcsolatának jelentőségére mutat rá. A fenti idézet azért kiemelkedő fontosságú, mert rámutat, hogy a büntetőjog tudománya komplex, nem szakítható el azoktól az erkölcsi alapoktól, amelyek a büntetőjog céljait, funkcióját, természetét megalapozzák.
Vuchetich véleménye alapján megállapítható, hogy a büntetőjoggal kapcsolatos tudományos vizsgálódások két síkon mozoghatnak, ezt a két dimenziót analitikai szempontból egymástól elválaszthatjuk, azonban a kettő egymás nélkül nem értelmezhető. A büntetőjogi tudományos vizsgálódások egyik dimenziója természetesen a tételes büntetőjog, a büntető törvénykönyv fogalmi alapjainak tisztázása.
E vizsgálódások célja a büntetőjog dogmatikai rendszerének kialakítása, az alapvető büntetőjogi fogalmak, azaz a büntetőjog általános és különös részi fogalmainak tartalmi tisztázása.
Ez tehát a tételes jogtudomány területe, a büntetőjog dogmatikai összefüggéseinek kialakítása, rendszerezése, azok értelmezése, megvilágítása.[2]
Azonban ahogy az a fenti idézetből is nyilvánvalóvá válik, a büntetőjogi dogmatika fogalmi összefüggései önmagukban nem állnak meg. A törvényhozó nem alkothatja meg ad hoc módon, önkényesen a büntetőjogi törvényeket és fogalmakat, valamint azok tartalmát; a bírák sem alapozhatják ítéleteiket e fogalmak tetszés szerinti értelmezésére. A dogmatikai rendszer megalapozásra, másképpen igazolásra szorul. A büntetőjogi fogalmi összefüggéseknek ugyanis támaszkodnia kell olyan elvekre és értékekre, amelyek igazolását nyújtják az állam büntető hatalmának, tehát kijelölik az állam büntető hatalmának korlátait.
Vuchetich ezt úgy fejezte ki, hogy a büntetőjog tételes tudománya előfeltételezi az olyan igazságossági elvek tartalmának feltárását, amelyek az állam hatalmi tevékenységét irányítják, korlátok közé szorítják. Utóbbi feladat a jogelméletre hárul, a feladat pedig a büntetőjog erkölcsi alapjainak tudományos kidolgozása, azaz a büntetőjog erkölcsi igazolása. Ez a két tudományos vizsgálódási sík egymással szorosan összefügg, a jogelméleti megalapozás nélkül a tételes büntetőjog üres fogalmi halmazzá válik, a jogelmélet tételes fogalmi rendszer nélkül értelmetlen filozofálgatássá silányul. Ennek a problémának a megvilágítása egy szempontból biztosan fontos: az, hogy milyen mértékben szakad el a tételes jogtudomány az őt megalapozó erkölcsi elvektől, kihatással lehet a büntetőjogi kérdések, problémák megoldására a jogi gyakorlatban. Például arra, ahogy a bíró megközelít és megold egy büntetőjogi esetet.
Ezzel kapcsolatban az a meggyőződésem, hogy amit ma büntetőjog-tudománynak neveznek, kezd elszakadni azon jogelméleti alapok vizsgálatától, amelyek a dogmatikai összefüggések hátterében meghúzódnak. Ez a meglátás kapcsolódik Bódig Mátyásnak ahhoz a megállapításához, hogy a tételes jogtudomány művelése egyfajta válsághelyzetben van. Bódig abból a meglátásból indul ki, hogy a jogtudomány (amelyen ő a dogmatikai jogtudományt érti) rendkívül szoros kapcsolatban áll a jogi gyakorlattal.[3] A tételes jogtudományok egyik módszertanilag meghatározó karaktere ugyanis, hogy a jogi gya-
- 524/525 -
korlatban használatos alapvető fogalmakat birtokba veszik (azaz a gyakorlat problémáira ún. belső nézőpontból tekintenek), azok tartalmát (kritikai) elemzés tárgyává teszik, hozzájárulnak a gyakorlatban megszerzett tudás tisztázásához, fejlesztéséhez.[4] Azaz a jogtudomány egyik alapvető funkciója, hogy a jogi gyakorlatban felmerülő problémákra helyes válaszokat nyújtson azáltal, hogy kidolgozza a legalapvetőbb jogi fogalmaink tartalmát, és értelmezi, rendszerezi azokat.
Miben nyilvánul meg akkor a jogtudomány "válsághelyzete"? E kérdés megválaszolásához először le kell szögeznünk, hogy a jogtudomány nem a szó szoros értelemben vett objektív igazság felfedezésére és magyarázatára irányul (mint a természettudományok), hanem arra, hogy a cselekvéseink, döntéseink számára helyes mércéket feltárja és értelmezze. Az a kérdés pedig, hogy mi a helyes cselekvés, természeténél fogva racionálisan vitatható. (A válságot még nem ez jelenti.) A jogtudomány szerepét az a kérdés teszi bizonytalanná, hogy a jogi gyakorlat és a dogmatikai jogtudomány szoros összefüggése mennyiben befolyásolja a jogtudomány azon lehetőségeit, hogy tudományos tudást eredményezzen.[5] E probléma talán világosabbá válik, ha röviden felvázoljuk, hogy Bódig hogyan fogja fel a dogmatikai jogtudomány természetét.
Bódig a dogmatikai jogtudománynak a következő speciális karakterjegyeit elemzi (ezek a karakterjegyek különböztetik meg a jogtudományt a többi, például természettudományos tudástól).
A dogmatikai jogtudomány egyrészt "internalista" tudomány, amely azt jelenti, hogy belső nézőpontból tekint a jogra és a jogi gyakorlatra[6]. Ezt én úgy értelmezem, hogy a jogtudomány művelői maguk is cselekvési indokként tekintenek a jog szabályaira, elfogadják a jog normatív előfeltevéseit, azaz maguk is a gyakorlat részeseiként fogalmazzák meg a gyakorlatra vonatkozó tudományos állításaikat (tehát a jogra vonatkozó állításaikat kifejezetten jogászi perspektívából fogalmazzák meg).
A dogmatikai jogtudomány normatív is, ami azt jelenti, hogy a jogra vonatkozó tudományos állítások funkciója nem pusztán az, hogy leírják a létező joganyagot ("azt, ami van"), hanem az is, hogy a jogban megtestesülő értékek fényében felszínre hozzák azt is, amilyennek a jognak lennie kellene. Ebben megtestesül egy olyan szándék is, hogy a jogban megtestesülő értékek iránti elkötelezettségük hátterében a jogtudomány művelői olyan állításokat fogalmazzanak meg, amelyek a jogi gyakorlat jobbítására irányulnak.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
